Az aktuális rész ismertetője: Az impresszionizmus, az új realizmus! A fény az új eszme! A pillanat hatalma az új esztétikai rebellió! Az előző három mondat akár egy esztétikai pamflet szövege is lehetne, de nem az. Csupán zanza, mellyel leírható az 1860-70-es évek francia _ vigyázat fogalomzavar! _ új hulláma. Eme új hullámokat a Guerbois kávéházban kavarták-vetették az impresszionisták. Persze akkor még nem így hívták őket… Eszmei-technikai vezetőjük a realizmus és az impresszionizmus határán billegő-bolyongó Edouard Manet volt, akinek 1863-as Reggeli a szabadban című festménye az impresszionizmus kiáltványai is lehetne. A Francia Akadémia befolyása alatt működő Salon a kép kiállítását ugyan nem engedélyezte, de III. Napóleon _ nem szívjóságból persze, hanem a közönség nyomására _ egyetlen napra megtekinthetővé tette. A festmény a fiatal festőgenerációk mintaképe lett, s egyben az impresszionizmus előfutára, melynek gazdag korszakát 1870 és 90 közé teszik, s olyan alkotók fémjeleznek, mint Renoir, Monet, Pissarro, Degas. Az impresszionizmust a látványt élteti. A folyton változó fények szervezik elmosódó témáikat, az ábrázolásban eltűnik az olyan egyértelmű festészeti állítás, mint a vonal, s színek el- és összemosódó sejtelmévé válik minden táj, alak és tárgy. Ars poeticája Monet Impresszió, a felkelő nap című 1872-es festményén összpontosul, és innentől a fényt és formákat már nem úgy érzékeljük, mint annakelőtte…