"A középkori Európa nyugati tájain egyre népszerűbbé vált a remeteség intézménye. Mind többen a társadalom megszokott keretein kívül, elhagyott helyeken akarták meghallani Isten szavát. Egy-egy erőteljes, karizmatikus személyiség azonban remeteközösségeket hozott létre. Ilyen körülmények között született meg a magyar pálos rend, akik védőszentjüknek Remete Szent Pált tekintették. Esztergomi Boldog Özséb egy pilisi látomása után indult neki, hogy összegyűjtse a külön imádkozó remetéket, és Szent Kereszt Remetéi néven létrehozták első közösségüket. A török hódoltság bekövetkeztével a pálos közösségek néhány évtized alatt szinte teljesen felszámolódtak. Csak a peremvidékeken maradt meg öt kolostor, mely őrizni tudta a rend folyamatosságát a középkorból az újkorba. A pálosok barokk kori virágzásának II. József 1786-os rendelete vetett véget, melyben feloszlatta az ízig-vérig magyar alapítású rendet, elkobozva javaikat. 1382-ben Lengyelországba telepítették a pálos rendet, ott is fejlődésnek indult, s mikor II. József Magyarországon betiltotta működésüket, egyedül Lengyelországban maradtak fenn. Idehaza újra 1934-ben jelentek meg a pálosok, csupán pár szerzetessel. A rend az 50-es évektől titokban működött tovább, a központ pedig ismét Lengyelországba tevődött át. Az új rendházaik 1990 után fokozatosan jöttek létre: Márianosztra, Pécs, Budapesten a Sziklatemplom, Pálosszentkút és Petőfiszállás. A pálos rend egy szemlélődő rend: fő feladatuknak az imádkozást tekintik, alapeszményük pedig, hogy saját életüket népünk bűneinek kiengesztelésére ajánlják."