Hiába a regény kedélyes hangneme, egyes részletek humoros elbeszélése (pl. Bibókné meg a két férje, vagy Hilil basa idilli kastélya az erdőben), az alapsztori annyira sötét, hogy az előrevetíti a gyászos befejezést.

Bár én mindig fennakadtam azon, hogy amikor Görgey meglőtte a kutyáját lelövő főbírót, akkor úgy tűnt, hogy a bíró sérülése nem volt halálos. Nekem úgy tűnt, hogy a halált Nuskorb uram "csodás ötlete" okozta, akinek eszébe ötlött a Zipser Willkür, a szepességi szászok törvénykönyvének azon passzusa, mely szerint a lőcsei bíró vérének földszerző hatalma van. Ez egy több évszázados hagyomány volt, amikor az akkori király földet adományozott a mellette, érte harcoló és megsebesült lőcsei főbírónak. De a szenátorok úgy gondolták, hogy a vér vér, mindegy hogy folyt ki.

Ezért a vadászatban résztvevő szenátorok ahelyett, hogy elállították volna vérzést és orvoshoz vitték volna, felkapták a sebesült bírót és kifolyó vérével körbekerítették a görgői föld egy részét, sőt, állítólag még nyomogatták is a sebesült sebkörnyékét, hogy több vér jöjjön ki belőle.

Ehhez képest nem volt túl fair, hogy Görgey alispánt vádolták a bíró haláláért, az meg pláne nem, hogy halálos ítéletet mondtak ki rá.

Az író Isteni igazságszölgáltatásként írta le Nuskorb halálát, akit az elődje sírköve csapott agyon...
Mikszáth kedélyes, adomázó stílusban örökíti meg ezeket a történéseket.

És végül a vérszomjas Fabricius is meglakolt, mert az ítélet végrehajtásával az ő személyes boldogsága is odalett.

Gyerekkoromban iskolai mozivetítésen láttam a vágott verziót, le voltam nyűgözve, a vége lesújtott, azóta nehéz szívvel gondolok rá.

Vajon van-e valamiféle valóságalapja a regénynek? Azt tudjuk, hogy pl. a Különös házasságnak, vagy a Beszterce ostromának van, persze jócskán kiszinezve. De vajon a Fekete városnak van-e?
Nekem rémlik, hogy egy Görgeynek volt valami civódása Lőcse városával, de talán nem ennyyire súlyos dologban.

"Kiemelném Pécsi Sándort"... hát a szerepe szerinti humor nélkül sokkal kevésbé lenne élvezetes a sorozat.

Az egyik legszebb magyar sorozatunk kiváló rendezővel színészóriásokkal. Megunhatatlan, gyönyörű és szomorú.

"Ezt még az ide települt idegenek (pld. ebben az esetben a szászok) is elõbb utóbb eltanulják."
Nem hiszem, hogy ide települt (betelepült) szászok lettek volna, a 15. század óta német többségű városok voltak ezek.

Értem én hogy 100 éves regény, 50 éves sorozat, de ez a legspoileresebb jelenetkép, amit választani lehetett a kb. 350 percnyi anyagból.

Hát igen, az egyik legszomorúbb film azok közül a rendkívül igényes magyar filmek közül, amelyek hasonló témakörben készültek a 70-es 80-as években. Most hirtelen két másik jut eszembe, a Különös házasság-Benkő Péterrel a főszerepben, nekem az áll az első helyen, a másik a Koncz Gábor, Papp Vera féle Névtelen vár. Ja igen, és ne maradjon ki a sorból a Mire megvénülünk-Sárvári Győzővel a főszerepben.
Valami furcsa, de magasztos melankólia lengi körül ezeket a filmeket, olyan fantasztikus gyöngyszemek ezek, amiket szinte nemzeti érdek megőrizni az utókor számára.
Bennük lüktet az élet és a remény, a tavasz és a nyár, de megjelenik az ősz és a tél is, a remények és az élet elhalása is, valami olyan erőteljes drámaisággal, hogy az ember szíve megszakad.
Én nem vagyok egy nagy hazafi, meg a politika sem érdekell, de valahogy úgy érzem, hogy a tragikus sorsú hősök személyes drámája mellett ezekben a filmekben ott lüktet az egész magyarság tragikus sorsa is, és ez mélyebben érint, ha akarom, ha nem, mint bármely más ország által készített film, mert ez rólunk szól.
A zenék pedig-azok markolnak a legmélyebbre, az emberi szív legmélyebb bugyraiba. Olyanok eezek a zenék egytől egyig, mintha magukban hordanák az egész történetet. Pedig a komolyzenét sem szeretem, de ezektől a zenéktől potyognak a könnyeim.
10/10

Színvonalas alkotás, csak nagyon szomorú.

Megjegyezném, hogy kiváló színészeink és rendezőink ma is vannak, csak sajnos filmek és tv-játékok nem készülnek, így nincs lehetőségünk megismerni őket. Ez csak igazán a sajnálatos.

Istenem, hol vannak manapság már ilyen filmek, színészek, rendezők???!!!
Az utóbbi 30 évben nem is emlékszem rá, hogy készült-e hasonló nagy volumenű extra produkció!
A mai színészek, a nyomukba nem jöhetnek az elődeiknek. A rendezőóriásokról nem is beszélve....
Kár, hogy letűnt egy nagy korszak, bár nagyon örülök, hogy ebben jócskán élhettem!

Remek sorozat,nagyszerű szinészekkel ! Kiemelném Pécsi Sándort aki tudása,tehetsége legjavát nyújtotta !

illetõt

Tényleg a kollektív balgaság filmje, mindig is ez volt róla a véleményem.
Azt idõnkét megértem, hogy az öreg Görgey meghúzta a ravaszt, lehet, hogy sokan mások is megtették volna a helyében hirtelen felindulásból.
Az öreg, akit Pécsi Sándor játszott, mindig eléggé irritált.
A magánvéleményem pedig mindig is az volt, igaz, ez teljesen szembemegy a cselekménnyel, hogy Rozáli a végén nem járt rosszul, hogy a nyomi Fabricius helyett a fiatal Görgey vette el feleségül-pláne ha még Benkõ Péter játssza az illetõ. :-)

Micsoda ragyogó stáblista!
Micsoda remekmû!

Kedves Orgyen!

Öröm viszontlátni a fórumon egy ilyen régi kollégát!

Természetesen, ha rólad és rólam van szó, azért, mert így ismét alkalmunk lesz vitázni - bár, merem remélni, ezúttal kicsit kultúráltabb keretek között, mint a korábbiakban.


- Az elsõ következtetésedet máris kimondhatatlanul helytelennek érzem. A gyûlölködés és az összefogás hiánya nem magyar átok, nem magyar vonás - legalábbis nem autentikus és nem mindent meghatározó.

Kezdetnek meg kell nézni az állam 1526 elõtti ilyen-olyan mértékben azért mégiscsak toleráns politikáját és azokat az államjogi elveket (Szent Korona eszme), amelyek biztosították a hierarchikus társadalom megfelelõ szellemû mûködését, mobilitását.

Sajnos az 1526-ot követõ idõk épp ezeknek a jótékony, erjesztõ, új energiákat felszabadító folyamatoknak a végére tettek pontot - s kétségtelen, az ember figyelmét valóban sokszor elsõsorban az ellentétek, a testvér és testvér közti konfliktusok ragadják meg, amelyek mind a mai napig ívelnek, bár eszmei és ideologikus szempontból az idõ elõrehaladtával, a korszellemnek megfelelõen változtak (és értékük is eként gyarapodott, avagy inflálódott).

Ugyanakkor látni kell, hogy a korábbi egységes erõ, amelyet az ország képviselt, szétoszlott - nagyformátumú személyiségekben öltött testet, legyen szó államférfiakról vagy a kultúra bizonyos területeinek mûvelõirõl, tudósokról vagy teljesen hétköznapi mesteremberekrõl. Ha ezt nézzük, ha errõl az oldalról szemléljük a fejleményeket, meg kell állapítanunk, hogy az 1526 óta eltelt ötszáz évben is megmaradt az ország - s pontosan az ilyen személyiségeknek hála nem apróztak fel bennünket teljesen a viszályok. Számomra ez fontosabb mint a megosztottság problémája, amely csak a felületes szemlélõ számára tûnhet mindent determinálónak és meghatározónak - de a lényeg hála Istennek kmindig a tények mögött van.

Másrészrõl: a szászoknak nem volt mit eltanulniuk a magyaroktól - õk, kedves Orgyen, itt remekül és elszeparálva éltek. Kiváltságokat kaptak, saját autonómiát élvezhettek. Tudod, kedves Orgyen, a középkori Európánál jóval konzekvesebben alkalmazott jogintézményünk, a kollektív nemesség rendszere, a korabeli tolerancia egyik abszolútuma (mely ma sem csekély dolog!), számukra lehetõséget biztosított ehhez. Különleges jogstátuszuk okán bizonyos különállást tudtak megteremteni - politikai és kulturális belterjességük révén pedig ezt tartósan meg is tudták õrizni.

Surlódások persze elõfordultak köztük és a magyarok között, 1848-ban pedig még önálló nemzetiségi törekvésekkel is felléptek - de végsõ soron a derék cipszerek és a siebenbürgerek egyként büszkén õrizték arisztokratikus különállásukat, Magyarország egyik leggazdagabb, legkifinomultabb polgárrétegét képviselve a közép- és újkorban, akik remekül érezték magukat a bõrükben, és eszük ágában sem volt semmiféle "testvérgyíleltségben" részt venni. Pl. A Wesselényi-összeesküvés röpiratai is kárhoztatják õket, hogy kimaradtak minden addigi nemzeti konfliktusból s hogy a maguk útját járják, mintha bizony az ország részét sem képeznék.

Ennél pontosabb bizonyítékot pedig én a szászok autonóm státuszára és ebbõl fakadó öntudatuk erejére keresve sem találnék...


- Az általad a második kötõjel után leírtak nem a magyarokra, hanem a szászokra vonatkoznak, és, ha megjegyezhetem, nem helytállóak. Nem, kedves Orgyen, itt nem arról van szó, hogy a szászok milyen kapzsiak, hanem arról, mennyire ragaszkodnak a városuk érdekeihez. A bíró vérének körülfolyatása és az ellenségkép-kreálás nem annak a példája, hogy a szászok - vagyis, egy pillanatra mondjuk azt: magyarok, hiszen rájuk gondoltál - mennyire kapzsiak, hanem annak, hogy mennyire ragaszkodnak a közösségük érdekeihez.

Mikszáth pontosan azt mutatja meg itt, hogy a szászok mennyire védik belterjes világuk határait, a saját köreiket, önálló törekvéseik pedig nem elsõsorban a maguk hasznát, hanem a városukét szolgálják. Öröm olvasni a regényben az olyan részleteket, ahol a derék cipszerek õsi öntudattal dícsérik a saját civitasukat, Londonhoz hasonlítva Lõcse nagyságát és jelentõségét. Igen, ilyenek õk - mondja Mikszáth, aki mindig elsõsorban szeretettel és kollegiális elnézéssel beszél az emberrõl.

De a szerethetõ figurák és a gyalóság iránti tolerancia nem jelenti azt, hogy az író kispórolja a keserû tanulságot a mûvébõl - megmutatja persze azt is, hova vezet a kollektív hatalom Lõcséje és Görgey alispán perifériára szorított titáni büszkesége. Igen, ha már a magyar egyéniségre keresel példát A fekete városban, inkább õt ajánlanám. Esetleg Bibók Zsigát - ha már mindenáron a negatív elõképekre vadászol.


- Aminthogy az egyetlen karakter az emlegetett (egyébként tolvaj és köpönegyforgató, tehát szélsõséges, nem a legeklatánsabb társadalmi viselkedést képviselõ) Bibók Zsiga, akire igazán illik az, hogy pénzéhes. Mindenki más vagy eleve gazdag, vagy meg van elégedve a saját pozíciójával. Csak meg kell nézni a Görgey-udvarház cselédségét! Preszton vagy Marjákné mind szolgák, mégsem áhítoznak többre, mint amik - sõt, nagyszerû méltósággal teljesítik feladatukat, hisz pozíciójukban nincsenek korlátozva, mi több, azt teljes mértékben lehetõségükben áll betölteni!

A magyar hagymománytiszteletre vonatkozókat pedig mégcsak értelmezni sem tudom. Az a jelenség, amit te leírtál, legújabbkori és fõleg a radikális és szélsõjobboldalt jellemzi - de hangsúlyozom, a legújabb korra jellemzõ.


- A közvélemény igatag mivolta megintcsak a városban, a város fõterén jelenik meg. Ez azonban a tömegek szélsõséges politikájának színtere. S nehogy már, a tömegpszichózis magyar átok legyen, mert tökön szúrom magamat!


Orgyen - azok, akik hozzád hasonlóan gondolkodnak, nem hajlandóak odafigyelni az egyetemes távlatokra. Számukra, bármit is tapasztalnak a Kárpátok karéján belül, minden magyar átok lesz - s ha a dolog nem magyar, vagy nem átok, akkor is annak hazudják. Súlyos értékdeficitrõl tesz tanúbizonyságot az ilyen gondolkodás. Persze, a mai helyzet számos tekintetben lehangoló (s e sajnálatos cirkumstanciákból is fakad az effajta negativitás), de nem szabad összekeverni a 100, vagy 300 esztendõvel ezelõttivel. Más kor, más játékszabályok, más emberek és törvényszerûségek.

Mikszáth a Fekete városban egyetemes emberi drámát rajzol meg, ugyanakkor persze a magyarságról és a szászságról is sokat elárulva - mindkét etnikai és társadalmi jellegrõl azonban inkább a pozitív, mint a negatív jellemzõket felvonultatva - mert maga Mikszáth is egy rendületlenül optimista gondolkodású személyiség. Ezért rajzolja még legsötétebb alakjait is mélységesen szerethetõre.

Olyasfélére, kedves Orgyen, amilyennek Te nemigen mutatod magad. Miért van ez? Honnan ez a sok cinizmus?

Ennek csak Te vagy a megmondhatója. De ez esetben magadról beszélj, és ne szûkebb-tágabb pátriád becsmérlésében keress kifogásokat. Annak köszöni szépen, megvan a maga baja anélkül is, hogy te elõszámlálnád vélt vagy valós gondjait. Számos és gyarapodó nehézségekkel kell számot vetnie - mert ez most egy ilyen éra.

De ha így van, nem éppen cselekdned kéne ahelyett, hogy fikázod e törpe kort?

Mert törpe kort fikázni, kedves Orgyen, könnyû - törpe korban alkotni azonban nehezebb. Én mégis az alkotás pártjára állok, a cinizmus helyett, mely végsõ soron jóra való restség, lustaság és önámítás. Pont a "hass, alkoss, gyarapíts..." nemezise...

Mikszáthnak minden mûvében így ebben is nagyon erõs a társadalom kritika. Itt például:
- honfitársaink elsõrendû "szórakozása" (magyar átok) az egymás elleni ellenségeskedés. Ezt még az ide települt idegenek (pld. ebben az esetben a szászok) is elõbb utóbb eltanulják.
- a mérhetetlen kapzsiság (a fõbíró kivéreztetése a borsóföldekért) és hogy a tettes rögtön megússza a felelõsségre vonást amint megfelelõ ellenségképet kreál.
- a magyar "hagyomány tiszteletbe" bújtatott restség és butaság, a pénz mindenek feletti hatalma.
- a "közvélemény" ingatag mivolta, ami olyan könnyen irányítható. Csak megfelelõ népbutító szöveg kell hozzá.

Természetesen a saját korát kritizálta, de sajnos akár MA is írhatta volna.

Megunhatatlan, csodálatos darab, vetekszik a legkiválóbb görög sorstragédiákkal. Mikszáth fantasztikus író volt, és a regénybõl csodálatos, soha meg nem kopó mûvet készítettek a film alkotói, közremûködõi. Szinte mindig viszi a pálmát az aktuálisan nézhetõ legjobb napi film versenyben, ha épp mûsoron van.

Pécsi Sándor abból is látszik hogy milyen kiváló színész hogy:
- a maximumot tudta nyújtani fiatalon és idõsebb korában is,
- emlékezetes volt vígjátéki ("Fekete város", "Tenner John házassága", "Liliomfi") és drámai szerepekben ("Pillantás a hídról", "Ármány és szerelem") egyaránt.

A filmet nézve feltûnõ hogy mennyi kiváló színészünk volt akkoriban. Ebben a stáblistában a leggyengébb Nagy Gábor, aki viszont torony magasan veri a mostani stohlbuci szintû színészecskéket. Hát Hölgyeim és Uraim, ekkorát esett a magyar színjátszás és vele együtt minden más terület színvonala is kis hazánkban.
Lehet nosztalgiázni de nem érdemes, mert egyrészt a jövõbe kell nézni, másrészt sajnos (ahogy a nyugati országok tendenciáit látjuk) még koránt sem vagyunk a lejtõ alján. Arra meg végképp semmi garancia hogy belátható idõn belül elindulunk felfelé.
Szomorú hogy az érettségin SZÖVEGÉRTÉST vizsgálják mint teljesítményt. Hát már itt tartunk? Régebben ezt az általános iskola 1-2. osztályában elértük, az írás-olvasás tanulással egy idõben. Akinek a szövegértéssel problémái lehetnek attól hogyan várhatjuk el hogy bármilyen tárgyat megtanuljon? Valószínûleg sehogy.
Így már érthetõ hogy egyik kedves hozzászólónk miért írta hogy "a magyar közoktatás történetében soha nem volt példa arra, hogy a Toldit vagy a János vitézt teljes terjedelmében kellett volna tudni - ez amúgy is RITKA SZELLEMI KÉPESSÉGEKET tételezett volna fel a tanulókról". A valóságban csak olvasni kellene tudni, mert akinek nem okoz nehézséget az olvasott szöveg megértése az bármilyen verset könnyûszerrel megtanul. EZ nem kíván olyan értelmi szintet mint a matematika, fizika, kémia, biológia, ábrázoló geometria vagy a földrajz elsajátítása, amelyeket meg is kell érteni, NEM a szövegértés szintjén.

Anno amikor véget ért a sorozat, a fél ország nem akarta elhinni, hogy így ért véget. Valami mûsorban Nagy Gábor személyesen olvasta fel a regény végét: "Vizet, vizet, a fõbíró úr elájult!" Az egész osztály rohant a könyvtárba, hogy elolvassuk a történetet. Nagyon jó volt, de Venczel Verát, Bessenyeit, Pécsi Sándort nem lehet felülmúlni.