Néhány túlbuzgó szülői csoportnak köszönhetjük a Rejtély Rt. és Scooby-Doo kalandjait, akik eredetileg zenészek voltak, de aztán sok minden megváltozott.
Vajon miért gyötörte állandó paranoia és éhségérzet Scooby-Doo-t és gazdáját? Következzék néhány rajzfilmkarakter, akiről Zacher Gábor komplett értekezést tudna írni.
Az eredeti verzióban csak Vonal úrnak nevezett karakter 1969-ben indult útjára, először reklámfiguraként, ami olyan sikeres lett, hogy rajzfilmsorozatot rendeltek belőle, ami tényleg meghódította a világot.
A múltkori tucatot követően újabb 12 híres színészről és rendezőről rántjuk le a leplet. Julia Roberts, Benedict Cumberbatch és társai után Oscar Isaac, Michael Fassbender és még sokan mások árulták el, melyek a kedvenc filmjeik.
Bizonyos filmes műfajok hagyományosan idegenek a magyar filmtől, ám ez nem jelenti azt, hogy egy-egy tehetséges alkotónak ne sikerült volna nyugati mintára tökéletesen megvalósítania a mi verziónkat belőle – ami úgy a miénk, hogy egy kicsit sem sárga, és egy kicsit sem savanyú. Mutatjuk a legjobban sikerült kísérleteket!
Ma már nem számít újdonságnak, hogy milyen fontos minőségi időt tölteni gyermekeinkkel úgy, hogy teljes mértékben rájuk figyelünk. Legyen szó közös játékról, sütés-főzésről vagy mesélésről, mindez nemcsak a szülő-gyerek kapcsolatra, de a kicsi személyiségfejlődésére is nagy hatással van.
Ternovszky Béla 80. születésnapja alkalmából csütörtöktől vasárnapig ingyenesen tekinthető meg a Macskafogó és a folytatása is a Filmión.
Múltkori cikkünk után újabb érdekességeket találtunk – hiszen nem csak Hitler, Sztálin vagy Szaddám Huszein rajongott a filmművészetért.
A Nyúl Péter és Paddington maci sikerén felbuzdulva a DreamWorks újra elmeséli Micimackó történetét is.
A Régen Minden Jobb Volt Mozgalom hívei sok esetben joggal hivatkoznak arra, mennyivel kevésbé terhelték meg a gyermeki pszichét a 70-es, 80-as évek rajzfilmsorozatai, mint azok a szörnyszülöttek, melyek később a Cartoon Network génlaborjából szabadultak el. Véleményük szerint erre lehetséges magyarázatként szolgálhat, hogy 4-5 évtizeddel ezelőtt még nem írták elő a szintetikus drogok kötelező használatát az animációs szériák alkotóinak. A következőkben öt ellenpéldát mutatunk be.
Anno nagy port kavart, amikor Kína hiperaktív cenzorai egyetlen internetes mém miatt az egész országban betiltották a Micimackó-rajzfilmeket annak reményében, hogy a továbbiakban egyetlen humorheroldnak sem jut majd eszébe Hszi-Csin-ping elnökhöz hasonlítani őt. De korántsem az imperialista medvebocs volt az egyetlen animációs karakter, akire – olykor igen-igen hülye okokból – a világ más tájain is szúrta a cenzorok szemét.
Egészen elképesztő remekművek születtek a hetvenes és nyolcvanas években, közülük szedtünk össze néhányat.
Ki gondolná, hogy több mint negyven éve szórakoztatják kicsiket és nagyokat egyaránt a Hupikék törpikék?! A belga-amerikai televíziós rajzfilmsorozat sztárjain 1981 óta generációk nőttek fel, és az elmúlt négy évtizedben modern animációs szériák, valamint több egész estés feldolgozás is született kalandjaikról.