Jó kis vegyes szombatnak nézünk elébe, market, börze, csillagászat, mozi és zene, ezek mind helyet kaptak a nap programajánlatai közt!
Már szokássá vált, hogy a szombat csurig tölti a programkosarat, és csak a lepattanókat hagyja a vasárnapnak. Nem tudom, most is így lesz-e, de az már most látszik, hogy a napi programfelelős nem bírt magával! Családok, gyerekek, táncoslábúak és vájtfülüek, irány a szombat!
Vegyes programok, egyenletes minőség! Ez is lehetne a mottója a jó szombatunknak, amit talán már nem a csapadékgazdagság fog jellemezni leginkább, hanem a jövés-menés!
Már csak egy nap az utolsó napig, addig is utolsó elöttizzetek! A legtöbb bevált helyen is ezt teszik, jó előkészíteni a hangulatot az utolsó nap hajrájára!
Míg a Sziget Fesztivál tarol a programtáblázaton, addig kisebb események kúsznak fel a hétvége házfalán, mint kultúr-repkény! Míg a képzavar elül, elmondom, hogy exkluzív programok után visszatér a hétvége a megszokott kerékvágásba, és mozival váltakozó zenei programokat kínál megszokott helyeken.
A zenekar bejelentette, hogy 2023-ban új albummal jelentkeznek, és világkörüli turnéra indulnak, a budapesti Puskás Arénában 2023. július 28-án lépnek fel.
Egy hónapja hunyt el a Depeche Mode billentyűse és alapító tagja, Andy Fletcher, de csak most derült ki a zenekar közleményéből, hogy pontosan mi okozta a halálát.
Május 26-án érkezett a sokkoló és letaglózó hír, hogy 60 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt a Depeche Mode alapító billentyűse.
1962. május 9-én született a Depeche Mode legendás frontembere. Íme néhány érdekes infó az ikonikus énekesről.
Szinte egyszerre jelentkeztek újdonságokkal a pop- és a rockzene aranykorának legsikeresebb előadói, hiszen Kylie Minogue, a Tears for Fears, a Depeche Mode-os Dave Gahan és Bryan Adams is friss dalokkal örvendeztette meg rajongóit az elmúlt napok során.
A Depeche Mode és az Iron Maiden mellett a Hurts és a Hollywood Undead is fellép Sopronban az ötnapos VOLTon.