Latinovits Zoltán Szindbádban nyújtott alakításának gasztronómiai aspektusai tényleg sok múltbéli emléket idéznek-habár amikor a film készült, még nem is éltem. Gyermekkoromban ugyanis abban a páratlan szerencsében részesültem, hogy Nagyszüleimet idõnként meglátogatván csodálatos ún. rurális élményekben volt részem, és ilyenkor jut eszembe az az idézet, hogy "a múlton épül fel a jelen és a jövõ.”
Az a húsleves, amit Latinovits az étteremben evett, pontosan úgy nézett ki, ahogy a Nagymamám is csinálta, aranyosan gyöngyözõ, sárgarépával, házi tyúklábbal és tyúknyakkal, :-), fehérrépával, és vékony cérnametélttel, azaz szakállgyalázó tésztával.
A mai húsleveseknek már nem ugyanolyan az íze. Mert mások az alapanyagok. Elsõsorban a házityúk hiányzik belõle.Ezen kívül viszont ugyanazokat a dolgokat rakom a levesbe, mint Õk, mégsem lesz soha ugyanolyan az íze sajnos.
Rósejbni? Naná, hogy ismerem, kép alapján beazonosítottam, mert az én Nagyim is megcsinálta, rendszeresen, mert követeltem, és valóban isteni volt, néha még egy kis fokhagymás husika is volt mellé :-). Csak mi nemes egyszerûséggel tepsis krumplinak hívtuk eme mûremeket. :-)és akkor még nem beszéltünk a házilag készített mákos barátfülérõl, az általa készített soha vissza nem térõ zamatú tejfölös babfõzelékrõl, szóval kiapadhatatlan az élmények tárháza.
A Tesco kapcsán említem meg, hogy most meg fogsz botránkozni, de a velõs csontot is ott vettem, mégpedig kényszerbõl. Elindultam ugyanis Dajka Margit módjára én is a piacra, ahol is három hentes van,de egyiknél sem volt, és nem is lesz. Utána felhívtam három egyedülálló hentest-akiknél szintén nem volt, végül eltöprengtem, és felhívtam a Tescot, és ott volt.
Nem járok sok éve már a Tescóba, mert drága, és nem vagyok vevõ az agyon globalizált kínálatra, de öt éve még ott vettem a tepertõt.
De mostanában más szisztémát alakítottam ki, van saját zöldségesem, aki nem a koszos és kemikáliákkal terhelt fõút mellet, hanem szép kis zsákutcában mûködik, van egy kis halárusom, akinél a legjobb minõségû süllõt, csukát, harcsát, pontyot is be lehet szerezni- tengeri halat meg úgysem szeretem. Ha meg más kell, pl. papírzsebkendõ, vagy sajt, akkor bemegyek a Lidl-be, mert ott olcsó. Sajnos a pénztárca sokmindent befolyásol. Bióhús lenne jó, de az nincs, mert amire azt mondják, az sem biztos, hogy az, viszont háromszor annyiba kerül. csak az a bióhús, amit otthon termel az ember, tehát utoljára szintén a Nagyiéknál ettem bióhúst.
Én a szocializmusban voltam gyerek, nem volt ott minden rossz, nem volt ekkora választék, de ami volt, finom volt, nem volt tele mûanyaggal, és volt íze. Akkor még meg lehetett enni a felvágottat, mert volt íze a párizsinak, mostmár ránézni sem bírok.Volt szõlõ és meggymárka, most is van, de már közelrõl sem az az ízvilág, nem is lesz az soha. Persze nem szabad a múltba révedni, és a múltban élni, de a múlt tanító célzatú emlékei nélkülözhetetlenek abban, hogy az ember helyesen tudjon eligazodni a jelenben, és ki tudja szûrni a bóvlit.
A korszerû táplálkozás erõsen vitatható-ugyanis a mesterségesen elõállított bió kaják sem egészségesek, meg a light élelmiszerek sem. Az az egészséges, ami a legkevésbé feldolgozott formában, közvetlenül a természetbõl érkezik-ebben az egyben lehet bízni.Én legalábbis eszerint vásárolok és táplálkozom. A házi disznóból származó zsír valószínûleg egészségesebb, mert az a disznó rendes növényeket eszik, és nem halmoz fel mérgeket a zsírjában-így a házi zsírban sült rósejbni sem biztos, hogy káros. Viszont ha agyonfinomított olajban süti az ember, az ártalmas. A hidegen sajtolt olaj szintén egészséges.
Szóval mindent kell enni, ami természetes. Pl. a méz sokkal egészségesebb, mint az édesítõszerek, amik szintén ártalmasak, hiába nem hizlalnak.
Legklasszabb élményem a lucerna és hagymacsíra-tudom, hogy ez sokak számára furcsa, de megdöbbentõen klassz. Hatványozottan tele vannak vitaminnal és nyomelemekkel.Otthon 3-4 nap alatt megnõ, olyan ízû, mint a vöröshagyma, benne van minden, ami a hagymában, vitamin, nyomelem-DE: nincs meg az az átütõ szaghatás, két óra múlva már nem érezni semmit. És ez mérhetetlenül nagy elõny azoknak, akik emberek közé járnak. :-)
Szóval a klasszikus irodalomnak a legnagyobb értéke az, hogy a való életre tanít, mint pl. a Szindbád, vagy a múltkorjában ilyen élmény volt Szabó Magda: Danaida c. könyvének filmváltozata. Szemben a Hollywood-i pacsmagokkal, amelyek jelentõs része hazugságokra épül.Viszont a klasszikus irodalom elolvasásához, megemésztéséhez idõ kell-és ez is arra tanít, hogy ne rohanjunk végig az életen, hanem éljük meg. Ez tetszett a Szindbádban is, hogy volt ideje és pénze élni.

Na látod!
Egy aprócska - de adott esetben döntõ jelentõségû - hibát követtél csak el, mégpedig azt, hogy nem engem kérdeztél meg elõször, mielõtt egy ilyen kockázatos vállalkozásba fogtál, mint a velõscsont ínyenc módjára történõ elfogyasztása, - mégpedig úgy, hogy valódi kulináris élvezet legyen belõle, ne pedig egy kellemetlen élmény...:)))
(Csak mókázom persze...)
Egyébként, ahogy leírtad, hogy másodszor már semmi probléma nem volt, - mert mindent jól csináltál, - akkor mégsem írtam talán túl nagy csacsiságot...
A tepertõ - vagy közismertebb nevén, töpörtyû - valóban, egy egészen picit sós szokott lenni, amivel elkészültekor, még forró, sercegõ állapotában kell finoman meghinteni, hogy kihûlve, magába szívja, magába olvassza a nagyon enyhén sós ízt.
Tesco-ban vásárolt töpörtyû??? Óh, irgalom atyja, ne hagyj el!... (Ezt meg sem hallottam!...:)

Kacsa-vagy libatöpörtyût otthon is tudsz készíteni, - nem olcsó, mert mindkét baromfi meglehetõsen drága - de a legpraktikusabb, ha húsos csirkebõrt felvágsz apróbb darabokra és a szokásos módon kisütöd, megsózod, állni hagyod, nagyon finom, ropogós, könnyû, elegáns töpörtyût kapsz, amit el lehet ropogtatni magában is, vagy kis hagymával, foszlós kenyérrel, akár tv nézés közben is - próbáld ki, a család is meg fog õrülni érte, azt garantálom.

Tudod, én mit imádtam gyerekkoromban?
Amit nekem is a nagymamám sütött, és ami nem diétás, nem trendi, nem felel meg semmiféle korszerû táplálkozási kritériumnak, de nem érdekel, azóta is visszasírom.
Ez a csoda a zsírban sült krumpli, más néven rósejbni volt.
Ma is emlékszem rá, elképesztõen finom volt, semmiféle manapság sütött krumpli ahhoz a bizonyos ízhez nem jön közel...

Oks, így már értem. Ez az angol nyelv is egy bizonyos szint után tele van kérdéses dolgokkal.Az alapok könnyûek, de közép után nehézzé válik. De így most megint egy szóval gazdagabb vagyok, ami meg fog maradni, mert események kötõdnek hozzá. Asszociáció :-)

Én már régen beláttam, hogy az élet túl rövid, és az ember akkor jár jól, ha képes elismerni az esetleges hibáit, gyengeségeit, persze egy bizonyos határig, és képes humort kovácsolni ebbõl is.
Van egy olyan mondás, hogy az igazán felnõtt, érett személyiséget arról lehet megismerni, hogy csak ritkán és nagyon nehezen sértõdik meg. Komoly ok, vagy csalódás kell hozzá. Hát, ennek a tudásnak mi szerencsére birtokában vagyunk. :-)

Én persze gyerek vagyok, sosem leszek felnõtt, nem is szeretnék az lenni. Komoly modorú sem, mert az egy szörnyû állapot. Viszont komoly gondolkodású, az igen. Na, remélem összekavartam a szálakat. :-)

Gyakorlatilag annyi történt a velõvel, hogy túl vastagon kentem a kenyeret elsõ nekifutásra. A többi rendben volt, mert a rutinom már megvolt gyerekkori élményeimbõl-hogy a velõt pirítósra kell kenni, forró pirítósra, mint a babám szíve, ahogy szegény Latinovits Zoltán említette a filmben-aztán megsózni, megpaprikázni, és benyomni, ahogyan õ is tette.
Másodszorra más óvatosabb voltam, és vékonyan kentem, és akkor már nem is volt semmi gond. Minden azon múlik, hogy az ember mennyire rutinos.Aki folyamatosan eszi a nehéz kajákat, az nem érzékeli az esetleges telítettség érzetet olyan élesen, mint aki próbál egészségesen táplálkozni, és ritkábban bûnöz. :-)
Egyébként a töpörtyû sós szokott lenni? Mert én gyermekkori emlékeimbõl úgy emlékszem, hogy a töpörtyû finom sós, de amiket legutoljára vettem, az íztelen volt, és nem volt sós. Persze a Tescoban vettem, ha jól emlékszem. Hát igen, Nagyanyáim még hála Istennek nem a Tescó-ban vásároltak, ezért volt náluk minden olyan rettenetesen finom. A sonka sós volt és piros színû, és bent lógott a spájzban. Az ízét mostanában már hiába is keresném, mert az nagyon finom volt. Kis vékony szeleteket ettünk, persze csak sovány piros részbõl, a kövér részeket szegény Nagyfaterom kapta meg. :-)
És volt még kacsatepertõ, amihez nemigen tudok már hozzájutni, hát annál finomabb dolgot nemigen ettem még.

:-)
Eme rejtjeledet is próbáltam megfejteni:

"Az understatement tehát olyan kijelentés, állítás, amelyik a kifejezendõ dolgot nem a megfelelõ mértékben fejezi ki."

Pontosan mire gondolsz? :-)

Közben pedig az elõre odakészített kis tálkában lévõ gyönyörû, aranybarnára sült töpörtyûkbõl is el kell ropogtatni egy-egy ínycsiklandóan ízletes darabot, hogy megadjuk a módját ennek az egész gasztro-orgiának...:)

A velõhöz olvasztott libazsírt kell kortyolgatni a régi ínyencek szerint és egy kis pacallal lenyomatni az utóízét.

Ezeket az igazi, mindenféle sallangtól mentes, nem diétás, nem a korszerû táplálkozásnak megfelelõ, hanem zsíros, nehéz magyar ételeket csak nagyon gyakorlottan, óvatosan, minden szempontot figyelembe véve szabad csak enni - nem ironizálok!
Nem tudom, mi történt veled, de a velõscsontból kiütött, rengõ, zsíros, csodálatos velõt - igazi energiabomba, tele zsírral, koleszterinnel, fehérjével - mindenképpen pirítósra kell kenni, (nem vastagon), és egészen picit megsózva, esetleg megborsozva, apránként, falatkánként, közben valami bort, vagy ásványvizet, esetleg teát kortyolgatva, lassan, - kiélvezve minden ízt, aromát, - szabad csak elfogyasztani.
Ha valaki felületesen, oda sem figyelve, esetleg - mert nagyon finom - egyszerre túl sokat eszik belõle, azzal valóban baj történhet.
Felémelyedhet a gyomra, feljöhet neki a zsíros íz, - hasonlóan ahhoz, amikor túl sok, nagyon zsíros ételt, pörköltet eszik valaki, ott is ajánlott savanyúságot beiktatni közben, vagy foszlós kenyeret enni, kis bort, egyebet kortyolgatni.
Krúdy a korabeli ízlés szerint egy nagyon sármos figura volt, nem lehet mai szemmel nézni, ahogy pl. Ady szerelme, Léda is kifejezetten csúnya nõ volt, ha ma ítéljük meg.

Az biztos, hogy a régi idõk figurái, alakjai igazán tudtak enni, a mai emberek sehol nincsenek hozzájuk, ami az ínyencséget illeti...

Ez fantasztikus, amit most megfogalmaztál, viszont sajnos nem állítom, hogy azonnal megértettem, fennkölt stílusod annyira lenyûgözött, hogy néha a tartalmat csak harmadik nekifutásra értettem meg, :D de akkor végre sikerült. És természetesen igazad is van.Nos, nekem is lassú a felfogásom-mostmár ezt is tudjuk.

Viszont két poén is volt, amin egyenként fél percig röhögtem-az egyik, amit a lassú felfogásról írtál. A másik:
"LZ sokrétû volt, ám ebbõl a sok "rétbõl"

Azt hiszem, mostmár jó pár levélváltás után ismerjük annyira egymást,hogy õszintén elmondhatom, ezeken a poénokon jókat derültem, tényleg. Eredetiek, és nagyon szeretem az eredeti humort. Köszi.
:D

Szindbád éttermi jelenete annyira magával ragadott, hogy vettem velõs csontot. Még arról is megfeledkeztem ocsmány módon, hogy nagypéntek van.Fuj.Utoljára gyerekkoromban kíséreltem meg ilyesmit, most gondoltam felelevenítem eme szokást, mert anno nem volt ez rossz kaja.
Viszont ráfaragtam, mert az elmúlt harminc év során valami megváltozhatott, ugyanis egyet ettem meg, és a gyomrom elkezdett erõteljesen inzultált pozícióba kerülni, olyannyira, hogy velõs csontot le kellett tennem, és rohanni a polchoz némi Jagermeister gyorssegélyért, hogy nehogy gond legyen. Kisróka megakadályozása végett.
Hát szóval Krúdy Gyulának jó kis gyomra lehetett, ha ezt a menüt valóban végigette, amit ott leírt, s amelyet gasztronómiai szempontból oly pazar módon tolmácsolt a rendezés és LZ.
Megnéztem Krúdy képét is, a nõfaló titulus kapcsán-hát nem tudom, nem az a típus, de ezek szerint alamuszi macska nagyot ugrik-valami miatt mégis habzsolta az élvezeteket. Csak aztán megbetegedett. Persze az összefüggések feltárása túl gigászi munka lenne.

Hát így jártam. :-)

Ohó, a versmondás szûkebben-tágabban értelemben egyaránt (elõadóest, mesemondás, felolvasás...) különösen "veszélyes üzem". Itt 42-ben már megírtam a véleményemet, LZ sem kivétel, ahogyan más egykori (és mai) "nagy versmondók" sem, akiknek se szeri se száma...legalábbis a megszépítõ emlékezetben, ahol kegyeleti tárggyá válnak, elmúlt ifjúságunk relikviáivá mint oly sok minden(ki). És a fiatalon, "tragikus hirtelenséggel" eltávozott mûvészek esetében ez különösen így van, itthon is, külföldön is.

Igen, Gertler legjobban sikerült filmjében, Az aranyemberben (is) nagyon jó volt...mint szinte mindenki, a nem-tudom-milyen-szempontból kiválasztott közepes címszereplõ kivételével. LZ sokrétû volt, ám ebbõl a sok "rétbõl" nem minden színpadi, filmes alakítása + minden pódiumszereplése-versmondás egyformán maradandó, de ez természetes. Pontosabban: maradandó, de mai szemmel-füllel nem egyformán korszerû. Kinek mi korszerû? Ki tudja. Mindenkinek más. Leegyszerûsítve, talán (Kant után szabadon) az korszerû, ami "érdek nélkül tetszik".

Psotát (az egyik) élõ színészkirálynõnek tartom, lehet h én szerencsés vagyok h Lujzáját szinte csak hírbõl ismerem?...színpadról sokkal inkább.

Miután meglehetõsen jól ismerem Krúdy-t és életmûvét, - a világirodalom egyik legnagyobb novellaírójának tartom, (regényben nem volt annyira zseniális, de karcolatokban, novellákban, hangulatteremtésben nem ismerek hozzá még csak hasonlót sem) - azt mondhatom, hogy bizony, Krúdy imádta a nõket, rengeteg kisebb-nagyobb "kalandja" volt, és természetesen, mint mindenben, abban is az ínyenc mivolta nyilvánult meg.

A Szindbádot napokig, oldalak százain keresztül lehetne elemezni, - máskor, máshol elég hosszan írtam, írtunk róla, - egy kifogyhatatlan tárháza a vizuális élményeknek, a színészi játékban való tobzódásnak, a szürreális képsorok csodálatos egymásutánjának, megunhatatlan remekmû, esztétikai zsinórmérték, a magyar, és az egyetemes filmmûvészet megkerülhetetlen alapmûve.
Gyûjteményem egyik legkedvesebb, legféltettebb darabja.:D

A Szindbádot láttam már fiatalabb koromban, már akkor is lenyûgöztek az igényes színek, és az összes érzékszervet egyszerre foglalkoztató és megragadó impresszionista képi ábrázolásmód, amely a film egészén végigvonul.De azt hiszem ez Kródy mûvészi stílusának a fõ gerince.
Gyönyörûek a képek.

A legjobban a kulináris jelenetek ragadtak meg, mert ott igazán elemében volt a fõhõs, és persze Latinovits is.Ezeket a részeket nagyon szerettem, a gyönyörû porcelánok látványa, az aranyosan gyöngyözõ leves, a gesztenyével töltött fácán, érezni lehetett az illatot, az ízeket. És akkor még marhahúst is akart enni, és közben faggatta a pincért, és kiderítette, hogy õ volt a pincér megszökött nejének második férje. Ez részben mulatságos is volt.

A nõkkel kapcsolatos jelenetek nekem kicsit unalmasan hatottak, mert egy erotikus melankólia lengte õket körül, és tulajdonképpen azt hiszem szavakkal is kifejezte, hogy ezek nõk nem jelentettek számára semmit. Ezekben a jelenetekben egy számomra unszimpatikus, kissé puhány, elkényelmesedett és csak önmagára összpontosító, az állandó hódításainak élõ, enyhén szánalmas figurát jelenített meg.De Krúdy az életrajza alapján nem volt nõbolond, és csak két feleséget gyûjtött be, nem? Tehát viszonylag tisztességes életet élt, az más kérdés, hogy nem tudott a pénzzel felelõségteljesen bánni.
Viszont a Majmunkával folytatott párbeszédek és jelenetek során felélénkült minden, úgy éreztem, hogy Dajka Margit kirobbanó optimizmusa és komikus egyénisége Latinovitsra is átragadt, ezért ezek a jelenetek adtak kicsit sodróbb lendületet a sok helyen kicsit lélekelemzõbb, lassúbb lelki történésekre épülõ történetnek. Dajka Margitot mindig is csodáltam, és talán az egyik legnagyobb magyar színésznõnek tartom, annyira egyedi volt, és õ például megmutatta magát minden mûfajban, és mindig kimagasló színvonalat produkált.

"Én tényleg csak akkor ismerek el egy színészt tehetségnek, ha minden mûfajban látok tõle legalább egy jót."

Ebben sok igazság van, csak sajnos, vannak olyan színészek - nem is kevesen, - akiket tulajdonképpen beskatulyáznak, és egész életükben például csak komikus szerepeket játszatnak velük, holott lehet, hogy drámai színmészként is egészen elsõrangú alakítást tudnának nyújtani.
És fordítva is így van.
Éppen ezért, én nem a színészt hibáztatnám, - itt most Latinovits Zoltánt - hanem a rendezõket, akik nem osztottak rá komikus szerepeket, mert kialakítottak róla egy képet, és abba a vígjáték nem (nagyon) fért bele.
Azért a listán van néhány tv játék, vígjáték, ahol ha nem is hangos nevetéssel, de jóízû mosollyal lehet figyelni LZ játékát, a szerethetõség tökéletes példája pedig a Szindbád címû, csodálatos remekmû - elnézést, hogy mindig ide térek vissza, de az a film a szívem csücske - amelyben Latinovits nem "eljátssza", Krúdy szerepét, nem "hatalmas alakítást nyújt" a filmben, hanem egyszerûen Õ Krúdy Gyula, a zseniális író, annak minden erényével, hibájával, vívódásaival, a nõimádatával, az ínyencségével, a gondolataival, az emlékeivel...

Latinovits alig 45 évet élt.
És ha megnézzük a listát, azt láthatjuk, hogy tulajdonképpen egészen nagy, mennyiségre nézve is hatalmas életmûvet hagyott maga után, ami a mi szerencsénk.
Nekem meg, valahányszor eszembe jut LZ, mindig azért szorul össze a szívem, mert arra gondolok, hogy ha tovább él, mennyi remekmûvet, vagy egyszerûen csak kitûnõ filmet lehetett volna még készíteni vele.

Köszi a puskázást, én is innen próbáltam nézni, csak elsõre túl sok volt a dráma a repertoárban. De beletekintek akkor az általad leírt darabokba, ami elérhetõ. Az És akkor a pasas-ba tegnap belenéztem, de csak a feléig jutottam, utána egyszerûen elpusztultam a fáradtságtól. De abban is az történt megint, hogy Sinkovits volt a fõ komikus,le is játszott mindenkit, és Latinovits abban is inkább kicsit fád volt. De majdcsak akad egy olyan, ahol tényleg vigyorogni is tudok.
Ahogy tegnap néztem az És akkor a pasast, megint az az érzésem volt, hogy Psota Irénnek is csak egyfajta arca van, valahogy amiben eddig láttam, mindig a Lujza és Jenõ stílust hozza. Vagy nem láttam tõle még elég cuccot, nem tudom.
Én tényleg csak akkor ismerek el egy színészt tehetségnek, ha minden mûfajban látok tõle legalább egy jót.

Ja, és hát amilyen zseniális volt Latinovits versmondásban, ellenpontként annyira meglepõdtem, amikor Ruttkaival elénekelték együtt a Hol van az a nyár c. ...valamit...:-) :-(, és hát iszonyúan hamis volt. Meghökkentem. Mert hangtechnikát nem várok el színészektõl, de ugyanakkor hamisságot sem.

Viszont Krisztyán Tódor, na az tényleg valami zseniális volt.
Úgy érzem a legtöbb színész bezsúfolódik egy fajta mûfajba, és ez nem jó. Sokrétûnek kéne lenni.

Értékes írásaink :) = eszmecserénk itt 48 és 50-ben kezdõdött. LZ komikus-szerethetõ szerepei: puskáztam, innen:
http://www.port.hu/latinovits_zoltan/pls/w/person.person?i_pers_id=4914, nem mindet láttam, de Alfa Rómeó és Júlia, És akkor a pasas..., Csárdáskirálynõ, Sellõ a pecsétgyûrûn filmeket biztosan és ezekben "komikus és/vagy szerethetõ" szerepei voltak.
Színház: http://hu.wikipedia.org/wiki/Latinovits_Zolt%C3%A1n#Sz.C3.ADnh.C3.A1zi_szerepeib.C5.91l azaz játszott vígjátékokban, nem is kevésszer, de én "csak" néhány drámai szerepben láttam anno színpadon, sajnos nem elégszer: Ványa bácsi, IV.Henrik...

Másik kérdésed = ki van ma igazán jó és tehetséges fiatal magyar színész, nos erre nehéz válaszolni, szubjektív kategória + milyen korig számít vki "fiatalnak"? Elég sokat járok színházba, de "csak" Pesten, és Pesten sem mindegyikbe stb. = senkinek nem lehet tuti névsora. Továbbá, mást jelent ma "igazán jó és tehetséges fiatal magyar színésznek" lenni mint tegnap...tegnap mást jelentett mint tegnapelõtt...s így tovább. Erõsebb lett a színházi csapatmunka, kevesebb az 1-1 színészre épített "jutalomjáték"-produkció (vagy film), több az ún. rendezõi produkció, amikben nem (csak) 1-1 kilógó-kiugró színész viszi el a showt...

...és ezzel el is értünk hszod utolsó szakaszához, ami kb. azonos azzal, amit itt 57-ben írtam. És igen, én is azt hallottam gyerekkoromban h "bezzeg a régi nagyok" (értsd: 1945 elõtti gárda)...pedig az én gyerekkorom a 60-as években volt és egy halom színészóriás játszott még és már akkor is...akik aztán a mai "bezzegek" lettek...ahogyan a mai legjobbak is "bezzegek" lesznek egykoron...mint ahogy a "bezzeg ezek a mai fiatalok" kezdetû örökzöld toposz is vonul generációról generációra :)