Ahogy látom, még kiderül, hogy teljesen egyetértünk :) Amit írtál, az szerintem is így van. Igen, a visszafogásra is szükség van, tulajdonképpen, nem csupán a biztatásra. De aki igazán tesz, aki "teremt", aki látszik, mert fent van, mert "nap", az a férfi. És igen, amit a leginkább tud tenni a nõ, az a motiváció. És valóban, ezt akkor tudja megtenni, ha nem csupán önmagával törõdõ, hisztis liba, hanem képes odafigyelni a másikra is, képes biztatni vagy épp visszafogni. De nem leuralni vagy magának elszívni a férfi életerejét, mint egy vámpír. Ahhoz pedig az kell, hogy képes legyen magáról gondoskodni. És ettõl nagyon sok nõ fél. Valamint a saját céloktól is fél. A legtöbb nõ célja a férfi és kész. És ez a világ tragédiája.

Nem gondolom, hogy a nõ fontosabb lenne. Csak hogy más. Más a dolga, mint a férfinak, a kettõt nem lehet keverni, és mindkettõre szükség van. Azt írtam le, hogy mi a nõ dolga. Mivel ezt írtam le, ezért ezt az oldalt hangsúlyoztam, talán ezért értetted úgy, hogy fontosabbnak tartom. Épp azt írtam le, hogy szerintem mi a nõi minõség. Ha szerinted más, akkor leírhatnád, micsoda. És mi a férfi minõség? (Mellékesen). Én azt is leírtam, tehát hogy mi a férfi és ami a nõi minõség, feladat. Ha szerinted más, akkor micsoda? Azt írtad, te komplexebben gondolkozol, nem fakkokban, mint én. Nos, akkor komplexen átgondolva ez mit jelent?

Még valamit. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy üdvhadseregbeli anyóka hatása alá kellene kerülnöd, vagy egy bajszos nazarénus leányzó vezethetne téged a jó felé stb. Errõl szó sincs. Hiszen a választásod is tudatalatti hatásokon alapszik, hogy melyik nõ kerül közel hozzád, melyiknek a hatását fogadod el, ki fog befolyásolni. Ezt nagyon nehéz, vagy lehetetlen tudatos akarattal irányítani. Inkább csak jó, ha tudod, hogy van ilyen hatás és mûködik. Ha tudsz valamirõl, akkor kissé kívül kerülsz rajta, pontosabban felülemelkedsz rajta, képes leszel kívülrõl megfigyelni, hogy ez hogy mûködik, és talán egy cseppet befolyásolni is, hogy ne botorkálj olyan vakon, ahogy azt a Biblia írja: "És elhiteté õt az õ mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá õt. Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítõ békóba;"

Még errõl a "minõségi nõrõl" gyorsan valamit, mert tényleg nem akarok nevetni. Mondjuk, legyen a minõségi nõ Diana hercegnõ. Tegyük fel, õ kihozza egy férfiból a maximumot. És mit hozott ki Károlyból? Nagyjából semmit. Mégis egy világ rajongott érte. Vajon miért? Mert akiktõl NEM AKART SEMMIT, akiknek ÖNZETLENÜL ADOTT (a mosolyát, derûjét, báját) - azok azt érezték, tényleg kaptak tõle valamit, ez egy jó asszony. A férjétõl viszont nem tudott kicsikarni semmit, mert tõle mindenképpen akart valamit. A tanulság - nem kell annyira mindenképpen akarni valamit.
Vagy nézzük Marilyn Monroet. Tegyük fel, hogy õ elég minõségi nõ. Vajon milyen maximumot hozna ki belõled? Vajon kik élvezték leginkább Marilyn Monroe szépséges lényét? Akiktõl nem akart semmit, akiknek csak adott (a mosolyát, derûjét, báját). De vajon miféle maximumot hozott ki azokból a férfiakból, akik közel kerültek hozzá? Vajon milyen maximumot hoz ki Kate Moss, Naomi Campbell, Pamela Anderson, Victoria Beckham, Jennifer Aniston, Rihanna, Kristen Stewart vagy mittudoménki azokból a férfiakból, akikkel kapcsolatba kerülnek?
A lényeg a következõ - a lényeg az, hogy mi az a CÉL, amit valaki meghatároz magának az életében. Pláne az fontos, hogy egy nõ milyen cél irányába halad. Ha adott egy "minõségi nõ", aki nem követ semmiféle célt, csak létezik, nincs jó célja, illetve egyetlen célja a férfi, az semmiféle jó irányba nem tudja terelni a vele kapcsolatba lépõ férfit.
A Biblia ezt mondja: "Mint a disznó orrában az aranyperecz, olyan a szép asszony, a kinek nincs okossága." Lehet vele együtt túrni a földet és röfögni az ólban, egyébre nem mész vele, az életedben ez lesz az a maximum, amit ki tud hozni belõled.
Tehát - mi a MINÕSÉG, ami belõled kihozza a MAXIMUMOT? Mi a minõség és mi a maximum a te értelmezésedben?

1. Sajnálom, de így mûködik. A férfiak mennek a nõk után és nem fordítva. Nem szabad õket irányítani, nem szabad õket vezényelni és leuralni, meg kell hagyni a szabadságukat, hogy önállóan, maguktól döntsenek; de bármennyire önállóan döntenek, akkor is így történik. Mindig egy nõt fognak követni. Persze a hatás nem direkt, tehát nem olyan, mint az õrmester parancsa a baka felé, hanem nagyon finoman és tudatalatti hatásokkal történik. A nõknek sokkal finomabb érzékeik vannak az erkölcs és lelkiség irányában, ezért õk érzik meg elõször a jó irányt, és õk indulnak el felé. Ha õk nem mennek a jó felé, ha a rossz irányába mennek, mert úgy döntenek, hogy rosszak lesznek, vagy mert bizonyos okból önzõk akarnak lenni és kész, akkor a férfiakat is beletaszítják az önzõségbe és rosszba. Csak az a férfiaknál mindig sokkal nagyobbat fog durranni. Mivel õk minden irányban sokkal nagyobb utat járnak be, ezért bármit is tesznek, az sokkal látványosabb. Még akkor is, ha az, amit tesznek, éppen a semmi. A semmit is látványosabban teszik. Például, ha megnézed Tarantino filmjeit, az anyját fogod benne látni. Azért tudom, mert megmondta: az anyám egyedül nevelt fel, tudom, min ment keresztül, nagyon kemény nõ volt. És Tarantino filmjeiben a világ meglehetõsen kemény. De teljesen mindegy, milyen példát hozok, ez mindig érvényes, még akkor is, ha nagyon nehéz kikutatni. Ha ezt magadon nem veszed észre, az éppen azért van, mert a nõ hatása a férfira a tökéletes okkult mágia és rejtett tudatmanipuláció. Egyáltalán nem veszel észre belõle semmit, de akkor is megtörténik.

2. Igen, természetesen van önzõség, sõt, ha a világ állapotát megnézed, nyilvánvaló, hogy sokkal több dolog történik önzõ indítékból, mint önzetlenbõl. Attól még megtörténik. Egy önzõ ember is képes hatást kiváltani.

3. Milyen az a aminõségi nõ, aki belõled képes a maximumot kihozni? Kíváncsi vagyok, ezen mit értesz. És mi az, hogy szépítés? Az számodra mit jelent? Nem akarlak kinevetni, csak kérdezem.

Még egy - nem biztos, hogy észreveszed, tudatosul benned, felismered vagy beismered, hogy hat rád egy nõ. Ezt nehéz megfogni, túlságosan "éteri" a hatás, nem közvetlen. Mivel azt írtad, ahhoz egy megfelelõ kaliberû nõ kell, hogy hasson rád, ez is azt mutatja, hogy nem vagy tudatában a hatásnak, ami ér - és azt hiszem, ennek senki sincs tudatában. Ez valóban tudatalatti, mégis mûködik. Nem kell hozzá semmiféle kaliber, a mesebeli vasorrú bába is megteszi. Bizony, még az is óriási hatással van a mesehõsre.
Én inkább azt látom, hogy ha a nõ valamilyen módon azt kommunikálja, hogy õ egy rászoruló, akinek segítségre van szüksége, akit ki kell menteni a bajból, aki mellett ki kell tartani, akit ki kell szolgálni stb - akkor azzal teszi tönkre a férfit, azzal zárja börtönbe, azzal szívja ki a "vérét".
Ahhoz, hogy jó hatással tudjon a nõ a férfira lenni, elõször is meg kell tanulnia gondoskodni saját magáról, valamint értelmes célokat kell találnia, hogy ne a bepasizást tekintse élete fõ mûvének. Ahogy azt a Büszkeség és balítélet c. filmben mondta a felbõszült Bennet atya: "Majd ha sikerül egy napból tíz percet értelmesen eltöltened, akkor elmehetsz a bálba, addig nem."
http://www.biblia.hu/biblia_k/k_20_7.htm - ezt a fejezetet érdemes elolvasni. Az a nõ, akinek élete a férfi megszerzése körül forog, olyan, mint a bénító kígyóméreg. Ha egy nõnek nincs semmilyen más célja, ha az életének nincs semmi más értelme, mint a férfi - akkor semmiféle cél felé nem tudja "kiröpíteni" azt, hiszen minden erejével azon küzd, hogy pincsikutyát csináljon belõle.
Ez egy aljas titok, amit a nõk nem fognak közölni veled.... :) Pedig folyvást errõl beszélnek, mégse veszed észre. Ha a pasi feltûnik, minden a háttérbe szorul, az égvilágon semmi se fog fontosnak tûnni, csak õ. Iszonyú nehéz megõrizni a józanságot és az eredeti értékrendet, és a fontossági sorrendben háttérbe szorítani a hímnemût, és továbbra is a saját élet megvalósításán munkálkodni, mintha mi se történt volna. Pedig ha a nõ élete a férfiról szól, akkor épp azzal teszi tönkre. És ha a férfi élete a nõrõl szól, akkor épp azzal teszi tönkre magát. Ez kissé vigasztalanul hangzik, mert nehéz másképp látni a viszonyokat, mint ahogy megszoktuk, és úgy tûnhet, hogy akkor már nincs is értelme az egésznek - pedig pont akkor lesz értelme. Ezt persze leírhattam volna egy mondatban is, igazad van, Saint Exupery már megfogalmazta: Nem azok szeretik egymást, akik egymást nézik, hanem akik egy irányba néznek.

1. Nem tipikus nõ, hanem tipikus racionális. Nézd meg Vinogradov hozzászólásait vagy Olahmikiét. Õk nem nõk, mégis sokat írnak, egyszerûen azért, mert kifejtik azt, amire gondolnak. Aki racionális, azt zavarja a homály, és szereti, ha valami világos.
2. Ebben a történetben ez érdekesen alakul. Clarisse (nem Claire, rosszul emlékeztem) ugyanis csak egy csitri, aki csupán néhányszor beszélget a fõhõssel, aztán egyszerûen eltûnik. És Montag az útja során mérföldekkel sokkal többet gondol a feleségére, akivel rosszul élt, mint Clarisse-ra. Õ nem egyik vagy másik nõ miatt lesz hõs, hanem saját maga miatt. Persze Truffaut-ot zavarta, hogy Clarisse szerepe ennyire jelentéktelen a regényben, és hangsúlyosabbá tette, de még így sem mondható, hogy Montag miatta csinálná azt, amit tesz. Csakis saját maga miatt. Egyszerûen csak ráébred arra, ami egyébként is benne szunnyadt, mondjuk felébredt, ahogy egy vulkán felébred - és ki is tört.
De a Baradlay-fiúk sem az anyjuk kedvéért lesznek hõsök, hanem a saját maguk kedvéért; és Neo sem Trinity kedvéért marad Morpheussal, hanem saját maga miatt. Még Forest sem a nõk kedvéért teszi azt, amit tesz - hanem sokkal inkább a barátjáért, aki meghal.
A nõk a hátország, de nem a cél. Lehet, hogy õk a jutalom, de akkor sem õk a cél. Ha a nõ magát teszi meg célnak, akkor börtönbe zárja a férfit, levágja a szárnyait és az udvaron kapirgáló csirkévé teszi. Mint Kirké, aki a szigetére tévedõket disznóvá varázsolja, és ott röfögnek az udvarán.
A Dühöngõ ifjúságban a fõszereplõ még a szexuális szokásait is megváltoztatja a lány kedvéért és szûzen veszi el, annyira odáig van érte. Tehát a lány nagyon hat rá, bármilyen módon is. Hogy aztán késõbb csak dühöt és keserûséget hoz ki belõle, az nem azon múlik, hogy a srác ne tartaná sokra a feleségét. Éppen hogy nagyon is fontos neki - de mivel az semmit se kezd a saját életével, így semmire sem tudja motiválni a férjét, és az vele együtt zuhan bele egy kilátástalan semmittevésbe.
Tehát a lényeg az, hogy a nõ MERRE fordítja a férfit. Minden nõ képes a férfira hatni - ha a férfi tutyimutyi és semmihez sincs kedve és semerre se indul, és csak a kifogásokat keresi, az nem azt jelenti, hogy nincs nõ, akinek a kedvéért érdemes lenne szárnyalnia - hanem hogy épp azt az impulzust kapta valamilyen nõtõl, aki közel áll hozzá. Azt, hogy ne szárnyaljon, hanem lapuljon. Mindig "keresd a nõt", a nõ mindig ott van a háttérben, épp ezért a nõk sosem ártatlanok. Soha nem moshatják a kezeiket és nem mutogathatnak a férfiakra, mintha csak azok lennének a hibásak, és nem mondhatják, hogy én nem értem, mi ütött ebbe. Ha a férfi számon lesz kérve azért, hogy miképp hatott a világra, úgy a nõ számon lesz kérve, hogy miképp hatott a férfira. Kihasználta vagy segítette? Jóra vagy rosszra ösztönözte?
Ebben a sztoriban Mildred, a feleség kihasználja Montagot, rosszra ösztönzi és még fel is jelenti. Clarisse jóra ösztönzi. Pedig Montagnak sokkal fontosabb a felesége, mint Clarisse. Hogy Clarisse hatása ilyen erõteljes, az csak annak köszönhetõ, hogy "jókor volt jó helyen", és Montag már éppen készen állt lelkileg arra a küzdelemre, amit bevállalt. Clarisse-nak elég volt csak megkocogtatnia a tojáshéjat, az magától lehullott róla.

Gondoltam, ide még leírom azt, ami az rtl-es beszélgetésben belém szorult. Mert ez a film nagyon jó példája annak, amit gondolok, Aazzal kapcsolatban, hogy ha a nõ feladata a támogatás, akkor az mit jelent a gyakorlatban.
Nos, hogy mit jelent, azt a 451 Fahrenheit, A kõszívû ember fiai és a Dühöngõ ifjúság c. filmeken keresztül tudom megérteni. A 451 Fahrenheitben adott egy házaspár, a maguk szürke és unott életével. A férj meglehetõsen nyomott, rutinból jár dolgozni, rettentõen hidegnek és távolinak, közömbösnek érzi a feleségét, olyan üres az életük, mintha halottak lennének. A legfõbb téma az új tévéfal, amit meg kell vásárolni. Egyszer munka után a férfi belebotlik egy lányba, aki eléggé felidegesíti. Mivel mindenfélét összelocsog, provokál, olyasmit kérdez, amire a férfi nem tud válaszolni ("Maga boldog?"). Néhányszor beszélgetnek, és ez elég a férfinak ahhoz, hogy teljesen "megbolonduljon" - legalábbis a környezete számára õrület az, ami történik vele - más szempontból éppen hogy most kezd jól lenni. Tulajdonképpen úgy viselkedik, mint a kilõtt nyílvesszõ, vagy mint a bábból kikelt pillangó - már nem lehet megállítani, valami elpattant benne, kiszabadult egy kínzó börtönbõl és mindenen átgázolva tör a célja felé. Egyáltalán - már van célja, mert eddig sosem volt. Semmi sem állhat az útjába, a végén még egy atomtámadást is túlél és gyõztes lesz a film végére.

A másik hasonló történet a Kõszívû ember fiai - itt Baradlayné, miután meghalt a férje, közli a fiaival, hogy õk ugyan azt kezdenek az életükkel, amit csak akarnak, de õ a maga részérõl támogatni fogja a magyar szabadságharcot. Ha a fiai akarják, szintén ezt tehetik, de persze nem kötelezõ, tegyenek a saját legjobb belátásuk szerint. Erre a fiúk úgy nekiindulnak, mint a puskából kilõtt golyók, és meglehetõsen hõsies tetteket visznek véghez.

A harmadik, szerintem tanulságos történet a Dühöngõ ifjúság. Ebben egy fiatal értelmiségi srác egy cukorkaüzletet vezet, a feleségével él egy szûkös albérletben, és minden idegszálával dühöng amiatt, hogy be van zárva, nincsenek lehetõségei, nem képes nagy dolgokra és õrá senki sem figyel, nem érti meg (mármint a neje). Pedig a lány nagyon odaadó, engedelmes, folyton vasal és minden házimunkát szelíden és alázatosan végez el, és eltûri, hogy a férje újra és újra, egyre durvábban megalázza; eltûri, hogy megcsalja, és a végén, amikor elvetél, visszakönyörgi magát, és tovább élnek együtt a maguk szûk poklában, mindenféle valós remény nélkül.

Tehát - a legutolsó történet az, amit általában értünk támogató magatartáson. Fõzök rád, mosok rád, vasalok rád, eltûröm a hülyeségeidet stb. De a történet szerint (ami szerintem igencsak jól képezi le a valóságot) a srác ezt a gondoskodást egyáltalán nem köszönte meg, és neki úgy tûnt, hogy semmiféle valós segítséget sem kap. Montag is pontosan ezt érezte a Fahrenheit 451-ben. Hiába éltek együtt, és hiába "gondoskodott" róla a felesége, Montag élete és szíve üres és jeges maradt - pontosabban azt érezte, hogy a felesége szíve ennyire üres és jegesen dermedt. A kõszívû ember fiaiban ezt az üres jeges dermedtséget, a lelki börtönbe zártságot az apa figurája jelképezte, akinek fogságából az anya szabadította ki a fiúkat.
És mivel? Mit csinált Baradlayné és mit csinált Claire, hogy suhanó nyílvesszõvé tették azokat a férfiakat, akikhez valami közük lett?
Gyakorlatilag semmit. Egyszerûen csak élték a saját életüket, mert volt saját életük, arra koncentráltak, voltak problémáik, amiket maguk akartak megoldani. Egyszerûen csak elindultak egy irányba; nem mentek sokat, inkább csak döcögtek; de azok a férfiak-fiúk, akikkel valamiféle bizalmas kapcsolatuk lett, ezt az irányt felismerve úgy elkezdtek suhanni, mint egy rakéta. A nõk csak poroszkáltak, de a férfiak száguldottak. Abba az irányba, amerre a nõk már elindultak.
Vajon a Dühöngõ ifjúság fõhõse miért tipródott a darab végén is ugyanott? Miért nem bírt kitörni a saját szûk poklából, sõt miért kezdett egyre inkább abba belecsavarodni?
Szerintem azért, mert õ is pont arra száguldott, amerre a vele bizalmas kapcsolatban levõ nõ poroszkált. Sehová. A nõ nem indult sehová, nem kezdett az életével semmit, nem volt semmiféle terve és célja, és ezért a férfi, akivel kapcsolatban volt, sem ment sehová, hanem teljesen belerágta magát a cukorkabolt és albérlet nyomasztó semmitmondásába.

És szerintem ez minden esetben így van. A férfiak mindig arrafelé száguldanak, amerre a nõk poroszkálnak. Amerre a nõ elindul, a férfi pont abba az irányba fog menni, mint a villám. Akár jó az az irány, akár rossz, akár van értelme, akár nincs. A nõ mindig erõsen befolyásolja a férfit - fordítva ez már kevésbé igaz.
Ranschburg Jenõnél olvastam, hogy megfigyelték örökbefogadott gyerekeknél - a fiúk intelligenciaszintje a nevelõszülõkével korrelált, a lányoké a vér szerinti szülõkével. A nevelés nem változtatott rajtuk.

Tehát a felállás valahogy így van - a férfi hat a világra és alakítja azt, a nõ pedig hat a férfira és alakítja azt. A nõ kevésbé tud hatni a világra magára. Persze vannak kivételek, nem mondom. Akad néhány Amelia Erhardt és Marie Curie, de nem sok. De a férfiak világokat képesek építeni és pusztítani (nem pusztán a virtuális játékokban, hanem igazából is). De a nõ hat rá, és valamiért abba az irányba fog haladni az élete, amerre a nõ utat mutat neki. Ennyi a nõ dolga - mutassa meg az irányt, amerre indulhat. Induljon el az úton és menjen, tegye meg azt, ami rajta áll, szabadítsa fel a férfi tudatát arra, hogy az repülhessen, mint a sasmadár. Aztán drukkoljon neki, mint egy pomponoslány.

A nõ dolga, hogy kiabálja azt, hogy Fuss, Forest, fuss! - és Forest futni fog és hõs lesz. Nem az anyja és nem a szerelme lesz a hõs, hanem Forest, és azért, mert volt, aki elindította, volt, aki bízott benne, volt, aki drukkolt neki, volt, aki megtanította, hogy melyik a helyes irány. Forest jó irányba futott. De ugyanilyen lelkesen futott volna a rossz irányba is, vagy caplatott volna egy helyben, neki mindegy.

Én ebben látom a saját szerepemet vagy általában a nõk szerepét. Nekünk nem kell harcolni a férfiakkal és bizonygatni, hogy mi vagyunk a janik - mert nem vagyunk azok. Nem arra születtünk, hogy hõsök legyünk. A mi dolgunk szerintem annyi, hogy képesek legyünk jó irányt mutatni azoknak a férfiaknak, akik aztán elszáguldanak mellettünk. Mert õk születtek arra, hogy a világot jóvá vagy rosszá alakítsák. Persze nekünk is meg kell tennünk a saját részünket, ami rajtunk áll. De nem szabad a férfiak helyébe állni, vagy elõlük elszívni a levegõt, õket lenyomni és börtönbe zárni (a nõ képes erre). Hagyni kell, hogy szabadon szálljanak. mert tudnak szállni, csak rá kell jönniük, hogy képesek rá.

Legyen még egy jó példa: Trinity, aki megmutatta az utat Neónak, mert õ már elindult és poroszkált rajta. Aztán persze végig segítette, ahogy bírta; de nem akadályozta és nem terhelte le a saját igényeivel.

Ebben a regényben rendkívül plasztikusan van megfogalmazva az, hogy egy nõ milyen nagy hatással lehet egy férfi lelkiállapotára. A feleség (Mildred) hideg, közönyös, érdektelen, unott; és mellette Montag is kicsinyes, érdektelen, üres, szürke, semmirekellõ életet él. Claire piszkálja ki ebbõl az állapotából - felbosszantja a kérdéseivel, de nem hagyja nyugodni az a teljesen más világlátás, amirõl Claire beszél. Bár néhány esti beszélgetésen kívül más nem történik köztük (Claire eltûnik, valószínûleg megölték) - Montagnak ennyi is elég, hogy rátaláljon önmagára, feltörje azt a szellemi rácsot, ami eddig fogva tartotta, és mindenen keresztülvergõdve végül is gyõztessé váljon. A regény végére még egy atomtámadást is túlél, mivel idõben menekül el a civilizációból.