Amikor PIERMARIA feliratú harmonikáján önmagát kísérve Christian Paccoud énekel a színpadon, az olyan, mintha egy éppen kitörő vulkán tetején találnánk magunkat. Mindent elsöprő módon lövelli elénk szorongásainkat, félelmeinket és reményeinket. Egy pillanatig sem hagy békén, mint egy rakoncátlan rosszcsont. A francia Christian Paccoud már lassan harminc éve énekel. Termékeny és közkedvelt szövegíró és zeneszerző, aki soha nem törekedett rá, hogy sztár legyen. Vérbeli anarchista, félénk és morcos, maga az eleven nyúzottság, de hallgatóinak mindig legfényesebb arcát mutatja. Christian Paccoud sokkoló, ritka és különleges: összezavar és újraértékel mindent, amit a dalról ez idáig tudni véltünk, felrúgja a régóta kimunkált szépséges hierarchiát. Paccoud ökölcsapás a gyomorba, szemtelen köpés a levesbe. A szegények zongorájának hangjára síró, álmodó, tangózó és lázadó énekes, a Cseh Tamások és Vlagyimir Viszockijok fajtájához tartozó, még köztünk élő dalköltő. Dalaiban a mindennapi élet köszön vissza fanyar humorral, öniróniával keverve, tangóharmonikájának hangjai a párizsi mulatók hangulatát idézik. Filmünket Párizsban, Debrecenben és Jászberényben forgattuk róla.