A Három tánc egész estés dokumentumfilm a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakos fiú diákjainak három generációjáról, akik életben tartanak egy 600 éves műfajt, miközben megküzdenek a családtól való elszakadással, a szigorú elvárásokkal, a fizikai és lelki fájdalommal. A három I., V. és IX. évfolyamos főszereplőn keresztül szeretnénk bemutatni az utat, amelyet a fiatalok az iskolába kerüléstől a balett művésszé válás során bejárnak.
Bemutató dátuma: 2018. június 21.
Forgalmazó: Cirko Film
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
SPOILER! Fú, nagyon sok gondolat kavarok bennem a film kapcsán. Amit először le szeretnék írni, az az, hogy teljesen elborzaszt az a cinizmus, állandó negatív kritizálás, beszólogatás, megszégyenítés, lekicsinylés amivel operálnak a balett tanárok a legkisebbek esetében is. Mintha semmilyen más használható eszköz nem lenne a kezükben ezen a "negatív motiváláson" kívül a jó eredmény elérésére. Nyilván nincs is, hiszen ők is így nevelkedtek, ez nekik olyan lehet, mint a levegő - természetes. Azért az nagyon beszédes szituáció volt, amikor a tanár maga is elsírta magát a vizsga után - maga sem bírta a saját maguk által kreált stresszt, pedig nem az ő bőrére ment a vásár. Az első kisfiúnál megdöbbentő volt látni, hogy nem rakta senki (= se anyuka, se balett tanár) a kis fejében helyre, hogy a 4-es egy jó jegy! Ha egy 10 éves kisfiú a 4-est kudarcként éli meg, ott nagyon nagy baj van és lesz később. Bár rendelkeztem régen táncos ambíciókkal, amit ebben a filmben láttam, annak semmi köze nem volt ahhoz, amit gondoltam a táncos létezésről. Valahogy végig rettenetesen nyomasztó volt az egész állandó megfelelési kényszere és a hibázás/bénázás ólmos súlya abban a rettenetesen kritikus/cinikus környezetben. Az első két esetet pedig egy tollvonással húzta át a harmadik, aki 14 évesen került a rendszerbe (rohadt nagy szerencséjére kimaradt 4 feleslegesen alázós év az életéből). Lám-lám, simán 5-ösre lehet diplomázni 4 év "veszteséggel" is, vagyis nem eszik olyan forrón ezt a rendszert.. Nagyon kíváncsi lennék ennek a nevelési módszernek az inverzére is, amikor pozitívan motiválnak valakit egész pályafutása alatt. Milyen személyiség, és milyen táncos válna belőle? Engem is érdekelt volna mélyebben, hogy a középső fiú azon kívül, hogy 2 mondatban elmondta, hogy nehéz volt 10 éves korától elszakadni a szüleitől, mégis hogy élte/éli meg és milyen károkat szenvedett ebben az egész rendszerben? Megtanulnak-e ott élni (=lesz-e hatékony életstratégiájuk, párkapcsolati mintájuk stb), vagy csak táncolni tudnak nagyon jól? Tudják-e élvezni az életüket, és a táncot, vagy csak görcsösen meg akarnak majd örökké felelni, annyira beléjük ivódik, hogy soha sem elég jók? Mi lesz velük 5-10-20 év múlva, megmaradnak a táncnál, vagy néhány éven belül keresnek-e más szakmát? Sok kérdés maradt...De a téma és a megvalósítás kiváló volt és a lányokra is nagyon kíváncsi lennék.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások