Október 28. az animáció világnapja, 1892-ben ugyanis a rajzfilmgyártás úttörőjének számító francia feltaláló, Emile Reynaud ezen a napon mutatta be az első animációs kisfilmet Szegény Pierrot címmel a Théâtre Optique-ban. Lássuk, milyen emlékezetes alkotásokat készítettek a következő évszázadban a műfaj magyarországi nagyjai!
Sokan csak a katasztrófaturizmus miatt mozdulnak ki ezen a hétvégén, pedig a kulturális örömlét is ott toporog gumicsizmában a parton! A mai vasárnapon nagyrészt a szombat folytatódik, amit főleg délután színez egyénire a kultúrfelelős, egy kis mozival és némi zenével.
Mostanra hirtelen csökkenést mutatnak a fővárosi programok, ezért a mennyiségi szempontok vezérhangyája adott hozzá pár környéki programot is, hiszen az időjárás előzékeny még az utazással!
A gyerekek még korán kelnek, és jól teszik, mert így találkozhatnak Charlie Brownnal és Blinky Bill-lel, ugyanis ők kezdik a mai mesekavalkádot.
Remélhetőleg enyhébb lesz az idő, mint az elmúlt soknapos időszakban, és mindenki megtalálja majd a számítását valamelyik koncerten, vagy kertmmoziban! A délelőtti vásárt se hagyjátok ki, és gondolkodjatok el az éjszakai strandolás előnyeiről is!
Boldog születésnapot kívánunk a Nemzet Színészének, aki április 15-én töltötte be 90. életévét! Mi az alábbi munkáit szeretjük a leginkább, nagyjátékfilmtől sorozaton át szinkronig.
Január 9-én érkezett a szomorú hír, hogy meghalt Benedek Miklós. Legjobb filmjeivel és legemlékezetesebb szinkronmunkáival emlékezünk rá.
Méltósággal viselt betegség után 77 éves korában kedd reggel elhunyt Benedek Miklós, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházi rendező, érdemes és kiváló művész.
A megemlékezés mellett ne feledkezzünk el a kikapcsoló tévézésről sem, a mai nap folyamán minden korosztály megtalálja a neki megfelelő stílust a képdobozban.
Szeleczki Rozália bemutatkozó nagyjátékfilmje úgy beszél mély, sőt súlyos témákról, hogy közben egy percre sem veszíti el bűbájos és játékos vonásait. Kritika a Cicaverzum című romantikus vígjátékról.
Bizonyos filmes műfajok hagyományosan idegenek a magyar filmtől, ám ez nem jelenti azt, hogy egy-egy tehetséges alkotónak ne sikerült volna nyugati mintára tökéletesen megvalósítania a mi verziónkat belőle – ami úgy a miénk, hogy egy kicsit sem sárga, és egy kicsit sem savanyú. Mutatjuk a legjobban sikerült kísérleteket!
Ternovszky Béla 80. születésnapja alkalmából csütörtöktől vasárnapig ingyenesen tekinthető meg a Macskafogó és a folytatása is a Filmión.