Exodus

Bakancslistához adom
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai történelmi kalandfilm, 210 perc, 1960

Értékelés:

44 szavazatból
Szerinted?

1948, az önálló zsidó állam megalakulásának éve. Az ENSZ szavazás eredménye attól is függ, hogy miként alakul a térség politikai arculata. A harcnak erről az időszakáról, egyik lényeges eseményéről szól a film, melynek színhelye Ciprus. A sziget brit fennhatóság alatt áll, ide érkeznek az áttelepülők, akiket alkalmi táborokban helyeznek el, s nem engedélyezik továbbhaladásukat az anyaországba, Palesztinába. Ekkor a táborba érkezik egy zsidó aktivista, aki zsidó kapcsolatait felhasználva, ciprusi segítséggel megszervezi a behajózást. A hajót az Exodus névre keresztelik. Az Egyesült Nemzetek Választmánya megszavazza Palesztina felosztását és az angol csapatok kivonulását. Most már nem az angolok és zsidók állnak szemben egymással, hanem a zsidók és az arabok, ez pedig belügynek tekinthető.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Szereplők

Ari Ben Canaan
Kitty Fremont
Sutherland tábornok
Caldwell őrnagy
Barak Ben Canaan
Dov Landau

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
4/10
deadscott 2018 nov. 30. - 21:06:43 4/10
A könyv nagyon jó, de ez a film borzalmas. Lassú, unalmas melodráma, ellenszenves karakterekkel, és hiteltelen színjátszással. Tényleg olyan, mintha valami monumentálisat akartak volna csinálni, de nem jött össze.
Torolt Felhasználo 2016 szept. 29. - 01:35:08 Előzmény lez
Az "alapmûveltség" megszerzését a judaisták tették/teszik lehetetlenné azzal hogy - törvényi kötelezettségüket elmulasztva - mai napig nem nyújtották be összesített hittételeiket a hivatalos - itt: magyar - nyelven (értsd: nincs lefordítva cenzúrázatlanul a Babilóniai Talmud).

A dolognak még csak költségvonzata sem lenne, pusztán idõt kéne szánni rá.
Nekem is sikerült lefordítani 2 könyvet a 64-bõl (ha jól számoltam). Pedig nem is vagyok a vallás tagja. Már csak 62-t kéne.
Ha nekem ment, miért ne menne azoknakakik elvileg el akarják olvasni, hiszen arra teszik fel az életüket (bár reméljük hogy inkább mégsem, khm).
Torolt Felhasználo 2016 szept. 29. - 01:27:46
"Kis" korrekció:

Izrael NEM "zsidó állam", hanem alapító okirata szerint multikulturális (pl. mert be kellett fogadnia teljes jogú polgárként a területén éppen lévõ (többségében muszlim) arabokat - amit egyébként mind a mai napig nem tett meg, így szerzõdés szerint nem létezik Izrael állam).

"Zsidó"k nem léteznek a fajelmélet áltudományos elméletén kívül. A keresett szó vszínûleg a "judaista".

Nem, nem tekinthetõ "belügy"-nek két külön állam szembenállása, késõbbiekrõl szólva pedig egy állam (Palesztína) agressziós lerohanása (a nácik elleni egyik fõ vádpont is pont ez volt - ott még visszamenõleges jogalkotással, azaz illegitim módon! - Nürnbergben/Nürembergben).
Sõt, az Izraelben lévõ arab lakosság helyzete SEM tekinthetõ belügynek, mivel az angolok nem egyszerûen kivonultak, hanem a létrejövõ állam felügyeletét az ENSZ-re bízták - akik a mai napig kötelezettséget szegnek ezzel kapcsolatban!
csabaga 2016 szept. 28. - 22:59:54
A youtube-on megnézhetõ egy jó szinkronnal.
igor_lt 2012 szept. 29. - 20:13:02 Előzmény lez
"A film megpróbálkozik a könyv feldolgozásával, ami nem könnyû."
Olyannyira nem könnyû, hogy nagy(!!!) mértékben eltér tõle. A könyvet ajánlanám én is inkább figyelmébe mindenkinek. Mindemellett elismerem, hogy monumentális alkotásra törekedtek, de sajnos ez most nem igazán sikerült. Ebben az esetben indokoltnak tartanám a remaket, de inkább minisorozat formájában, hiszen a cselekmény nem hogy másfél-két órában, hanem mint látjuk 3-nál is több órába sem tudott a könyvhöz hûen beleférni.
A kétoldalúságról meg az jutott eszembe, hogy valahogy nem érdekelne az Egri csillagok Jumurdzsák szemszögébõl. :-)
orgyen 2012 júl. 31. - 21:56:10
Bocs: FILE-on

A film egyébként WS, 16:9-esre van normalizálva, a kereskedelemben kapható, alul-felül széles fekete csíkokkal 4:3-asra normalizálttal ellentétben.
orgyen 2012 júl. 31. - 21:51:40 Előzmény Huma
Hi!

Megvan 2db 1080p-s HD (MKV) fil-on a JÓ (nem mgm-es) szinkronnal és
az ebbõl készített kiváló minõségû 2db DVD9-re készített DVD, angol-magyar hanggal és angol-magyar felirattal.

Ha valakit érdekel írjon:

orgyencico@hotmail.com
címre.

üdv.
orgyen 2009 aug. 19. - 13:47:26
"Ez a nagy (talán kicsit álszent) kétoldalúság csak újabban divat (München, Levelek Iwo Jimáról persze ezekkel sincs bajom)"

1950-ben készítette el Akira Kurosawa a "Vihar kapujában" (Rashomon) címû filmjét:
ugyanazt az eseményt (egy gyilkosságot) 4 különbözõ szemszögbõl mutat be.

1963-ban André Cayatte, "Házasélet" (La vie conjugale) címmel kétrészes filmet készített, a férfi és a nõ szempontjából bemutatva egy házasság történetét. Jacques Charrier és Marie-José Nat fõszereplésével.

Kurosawa fentebb említett filmje iskolát (és divatot) teremtett: sok hasonló film készült annak idején, nekem André Cayatte filmje tetszett a legjobban.
A RASHOMON számomra az utóbbi száz év filmjei közül a legjobb 5-be tartozik (holtversenyben).
lez 2008 márc. 28. - 18:35:23
A film nem egyoldalú, hanem tényszerû. A film megpróbálkozik a könyv feldolgozásával, ami nem könnyû. Ajánlom mindenkinek figyelmébe -mármint a könyvet- ha valalki a mindmáig Európára ható zsidó kultúrával és annak történelmi hátterével akar részletesen megismerkedni. Egy mûvelt ember számára szerintem fontos ez a jellegû alapmûveltség, de biztos a fentiek sokmindenkinél kicsapják a biztosítékot.
Bubbax 2007 dec. 18. - 13:33:56
Mikor legutóbb meg akartam nézni egy filmet az MGM-en éjfél után, lengyel szinkronnal adták! Nem tudom mit képzelnek ezek magukról?! Ezt a filmet is megnézném, de lehet ezt se magyarul adják.:(
1/10
Newcastle United 2007 márc. 22. - 15:25:04 1/10
Abban Kirk Douglas volt a fõszereplõ, ha ez segít valamit. Newmant én is kedvelem.
1/10
Newcastle United 2007 márc. 22. - 15:06:40 1/10
Na igen elõzetesen én is azt hittem, hogy csak a hajóról szól a film, gondoltam ezért is kapta az Exodus címet. Egyébként odáig semmi bajom sem volt a történettel, korrekt volt. Utána viszont a zsidó-arab-(brit) konfliktust kezdte el boncolgatni, az sikerült kissé egyoldalúra, de szerencsére még mindig nem annyira, mint az imént említett Óriás árnyéka.
1/10
Newcastle United 2007 márc. 22. - 07:36:03 1/10 Előzmény Stirlitz
Rémes vagy igénytelen? A válasz: MGM.:) Egyébként szerintem is botrányos, nem tudom mit képzelnek magukról az emberek, annál a filmcsatornánál. Ha meg véletlenül nem csúszik a hang a filmhez képest, akkor meg ugyanazok a harmadrangú szinkronszínészek ismételgetik egymást. Mi a jó francért nem lehet feliratozni, ha ennyire nincs pénzük igényes szinkronra?
Ez a film egyébként nem túlságosan nyerte el a tetszésemet, kissé egyoldalúra sikeredett. Hasonlóan, mint a szintén az MGM-en agyonvetített Az óriás árnyéka címû produkció.
Huma 2007 márc. 22. - 06:00:57
Oké, köszönöm.
Stirlitz 2007 márc. 21. - 21:49:50 Előzmény Huma
Ne aggódj,nemsokára hozzák (igaz 2 lemezen)a dvd-s versiót
azon ráadásul megmarad végig a widescreen-format és az angol 2.0 is rajt van ,ha kézbekapom és érdekel ,megbeszélhetjük.

Üdv.: Stirlitz
Brambilla 2007 márc. 13. - 12:30:12
A filmet még nem láttam, de olvastam a könyvet, az jó volt.
Huma 2007 márc. 12. - 20:34:34
Igen, nekem is ez a legnagyobb mérgem. Felvettem vhs-re, hogy majd átírjuk dvd-re, de így...? Nem tudom, remélem valamikor leadják újból. Kb. éve a TV2 játszotta, akkor rendben volt (úgy emlékszem). Nagyon szeretem egyébként a filmet.
Stirlitz 2007 márc. 12. - 20:08:49
Szuper a film , -szerintem-,csak a 144.perctõl ne lenne az a 3 mp. csúszás a képhez képest,hát mit mondjak ?Rémes,vagy igénytelen?Kár !