Kb. a 40. percig bírtam, annyira untam. Kimegy a civilizációból, mert nem akar karrierista lenni.. OK. Nagy ügy. Ennél több kell, hogy lekössön egy film.

Fura fazon a főszereplő. Nagyon rühelli a szüleit, de elvégez kedvükért egy egyetemet, hogy utána azonnal világgá menjen. Ez a fajta: égessünk fel minden hidat magunk mögött és lépjünk ki a társadalomból stílus, nem az én stílusom. A legyünk szabadok, legyünk vademberek világ, nem az én világom, ezért nem tetszett a film. Tetszett a természet, a folyó vadsága, az állatok szépsége, de nem tetszett a film.
Én jobban szeretem az anyagi javak által megteremtett biztonságot és kényelmet, ahonnan kitekinthetek Christopher vadonjára és életére. Némi jóindulattal: hét pont.

Nagyszerű film, sokadszorra nézem újra. Az ember küzdelme magával, a világgal.
Nagyon jó a szinkron és a filmzene is.

Huh, végigküzdöttem a filmet. Nem tudom, hogy a nézők ennyire szeretik a drámákat, vagy inkább csak szeretik túlpontozni, mert hogy "megtörtént eset alapján" , meg mégsem egy sablon tucat-akciófilm és hasonlóak. Az eleje még érdekes volt, de a vége felé már inkább én is szenvedtem és kár volt ilyen késői időpontig néznem, mert baromi nyomasztóan hatott rám a befejezés (ami amúgy nem lepett meg, mivel előtte beleolvastam a hozzászólásokba).
Nálam az "egyszer látni kell" kategóriába tartozik, de hogy többször nem futnék neki, az biztos.

:). Úgy látszik, hogy Forrest annak ellenére életrevalóbb volt, hogy dilisnek született, a srác meg azután vált ketykóssá , hogy befejezte az egyetemet.

Jaja, olyan volt mint Forrest Gump. Csak Forrest az túlélt mindent, ő meg nem. :) :/

Na azért nem egészen, ha utánagondolsz össze-vissza kóválygott az Államokban, sőt még Mexikóba is átcsorgott.Vonaton potyázott, stoppolt, és túrázott.Amúgy valóban dinka volt ( és nem kövi ) .

A dzsungel jó film volt, az nekem is tetszett. Ott tényleg elmondhatta az ürge hogy járt a dzsungelbe, de ez a faszi leginkább csak a buszban járt. Egyébként azt se értettem mit keresett ott olyan sokáig, sokkal hamarabb észlelte hogy fogy a rizse, az áradás meg gondolom csak tavasszal kezdődött. Ha még a télen hazaindul, valószínű túlélte volna a kalandját. :) Egy szerencsétlen lúzer volt, aki túl sokat olvasott, túl keveset élt, hippi akart lenni minden áron, mert az olyan jópofa. Szerencsétlen szüleit meg közben jól hazavágta. Pedig a hippiknek a 90-es években már jócskán leáldozott. Szerintem az a pár akihez hozzácsapódott, akik könyvet árultak, ők se azért járták a világot, mert annyira élvezték hogy egy lakókocsiban alhatnak, hanem mert keresték a fiukat.

Nem is tartozol magyarázattal, ez csupán kérdés, és úgy érzem nem is tolakodó. Köszönöm.

Én pont most néztem meg a filmet, úgy hogy elég frissek még az élmények, ezért gondoltam gyorsan leírom a gondolataimat. Szerintem a srác egy elkényeztetett hülye gyerek volt. Mindene megvolt, meg meg is lehetett volna, helyette egy olyan utat választott magának ami sehova se vezetett. A halálba. Csak. Mindenki vágyik életében a nagy kalandra, a szabadságra, meg a többire...de nem hiszem hogy ilyen áron. Ő szó szerint éhen halt. Lehet hogy a bogyók is betettek neki, de így csak rövidebb lett a szenvedése legalább. Bár ha még két hétig húzta volna, lehet élve találnak rá a szarvasvadászok. Kicsit ellentmondásos volt a vége nekem egyébként, azt írta le a noteszébe, hogy fél meg retteg meg egyedül van, aztán a végén meg megköszönte Istennek hogy ilyen boldog életet adott neki. Szerintem se volt ki mind a négy kereke, vagy már lehet hallucinált a bogyóktól a végén.
Egyszer megnéztem de többször biztos nem fogom, számomra semmit nem adott ez a film. Tele volt közhelyekkel, néhol unalmas is volt, vontatott. 7 pont.

Elnézésedet kérem, akkor félreértettelek. Sajnos ez már egy rossz beidegződés, az eddigi rossz tapasztalatok alapján. Ha végignéznéd az eddigi hozzászólásaimat, akkor látnád, hogy hány vita indult így. Most nem nevezem meg a hozzászólókat. Abban viszont tévedsz, hogy nem láttam volna a filmet.Alapszabály, hogy olyan témához nem szólok hozzá, amit nem ismerek.Más : nem teljesen tiszta, hogy ha Ráday művész úr képét választottad " avatar - képnek ", akkor miért is vagy Alfredo ?

Nem volt százas a srác, az tuti ...

Neked meg mi a fene bajod van ? Mi az hogy OFF ? Nem is neked címeztem a választ ! Élvezed, hogy beszólsz ? Te hülye vagy ?

Eufemisztikusan fogalmazol " Hal Hoolbrook, ebben, közel a 80-hoz " (...) Hal Holbrook 1925.február 17.- én született, tehát a film készítése idején már a 82.életévét is betöltötte.Tényleg közel volt a nyolcvanhoz, de " onnan".

Azóta kiderült, hogy nem mérgezés áldozata lett, ugyanis az elfogyasztott növényben nincs és nem is képződik toxin.A fiú - ha lehet így fogalmazni - egyszerűen éhen halt.

A főszereplő egy igazi rohadt vadbarom, egy hálátlan "öngyilkos merénylő", akinek halvány fogalma nincs a valóságról, és abszolút nem azt mutatja be milyen az igazi élet, a "való világ" . Ostoba, elmebeteg, aki halott írók és költők könyveiből, verseiből próbál értelmet szerezni itt létünkre. Sajnálom a szüleit, a főhőst nem! Megérdemli a sorsát, aki azt képzeli hogy legyőzheti a természetet, - majd ő felülkerekedik, és bebizonyítja hogy csak ott az igazi élet és szabadság, pénz nélkül, minden nélkül. De soha el sem jutott volna sehova, ha nem ilyen körülmények közül jön. Szánalmas idióta, aki nem is életrevaló. Utálom az ilyen elvont maguknak való seggfejeket. Másrészt aki tiszteli a természetet az tudja hogy vannak érintetlen részei, ami nem véletlenül az!!! Nem arra való, hogy valami pancser "megszelídítse" . Jó film, elrettentésképpen ajánlom mindenkinek.

Brutál jó film.

Itt nincs lehetõség a hozzászólás szerkesztésére? Elég érdekes, sõt irritáló dolog, mert az automatikus javító az élõlényekkel szót átírta élõlányokkal, és most vettem észre. Szóval az elõbbi akartam a beszámolóhoz biggyeszteni, ha netán valaki olvassa. :)

Út a vadonba, avagy az élet létének értelmezése, és feltárása.

!Spoileres Élménybeszámoló!

Amikor a filmet néztem, számtalan olyan kérdést vetett föl bennem, amik már elõjöttek idõközönként. Személy szerint teljesen tudtam azonosulni a fõszereplõvel, mivel hasonló dolgokon ment át, amiket én magam is átéltem az eddigi létem során. Adott volt a felszínes gyerekkor, ahol már megkellett tapasztalni milyen szörnyûségeket rejt magában maga az ember, mennyire nem tudunk tekintettel lenni egymásra, és miket vagyunk képesek elkövetni elhamarkodottan. Egy embert megtud határozni nagy valószínûséggel a személye kialakulásában az is, hogyan indult el a felnõtté válás ösvényén. Rengeteg fajta és féle élõlánnyal töltjük meg a bolygót, de ezek közül az emberi faj van többségben, de egyben a legelborzasztóbb dolgokat is mi tudjuk csak elkövetni, akár egymás ellen is. Eljutottunk odáig, hogy már tárgyaktól kezdünk függni, dolgoktól, eldobható tárgyi értékektõl, melyek nélkül már létezni sem tudnánk. Elkezdtük kevésbé értékelni azt, ami körülöttünk van, ami behálóz minket. Ezeken csak is mi magunk vagyunk képesek javítani, vagy jobbá tenni, kiszakadva az adott szituációból. Ha egy kicsit is odafigyelünk a másikra, a családtagjainkra, arra, hogy mit jelent szeretni és élni, már is jobbá tudjuk tenni az életet, nem csak a sajátunkat, de másokét is, mert élni jó. A megtörtént eseményeken alapuló film Christopher McCandless történéseit dolgozza fel, eléggé hiteles és megindító formában. A frissen egyetemet végzett fiatal kezdésként a kisebb vagyonos összegét jótékonyságra ajánlja fel, ezzel is sugallva, hogy csak is mi magunk vagyunk képesek segíteni másokon, ne várjunk arra, hogy valaki elkezdje és mi majd folyatni fogjuk, az elsõ lépést akár te akár én, bármikor bárhol megtudjuk tenni. Maradék pénzét jobb híján elégeti, a kocsiját egy árokparton hagyja és elindul a messzi végtelenbe. Utazásai során különféle emberekkel találkozik, akiknek radikálisan megváltoztatja az életét egy jobb irányba, mély benyomást hagyva maga mögött. Itt vetõdik fel az is, miszerint van, hogy az ember saját önmagát nem képes értékelni, vagy jobbá tenni az életét, de másokon képes változtatni és segíteni, képesek meglátni azt a lenyûgözõ ént, amit mi saját magunk nem látunk. Ez egy a valóságban is megálló tény, lehetsz pesszimista, vagy derûlátó, de ha olyan mély érzéssel teli lelkiállapotot képes vagy hagyni másokban, csupán rávilágítva bizonyos dolgokra, olyanokra, amelyekre már régen nem volt sor, ezek által lesz valaki igazán különleges személy. Az eseményekre visszatérve, a fõszereplõ által bejárt útja alatt, megismer hippiket, egy külföldi párt, egy farmert,egy fiatal leányzót, és egy családját elvesztett öregembert, akikre mind-mind, kihatással lesz az õ személyisége és élet filozófiája. Nincs szükség tárgyi dolgokra, nem kell befásulni a nehézség ellenére sem, mert az élet egyszer adatott meg, és megannyi szép és jó dolog van a világon, amit felfedezhetünk benne, és ezáltal a saját lelkünket is átjárja az az érzés, amit úgy hívunk… boldogság. Nálam a legjelentõsebb az öregember szerepe volt, akinek a feleségét, és gyereket vesztett egyszerû otthonülõs unalommá avanzsált életét változtatja meg a fiú. Ráébreszti arra, hogy fedezze fel, nézzen szembe azzal a jóval, a csodálatos dolgokkal, még amiket az élet tartogathat neki, ne gondolkozzon, csak üljön be a kocsiba, és menjen, mert ez jelenti azt, hogy élünk…élünk, mert erre lettünk teremtve, csak meg kell látnunk magunkba a szikrát, és lángra gyújtani. Sorsának beteljesedéséhez eljut oda ahova vágyott Christopher, az alaszkai vadonba távol a civilizációtól, és minden egyéb dolgoktól, hogy csak õ és a természet legyen maga. Felfedez egy elsõ nézésre lakhatatlannak tûnõ elhagyatott kisbuszt az immáron több mint két éve bolyongó, csavargó hõsünk. A több hónapon át, amit ott tölt, a téli idõszakba meglátszanak a zord körülmények következményei is, a jelentõs fogyás, az elhanyagolt arcszõrzet, mind-mind egy fajta lelki utazás kivetülésként lehetne értelmezni. Az idõ elõrehaladtával kitavaszodik, és mintha újult erõre kapna, megmutatkozik a természet gyönyörûsége is. Szelíd jámbor állatok csordába szaladva, a kinyíló virágok, a napos égbolt mind a szabadságérzetet sugallja a nézõbe, korlátok nélkül. A pataknál sétálva meglát idõközben egy szarvast, majd úgy dönt, lelövi és húsát elfogyasztja majd, viszont ez a terv kudarcot vallott, mivel nem tudta idõben lenyúzni és elvinni a húst, majd a legyek megrohasztották, amit késõbb a naplójába úgy írta le, bár csak sose lõtte volna le az állatott.
A közelgõ tragikus véghez közeledve, úgy érzi ideje visszamennie, ideje visszatérnie, most amikor teljesen megjárta ezt az utazást, de itt mutatkozik meg a természet ereje is. Egy gyors hullámokat vert folyáson át vezetett az útja, melyet most már képtelen átszelni így visszatér a buszhoz, és az éhezéstõl, illetve a kimerültségtõl vezérelve véletlenül egy mérgezett növényt fogyaszt el, immár elkerülhetetlenül sodródva a végkifejlethez. Elénk tárják az elképzelt vívódást a halállal, a szenvedést is mely gyökerestül belevésõdik az ember szemébe. Utolsó óráiban különféle írásokat hagyott maga után, az egyikre annyit írt: „Boldog életem volt, köszönök mindent, isten áldjon mindenkit!” Majd felfeküdt az ágyába, és visszaemlékezve életére, a felhõk között elõtörõ napfényt nézve, mosolyogva könnyes szemmel távozott az élõk sorából, ezzel befejezve a film cselekményét. Megható, és egyben csodálatra méltó film, mely mindenféleképp kötelezõ megnézni, ha egy elgondolkodtató utazásba akarod magadat beinvitálni.
Számomra még is a legfontosabb az volt, amikor az alábbi idézetet véste föl egy könyvbe: „A boldogság akkor az igazi, ha megosztjuk…”

Ja és ugyanúgy ( bár õ életben maradt) Aron Ralston ( valaki itt a fórumon megemlítette) 127 óráját is olvastam, izgalmas volt a könyv, de vele sem lehet azonosulni. Õ is egy nagy barom, felelõtlen nem elég hogy a maga életét kockáztatta, de még néhány barátja is életveszélybe került miatta, aki olvasta a könyvet tudja mirõl beszélek. Õk is példát adnak, ELRETTENTÕ példát és erre is szükség van nyilván hogy az ember ne így csinálja