Az aktuális rész ismertetője: Még kisbaba volt, amikor az anyja egy nejlonzacskóba tekerve odaadta őt a nagyszülőknek, aztán eltűnt az életéből. Edina ma már felnőtt nő, Belgiumban él és mióta ő is anya lett, még inkább meg akarja találni azt, aki megszülte majd eldobta őt. Szeretne megbocsátani, de csak akkor tud, ha választ kap a legfontosabb kérdésére. Hogy tehetett ilyet az anyukája? Bence kicsi kora óta tudja, hogy a szülei, akik nevelték, örökbe fogadták őt. Boldog, kiegyensúlyozott gyerekkora volt, mindent megkapott, amire egy gyereknek szüksége lehet. Mégis mindig érdekelte, hogy honnan származik, és a hiányérzet még erősebb lett, amikor 18 éves korában anyukája megmutatta neki az örökbefogadási papírjait, amikből kiderült, hogy van négy idősebb testvére.
A műsor ismertetése:
Több ezer ember keresi a családját, családtagját Magyarországon.
Gyerekek a szüleiket, szülők a gyerekeiket, testvérek egymást, akik sosem, vagy nagyon régen találkozhattak, de vágynak egymásra. Végre pontot akarnak tenni a múltra, és együtt akarják élni a jövőt. A Keresem a családom második évadjába is azok jelentkeztek, akiket elszakított egymástól a sors, a családi viszály, vagy a történelem.
Több mint egyéves kutatómunka előzte meg Lilu műsorának forgatását. Volt, akit Limában, Kaliforniában, Temesváron, vagy épp Miskolcon találtunk meg.
Gyakran csak egy név, születési hely és dátum állt a rendelkezésünkre, de sok hónapnyi talpalás után sikereket értünk el, és Lilu végül összehozta azokat, akik mindig is egymáshoz tartoztak. De sajnos az is előfordult, hogy a műsorvezetőnek rossz hírt kellett közölnie a keresővel.
Hozzászólások