Háborúban ölni kell. A fronton harcoló katonák kiképzése javarészt arra irányul, hogy megtanítják őket a gyilkolás képességére. Ez ugyanis nem velünk született ösztön, hanem el kell sajátítani embertársainktól. A második világháborúig a katonák csak céltáblákra tüzeltek a lőgyakorlatokon, és ez bizony csak 25 százalékos vagy ennél silányabb találati arányt eredményezett. Sőt, számosan el sem sütötték a fegyverüket. Az utolsó világégést követően viszont már emberi figurákra gyakorlatoznak a katonák, és ez majdnem 90 százalékos eredményt hoz. A harcosoknak tehát meg kell tanulniuk bánni azzal az érzéssel, hogy emberre lőnek. Ki miképp kezeli azt az élményt, hogy embert kell - hazaszeretetből, kötelességből, meggyőződésből. - gyilkolnia? Több frontot is megjárt katonák és feletteseik mutatják be ebben a szókimondó és felkavaró dokumentumfilmben azt a belső utat, amit kiképzésük során bejártak, mialatt arra kondicionálták őket, hogy embert öljenek. A kérdés már csak az, hogy a frontról hazatérő katona vajon ember marad-e a szó hétköznapi értelmében, hiszen hogyan lehet visszaváltozni gyilkoló szerszámból szerető családapává?