A Nincs ott semmi avagy alszanak-e nappal az álmok című előadás egyik jelenetének szereplője saját kicsi, az agresszió és elfojtás nyomán megerősödő, majd elhatalmasodó árnyékával küzd. Amikor a jelenetben az árnyékot felülről vetítették a táncosra illetve a talajra, kiderült, hogy az árnyék tánca önmagában is meglepően erős képi világot hordoz. Az Árnyékfilm madártávlatból - 8 méter magas kameraállásból - szemléli az embert. Innen nézve ő csak amorf forma, mocorgó paca, élete pedig kétdimenziós, lecsupaszított, fekete-fehér rajzfilm, mely mintha egy laboratóriumi tárgylemezen jelenne meg. Minden emberi vonásától megfosztották, arcát kitörölték, és mégis, mozdulatai sejtetik, hogy él. A vizuális trükkök nélkül, két snittel készült film mindvégig fenntartja a feszültséget, hogy animációt vagy élő szereplőket látunk-e. A formák játékából kibontakozó életet, halált és abszurd szerelmi párbajt a rendező Bartók Zene Húros Hangszerekre, Ütőkre és Cselesztára című híres zeneművének Adagio tételére komponálta.