Az első köztársaság / Az arzén

Bakancslistához adom
16 éven aluliak számára nem ajánlott cseh tévéfilmsorozat, I / 5. rész, 53 perc, 2014

Értékelés:

32 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Hedvikát ugyan legyőzte a szörnyű kór, de Eliška szerencsére felépül belőle. Ekkor megjelenik neki, Toufarék halott lánya, Apolenka, aki arra kéri, hogy segítsen kapcsolatba lépni a szeretteivel. Vladimír úgy dönt, hogy betársul Goldberg divatszalonjába, miután ott köt ki Škvorék lányával, Magdalenával egy kisebb baleset után. Jaroslav futószalagos termelést szeretne bevezetni, amihez hitelre lenne szükség, ám az összes bank elutasítja. Ezután Škvorhoz fordul, aki a Löbl-földekért cserébe hajlandó lenne segíteni. Már majdnem meg is kötik az üzletet, amit végül Vladimír Magdalena segítségével megakadályoz. Ekkor áll elő Jaroslav azzal az ötlettel, hogy házasítsák össze Vladimírt és Magdalenát, amivel mindenki jól járna. (.)

A műsor ismertetése: Az I. világháború 100. évfordulójára Készült egy történelmi tévéfilmsorozat az Első Független Csehszlovák Köztársaságról – 1918-tól 1945-ig. Az első évad 1922-ig tart, egy család történetén keresztül. A második évada pedig a II. világháború végéig.

Évadok:

Stáblista:

Játszási időpontok

Hozzászólások

Szerinted?
Bodkamano okt. 04. 22:54:47
Jó kis propaganda film, mostanság sokfelé csinálnak(újra)ilyeneket lásd Szulejmán(Magnificent century), a lengyelek a Jagello korrol, Berlin 1923, Párizs 1900 stb stb. Az a mi szégyenünk, hogy nálunk nem volt hasonló max a cuciban persze kommancs propagandával pl. Bors, Egy óra múlva itt vagyok, Kémeri
10/10
lonapost aug. 30. 12:04:52 10/10 Előzmény Csibe777
Volt második évad, láttam, csak nem csináltak nagy hírverést neki. Véletlenül megláttam a műsorújságban, és már le is maradtam az első két részről, amit a Médiaklikken néztem meg.
10/10
karaday65 2021 febr. 21. - 11:06:58 10/10
Megint nem lesz második évad?
9/10
törökbálint 2020 júl. 23. - 12:14:25 9/10
9 pontot adtam neki, hogy lett ebből 2??
9/10
törökbálint 2020 júl. 23. - 12:06:17 9/10 Előzmény Herta Emil
Szerintem túl szigorú vagy hozzájuk. Az hogy összetartanak és hogy például az öreg Valenta gondolkodás nélkül feláldozta volna magát a fiaiért szerintem inkább becsülendő, mert ha a gyerekem életét csak ily módon tudom megmenteni, akkor itt felejtsük el a "hazugság" fogalmát. Aki viszont a családtagok közül tényleg jellemhibás az az idősebb fiú, Jaroslav. A központi konfliktus pedig a sátáni ügyvédnek és a valóban hazug Jaroslavnak tulajdonítható.
4/10
Herta Emil 2020 júl. 23. - 11:27:29 4/10 Előzmény törökbálint
a sorozat arról szól hogyan fedezik a családtagok egymás viselt dolgiat újabb és újabb hazugságokkal. Vlagiymir lenne köztük a pozitiv hös, de ha csak néha igazat mondott volna, akkor a központi konlfiktus sem lenne.
9/10
törökbálint 2020 júl. 23. - 03:29:54 9/10 Előzmény Herta Emil
Az "éppen elég rohadt dolgot csinált" gondolom, a házasságtörésre vonatkozik, mert ezen kivül mást nem tudok felidézni. Magdaléna viszont valóban egy korrekt ember.
4/10
Herta Emil 2020 júl. 22. - 23:01:49 4/10
Persze van benne krimi, meg izgalom, meg szex. Mindenki "szeret" mindenkit, de egyfolytában hazudnak egymásnak. Magdalena marad következetesen hü az elveihez, jutalmul a gyáva férje kisunnyog az életéböl. Igaz, jobb is, mert éppen nem is gyilkolt, éppen elég rohadt dolgot csinált anélkül is.
9/10
törökbálint 2020 júl. 22. - 14:36:50 9/10
Nem tudni, h csak 1 évadot vásárolt-e meg a Duna, vagy csak a szinkron nem készült el a járvány miatt, tény, h a jövő héttől már nem szerepel a műsorban. Szívás ez is.
ummogo 2020 júl. 21. - 22:28:52 Előzmény Csibe777
Remélem lesz II évad is, hiszen itt fenn említi a leírást.
10/10
Csibe777 2020 júl. 16. - 13:27:32 10/10
Nagyon jó sorozat. 4 évad van belőle. Kár hogy a magyar tv csak 1 évadot vett meg belőle
10/10
ibiévi 2020 júl. 16. - 11:47:36 10/10
Nagyon tetszik. Kár, hogy vége!
9/10
törökbálint 2020 júl. 15. - 00:55:29 9/10 Előzmény ummogo
De meg sem vártad az epizód végét! Ha megvártad volna, akkor még jobban beigazolódik, h tényleg milyen jól teljesít krimiként is, mivel az utolsó fél óra bővelkedett a fordulatokban és az izgalmakban. Sőt, még most sem dőlt el semmi, csak annyi, h a néző tudja, amit tud, de még nincs megoldva a helyzet...
ummogo 2020 júl. 14. - 22:00:11 Előzmény törökbálint
Egyetértek az előttem szólóval.
9/10
törökbálint 2020 júl. 08. - 13:38:47 9/10
Ez egy nagyon jó sorozat, az vitathatatlan. Kiválóan teljesít, mint családregény, dráma, korrajz a 20-as évek Csehszlovákiájából /polgárság, nagypolgárság élete/ és nem utolsó sorban kiváló a krimi szál is./ Egyszerüen elfogytak a gyanúsítható személyek../
Ami nem tetszett- mert elképzelhetetlennek érzem a való életben - az a szeretett /és ártatlan/gazdáját feljelentő cseléd, akit ennek ellenére a család megtart, és a halottlátó kislány féle sületlenség.
4/10
Herta Emil 2020 ápr. 12. - 15:51:22 4/10
Csak nekem tenyérbemászóan sunyi az édeskésen ábrázolt pozitiv karakter (Vlagyimir)? Közepes film, felesleges szexjelenetekkel tarkítva. Egyetlen érdekes sztori a halottlátó lány.
10/10
ibiévi 2020 ápr. 06. - 11:56:17 10/10
Nagyon jó filmsorozat!
ummogo 2020 márc. 07. - 22:08:26 Előzmény Tereplovas
Közel 100 éve volt, az akkori politikusok döntése alapján, tényleg a 2x emberöltőnyi történelemre kell még mindig mutogatni. Miért nem az előre haladás a cél?
offtopic
Sweet-But-Psycho 2020 febr. 18. - 23:09:27 Előzmény Tereplovas
Nem kell siránkozni és visszafele mutogatni. Nem kell a cseheket sem utálni. Az önérzeteskedő, sértődött, vak ostobaság többször okozta nemzetünk vesztét. A jelek szerint nem utoljára.
Tereplovas 2020 febr. 18. - 20:53:36
Szomorú, hogy odáig jutott a (közszolgálati) Duna TV, hogy olyan filmeket vetít, mint ez, mely: "egy történelmi tévéfilmsorozat az Első Független Csehszlovák Köztársaságról – 1918-tól 1945-ig".
Talán figyelembe kéne venni azt, hogy a fenti államalakulat területének jelentős részét Magyarországtól rabolta el a trianoni diktátum által...
Összes hozzászólás