A fenébe is! Nem éppen egy ünnepi mondat ez mára, de ez jutott eszembe elsõre, olvasva a Tisztelt Fórumtárs sorait!
Megint hasonló gondolataink támadtak, ahogyan ez más topikban is elõfordult már.

Sok éve többet amatõrködtem történelmi ügyekben, de amióta a legártatlanabbnak tûnõ téma (talán a polinéz törzsek történelme elég semleges és távoli lenne?) esetén is mindig elõjön valami sandaság is, azóta nem szívesen töltöm ilyesmivel az idõmet. Van elég gondom anélkül is, hogy mérgeljem magam.

Lehet, hogy az "inkriminált" kifejezés egy kicsit erõs volt, de éppen ez jutott a képernyõmre.

Kedves Vino-in-veritas!

Az eszem legszélsõbb ágában sincs vitatkozni Veled.

Nagyon jó, nagyon tartalmas beszélgetéseink voltak már nekünk, és nem akarom, hogy azt hidd, bármely mondatodat is inkriminálni akarom. Csupán csak pontosítani kívántam kicsit az írásod néhány kitételét, és nem ellene beszélni.

Eleve egy óriási kultúrtörténeti ténynek tartom a középkori Magyar Királyság integratív, befogadó mivoltát, amelyet az tartott egyben, hogy minden népnek (többé-kevésbé) õrá szabott funkciója és feladata volt azon belül (ha meggondoljuk, ez az isteni rend alapja is!). Ennek a letéteményese maga a Szent Korona volt, de nem FÉTIS, amit imádni kell, hanem JELKÉP, amelyet tisztelni kell (ha fétis lenne, nem a 18. században ábrázolták volna elõször...), és amely, ezt is látni kell, szinte visszahozhatatlan intézmények szimbóluma. Ennek ellenére nem anakronisztikus, mert ezek az intézmények a létezõ legjobbak voltak, amelyeket a Kárpát-medence geopolitikai viszonyai között el lehetett képzelni, ráadásul a sztyeppei népek tapasztalatának egy olyan különös, évezredes esszenciáján alapultak, amely segített Szent Istvánnak, Heideggerrel élve, igazi "mûalkotást, azaz államot" alapítani.

Ennek az integratív környezetnek az egyik legszebb bizonyítéka, hogy sokan önként jöttek hozzánk, hogy ez alatt az igazgatás alatt éljenek. Ilyenek voltak a nyugati hospesek, a szászok vagy a forrásaink által "latinok"-nak nevezettek, akik egyenesen kiváltságokat kaptak, és ilyenek voltak a horvátok is, akik - gyönyörû középkori jelenet - Szent László oltalmába ajánlották országukat. Bár a történészek szeretik a mai szintre "lebutítani" a középkori eseményeket, mi még se essünk ebbe a hibába: ennek az 1091-es gesztusnak ugyanis óriási szerepe van a magyar-horvát együttmûködés tekintetében. Nem okos diplomácia terméke csupán, hanem pontosan annak a rendkívüli integratív erõnek való tiszteleté, melynek "terhe könnyû" és "igája édes".

Egyetértünk abban is, hogy a további évszázadokban, egészen a 18. századig, etnikai szempontú ellentétek nem rontották a két ország viszonyát. Még az általános szétesettség a török hódoltság (és Habsburg kizsákmányolás) 150 évében sem.

Az is, hogy ekkortól kezdve mégis felütötte a fejét némi ellenségeskedés, a nacionalizmus elharapódzásának köszönhetõ, amelyet az "illírizmus" formájában kétségkívül Bécsbõl csempésztek be, a már emlegetett "divide et impera" kormányzati gyakorlat jegyében. Ám 1843-44-ig várni kellett az igazi ellentétek kirobbanására. Itt a magyar politikai elit - szinte azt mondhatnám, hogy egyedül a mindig legtisztábban látó Deák Ferenc kivételével! - sajnálatos módon elzárkózott a kompromisszum elõl és ugyanez megtörtént az 1847-48-as rendi országgyûls keretei között is. Lehet ezt a magatartást menteni, számos indokkal, de tény, hogy nem lett volna Jelasics, nem lett volna Dráván való átkelés és Magyarország megtámadása, ha türelmesebben viszonyulunk a horvát problematikához, és kiegyensúlyozott diplomáciával, nem sérelmi alapon ülünk le vitatkozni a horvát elittel.

Jelasicsot én sem akarom az égbe dícsérni (sõt!), de tény, hogy míg szerb és román részrõl indokolatlanul kegyetlen és - legyen szabad ezt mondanom - aljas módon kivitelezett genocídium-kísérletekre került sor 1848-ban (Abrudbányára gondolok itt elsõsorban, de most olvasom a szerb származású Vukovics Sebõ emlékiratait, aki 1849-ben a szerb lázadók ellen kirendelt kormánybiztosként hasonló elkeserítõ fejleményekrõl számolt be), addig Jelasics nem csinált semmit, csak átrobogott Magyarországon. Volt néhány kisebb atrocitás, elismerem, de ilyenek -sajnos - minden háborúban szoktak lenni.

Egyébként konzervatív császárhûek mindenhol voltak a Monarchiában, így nálunk is. De nem az a lényeg ebben a konstellációban, hogy ki a császárhû és konzervatív, hanem, hogy ki milyen politikus. És Jelasics tehetséges politikus volt, sok hibával és tévedéssel. De melyik politikus nem követ el hibákat és tévedéseket?

Mert tudom, "fúj, fúj Jelasics, (fut Bécs felé a gyáva, / seregének seregünk nyomába)", de ha felnõtt emberek vagyunk, azért (ma már) lássunk túl ezeken a kategóriákon.

Bécs diplomáciája pedig ekkor nem volt ügyes, hanem éppen, hogy ügyetlen, hisz Kolowraték nem mérték fel kellõképpen a kockázatot, amikor elkezdték ránk tüzelni a nemzetiségeket. Gondoljunk csak bele - nekik sem volt érdekük egy háború kirobbanása, amit utána nekik kell paczifikálni. A háború pénz, a háború tekintélyes embermennyiség, és az osztrákok ekkor mindkettõnek hiányában voltak. Nem véletlenül hívták be aztán a "szent szövetséges" Oroszország haderejét, amelyet az egyébként, ezt szintén látni kell, kiváló diplomata és hadvezér, Paskievics vezetett.

Végezetül: ami az úgynevezett inkriminált pontokat illeti, az elsõ felvetésedre, azt gondolom, bõséggel megválaszoltam fentebb, a második pedig tárgytalan, mert az a bizonyos "(sic!)" nem neked szólt, hanem azok kedvéért került oda (hátha lesznek olyanok), akik majd ebbe az "elírásba" kötnek bele.

Mert vita készül, az kétségtelen.

Még nem tudom mekkora és milyen erejû orkán, de fel fogom venni a kesztyût. Viszont, még egyszer hangsúlyoznám, a legkevésbé sem Veled, hanem Nálad elképzelhetetlenül kisebb cenkekkel akadt most dolgom...

"Velünk"? Mert, szabadjon megkérdeznem, kiket takar az az inkonkrét "mi", amelynek te és tvp kolléga egyként része vagytok?

Jajj, de magabiztosak vagyunk!

Azért, mert Nagymoráviának semmi köze a szlovákokhoz (nem is ott volt, hanem jóval délebbre) vagy a dákoromán elméletbõl egy szó sem igaz, még nem kell általánosítani. Merem remélni, hogy nem vagy olyan alak, aki így gondolkodik.

A Trpimiroviæ-dinasztia puszta létét kétségbe vonni kb. olyan, mint ha valaki, csak úgy, mindenféle nyakló nélkül azt mondaná, hogy nem létezett Árpád vagy Szent László. Vagy Atahualpa, vagy Baibarsz, mameluk uralkodó... Esetleg a holokauszt? Hoppá, meg is van honnan ilyen ismerõs nekem ez a merev gyûlölködés szomszédainkkal szemben...

Hmmm...