Hát sehol senki?

Ollé... :-)

Ollé... :-)

Okés. :-)))

Nem is úgyértettem, hogy rossz lenne.Én majd irigykedve olvasom a beszámolódat.:))))

Köszi. :-) Az elõadás már elsõre is nagyon tetszett, gondolom most sem lesz nagyon másként... Árpád meg úgy összességében mondhatjuk, hogy bármit csinál, tetszik. :-))) Egyszer "bizonytalanodtam el", de az sem az Õ hibája volt... Õ ügyes volt. Mint mindig. :-)))

Örülök! Drukkolok, hogy ne hívjanak fel, és tetszene az elõadás meg Árpád! De azért majd mesélj mi volt!;)

Az jó! :-)
Akkor neked újságolom, hogy november 22-én majd tuti látni fogom Õt, már a jegyek is megvannak. Alig várom. Egyébként a Hajmeresztõrõl van szó. Jól sikerült kis elõadás... :-))) Szokásos kis helyemen, az elsõ sorban fogok ülni... :-D Remélem ezúttal nem hívnak fel a színpadra, most kihagynám. :-)))

Én itt vagyok!:-)

Árpi :-)

Fõszerepben egy mûkedvelõ zenész - NÉMEDI ÁRPÁD

2007. április 19.

Hosszas sorbanállásra, tömegjelenetekre lehet számítani pénteken este a Thália Színháznál, mert a Vidéki Színházak Találkozóján Rejtõt játszik a kaposvári társulat. Némedi Árpád élete elsõ zenés színházi fõszerepét játssza Ascher Tamás rendezésében.

- Egy zenés - táncos elõadást könnyû nézni. Játszani is könnyebb?

- Énekelni, táncolni azért fáradtság és mindig idõigényes próbaidõszakot kíván. Életem legstrapásabb elõadása a Mágnás Miska volt Mohácsi János rendezésében. Majdnem öt óra hosszat voltam premier plánban, idõnként énekelve, táncolva. Emlékszem, mennyire elfáradtam minden elõadás végére. Azóta sem volt ilyen kemény feladatom, vagy csak beleedzõdtem. Másrészt, az ember azt hinné, mi sem egyszerûbb, mint egy Rejtõ regényt eljátszani, mert például egy Genet dráma mégiscsak izmosabb feladat. Már a könyv adaptációja sem lehetett egyszerû, beszélgettünk errõl Hamvai Kornéllal, mert amikor írta, mi pont fent voltunk Pesten, a Sárga liliomon dolgoztunk. Mutatott is jeleneteket nekünk, nyitott volt mindenre, de mi még tovább alakítottuk a szöveget. Különösen Kocsis Palinak volt ehhez érzéke. Mert addig rendben van, hogy az ember, mondjuk, elég jól ismeri a történetet, de a közönségnek el is kell mesélnie. És bár kipróbáltuk, hogy ne a magától értetõdõ szituációkat játsszuk el, de legtöbbször mégis visszatértünk az alaphelyzethez, hogy a történet gördülékeny legyen. Például, ha kiesik valaki mellém a szekrénybõl, megijedek, ez evidencia, de ha ebben a helyzetben mást játszunk, akkor nehéz visszatalálni a történetbe. Persze, a regény rengeteg figuráját és összes bonyodalmát képtelenség megjeleníteni színpadon, az érthetõség megkövetelte az elrugaszkodást is Rejtõ szövegétõl. Hamvai Kornél szerepösszevonásokkal oldott meg sok mindent. Vangold figurájában például több regényalak jelenik meg.

- Te már többször dolgoztál Ascher Tamással, mire lehet számítani a vele való munkánál?

- Sok rendezõ azt várja el, hogy legyél kreatív, dolgozd ki egyedül, illetve a többiekkel a helyzeteket, de Ascher Tamás figyel és segít ebben. A legapróbb részletig kidolgozott a feladat, nemcsak a fõszereplõknek, hanem a tömegben is mindenkinek. Ezt leginkább Mohácsi János tudja még, más nemigen. Mohácsi addig hagyja a dolgot próbálódni, amíg kialakul a tömeg, ahol mindenkinek saját arca van, Ascher viszont nagyon egészben nézi a darabot, elképesztõ arányérzékkel kérdezi meg ezt, vagy azt a szereplõt, hogy neked itt, most nem kellene valamit csinálnod? És ott tuti, hogy az illetõnek kell. Zenés darabban is többször dolgoztam már Ascher Tamással, de eddig nem játszottam fõszerepet. Régebben mindig vendéget hívtak egy ilyen szerepre, amiben énekelni és táncolni kell, amit én is szeretek. Már néztem is, hányszor játsszuk, mert mostanában hamar lemennek a nagy elõadások. Ha játszunk belõlük húszat, jóformán bele se rázódunk.

- A zene szempontjából hasonlít ez az elõadás az általad eddig játszott darabokhoz?

- Minden zene megmutat egy világot. Ezt Ascher Tamás jazz-operettnek nevezte. Tényleg vannak ebben olyan operettes hajlamok, mint mondjuk Zerkovitz Bélánál vagy a korabeli zeneszerzõknél, és Varró Dániel dalszövegei Darvas Bence zenéjével briliánsak - amikor énekli az ember, kiderül, hogy nem is olyan egyszerû dalocskák. Nekem külön öröm volt Darvas Bencével dolgozni, mert már eddig is nagyra tartottam, õ hozzám képest igazi zenész, én mûkedvelõ vagyok, nálam ez szerelem, nem szakma.

Hajmeresztõ

Sehol senki? :-)

Érettségi után segédszínészként kezdi, elõször a Gyõri Nemzeti Színházban, majd a kaposvári Csiky Gergelyben. Hatszor felvételizik a Színmûvészeti Fõiskolára. Akkoriban ott is, Kaposváron is Babarczy az igazgató, mégsem kerül be. A felvételin humoros dolgokat kérnek tõle, és akkor ez még nagyon nem megy neki. Az idei díjátadáson pont egy komikus szerep megformálásáért tüntették ki. A színészkedés mellett számos darab zenéjét is õ írja, kreálja – ahogy õ mondja.

– A díj nagyon jólesik, nem számítottam rá. Furcsa, hogy díjat kapsz azért, mert teszed a dolgod. Belsõ, társulaton belüli díjakat már eddig is kaptam, például a Nózi-díjat, ezt a legjobb „csopi” kapja, vagy a Komor-gyûrût, amit a színészek szavaznak meg egymás közt. Miközben játszol, nem is gondolod, hogy valaki tényleg figyel, de most már tudom, hogy így van, és ez jó érzés. Valaki figyel, eltesz magában, és egyszer csak azt mondja, sokat fejlõdtél. Nem tudom, ez volt-e legjobb alakításom, mindenben igyekszem a maximumot nyújtani. A színész teljesítményét nagyon nehéz mérni, nem úgy van, mint egy sportolónál. Már más darabban is éreztem, hogy tényleg jó vagyok, vagy a kollégák mondják, gratulálnak. És ha õk is mondják, és én is ezt érzem, akkor tudom, hogy rendben van. Ez hálás szerep volt, mindvégig tudtam, hogy szeret a közönség, furcsa lenne, ha nem szerettem volna magam benne.

Létezik-e olyan, hogy Kaposvár-jelenség? Én sem tudom, hogy nevezzük, de az biztos, hogy van, már évek óta van. Ez nagyon bonyolult és összetett dolog. Kaposvár szellemiségét nem lehet szavakba önteni. Nagyon erõs a társulat, évek óta összetart, eszébe sem jut szétmenni. Ha jön is egy fiatal generáció, nem õk változtatnak meg valamit, hanem követik azt, amit az öregebbektõl és a Babarczytól látnak.

– Na ez mi?

– Volt ennek a színháznak rossz periódusa is, amikor elmentek Csákányiék, Koltaiék, Lukáts Andor. De hogy újra talpra állt, azt tükrözi, hogy ezt az egészet nemcsak Babarczy vagy Piroskáék (Molnár Piroska) hordozzák. A fiatal társulat pár év alatt felnõtt egy dologhoz. Azokban az években mi húszévesen játszottunk kopaszodó aggastyánokat, mert nem volt rá ember. Persze ez jó is, mert belekerülsz szituációkba, helyzetekbe, és egy jó színésznek mindent el kell tudnia játszani, lovat, kutyát, öreget, fiatalt, bármit. Tisztában vagyok vele, hogy az ember és az eszköztára véges,de mégis minden újabb lehetõség tágítja a határaidat. Csak fõszerepeket azért nem szeretnék játszani, mert egy idõ után nem tudnék másmilyen lenni. Szóval, hogy a kérdésre válaszoljak, az egész lelke a társulatban van. Ez egy kisváros, nem tudsz mit csinálni, ide fordítod bele az egész életedet. Mindenki hozzáadja örömét, bánatát egyaránt. Tudom, hogy a többi vidéki színház esetében is hasonlóak a körülmények, adottságok, azt sem hiszem, hogy rosszabbak lennének ott a színészek, de ott gyakrabban változik a társulat, és nincs olyan mag, mint nálunk. Mi itt figyelünk egymásra, a másik munkájára. Itt vannak vélemények, van kritika, megnézzük egymás darabját, és utána beszélünk róla. A többi színházat nem ismerem, de az elõadásokat nézve meg tudok ítélni egy-egy csapatot. Ennek a nagyon intenzív társas együttlétnek persze megvan a hátulütõje is, ez sem mindig jó, de ez a munkán nem látszik, és nem is szabad, hogy látszódjon. Az, hogy éppen kinek mi a baja, ritkán kerül fel a színpadra, és ez így van jól. Nem vágyom máshova, legalábbis társulatilag nem, mert ez szerintem máshol nincs így.

Egy fantaverklis fõszerepekben

Némedi Árpád nevét jól ismerik a kaposvári színház látogatói. A Bolha a fülben címû darab után kollégái is elismerik szakmai felkészültségét, melyet fõszerepekkel értékelnek.

Változatos dallamok furcsa egyvelege lengi be késõ délután a városi színház termeit, folyosóit, melyek utat lelnek a látogató füléhez is.

– Nálam a zenélésbõl fakad minden. Fiatalon zenész szerettem volna lenni, népzenei táborokba jártam és Berzencén néptáncoltam – mondja Némedi Árpád színész. – A rockzenével hangszert váltottam, citerámat gitárra cseréltem. A középiskola harmadik osztályáig igazán semmi sem kötött le.

Harmadikas korában belépett Török Tamás ifjúsági színházába, érdeklõdése az irodalom irányába fordult. Késõbb megfordult Csernák Árpád irodalomkörében és a színpadot választotta.

– A nyolcvanas évek második felében divatosabb volt a színészi pálya. Az embereket sokkal jobban érdekelte a színház, többet jelentett a közelében lenni. Akkor majd minden este együtt buliztak a színészek, ami sokkal jobban összehozta az embereket. Kaposváron ez még mindig jól mûködik, az itteni tényleg egy igazi társulat, így könynyû jó elõadásokat csinálni.

A mûvész szerint a város gyengéje azonban az, hogy igazán nyitni semerre sem lehet. Kevés a kulturált szórakozóhely. Ennek ellenére a színház társulata igazán összetartó, ami nagy erõt jelent. Továbbá az, hogy a rendezõk komolyan gondolják a rendezéseiket.

– Mohácsi János sajátos színházat talált ki. Darabjait színészekkel közösen alkotja meg, ami szerintem iszonyatos erõt jelent. Számomra minden rám osztott szerep egyformán kedves. A közönségsikert a Bolha a fülben címû darabban megjelenített beszédhibás figura hozta. Elõtte is voltak már jó szerepeim, de úgy gondolom, hogy akkor kezdtem szakmailag is beérni.

A kollégái hasonlóan gondolják ezt, mert azóta minden évben kap egy-két fõszerepet. Legközelebb a Kabaréban tûnik majd fel, mint konferanszié.

– A színház mellett zenélgetek. Van egy kis duónk, a Fanta Verkli, melyet a Világjobbítók eredeti címe után neveztünk el.

Az erdõben címû darabban hallott muzsikusokból is összeállt egy együttes. Ez orosz-zsidó muzsikát ad elõ, melyet nagyon megszerettek a tagok. Repertoárjukat további dalokkal bõvítve nyáron felléptek a Mûvészetek Völgyében is.

– Visszatekintve, már bánom, hogy gyerekkoromban nem foglalkoztam annyit a zenével. A késõbbiekben továbbra is szeretnék muzsikálni, és ha azt is legalább ennyire professzionálisan tudom csinálni, akkor elégedett leszek magammal.

Némedi Árpád 1969-ben született Kaposváron. 1987-ben érettségizett Kaposváron, a Gépipari Szakközépiskolában. 1988-tól már a Csiky Gergely Színház tagja. Fõbb szerepei: Mágnás Miska, Norbi (Kokainfutár). A Világjobbítók címû darabban nyújtott alakításával 2000-ben Budapesten a legjobb mellékszereplõként elnyerte a Kritikusok díját.

Ne küldjük szétfelé az országot
(2007. november 10.)

Még nincs negyven, de jövõre már húsz éve, hogy a kaposvári színház társulatának tagja. És nem is tervez mást. Nemrég a budapesti Nemzeti Színházból a Csikybe hazatérve is azt érezte: Annyira jó ide belépni!

Kevesen tudják róla, hogy berzencei. De a kaposvári színház nemcsak a somogyisága miatt volt számára jó választás. Karakterének, manírmentes közvetlenségének, csapatszellemének is ez áll jól. Kora ellenére hosszú a szerepeinek listája, alakításairól évek múltán is beszélnek. A minap megkapta a Kölnben élõ író-publicista, Bezerédj Zoltán által alapított díjat.

– Éppen az Ördögök próbájára indultunk, amikor felhívtak: nagyon meglepõdtem – emlékszik a színházklubban Némedi Árpád, aki néhány napja egy elõadás után ugyanitt vehette át a bronzplakattet. – Aztán persze nagyon örültem. Éppen most köszöntem meg az elismerést telefonon Zoli bácsinak.

– Szó mi szó, a díjjal kiváló társaságba került.
– Valóban. És ezek a jófajta sikerek nem ártanak most a színháznak.

– Az Ördögök a harmadik nemzetis bemutatója volt. Fontosak az új impulzusok?
– Hogyne, bár kezdetben úgy éreztem magam, mint az elsõ nap az iskolában. De aztán elfogadtak és megszerettek, és már partnernek tekintenek bennünket. Pedig eltérõ a munkastílusunk. Másutt nem annyira jellemzõ a kórus szerepeltetése, míg Kaposváron ennek hagyományai vannak. Ezt már csoportos szereplõ koromban megtanultam. Ascher vagy Mohácsi egyaránt gondot fordítanak arra, hogy minden szereplõnek története legyen a színpadon.

– A Nemzetiben több kaposvári kollégája, köztük Kovács Márton zeneszerzõ is feladatot kapott. Ön azon kevés színészek egyike, aki a muzsikában is otthon van.
– A zene nagy szerelmem. Varga Baluval dolgoztam sokáig együtt, aki ma a Zagar frontembereként világsztár, késõbb az öccsével, Zságer-Varga Ákossal. Nem vagyok képzett zeneszerzõ, mindig kell valaki, aki megmondja, hogy ez most nagyon gáz lett, szaladjunk neki újra.

– Csaknem húsz éve társulati tag Kaposváron. Csinálna másképp valamit, ha tehetné?
– Nem, itt érzem otthon magam. Ez fontos nekem. Ismerjük egymást, még a másik gondolatát is. Budapesten nem tudnék élni. Nemrég egy pesti ismerõsöm jegyezte meg a fõvárosban, hogy milyen fura: mosolygós a pincér. Nekem Göllében van házam, szeretek ott lenni, de falun sem vagyok egyedül, mert ha hiányoznak a barátaim, fõzök valamit, hívom õket, jönnek.

– A pesti kulturális pezsgés nem hiányzik?
– Fõleg a mozi. Nagy szívfájdalmam, hogy vidéken megszûntek az értelmes filmeket adó kismozik. Máshol meg csak amerikai szarok vannak, egy jó spanyol, francia, skandináv film sehol, vagy kelet-európai, ami mindig is erõs volt. Szerencsére egy-két tévécsatorna egyre többet ad közülük.

– A szakmában van olyan terület, amiben szívesen kipróbálná magát?
– A filmezés érdekel. De nem a filmsztárság, csak a munka. Jó érzés, ha a rojtosra forgatott sikerarcok helyett Kovács Zsoltot vagy Gyuricza Pistát látom filmen. Régen a filmrendezõk köztük éltek, és szinte minden filmben szerepeltek kaposváriak. Nem nézem le a sorozatokat sem, mert mindent lehet remekül és felületesen csinálni. Jó példa Kocsis Palinak a Barátok köztbeli szereplése. Büszke vagyok rá. Ez fontos, a közönség így a kaposvári színházhoz is közelebb kerül. Mert büszke a színészére: ez a mi emberünk!

– Ráfér a társulatra a siker. A direktor egy éves kinevezése miatt különleges évad az idei. Benne van ez a levegõben? Ne adj' isten félteni kell a színházat?
– Nem kell félteni. Bízom a közgyûlésben, és ajánlom magunkat. Nagyon örülök, ha egy képviselõ megállít az utcán, és érdeklõdik. Mi nyitottak vagyunk, várjuk és igényeljük a személyes kontaktust. Errõl beszéltem a pestiség ürügyén is. Nekünk még az is fontos, hogyan tesznek le elénk egy korsó sört. Hát még ha a színházról van szó!

– Ezek szerint a társulat tagjainak helyén van a szíve, az esze...
– Nagyon is. Ebben az országban ma sokan ideológiákba menekülnek, pedig az élet nem errõl szól. Nem szétfele kellene küldeni az országot.

– Ha üresjárat van a következõ feladatig, mivel tölti az idõt?
– Nem unatkozom. Már Felhõfi-Kiss János mesedarab-rendezésének a zenéjét formálgatom. Sokat vagyok a barátaimmal, lejövök a színházba. Ennyi év után is azt érzem, hogy annyira jó ide belépni!

Némedi Árpádot végül az internetes fórumozók véleményével szembesítem, miszerint õ a „nagyonszerethetõ-színész kategória gyõztese”. Olvassa, borostáját igazgatja, kicsit talán még zavarban is van. Látszik, játszani jobban szeret, mint babért aratni. Várakozásom szerint, „ismerõsen” reagál. És még valami: a beszélgetésben szinte végig a kérdések elõtt jár. Pedig nem is tettem le elé mosolygósan egy korsó sört...

Némedi Árpád fõbb munkái
Ördögök (szakértõ, színész)
56 06 / õrült lélek vert hadak (színész)
A chioggiai csetepaté (színész)
A windsori víg nõk (színész)
Az inishmor-i hadnagy (színész, zene)
Balta a fülbe (színész)
Bolha a fülbe (színész)
Csak egy szög (színész)
Csókos asszony (színész)
Don Juan (színész)
Galócza (színész, zenész)
Kabaré (színész)
Kokainfutár (színész)
Kutyaszív (színész, zene)
Lúdas Matyi (színész, zeneszerzõ)
Paravarieté (színész, zenész)
Világjobbítók (színész)

Köszi, ha lesz még valami, akkor kérdezek.:)

Ha valamire még kíváncsi vagy, nyugodtan kérdezz. :-) Ha publikus, akkor szívesen válaszolok! ;-)

Ígyis sokat segítettél, azt se tudtam, hogy van már gyereke.

Akkor tényleg jó, hogy jöttem kérdezni, mert tényleg nem tudok róa semmit.