Az I. Világháború kezdetekor a "szórakoztató-palota" bezárt, az Orfeum aranykora véget ért, s ezzel együtt az a nosztalgikus korszak is, melyet később úgy emlegettek, hogy "a boldog béke idők". 1922-ben Budapest Városi Tanácsa úgy döntött, hogy az operett kapjon a fővárosban saját otthont.

A Fővárosi Operettszínház megnyitásával a magyar fővárosban is megkezdődött az "Ezüst Operett" korszaka és az operett műfaja a Népszínház és a Király Színház után egy új és végleges otthonra talált. A színház története során mindig legfőbb szempont volt a klasszikus operett hagyományainak ápolása és modern művészi megoldások által való gazdagítása. Budapest - Bécs mellett - az operett fővárosa, s bárki könyedén meggyőződhet a minőségileg magas operettszínvonalról.

A hatvanas évek közepétől kezdve a színház sokoldalú társulata rendszeresen, s nagy sikerrel musical bemutatókat is műsorára tűz, hogy csak néhányat említsünk: My Fair Lady, Hello Dolly!, West Side Story, Hegedűs a háztetőn, Chicago, Kabaré, Őrült nők ketrece, A muzsika hangja, Valahol európában, Elisabeth. Sokan úgy vélik, hogy az operett elévülhetetlen, s hogy egy olyan műfajról van szó, mely az egész világon újra és újra visszhangra talál. Vajon mi az oka ennek a nagy népszerűségnek? Talán a romantika, a vidámság, az elegancia, vagy mindezek együtt? Tény, hogy a magyar operett népszerűsége, "charme"-ja az operett műfajban különleges helyet foglal el, s ezt a világon mindenütt elismerik.

A mai Operettszínház gyönyörű szecessziós épülete Fellner és Helmer híres bécsi építészek tervei alapján 1894-ben készült el, Budapesten a Nagymező utca 17. Szám alatt. A színházterem hatalmas színpadát két emeleten félkörívben intim páholyok szegélyezték, valamint egy táncparkett biztosított elegendően nagy helyet a keringőre, polkára, mazurkára és a galoppra. Díszes télikertje a legkiválóbb francia étteremnek adott helyet, s a hosszú utcafronton egy koncertkávéház nyílt.