A Koronázási Szertartásjáték rendezője Szikora János Osváth Juditra meghatározó szerepet bízott: II. András leányát, Árpád-házi Szent Erzsébetet alakítja az augusztusi produkcióban. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett fiatal és ambiciózus színésznő 2016-ban vette át az Arany Medál-díjat a legígéretesebb fiatal tehetség kategóriában – vele beszélgettünk.
Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla és III. Béla után idén az Árpád-ház egyik legismertebb, leghosszabb ideig uralkodó királya, az Aranybullát megfogalmazó II. András koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező Székesfehérváron. Az egykori koronázótemplom helyén felépített grandiózus szabadtéri színpadon augusztus 18‒19-én mutatják be a Koronázási szertartásjátékot. Az előadásnak idén is szereplői lesznek a történelmi óriásbábok, statisztaként pedig határon túli gyerekek is bekapcsolódnak az előadásba.