A sárkány karmaiban

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott olasz krimisorozat, 3. rész

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: A szálak immár úgy tűnik, hogy Bécsbe vezetnek, ezért Renzi nyomozó odautazik. Kiderül, hogy az Erak által fogva tartott Yakoda öngyilkos lett, amikor tudatosult benne, hogy talán már soha nem szabadulhat. Ám nem sokkal ezután a biztonsági őröknek sikerül közbelépniük, akik ugyan a lányt már nem tudják megmenteni, de Erak-ot lefegyverzik. Az életben maradt Filippo azt hazudja Anna-nak, hogy Stefano Renzi ölte meg a húgát. Stefano apjáról eközben súlyos dolgok látnak napvilágot, miszerint Leonardo Renzi egy informátor volt. Stefano azonban nem hisz az apját rossz színben feltüntető vádaknak.

A műsor ismertetése: Stefano Renzi felügyelő öccse, Gianluca alighogy visszatér Olaszországba, másnap már egy kórházban fekszik - kómában. Egy illegális bulin ugyanis új drogot próbált ki, ám neki még szerencséje volt, hogy ennyivel megúszta, hiszen tíz fiatal meghalt a szertől. A partin részt vett Gianluca új barátnője is, akivel a fiú a repülőn ismerkedett meg, és akinek a nővére éppen készül hozzámenni Velence egyik milliomos üzletemberéhez, Filippo Dandolo-hoz. A férfinak hajózási vállalata és persze rengeteg pénze van. Renzi az öccse mobiltelefonján keresztül kezdi a nyomozást és hamarosan eljut egy olyan üzenethez, miszerint a drog egyértelműen Filippo egyik hajóján érkezett Olaszországba. Egy fiatal kínai egyetemista lány, Ling Wang segít Renzinek, hogy megtalálja azt a férfit, akinek a hangja a mobiltelefonon hallható.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
offtopic
jeffero 2009 márc. 31. - 21:41:25
Tisztelt port.hu!
Mi ez a "Rabiga elõtt" filmcím baromság szerdánként? 1 hete is egy filmnek ezt a címet adták, pedig valójában Széttört álmok (Anna's Dream) volt a címe. Pár hete volt egy Rabiga elõtt (The Baxter) c. film, aminek meg a másik címe a Lepattanó. Fura lenne, ha ennyiszer adnák le újra.
palieszti 2007 febr. 23. - 21:03:44 Előzmény Rita1
Lemaradtam az utolsó részrõl. Nem tudtok segíteni, hol találhatom meg? Köszi
Rita1 2007 febr. 10. - 14:16:40 Előzmény Daffodil
Nekem is nagyon tetszik, szerintem tök jó!!!
Daffodil 2007 febr. 06. - 11:28:09
Nekem nagyon tetszik ez a sorozat! A helyszín, a szereplõk és az,hogy végre nem egy amerikai tucatsorozatot kell néznem,amiben mindekit kibeleznek,lefejeznek,feldarabolnak fõmûsoridõben,12es karikával....