Igazán csodálatos film, szép és tartalmas mondanivalóval. Mélyen elgondolkodtató. A fõszereplõ olyan ábrándjaimat váltja valóra amirõl csak fantáziálni merek. A képi világ, a történet magával ragadó. Úgy éreztem utána hogy egy nagyon pozitív töltetet kaptam. Köszönet érte!

Egyik kedvenc filmem lett.Gondolatban igensokszor belevágtam ebbe a mestrséges világ elhagyására.

Spoiler

Szomorú lettem a végére, nem is azért mert meghalt.
Hiszen jól élt és jól halt meg.
Idõben elment errõl a világról.

Nincs mit mondani, aki nem látta, annak azonnal meg kell néznie !!!!!

Én is azok sorába tartozom akik szerint is ez a film egy nagyon jó film!!!!! Nekem nagyon tetszett most nem írok ide sok mindent mert már sok hozzászóló írta amit leírnék,de ki kell emelnem a Emile Hirscht mert tényleg zseniálisan játszott bár már az Alpha Dogban is jól nyomta és a mellékszereplõk is mind-mind jók voltak. Nekem úgy tûnik hogy Sean Penn ez alapján a film alapján legalább olyan jó rendezõ lehet mint színész. A zenék meg fenomenálisak benne azért plusz pont jár. Nekem a film 10/10. PEACE

Igazad van, a harmadik út, ha megtalálod azt a munkát, amit szívvel-lélekkel csinálhatsz nap mint nap. Amiért érdemes felkelni. Szerintem ez csak nagyon keveseknek sikerül. Hatalmas szerencse vagy kitartás kell hozzá. Egyrészt mert eleve nehéz kitalálni, mi az, amit tudnál úgy végezni sokáig, hogy nem unod meg, másrészt mégha tudod is, mi az, lehet épp a világ másik felére kell elutaznod hozzá. De lehet maga az út is a megoldás.

***SPOILER PÓTOLVA***

azt hiszem, életem egyik legjobb filmes élményét kaptam ezzel a majdnem 2 és fél órával. lenyûgözõ, és egyben megdöbbentõ, fõleg, ha tudjuk is, hogy mindez megtörtént, a srác 24 éves korában meghalt.. azt hiszem, jó darabig még gondolkozni fogok rajta... egyértelmûen 10/10es értékelés.

Csak a film utan jottem ra, hogy igaz tortenetrol van szo. A film tetszett, de a valosagban elegge butacskanak allitottak be a fiut. Ha igaz amit irnak rola, akkor valoban elegge bugyuta volt.

SPOILER lehet.

"Az hogy a fiú ennyire elvágott minden köteléket, ilyen hirtelen, ilyen drámaian, és sokak szerint megbocsájthatatlan módon, úgy gondolom, a film minél nagyobb megbotránkoztató hatása miatt kellett." - Az ismert információk alapján Chris így hagyta ott a családját, tehát a filmnek (legalábbis ebben) nem volt szüksége arra, hogy drámaibbá tegye az eseményeket, mint amilyenek azok ténylegesen voltak.
"Talán önzõség, igen, az van a dologban. Neki okosabbbnak kellett volna lennie, képesnek lenni átlátni mindenkin, õ jobban ismerte a szüleit, mint ahogy a szülei õt, ezért némi életjelet küldhetett volna magáról olykor.. Fõleg a hugának. Ez az életben így logikus, a film az film, néhol túlzó, olykor érthetetlen." - Persze ez film, de valós eseményeken alapul. Szerintem is önzõ volt, amiért nem szólt a szüleinek, vagy amiért nem jelentkezett néha a húgánál (akár képeslap formájában), de meg lehet próbálni megérteni õt: a húgának nem kellett életjelet küldenie, mert a lány volt talán az egyetlen, aki megértette, a szüleinek pedig miért is szólt volna, hiszen úgysem érthették volna meg. Õ talán így gondolkodott. És persze büntetni is akarta a szüleit, és talán nem akarta bajba sodorni a húgát. Hiszen ha neki szól, de a lány nem szólhat a szülõknek, akkor nézze csak végig a szenvedésüket? Ha szól nekik, a szülõk megkeresik a srácot. A húgának nem akart akkora fájdalmat okozni, hogy titkot kelljen tartania, de azt sem akarta, hogy megtalálják. Az önzõségét én sokkal inkább abban látom, amirõl Eddie Vedder is énekel "Don't come closer or I'll have to go | Holding me like gravity are places that pull" - amint valaki megszerette, amint kicsit közelebb került hozzá valaki, Chris otthagyta. Persze valamilyen szinten tartotta azért velük a kapcsolatot, és Alaszka után le is akart telepedni, de annyira elvakította a célja, hogy eljusson a vadonba, hogy velük maradni képtelen volt. Teljesen be volt sózva ettõl, és még csak nem is tervezett elõre, pedig ha jobban felkészül, ha legalább egy térképet visz magával, gond nélkül megúszta volna. Hiszen ugye nem messze volt a folyón átkelési lehetõség, még város is volt arrafelé meg az erdõben faházak, tehát ha jobban felkészül, mindez nem történik meg.
Na persze fölösleges azon agyalni, hogy "mi lett volna ha".

Nekem nagyon tetszett a film, mint mûvészeti alkotás. Számomra nehéz volt felvenni a film ritmusát, viszont amikor már belekerültem, fájt visszatérni a való életbe. Megértem azokat is akik nagy volumenû dolgokat látnak meg benne, nagy igazságokat, és azokat is, akik ezt csak egy hisztis kisfiú értelmetlen halálának fogják fel(én az elsõbe tartozom azért inkább). Viszont szerintem ez a film nem akarta feltalálni a spanyolviaszt, csupán elmesélt egy történetet, aminek háttértartalma volt, és teljesen szabadon bízta rá a nézõkre az ítéletet.
A hangulata, a világa a filmnek viszont, ha nem keresünk, és nem találunk benne semmit, akkor is magával ragadó.

Éppen ezt cáfoltam. Nem, nem akarok az országban maradni, és egy multinál seggnyalással illetve mások lelkén történõ átgázolással feljebb kerülni a ranglétrán... Nem akarok karriert építeni, fõleg ilyen áron, mert sajnos nincs más mód. Egyébként is, minek? Nem akarom a pénzt hajszolni egész életemben, hogy minél márkásabb cuccokat vegyek magamnak, és felhalmozzak olyan dolgokat a lakásomban, amik engem nem tesznek boldoggá. Bármennyire is ezt akarják elhitetni velünk, a sok kütyü, meg fényes cucc, a sok milliónyi E-vitaminos "finomság", mind csak arra jó, hogy elvakítson, hogy ne gondolkodj, és természetesnek vedd, hogy dolgozz, reggeltõl estig, aztán megvedd ezeket a szarokat, miközben a megdolgozott pénzed nagy részén mások nyaralgatnak... (de ez egy más téma).

Nem, nem akarok karrierista lenni, egyrészt az út, ami felfelé vezet, ellenkezik minden bennem rejlõ erkölcssel, érzéssel, életszemlélettel. Dolgoztam multinak, többször is, 2 évnél tovább sehol sem bírtam, minden nap kifordult gyomorral jöttem haza (pedig jól kerestem). Igen, kaptam volna jobb pozíciót, ha lefeküdtem volna a fõnökömmel, stb... (amiket említettem).

Mit lehet tenni? Tûröd ezt, elnyomod magadban, és veszed a fényes vackokat, amikbe belefeledkezve nem veszel tudomást arról, hogy az élet milyen undorító. Illetve nem az élet, hanem az emberek, akik azzá teszik. Vagy nem tûröd, magad mögött hagysz mindent, és nekivágsz az idegennek. Ezt nem lehet megtervezni, és azt sem tudod, mit keresel. Ezért hatalmas bátorság kell hozzá.

A fiú menekül a szülei elõl? Ugyan már. Vajon mi elõl menekül? EZ elõl. Aki érti, az érti, aki meg nem, nem hibás.

Nem vagyok annyira fiatal, nem vagyok tini. És ahogy öregszem, ezek az érzések, amik bennem vannak, nem változnak, nem tompulnak, sõt erõsödnek, és egyre tisztábban látok. Én kinyitom a szemem, nem hajtom le a fejem. Semmi és senki elõtt. Még a pénz sem tud olyanná tenni, amilyen nem akarok lenni. Valójában mikor meghunyászkodunk vagy benyalunk a fõnökünknek, mi miatt tesszük? A szaros pénz miatt.

A bolsogságot talán megtalálom, bár a fiúval ellentétben engem felkészítettek (nem a szüleim), és tudom, mi vár rám (szerencsére nem vagyok egyedül). Nem vagyok boldog tõle. Talán találok párt magamnak, akivel elviselhetõ lesz az élet, de a lelkem megnyugvását nem feltétlenül egy pasi megtalálásához kötöm. Ilyen egyszerû volna?

És ha születik egy gyerekem, bár nem szívesen szülnék a vérembõl egy gyereket (csak büntetném), én gyerekkorától figyelnék minden apró érzésére, vágyára, felkészíteném mindenre (nemcsak a sablonéletre) bármilyen is legyen õ, tehát soha nem menne el szó nélkül, és ha el akarna menni (valószínûleg igen), tudnám miért, és elengedném... Én születésétõl kezdve készülnék arra, hogy egyszer majd õ is nekivág a világnak, ahogy egykor az anyja tette...
EZ egy nagyon nagy különbség. Nem mindegy, hogy állsz hozzá a gyerekneveléshez. Lehet úgy nevelni, ahogy te azt jónak látod, egyféleképp (egy beléd kódolt minta alapján), de lehet többféleképp is, már ha megvan benned az, ami a srácban, vagy pl. bennem.

(Csak egy megjegyzés: az én családomban pl. elvárás volt a diploma, nekem ez természetes volt (mivel kiskorom óta erre neveltek), és a szüleim csak akkor voltak boldogok, ha az Õ általuk kitûzött célokat, ÉN értem el. Én pedig nem akartam nekik soha csalódást okozni. Tudod egyáltalán milyen érzés ez? Ez a szülõi "terror". Érzelmi. Sajnos nem tudom másnak nevezni... De nekem is elegem lett, és nem érdekel már többé, hogy a szüleim nem lesznek büszkék rám. Most jönne a férjhezmenés és gyereknevelés. De nem teszem meg. Nem miattuk, hanem mert ez engem nem tesz boldoggá...ez már az én életem.)

Igazad van, az elõzõ hsz-em utolsó mondata elé odaírhattam volna, hogy spoiler..
És most is: SPOILER!!!
Nagyjából egyetértek veled, de szerintem a végét nem kéne ennyire túldimenzionálni. Egyszerûen csak kitavaszodott és a télen volt patakból vadul hömpölygõ folyó lett. Úszni pedig életveszélyes az ilyesmiben, még a vadvízi evezõsöknek is.

Spoilerszerû

Nah... mondhatnám, hogy voltak pillanatok, amikor majdnem meggyõzõek voltak a képek, és az érvek, de azt gondolom, az utolsóként a könyvbe rótt mondata engem igazol.
Az öreg kérdése találó volt: ne felejts el szeretni. Ez a fiú senkit sem szeretett, hiszen senki nem volt semmilyen befolyással rá. Még a húga sem, aki ugyanúgy átélte a szülõi... mit is?, mint õ. (A legszebb mondat a lány szájából: az apám ugyanúgy folytatta életét, mintha mi sem történt volna - persze lányom, ezt látod Te!)
Na és amikor a fent említett mondatot a srác a könyvbe írta (az igazi boldogság az, amit megosztasz másokkal - lényegében ez), s megvilágosodva vissza akart térni az emberek közé (hogy kihez, és mennyi idõre, már örök rejtély), a megvadult folyóhoz érve, az elsõ nehézség láttán meghátrált, és visszatért a számára biztonságot jelentõ buszhoz.
Kérdem én: mi ez, ha nem ragaszkodás a saját megszokott életéhez?
Egyszerûen addigra gyûjtött annyi tapasztalatot, bölcsességet, hogy féljen kilépni abból, ami számára az életet jelenti.
Talán ezért van az, hogy a legtöbb ilyen romantikus vándor nagyon fiatalon indul neki... Ha valami miatt maradnának, talán soha nem is indulnának el.

Muszáj folyamatosan reflektálnom a filmre:)
és most már írom, hogy

SPOILER

(bár írtátok volna ott is, ahol a végérõl beszéltetek...)
Szóval az, hogy õ a szüleit, családját, életét hátrahagyva kivonul, így küzdve a társadalmi konvenciók ellen, az dicsõ. Az, hogy az apja két családot alapít, az bunkóság.
Értem én... Hja, nem.

Nem tartok a felénél sem még, sajnos csak több részletben tudom megnézni.
Egyelõre iszonyatosan irritál és dühít a fickó, pontosan azért, ahogyan a környezetével viselkedett. Nem kell az autó? Rendben. De emiatt nekiesni a szülõknek, hogy: "eszeteknél vagytok?!"
Itt álltam volna fel, és mondanám neki, szervusz fiam, felnõttél, viszlát.
Elégeti a pénzt, mert neki nem kell. Ó, fiam, lehet, az a hippiházaspár tudott volna vele mit kezdeni. Nem baj, hogy meg akarsz szabadulni a földi javaktól, de miért nem lehet ezt úgy, hogy ne bánts meg másokat, vagy esetleg segíts másoknak?
Egy pökhendi, öntörvényû, elkényeztetett milliomoscsemete.
Egyelõre így érzem, de még másfél órám van átgondolni:)
Még valami: sosem értettem, hogy némely emberek miért nem állnak a sarkukra, és vívják meg kis harcokkal a háborút? Miért kell atomcsapást mérni az utolsó pillanatban?
Miért kellett egyetemre menni, ha nem érdekelt? Mert ki kellett volna állni az igazáért, és aztán viselni a következményeket a saját bõrén? Bizonyára egyszerûbb (igen, egyszerûbb!) mindent felégetve másokra hárítani a következmények elviselését.
Volt egy évfolyamtársam. Tanárgyerek, az igazgatóhelyettes kisfia. Jól tanult. Elvégezte az egyetemet. A diplomaosztó másnapján lefûrészelte az apja vadászpuskája csövét, beült az autóba, és szétlõtte a fejét. Azt írta, eddig azt csináltam, amit Ti szerettetek volna, most vége.
Mit érezhet az a szülõ?... Biztos, hogy nem ezt akarta, inkább meghalt volna! Biztos, hogy lehetett volna más megoldás...

Számodra mi a társadalmi élet megszokott rendje? Csak mert ebben az országban többek között az, hogy diplomával és nyelvvizsga papírral a zsebedben elmehetsz telemarketingesnek, vagy árufeltöltõnek egy multihoz. Ha te ennél jobb pozícióban vagy, máris átlag felettinek tudhatod magad. Szóval itt kissé mások a viszonyok, mint abban az országban, ahol a film játszódik. Itt az esélyért is meg kell küzdeni, nem csak az eredményért. :)

Nem kétlem, hogy megérted a srácot. Még egyelõre. Aztán mi lesz, ha kicsit idõsebb leszel, másképpen kezdesz látni bizonyos dolgokat, netán találsz valakit, akivel elviselhetõbb lesz a társadalmi élet monotonsága. Késõbb születhet egy gyereked is. De mi lesz, ha esetleg kitalálja õ is azt, amit ez a srác. Õ is besokall a civilizált emberi lét ostoba kudarca láttán, és se szó-se beszéd lefalcol hazulról, hogy hajkurássza önmagát, a lelki békéjét vagy amit éppen jónak lát. Te pedig leülsz és nyugodtan végiggondolod, hogy felnevelted ugyan, de nincs jogod beleszólni a dolgaiba, meg egyébként is úgy éli az életét, ahogy az neki megfelel, miközben azt sem tudod mit csinál, merre jár, vagy egyáltalán él-e még?!
Azt csinálnád, amit a srác szülei is: kitépnéd minden szál hajad.
Mielõtt félreértenéd leszögezném, hogy ez nem neked szól, nincs benne semmi személyes. Mindössze azt próbáltam bemutatni, hogy ez a fiú a szüleivel szemben nemhogy önzõen, hanem egyenesen gazember módjára viselkedett.
Volt benne bátorság, hogy vállalja a bizonytalanságot és nélkülözést. Ahhoz viszont gyáva volt, hogy a szülei elé álljon és felfedje elõttük a saját elképzeléseit, valamint, hogy mennyire nem ért egyet azzal az életformával, amit neki szántak. Mit csináltak volna vele? Egy hét szobafogságra ítélik? Ugyan már.
Meg lett volna az esze és a pénze is, hogy a saját életét élhesse anélkül, hogy fájdalmat okozzon másoknak. Persze biztos volt benne harag és bosszúvágy is a szülõkkel szemben, de ez megint új megvilágításba helyezné a jellemét.
Mea culpa - ahogy szegény Bõhm bácsi mondogatta - de nem igazán értem (helyesebben: értettem meg a filmbõl), hogy mi volt az a megbocsáthatatlan bûn, amit elkövettek ellene a szülei?
Számomra csak ez a Rousseau-féle "Vissza a természethez" mentalitása volt szimpatikus.
Ha élne, most 43 éves lenne. Kíváncsi lennék, hogy a mostani fejével miként értékelné ezt a kalandot.
A film készítõinek naplórészletek és beszámolók alapján kellett kidolgozniuk a karaktert, így bizonyos dolgokban csak találgattak. A valódi gondolatokat és érzéseket csak az érintett tudná elmesélni, ha haza tudott volna vergõdni. Persze, akkor ez a film se készült volna el..