Tetthely / Hazai pályán

Bakancslistához adom
Tatort / Heimspiel
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott német tévéfilmsorozat, 89 perc, 2004

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Súlyos merényletet kísérelnek meg egy lüneburgi gyógyszergyártó cég elnöke ellen. Gerlitz úr a repülőtér felé tartott, amikor hivatali kocsiját leszorították az útról. Különös, hogy a fegyveres támadó kimentette Gerlitz sofőrjét az égő autóból, őt magát pedig futni hagyta. A szemtanúk szerint egy motoros is volt a bűntény helyszínén, aki nyomtalanul eltűnt. A különös ügy felderítésével Charlotte Lindholm nyomozót bízzák meg. Az egyre szövevényesebb eset Charlotte szülővárosában történt, ahol számíthat gyerekkori barátai és a helyi kollegák segítségére is.

A műsor ismertetése: A két főszereplő, Till Ritter és Robert Hellmann rendőrnyomozók, a berlini gyilkossági csoport tagjai. Partnerek, akiknek mottójuk: "Nyomozz külön, cselekedj együtt". A Tetthely két barát közös akcióinak története, két baráté, akik bízhatnak egymásban, anélkül, hogy bármit mondanának egymásnak. Nem angyalok, nem is karrieristák, hanem emberek, akik lelkesek és törekvők, akik megpróbálják megérteni a gyilkosok motivációit. Emberek, akik nagyon különbözőek. Ritter kaotikus és csökönyös, folyton a sötétben akar lövöldözni. Hellmann érzékeny, rendszerezett és racionális, élesen vág az agya, és egy percre sem hagyja abba a gondolkodást. Egy páros, amelyiktől mindenki tanulhat valamit, és amelyik a Tetthelyt az elmúlt 30 év egyik legsikeresebb rendőrdrámájává tette.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?