"A Bódva mentén, a kerekerdő szélén ismertem meg Etát. Gyöngyöző nevetését hallottam meg először, piros pulóverben, mezítláb csúszkált a hóban. "Nem fázom, mert melegít a szívem"- mondta. Eta tizennégy éves korában ment férjhez Boldihoz, aki a legszebb kosarakat fonta a környéken. Szendrőládon élnek: szűkösen, de békességben, boldogságban, szeretetben. Eta hét gyermeket szült, a legidősebb lány, a többi gyerek fiú. Az idősebbek már mind családot alapítottak. Már egy tucat unokájuk van.Velük már csak a két legkisebb lakik, Iván és Roki, ahogy ők mondják, az inasok. Ők még iskolások. Bár mindennap gondot okoz, hogy előteremtsék betevőjüket, mégsem nélkülöznek. Egy napon felhívott Eta. Kérte, menjünk le és vegyük fel Boldit, hogy legyen neki egy film emléknek...hogy láthassa bármikor. Mi lementünk és felvettük. Ő áthívta a gyerekeket, unokákat és megrendezte, hogy mit, kit kamerázzunk. Magára maradt. Próbált megbarátkozni új helyzetével. Úgy viselkedett, mint egy erős férfi, kellett is, hiszen ott volt két kiskorú gyermeke. Beiskolázta nagyobbik fiát Tokajba, szakács tanulónak. Megteremtette rá a pénzt. Gombázott, krumplizott, minden munkát megfogott. És persze hívott minket, hogy büszkélkedhessen... Évekkel később bemutatott egy Romániából átjött fiatalembert, Zsoltit. Izzott a szeme. Szerelmes volt és nem érdekelték sem az ország, sem a családi határok. Élni akart." (Kőszegi Edit)