Elég változékony volt az időjárás, így nehéz megmondani, milyen következtetést lehet levonni a tegnapi medveárnyék-észlelésből. Amikor Hugi, a fővárosi állatkert rezidens időjósa előbújt a barlangjából, még borult volt az idő, de a délelőtt folyamán felszakadozott a felhőzet, és az árnyék is előtűnt. Tehát a tél még sokáig fog tartani... vagy nem.
A Pagony szerint nem csak olvasni, hanem beszélgetni is jó. A kiadó szerkesztői és munkatársai kíváncsian fordulnak azokhoz, akik gondolnak valamit a világról, magukról, vannak kérdéseik és válaszaik, kétségeik és állításaik. Akikre érdemes odafigyelni.
Magyar népmesemotívumok és kortárs bábszínházi formák találkoznak a Fehérlófia című produkció próbái során, melynek rendezője és szerzője Veres András.
A Talpra, magyar! – forradalmi szabadulókönyvben csatlakozhattok a Pilvax kávéházban a márciusi ifjakhoz, és bejárhatjátok a fontos helyszíneket, kicselezhetitek az ügynököket és katonákat, és kiszabadíthatjátok Táncsics Mihályt.
A Budakeszi Vadasparkban több mint 50, a Kárpát-medencében őshonos állatfaj képviselteti magát, akiket - az igen nagy népszerűségnek örvendő - a "Hónap Állata" sorozat keretén belül igyekeznek bemutatni. Az, hogy ki legyen a megtisztelő cím büszke tulajdonosa az adott hónapban, a vadaspark Facebook-oldalának követői döntik el.
Garantált programok formájában nyújt ezentúl szolgáltatásokat a gyulai művelődési központ Gyermeksarka. A szolgáltatásbővítés remek példája annak, hogyan tud eredményesen reagálni a helyiek igényeire egy közművelődési intézmény.
A Jászberényi Állat- és Növénykert, mely méltán híres a közkedvelt pingvinsétáiról, tavaszig a szépülésre koncentrál, és nem fogad látogatókat.
Február 5-én indul a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút tavaszi tanfolyama, amelyre a 4., 5. és 6. osztályosok a Gyermekvasút weboldalán keresztül regisztrálhatnak. A négyhónapos képzést követően a gyerekek júniusban tesznek vizsgát.
Úgy tűnik, lendületben vannak a csatornák, végre van is miből válogatni. Használjátok ki, amíg lehet!
A mai nap pont megfelelő arra, hogy kipihenjük a heti hajtást. Ha passzív formájában szeretnétek abszolválni mindezt, arra is van tippünk, nem is egy!
Január utolsó hétvégéje már masszívan a farsang jegyében zajlik, a színes programkavalkádból épp csak választani lesz nehéz, segítünk egy kicsit!
Mozgalmasan telik az év eleje a Debreceni Állatkertben, ahol január 23-án, szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi szaporulat után újabb egészséges utód jött világra a hortobágyi törzsállományból származó magyar szürkemarháknál.
Az előző évekhez hasonlóan idén is nagy kvízzel indítja az új évet a Pagony. Ha elég figyelmesen olvastad a könyveket és az ajánlókat, akkor gyerekjáték a megfejtés. A kvíz nyertese egy igazán menő könyvcsomaggal lesz gazdagabb!
Az Országos Erdészeti Egyesület „Sportolj tudatosan az erdőben!” címmel programsorozatot indított abból a célból, hogy a természetben sportolók olyan összefüggéseket és érdekességeket is megfigyeljenek, amelyekkel mélyebben betekinthetnek az erdő életébe, jobban megérthetik az erdei ökoszisztéma működését. A téli kihívás a Pilisi Parkerdő kedvelt kirándulóhelyeit és nemrég átadott turisztikai fejlesztéseit is érinti.
A közelgő Mackófarsang jegyében ezúttal a medvék sokféleségére szeretné felhívni a figyelmet a Fővárosi Állat- és Növénykert, hiszen a medvefélék családjának nyolc különböző faja található meg a bolygón. Közülük pedig kettővel a budapesti állatkertben is találkozhattok.
Sorozatban harmadszor is megnyerte a Magyar Ifjúsági Robot Kupát az Agóra Robotics csapata. A budapesti megmérettetésen a Rescue Line (menekítő-vonalkövető) versenyszámban a haladó kategóriában szerezte meg az első helyezést Eigner Bendegúz és Papp Márk Máté, akik évek óta nagy sikereket aratnak a robotikaversenyeken az élményközpont színeiben.
Holnaptól megint jönnek a dolgos hétköznapok, a feladatok meg a határidők, a metrón zötykölődés és dugóban ácsorgás. Hát milyen jó, hogy nem holnap van, ma még bátran lehet mozizni egy jókorát!
Sok mindennek lehet ma örülni, kezdve azzal, hogy szombat van, bár az e napra időzített, lassan megszokottá váló műsorpangás nem sok derűre ad okot, de amire igen, azt kiválogattuk!
Most hétvégén nemcsak a magyar kultúra napját ünnepeljük, de már a farsangi időszakba is belekóstolhatunk a programok jóvoltából. Ne fogjátok vissza magatokat, most aztán tényleg lehet válogatni!
Hagyományához híven a Debreceni Állatkert immár negyedik alkalommal rendezi meg madárbarát családi programját, amely kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy betekintsünk a télre itthon maradt tollas barátaink, illetve az egzotikus tájakon őshonos madarak különleges világába.