3/10
R9CK3R okt. 30. 20:52:23 3/10
(158/158)
Ez inkább volt szomorú mintsem izgalmas, elkeseritő volt látni igy Neo-t és Trinity-t
Morpheusról ne is beszéljünk, szánalmas volt Wachowskitól hogy lecserélte Laurence-t egy arab full ismeretlen faszira...
A történet meg egy katyvasz volt, követhetetlen, unalmas, ha Wachowskiék képesek voltak megalkotni 25 éve egy isteni sci-fi thrillert, akkor most is megcsinálhatták volna
Mindenesetre igy én inkább nem fogtam volna egy 4. rész készitésébe, de mostmár megtörtént, ez van sajnos
Maradok az eredeti trilógiánál, azt úgysem éri utol soha semmilyen folytatás vagy utánzás!
10/10
onlinevasarlo okt. 14. 19:54:41 10/10
(157/158)
Szerintem jó film volt. Nem tudom, hogy aki szerint sz*r, az egyáltalán érti-e a sztorit?! Vagy el tudja-e képzelni, hogy egy számítógépes játékban él, mert nagyjából erről van szó itt is. Azaz megtörténhet a nem valódi világban bármi és ezt hajlandó-e elfogadni... ha igen akkor egyből emészthetőbb minden hihetetlen jelenet. Szóval, amikor az 50 éves rokonnak megmutattam a Mátrix első részét még gyerekként, egy kukkot nem értett az egészből, rendben másik generáció... Később a munkahelyen megkérdezve valaki azt mondta, hogy dimenzió ugrásokról szól a film a másik azt mondta, hogy időutazásról a harmadiknak fogalma sem volt miről szól, innentől fogva számomra nyilvánvaló volt, hogy az emberek tömegesen idi*ták, mert azt sem értik meg, amit a film a szájukba rág (hallod is a magyarázatot és látod is)...
Szóval nem spoilerezek, ez egy jó film, kell hozzá némi képzelő erő, ismerni kell az előzményt (de nem úgy, hogy "25 éve láttam moziba az első részt szóval csapjunk bele...") érzelmi intelligencia sem hátrány ha van, azt meg tudjuk, hogy kevés embernek van... Ha a korábbiaknál is lenyűgöztek az effektek vagy a sztori magával ragadt, igenis tetszeni fog a film.
5/10
lucashood6 jún. 16. 14:17:53 5/10
(156/158)
Orbán jóléti Magyarországa is egy Mátrix.Ezért nem kell mozibamenni.
7/10
rotaklammer máj. 20. 15:48:52 7/10
(155/158)
'99-ben jött a Mátrix: 10/10. Aki kevesebbet adott rá, az nyilván gyíkember, sorosbérenc, hazaáruló, háborúpárti - csak hogy a maiak is értsék. A második rész a Merovingian jelenetig zseniális, aztán az autópályás csihipuhi után mélyrepülés, majd marad a sztori a harmadik rész végéig a mocsárban, a színvonal alatt. Nagyon vártam a negyedik részt. Véleményem szerint csak azoknak csalódás, akik újat reméltek. Egész egyszerűen modernizálták az első részt. Az 5.4 túlzás. Feltolom egy kicsit. 7-est érdemel
1/10
Waikato máj. 03. 08:36:55 1/10
(154/158)
Gyenge bohóckodás az egész. Mondjuk a 2. és 3. rész is egy felejthető fos volt, de ott legalább még komolyan vették magukat, itt meg csak a vihogás és idézgetés ment, katyvasz is lett belőle.
offtopic
Pfeiffer Oszkár ápr. 03. 22:41:25
(153/158)
"Neo nem halt meg." Biztos, hogy ezt a filmet láttad? Meghalt. Klónozták és visszaállították az emlékeit...
5/10
gyereamozibabe 2023 dec. 27. - 09:34:37 5/10
(152/158)
(bocs, van magyar link is) Mátrix-3 alternatív befejezés:
https://www.youtube.com/watch?v=RMXVn3lRcVI
5/10
gyereamozibabe 2023 dec. 27. - 07:11:00 5/10
(151/158)
A negyedik részből felhasználtam 2-3 percet, és ez alapján új lezárást csináltam a harmadik résznek:
https://www.youtube.com/watch?v=YVlIcsgwUKE

"Neo és Trinity életben van a Mátrixban. Idősebb korukban összefutnak, és megbeszélnek valamit, amit nem hallunk... csak a képzeletünkre van bízva."
És mellesleg magamnak megcsináltam az összevont 2-3 részt, a bárgyú marhaságokat kiszedve. Így kaptam egy háromórás, pörgős akciófilmet, és egy normális lezárást. (természetesen a negyedik részt nem tekintem a mátrix részének.. Nevetséges, kukába való fércmű)
10/10
Chris99 2023 febr. 17. - 12:27:37 10/10
(150/158)
Én nagyon imádtam. Kicsit fura volt hogy "megöregedtek". Mindenkin eljár a kor.
10/10
Frik 2023 jan. 22. - 08:55:40 10/10
(149/158)
Üdv mindenkinek, aki ezt olvassa!
A Mátrixot úgy gondolom, nem lehet csak filmként értelmezni, aki így tesz, tökéletesen bizonyítja azt, amiről az szól. Nagyon sokan vannak, akik tökéletesen el tudnak lenni azzal ami színes, ízes, hangos, vagyis pusztán a fizikai érzékszerveinket stimulálja és ők nem akarnak semmi mást ettől az élettől.
Rám a 4. rész legalább akkora hatással volt mint az első. Bevallom a második és harmadik részt nem tudtam hova tenni az első után, de elfogadtam hogy van. A második és harmadik résznél nem tűnik működő képesnek az a koncepció, hogy bárki is feladná a kényelmes, szipi szupi életét azért, hogy utána a föld alatt nyomorogjon, bujkálva mint a patkányok.
A Mátrix 4 nekem azért is adott akkora, jobb híján nevezzük élménynek, amit adott, mert velem ugyanúgy eltelt az a 22 év és ahogy Neo, úgy én is visszakerültem az erőműbe. Ahogy az első rész lyukat ütött a tudatomon, azután elképzelhetetlennek tartottam, de mégis megtörtént, újra duracellként termeltem 22 éven keresztül az energiát.
Ami még szíven ütött, ahogy Neot a Mátrix programjai hülyének állítják be és a pszichológus mindent tökéletesen meg tud magyarázni, még azt is, amit Neo átélt és megtapasztalt. Az például egy megkerülhetetlen szimbólum, amikor a pszichológus pontosan azokkal a kék pirulákkal tömi Neot, amire ő az első részben nemet mondott, de hát ugye így lehet őt lehorgonyozni a Mátrixban, aztán már nem kérdez, csak termel. A szabad akarat mindenkinek a rendelkezésére áll, mindenki dönthet, hogy a kék pirulát választja, mert nem érdekli mi az élet valódi értelme, vagy a pirosat és megnézi a saját szemével, milyen mély a nyúl ürege.
Fantasztikusnak tartom azt, ahogy a 4. részben Ionban a gépek, programok és emberek nem háborúznak egymással, hanem egymást támogatva együtt, sikeresen dolgoznak egy szebb jövőért. Gondoljunk csak bele, miért is alkotott az ember gépeket. Az első ipari forradalomnál eredetileg valami olyasmit igértek, hogy majd a gépek dolgoznak az ember helyett, nekünk pedig több szabadidőnk lesz, kevesebbet kell dolgozni és csak azzal kell foglalkozni, amivel kedvünk tartja. Itt álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk csak végig, ez hova is vezetett. Onnantól kezdve hogy a termelési mutatók megugrottak, a profit és növekedés lett a vagyonos réteg Istene. Nemhogy kevesebbet kell dolgozni, hanem egyre többet, a számoknak növekedni kell, de ahhoz hogy az egyensúly megmaradjon, valami elkerülhetetlenül kevesebb lesz. Egyre több, egyre élvezetesebb stimulációkkal tudjuk magunkkal elfelejtetni azt, hogy milyen sivár is valójában az életünk. A régi értékek elveszőben vannak, nem az a fontos, aminek fontosnak kéne lennie, elvesztünk a részletekben és nem ismerjük fel a börtönünket, hiszen az a fizikai érzékszerveinkkel fel nem fogható.
A Mátrix 4 egy mentőöv azoknak akik az első rész után felébredtek, majd újra visszaaludtak. Nagyon remélem hogy nem készült el hiába és kívánom hogy minél több tudatot szabadítson fel. Akár rajzoljuk tele szivárvánnyal az eget, csak mert lehetséges!
5/10
gyereamozibabe 2023 jan. 09. - 12:14:06 5/10
(148/158)
A zene is koppintás a Szakaszból. A többi szóra sem érdemes. Van egy tervem, hogy a második-harmadik részből összevágok egy filmet (kihagyva a bárgyú marhaságokat), és a végére slusszpoénnak beteszem ebből a filmből azt az egy percet, amikor Neo és Trin összefutnak a kávéházban... idősebbek már, érzik, hogy valaha ismerték egymást.. de semmi több. Megkapták jutalmul a szabad életet. Közben szóljon ez az új zene, ami egy új világot jelképez. Ez szép lezárása lesz az én kétrészes Mátrixomnak.
9/10
anouk22 2023 jan. 04. - 00:12:00 9/10
(147/158)
Szerintem király volt! Vannak benne öregeskedő meg erőltetett jelenetek is, az elején némely karakter kicsit idegesítő, de végül megállják a helyüket, s a film egyébként fantázia- és akciódús, megvan benne a minimális romantika is ; egyedül a zombiapokalipszis-jellegű inváziót sokalltam. Mátrix filmekhez méltó módon a szereplők éppen azt a fantáziavilágot lovagolják meg, amit a filmbeli mátrixot építő elemző kontroll alatt akart tartani. Szerintem ez egy tanmese méltó, mesébe illő módon elrugaszkodott folytatása. Szórakoztatott! Bánom azt, hogy nem moziban néztem meg.
4/10
Dozer 2022 nov. 14. - 11:22:27 4/10
(146/158)
Kár volt megcsinalni ezt a filmet. Az első rész nagyot ütött, aztan a többi egyre kisebbet. Ez, a remélhetőleg utolso, nagyon semmilyen se lett. De ennyi bőr nem is volt ezen a témán.
4/10
Felhőjáték 2022 nov. 06. - 22:20:11 4/10
(145/158)
Szép új kibernetikus világban élünk ahol gépek szolgálnak ki bennünket, új értelmet nyer
az ember és a gépek kapcsolata. Azonban az ember mint társas lény és a nyáj szellem követője - az egyik szereplő szájából hangzik el mint az irányítható emberek tömegét - mindig egy "felső" program kontrollja alatt marad. A kérdés az meddig tudja ez az ember (program) hatást gyakorolni rájuk.
A MÁTRIX feltámadások sokaknak majd inkább társadalmi esszének fog tűnni amit ráadásul a rendezőnő alaposan kiszélesít az emberről való moralizálás témaköreivel.
Nézzük mit is üzen az új film:

1. Mikor egy rendszerben élünk akkor az a rendszer (lehet mátrix) jobb estben hat ránk és kijelöli mozgásterünket. Leltséges csak felállít társadalmi szabályokat, rosszabb estben pedig manipulál energiát szipolyoz ki belőlünk.
2. A már jól bevált és működő kollaboráló viszonyok azt mondják , hogy nincs monolit egységű társadalom, midig lesznek olyan csoportok melyek át állnak más fajok világok harcának vagy ügyének letéteményesévé. Mint jelen estben már a gépek és az emberek közösségének harca.


3. Az egyén és a társadalom miképpen hat egymásra, hogyan működik a dinamika a csoporton belül és milyen útjai lehetnek az egyénnek egy "MÁTRIXBAN"? Vajon ez a harc kilátástalanul állandó és csak illúzió a béke a felek között vagy legyen a szerelem vagy párkapcsolaté az utolsó szó.

Magyarul ott vagyunk ahol a part szakad, jelesül mindent láttunk már az előző részekben.
Persze, ezen felül rengeteg erre hajazó más kérdést is felvet a film. Számomra ez az egyik nagy gondja ennek a mozinak, hogy ezer szállal fut a "program" a néző szeme előtt amitől némileg a történet dramaturgiája zavarossá válik. Hiszen a tudatunk hozzá szokott a lineáris filmes történet meséléséhez, legalább is ebben a műfajban. A másik gondom mi is tulajdonképpen a MÁTRIX feltámadások műfaja? Valójában akció film netán társadalmi dráma esetleg tudományos fantasztikus film? Mondjuk ez illik igazán rá.

Lana Wachowski víziója egy csomó régi áthallással kezdődik, gondolom azért, hogy a néző képben legyen ki kicsoda és az új színészeket vagy karaktereket zökkenő mentesen betudja fogadni a film nézője. Véleményem szerint eléggé elvesztegetett a filmes idő és ettől olyan is ez a rész mint amikor a tanárnéni Az egri csillagok olvasónaplójából mondja fel a könyvet.
A továbbiakban pedig minden a jól bevált forgatókönyv alapján működik: egy kis kung-fú rengeteg lőszer, régen is látott képes és és szófordulatok sorjáznak a vásznon. Az sem tett igazán jót a 4. résznek , hogy Neot mint Andersont kikiáltja a MÁTRIX számítógépes játék atyájának és ezzel megint csak felesleges köröket fut a film. Mert kérem akkor most ráébred , hogy ő mégiscsak Neo és ettől aztán már szuper képességű szuperhős. A film az egyik ellenmondásból a másikba ugrál mitől ugyan a fő szál a társadalmi béklyó lerázása ugyan megmarad de ugyanakkor mint ballasztot csomó improduktív történeti részt hurcol magával.

Így aztán forradalom híján magam sem tudom miért készült el ez a 4. bőr talán a hívőknek, talán mert a Warner Bross. Studio Tour Hollywood és nem Kossuth Lajos azt mondta itt az idő most vagy soha.... A bináris gondolkodás sem új elem az emberiség gondolkodásában. A gép-ember, de a férfi-nő szerepek is felcserélhető és az egyik szereplő által szivárványosra festeni az égboltot Wachowski transz álláspontját tükrözi. Hollywood pedig megérett arra , hogy az eddigi filmekben rejtve utalásként megjelenő transz jövőt most új identitás lehetőségként felmutassa.
Furcsa kissé felemásra sikeredett a 4. rész lehet multikulturális akciófilm és sci-fi egyben, popfilozófiai elmélkedés a szimulációkról és kung-fu, fétisgyűjtemény, technikai paradicsom, a MÁTRIX Sága fáradni látszik.
3/10
convar 2022 okt. 28. - 21:05:12 3/10 Előzmény Hokunda
(144/158)
"Annak ajánlom a filmet, akinek tetszettek a mátrix filmek és szeretné még egyszer átélni a varázsát."

Sztem meg pont erre alkalmas a legkevésbé.
3/10
convar 2022 okt. 28. - 20:58:24 3/10
(143/158)
Elöljáróban annyit hogy nekem a Matrix az egyik kedvenc sci-fi franchiseom. Imádtam az első három filmet, + (pár hét óta, amikor először volt hozzá szerencsém,) az Animatrix-ot is.

És ezért hogy ne szapulással kezdjek, hogy lássátok próbálom benne a jót is látni, szóval ami sztem jó volt benne:

- a Gépek városa, a kapszulák végeláthatatlan sokasága még mindig, ebben is k.jól néz ki. Nameg úgy ált. is, be kell látni hogy látvány terén nagyon "szép" ez a film, igazából az eddigi legszebb Matrix film. Szóval az operatőri munka az tényleg kimagasló, és az effektek, CGI-k is nagyon profin megcsináltak mind egy szálig (meg talán eleve ennyit fejlődtek még a Forradalmak óta is).

- a White Rabbit, ill. hogy ezáltal felfedezhettem magamnak ezt a dalt is (ezért tényleg kösz Wachowski!), meg ez a dal tényleg nagy ötlet volt mert tényleg nagyon adta is oda, márcsak a szövege miatt is:
https://www.youtube.com/watch?v=pnJM_jC7j_4 (amúgy nem is értem hogy maradhatott ki nekem eddig ez a dal, hiszen imádom a hippi kultúrát, imádom 1967-et, "A szerelem nyarát" és mindent, amit mindez a 60-as évek 2. felében és a 70-es évek elején szült! Amúgy épp most indítom el a dalt közben asszem vagy hatodszorra :D)

A legrosszabb, legszánalmasabb pillanatok pedig:

1. először is a sztem abszolút mélypont: szegény Neo, már nem tud repülni! Hú de vicces volt! Ja nem, inkább végtelen szánalmas! Eskü, ezt már tényleg nem akartam elhinni hogy ez egy Matrix filmben, hogy ezt Wachowski komolyan gondolta (meg azért Keanu te is elmehetsz ám a 'csába, hogy ilyenekre aláírtál):
https://www.youtube.com/watch?v=yNPlMOwG864&t=17s

2. nehogy meg tudja fogni Neo és Trinity egymás kezét, mert akkor felborul a tér-idő kontinuum!!! (ez is WWWWWWWWTTTTTTTTFFFFFFFFF???????)

3. Neo/Thomas/Keanu ül a budin (és igen, minden másra ott a MasterCard). Igen, ez is még pont kellett bele, hiszen ennek is annyira megvolt a helye és jelentéstartalma a filmben, tehát egyáltalán nem volt öncélú.

Ja de!!!!!!!!!

És ami ezeken kívül történt? Hát azokat is inkább jobb hagyni a francba, mint ahogy ezt az egész filmet, ezt a sokszor még nézni is rettentően kínos, sztorit tekintve túlnyakatekert, de mégis, ennek ellenére teljesen tét nélküli (mármint persze azon kívül hogy két lassan kisnyugdíjas között újra szárbaszökken-e a szerelem *** - hát igen, az első három film után, amelyekben még az emberi faj fennmaradása a tét, eljutottunk ide is), és a sok humor beemelésével önmaga paródiájává való, sőt ezáltal vhol az első három részt is utólag meggyalázó f*stengert.

Egyszóval annyira kártékony ez a film, hogy én is inkább úgy veszem hogy ez a 4. rész inkább meg sem történt, vagyis, hogy nekem tehát ez a franchise a Forradalmakig tartott. (Amúgy pont kb. úgy mint a Terminator sagánál meg a Genisys és a Dark Fate, annál is azt várnám már hogy végre vigyék már tovább inkább a Salvation vonalát hogy tényleg haladjunk is tovább vmerre, persze azt is valszeg várhatom már.)


*** nem, amúgy nem gondolom hogy csak a 20 éveseké a világ, az idősebb korosztálynak is lehetnek, sőt legyenek is érzései - csak könyörgöm, ne ez adja már egy Matrix film, tehát egy a posztapokaliptikus disztópia/cyberpunk/harcművészeti film/film noir műfajok minden idők egyik legérdekesebb, legélvezetesebb 4 az egyben filmkoktéljának indult filmszéria főgerincét, mert az kb. uolyan nonszensz, uolyan totális fókusztévesztés mint pl. Cicciolina politikus pályafutása, vagy ha mondjuk Ganxsta Zolee kiadna egy gyerekalbumot. (ilyen témára ott van pl. a Minden végzet nehéz, mondjuk Reeves abban is játszik :D)
6/10
Zachariah 2022 okt. 28. - 02:02:01 6/10
(142/158)
Tíz hónap után újra megnéztem. Most már nem tűnt annyira rossznak, mint először, de a sztori még így is elnyújtott és gyenge. Voltak a filmben új dolgok, kreatív ötletek, de szükség lett volna egy épkézláb forgatókönyvre. A hollywoodi filmek általában ezen hasalnak el. Ez a mozi több, mint két órában arról szólt, hogy a korábbi trilógia két főszereplőjét feltámasztják. Az első ötven percben a cél Neo (újra) kihozatala a Mátrixból, aki a hátralévő majdnem másfél órában Trinityt akarja kihozni onnan. Ez így még most is kevés, hiába a sok "meta" ötlet.
Jessica Henwick és Neil Patrick Harris alakítása még mindig tetszett, jobban megértettem a sztorit is, de ez maximum egy bevezető filmnek felel meg az esetleges folytatásokhoz. A Merovingi jelenete önmaga paródiája, Jonathan Groff pedig ugyan nem rossz, de egyáltalán nem olyan erőteljes Smith-ként, mint Hugo Weaving volt. Bár jó poén lett volna, ha az utóbbi alakítja Neo/Thomas Anderson főnökét, de az eredményt látva, jobb, hogy kihagyta ezt a filmet. Ha már folytatás készítettek, új karakterekkel és új történettel kellett volna előállni, nem a régieket erőltetni.
1/10
remo 2022 okt. 01. - 16:59:42 1/10
(141/158)
Most futok neki ötödször...
Egészen idáig mátrixfan voltam!
Ezzel a résszel, ez elmúlt!
Iszonyat szar!
Nagyon küzdöttem, így most már az ötvenedik percig is eljutottam!
FELADTAM!
5/10
The Cortez 2022 szept. 08. - 01:02:27 5/10
(140/158)
Terápiás jelleggel készült legasequel az egykori Larry Wachowskitól. A sztori érdekesen, egyben kreatívan folytatja a trilógiát. A játékidő első fele egy önironikus, a filmből kipofázó (többek közt a Warner Bros megemlítésével utalnak a folytatás keletkezésére), az aktuális szórakoztatóipari trendekre reflektáló, marketingkritikus, földhözragadt metamozi, ami a fan service, a korábbi részekből bevágott rövid snittek, valamint az easter eggek mellett, a klasszikus első epizód elemzésével tiszteleg az előtt. A második szakasz viszont már egy kapkodós, összecsapott, szarrá vágott akció sci-fi.
Akadnak új, erősen felemás ötletek, de az alkotás összességében remake-eli az eredetit. Van disney-sedés, néhány karaktert fájóan túltolnak s az első etapban megint csak terítékre kerül az alapmű alapfilozófiája. A fényképezés színvonalas, ám a legtöbb jelenet szét van flexelve, beleértve az akcióval felturbózottakat! Itt ugyanúgy megy a zöld szűrőzés, ugyanakkor más színeket is lehet látni. A képi világ nem annyira sötét, ellenben időnként elborulttá válik a vizualitás.
A harcok gyengére sikeredtek, viszont legalább a CGI igényes lett. A zenei témák meglepően erősen muzsikálnak. A színészek kifejezetten jó munkát végeznek, leszámítva persze Reeves-t, aki mint az esetek többségében, ezúttal is jellegtelenül tolja. Az alkotók a legvégére valamiért bebasztak egy teljesen röhejes stáblistás meglepetést.
1/10
Bob Hoskins 2022 aug. 19. - 17:24:20 1/10 Előzmény Kodaxin
(139/158)
Nagyon lényegretörő az összegzésed ! És mivel én is hasonlóan indulatos tipus vagyok, így a szívemből szóltál.