A requiem (latin) a tridenti liturgiában az elhunyt lelkekért fekete színű miseruhában elhangzott szentmise, vagyis gyászmise volt. Requiemnek nevezik, mivel e szóval kezdődik ("Requiem aeternam dona eis Domine, et lux perpetua luceat eis", "Adj nekik, Uram, örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék nekik"). A tridenti gyászmisében elmaradnak az örömöt kifejező részek, mint a gloria és a credo, valamint az alleluja; az "ite missa est" helyett: "requiescant in pace" (nyugodjanak békében) hangzik el. Ligeti Györgyöt régóta foglalkoztatta a gyászmise szövege, elsősorban a Dies irae. Több próbálkozás után a Svéd Rádió fölkérése adta meg a végső lökést, és 1963 és 65 között megzenésítette az Introitust, a Kyriét és a Dies iraet (utóbbi zárószakaszát külön tételként). A utolsó tétel, az Aventures, első stilizált zenés színpadi műve stíluselemeit hordozza magán.Az elektronikus zenén túl színészek is részt vesznek a mű tolmácsolásában (kommunikáció -non-kommunikáció). Tematikus összefüggés ugyan nincs a tételek között, a mozgásformák változása e nélkül is egyetlen nagy ívvé kovácsolja a négy tételt, csúcspontján a Dies iraevel. Az Introitus végig nagyon halk (az apparátusnak mindig csak egy-egy része játszik, hegedűk egyáltalán nem), szinte egy helyben állva indul, de fokozatosan, lassan csak megmozdul. A Kyrie is takarékoskodik az apparátussal, de a két csúcspontot már a teljes együttes játssza (a vonósok a hangfogót csak a második csúcspont előtt veszik le); a kórus anyaga folyton mozgásban van, de a tétel során egyre inkább a zenekar élesen kontrasztáló blokkjai kerülnek előtérbe. A Dies irae még szélsőségesebb blokkokkal operál, melyek közül az utolsó az első tétel zárására emlékeztet, a zárótétel ezt a hangulatot viszi tovább.