Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
8/10
gyereamozibabe
okt. 21. 22:36:04
8/10
Szerettem a sorozat hangulatát. Ortega nagy kedvenc, és a kis szöszi Emma Myers is, aki később a Jó kislányok kézikönyvében már főszereplő. Más: Christina Ricci nevét azért kiírhatná a Port, mert fontos szerepe lesz a vége felé. És ha valaki rákeres a nevére, hadd lássa, hogy szerepelt ebben is, 42 évesen.
Ehhez a sorozathoz a mémek alapján jutottam el, amelyek egy időben letarolták az internetes közösségi oldalakat.
Bevallom, kicsit tini-bugyutaságnak gondoltam, kicsit olyasminek, mint az alkonyat, vagy a heripotterek, amelyeket eddig nem láttam, s nem is szándékozom őket megtekinteni. Max. ha fizetnek érte, bár az áron azért gondolkodni kellene.
Szóval a húsvéti szünet, illetve annak előzmény időszaka adta azt az időkeretet és a lehetőséget, hogy belenézzek ebbe a sorozatba.
Elsősorban azt kell megjegyeznem, hogy a Wednesday igényes kivitelezésű, kellékeiben, képeiben, hangulatában látszik, hogy nem akárki, hanem Tim Burton munkájáról van szó. Ez nagy pozitívuma az egész sorozatnak, amely tény már önmagában elég ahhoz, hogy a néző adjon neki egy esélyt. Nekem anno Az Álmosvölgy legendája tetszett a legjobban Burtontól, de a Batman is elég jó volt ahhoz, hogy megkedveljem őt, mint rendezőt, s figyeljem a munkásságát.
Úgy gondolom, alapból ez a sztori inkább szól tinédzsereknek, mintsem a magamfajta tinédzseranégyzeten korú fogyasztónak, de a rejtély, a gyilkosságok, s a jelmezekből, kellékekből, képi világból áradó hangulat, na meg a poénok miatt nekem sem esett nehezemre végignézni.
Jó poénokból, gegekből is akad néhány, például a "csinálja az, akinek két anyja van" kijelentés a film egyik szereplője miatt új értelmet nyer.
Aki nem kedveli a mesebeli lényeket, annak nem fog tetszeni, de egyébként a fenti pozitívumok miatt szerintem jól lehet szórakozni rajta. Fenntartja az érdeklődést, még akkor is, ha a tini miliő egyes elemei olykor idegesítőek.
Ha úgy gondolunk rá, mint egy vígjátéki elemekkel ellátott tini-rémmesére, akkor ebben a műfajban egész jó. Összességében ajánlom.
Egyszerűen imádtam a sorozatot, pedig a filmekkel anno abszolút nem tudtam azonosulni. Van benne ötlet, és Ortéga szinte teljesen kimozdíthatatlan a karakterből. Következetesen szépen hozza a figurát. Ellenben nem kicsit volt alatta HerryPotter utóèrzetem, és foltokban ugyan csak, de kezdtem azt érezni, hogy lassan becsatornazzák az Xmen-t is. Remélem nem az Alkonyat lesz a következő, mert hülyét kapok. Am eddig tetszik.
Nagyon gagyi. A forgatókönyv is, de a kivitelezés is olyan szinten van, mintha magyar sorozat lenne. Bár, manapság egy jobb magyar sorozat igényesebben van megcsinálva. Volt az RTL-en az a hotelos sorozat, nem jut eszembe a címe. Az jut róla eszembe. Kb. az a szint.
Ez a Jenna Ortega szép arcú egy lány, csak kb. olyan "magas", mint egy 10 éves gyerek.
Másra számítottam. Első két rész után ez egy tiniknek készült nyomozós sorozat. Tényleg olyan mint a Harry Potter, csak gyengébb kivitelben. Kíváncsi lennék, hogy akik erre 10 pontot adtak azok hány évesek vagy mi alapján értékelték így fel a sorozatot...
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások