Nem állítok általánosságokat, hiszen mindegyik terület csak egy-egy példa, mind a saját geopolitikai meghatározottságának a terméke, így mindegyik esetében más és más megoldás tekinthetõ relevánsnak.

Valóban számos érv van amellett, hogy ne Pozsony, hanem lényegesen centrálisabb területek szolgáljanak a Felvidék központjául. Hiszen peremvidéken fekszik, minden szempontból. Ugyanakkor a magyar igazgatásban és a helyi infrastruktúrában betöltött szerepe mégis erre predesztinálja. A történeti példák azt is igazolják, hogy jól védhetõ (907, 1051, 1918) erõdítéssel rendelkezik.

Ugyanakkor Szlovákia is vízfejû ország és alapvetõen nem jók a területfejlesztési koncepciói sem, hiszen, ahogy a középkori Magyar Királyság idõszaka alatt is, a területet több jelentõs és közel egyenrangú regionális központból lehet a leghatékonyabban irányítani, melyek kialakításakor ráadásul érdemes lenne a történeti hagyományokból és a gazdasági mutatókból kiindulni (Dél-Nyugat Szlovákia - Pozsony (a legjobban prosperáló térség), régi szász városok vidéke - Lõcse vagy Eperjes (jó turisztikai lehetõségekkel rendelkeznek), bányavárosok - Beszterce- vagy Selmecbánya (elmaradottabb, de fejlõdõ régió), keleti területek - Kassa (az ország legelmaradottabb térsége) stb.). Egy föderatív, szövetségi alapon szervezõdõ államberendezkedés Szlovákia (eddig meglehetõsen rövid) élettartamát nagyban megnövelné.

A történeti régiók paralellitása a mai regionális vagy országhatárokkal, nem olyan fogalom, amelynek tekintetében általánosítani lehetne. Sõt. Van, ahol ezek egész jól formázhatóak, mint pl. Spanyolország nyugati részén.

Macedónia sem azért fog a háború martaléka lenni, mert fiatal állam, történeti regionális hagyományok nélkül, hanem azért, mert egy olyan ütközõ-zónában fekszik ahol egészen biztosan egy rövid idõn belül kibontakozó nemzetközi konfliktus áldozatává lesz majd. A politikusai, akárhogyan is döntenek, színt kell vallaniuk a Republika Srbija körül nagy valószínûség szerint kibontakozó konfliktusban, és minden azon dõl el majd, melyik oldalt választják. De ennyire még ne szaladjunk elõre, ezek még csak latolgatások. Igaz, reális geopolitikai spekulációkon alapulnak.

Egyébként pedig - minden esetben a jelenleg fennálló realitások mérlegelésével kell dönteni. Ez axióma is lehetne ebben a kérdésben. VISZONT, a mai cirkumstanciákat a múltban teremtõdött viszonyok általában nagyban befolyásolják, és vannak bizonyos megbonthatatlan egységek, amelyeket nem érdemes egy új államberendezkedésnek sem megbontani, mert ha megteszi, "ledõl és rabigába görbed" (a Trianonban, majd a Párizs környéki békékben megteremtett Kárpát-medencei helyzettel kapcsolatban is ezt jósolhatom hosszú távon).

A történelem kegyetlen automatizmusa így ítél a meggondolatlan koncepciók felett.

Kedves Nutféder!

Örömmel látom, hogy egészen kinyíltál. Ez már aztán elgondolkodtató és érdekes válasz volt! A provokatív hagnemmel kicsit azt is akartam elérni, hogy ha mégis félreértettelek volna, akkor sikerüljön kicsalnom belõled komolyabb érveléseket. A "horvát királyok márpedig nem voltak! Nem, nem és nem!" - megállapításoddal továbbra sem tudok mit kezdeni, de a beszélgetésünk kezd új és érdekes irányt venni, aminek õszintén örülök.

Ami az erdélyi autonomiát illeti - szerintem a geopolitikai jellegzetességek meghatározó mivolta nem változott. Az, hogy Erdély ma is jól védhetõ és jól egységbe fogható, irányítható terület, semmivel sem . Egyébként sok esélyt nem látok egy ilyen autonómia-koncepció megvalósítására. Ahhoz másmilyen környezetre és sokkal diplomatikusabb román államigazgatásra van szûkség. És, ha még meg is valósulna, képtelenségnek tartom, hogy sokáig és prosperálóan tudjon mûködni. Túl sok az ellentényezõ.

Ami a szeparatizmust illeti - a centralizmus legalább annyira mûködött a történelem sroán, mint a szeparatizmus. Mindkettõ egyike azoknak az ellenerõknek, amelyek mozgatják a történelmet. A 19. században például az egyes kis államterületek nagy államokba csoportosultak - pl. Németország, Olaszország. Spanyolországban mindig legalább annyira fontos szerepet játszott a centralizmus, mint a szeparációs törekvések. Szlovákia tulajdonképpen majdnem egyet jelent a Felvidékkel. Ennyiben mindenképpen egységes terület, ráadásul Pozsonyból remekül irányítható. Macedónia érdekes példa - szerintem ilyen formában nem lesz hosszú életû.

A torkánál ragadtad meg a kérdést, Nutféder barátom!

Szerintem sem létezik olyan szeparatizmus, amirõl írtam. Az a szeparatizmus egy ideális esete lenne - elképzelhetetlen. De egy-egy államon belül az államigazgatás teljes centralizációja sem jó dolog, számos példa mutatja. Mégis lehet jól csinálni a szeparatizmust - a Generalitat de Catalunya ma - és lehet rosszul csinálni - A Katalán Felszabadítási Front nevû terrorista egység a harmincas években. Tudom, a centralista kasztíliai spanyol nemzetalkotó etnikai komponensnek más errõl a véleméyne, de szerintem, ha a katalánok menni akarnak (és erre minden okuk és joguk megvan), akkor menjenek.

Ugyanez a véleményem a Erdély vagy Székelyföld esetérõl is. Itt nem azért volna szûkség teljeskörû autonómiára, mert "Fúj, fúj románok!" meg "a miénk vaót ezer évig, egy falut sem hagyunk nékik!". Ilyen alapon már eleve rossz elképzelés az egész.

Erdély regionális különállása olyan történeti tény, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Már a dákok, majd a rómaiak is teljesen külön területként kezelték, a középkori Magyar Királyság integratív rendszerén belül pedig, mint azt már sokszor emlegettem, nagyfokú önállósággal bírt. A késõ középkori struktúrák formálódása során rendi különállással is felruháztatott a terület. Az Erdélyi Fejedelemség példáját már fölösleges is hoznom, és azt sem kell emlegetnem, hogy az "Unio" (Erdéllyel) a 12 pont egyik kardinális követelése volt. Fölösleges beszélnem 1918 autonomizáló törekvéseirõl vagy a transzilvanizmusról is. Ezek mind alátámasztják Erdélynek azt a geopolitikai funkcióját, miszerint egységes, oszthatatlan, jól irányítható, ha külön egységként kezelik, vagy akár önállóan hangolhatja össze saját közfeladatait.

Nem véletlen, hogy, a (véleményem szerint) az ország eddigi száz éves történetében legjelentõsebb politikai kultúrával rendelkezõ Emil Boc kormánya külön stratégiákat dolgozott ki kormányával a(z õ szempontjukból) Kárpátokon inneni és túli területek fejlesztésére és nyitott volt új tervekre és megoldásokra. Sajnos azonban, a mostani kabinet színvonala (ismét) a béka s*gge alatt van, és ezért a mi kormányunk sem ülhet le majd velük bármiféle közös érdemi döntés meghozásának céljából. De még ha lehetne is, akkor sem hiszem, hogy jó dolog sülne ki Erdély önállóságának biztosításából. Csak még kegyetlenebb román és magyar vitákat, összetûzéseket generálna - sajnos. A mostani helyzet a legkevésbé sem megoldás, de a status quo megbontása lehet, hogy még rosszabb.

Ami a kun regionalizmust illeti: tudok a kurultájról, meg a kun fesztiválról, meg hasonlókról. Ezek érdekes kezdeményezések, de hogy számottevõ regionalizmushoz vagy - apage satanas - szeparatizmushoz vezetnének, azt képtelenséget tartom. A kunokat 800-900 évvel ezelõtt 2-3 hullámban integráltuk az ország szervezetébe. Kiváltságaik ugyan sokáig voltak, de szépen lassan betagozódtak a helyi társadalomba, és, hozzáteszem, annak mindig tevékeny, produktív, együttmûködést szilárdító tagjai lettek.

De függetlenedés?

Ugyan már!

Arról már nem is beszélve, hogy sokan kunnak hiszik magukat (pl. a Kiskunságban), pedig valójában olyan jazyg felmenõkkel rendelkeznek, hogy csak a vak nem látja rajtuk a jász etnikai jellemzõket. De ha ne adj isten, mégsem lenne igazam, és tényleg szervezõdne valami újfajta autonóm ötlet, azt mondanám, hogy - már elnézést - de ostobaság az egész. Semmi bajom ezzel a nagy kun öntudattal, de semmi nem indokolhatja a kun szeparálódást (még a kérdésfelvetés is röhejes!!!).

Ez kb. olyan lenne, mintha a Káspi-tenger északi partjainál valamelyik etnikum kitalálná, hogy na, mi vagyunk az alánok. Lesz saját himnuszunk, gyerekek, saját világtalálkozónk, ahova meghívjuk a jászokat, meg a kazakokat, meg az újgur, magyar, oszét, csecsen, azeri testvéreket is, és aztán szépen elkezdjük követelni, hogy önálló államot alapíthassunk, kiszakadva Oroszországból vagy Dagesztánból.

Nonszensz.

Amíg egy nép nem önmaga és/vagy mások kárára használja, addig nincs bajom a szeparatizmussal. És, valószínûleg, addig senkinek sincsen. Egyébként a szeparatizmus összetett jelenség , úgyhogy ezen túl vagy nagyon hosszan tudnék erre a kérdésre válaszolni, vagy nagyon röviden, egy mondatban, és abból csak sületlenségek sülnének ki.

Nincs bajom sem a szkipetárokkal, sem a horvátokkal, sem a magyarokkal (lévén magyar), egyáltalán: egy néppel sincs bajom. Valószínûleg ez a különbség köztünk: engem érdekelnek más népek és kultúrák (mondjuk a horvátok kora- és érett középkori történelme, amelyben szemlátomást járatlanságot mutatsz), míg te...

Tudom is én már, mit higyjek felõled, hiszen még nem volt egy épkézláb kijelentésed sem, ami meg volt, az alapján nem lehet sok jóra következtetni...

Kedves Nutféder!

Ki a fene mondta, hogy a szkipetárok szlávok, és, még ha szlávok is lennének, az mi a búbánatos rézkilincsnek befolyásolna???

És mit ne magyarázzak félre?

Te vagy itt, aki egy-két soros rébuszokban beszél össze-vissza, értelmetlenül, és még egy összefüggõ, egységes kontextusba ágyazott szöveget nem tudott összehozni, viszont össze-vissza vádaskodik és magyaráz. Paraszthajszálra vagy nálam a "nem beszámítható"-státusztól.

Ki mondta, hogy ellenszenvesek nekem a szkipetárok???

Én azt kérdeztem, hogy hogy az istenbe' jönnek a horvátokhoz, vagy ahhoz a provokatívan nevetséges kijelentéshez, hogy "nincsenek horvát királyok" - ami olyan röhelyes, hogy mutogatni kéne - a szkipetárok, akik tudvalevlõleg ALBÁNIÁBAN élnek???

Elõször bebizonyítottad számomra, hogy nem vagy az észérvek embere, mert egy kicsit is elfogadható dokumentumot sem tudtál nekem felmutatni több évszázados történeti kutatások eredményeivel szemben arra a beböfögött kijelentésedre nézve, hogy - nincsenek is horvát királyok!

Majd bizonyítottad, hogy nem vagy a logikus gondolkodás embere, mikor kijelentetted, hogy nem arra válaszoltam, amit nekem írtál. Pontosan arra válaszoltam, de mindegy.

Ezt követõen bebizonyítottad nekem, hogy szövegértésbõl éppenséggel te nem vagy valami jó, mert, miután, ki tudja milyen rejtélyes okokból odakeverted a horvátokhoz a szkipetárokat, még rá is kérdeztél, hogy szeretem-e õket avagy nem, mikor nem is írtam semmi olyat, ami irántuk való bármilyen irányú érzelmeimre engedne következtetni.

Most már épp csak annyi kell, hogy bebizonyítsd végre, hogy nem vagy beszámítható állapotban - amit már az eddigi hsz-eid alapján is erõsen sejtek - és végleg be is fejeztem a vitát...

Kedves Nutféder!

Bocsáss meg, eddig azt hittem, hogy olyan körökkel azonosíthatlak téged, akikkel valójában nem. A te fejedben ugyanis még komolyabb infrastrukturális zavarok lehetnek, mint gondoltam. Az még hagyján, hogy Napóleont kevered illíriával össze meg vissza (Bonaparténk annyit csinált, hogy 1796-ban az uralma alá hajtotta az ország egy jelentõs részét), de még idekevered a szkipetárokat is.

A szkipetároknak mi a szerepük ebben a katyvaszban???? (és mindez két mondat, egy sor, te jó Isten!)

Ez az albán nép egyik legjelentõsebb nemzetalkotó komponense, ellenben sem az illírizmushoz (amirõl ráadásul már megírtam a véleményemet ebben a topicban), sem a horvátokhoz semmi köze nincsen.

Kedves "magyar" barátom!

"Illetetlen mért hagyod kupádat? / Fogd fel, gyermek és kövesd apádat. // Mert apád én kétszer is lehetnék,/ És ha ittam, az nincs cenkekért; / Talpig ember, akit én említék, / Nem gyaláz meg õ oly hõsi vért!" - így buzdítja a vén Peterdi az ifjú vadászt, hogy ûrítse serlegét Hunyadiért s hõs fiáért. A vadász nem más, mint Mátyás király, az idézet pedig nem máshonnan való, mint Vörösmarty Mihály Szép Ilonkájából, amelyet (bár kényes az ízlésetek, tudom), talán még hajlandóak vagytok egy magyar költõ magyar mûvének elismerni.

Igen, itt fedeztem fel magamnak a szót, s miután utánanéztem jelentésének (eredetileg kutyakölyköt értettek alatta, de a késõbbiekben kevésbé barátságos értelemben "csirkefogót", "süvölvényt", esetleg még markánsabb dolgokat...) elkezdtem használni, bizonyos fajta emberekre...

Nos, mélyen tisztelt kolléga úr, nem hiszem, hogy bárkinek joga lenne meghatározni, hogy én magyar vagyok-e vagy nem. Olyan földi királyság jelenleg nem létezik, amely bíráskodhatna felettem e tekintetben s olyan személy sem, akinek fikarcnyi joga is lenne meghatározni, hogy méltó vagyok- vagy leszek-e arra, hogy magyarnak nevezhessem magam?

Mondom: nincs olyan földi hatalom, amely ezt meghatározhatná.

Egyvalakit ismerek, azaz inkább csak hiszek, aki méltó a döntés jogára, de az õ királysága "pedig nem e világon van". Õ az egyetlen, akinek úzusa van megítélni engem, a cselekedeteimet, azok súlyát és mértékét, jó és rossz komponenseit.

Szóval, kérlek téged drága barátom, ne REKESSZ KI ebbõl az országból. Mert a kirekesztés, nos, az mindig is gyakorlat volt felétek. Nem, mintha a magatartás, amelyet képviseltek, régóta létezne (ne is ringasd magad ebben a tévhitben, bátyuskám, nagyon is újkeletû mentalitás ez ebben a BEFOGADÓ országban). Igen, amit KÉPVISELTEK, ti, drága "aki nincs velünk az ellenünk van" barátaim. Tudod ki mondta, ezt, ugye?

Akkor azt is tudod, hogy azzal a politikai gyakorlattal, melyet õ képviselt, magyar ember nem azonosulhat. Akkor te miért csinálod mégis ugyanazt? Miért mondod, hogy: "aki nincs velünk, az nem magyar"?

És egyébként is: aki nincs veletek?

Veletek, akiknek a gyûjtõpártja, a "fajmagyarok" gyülekezete, nem átall Trianon ellen beszélve is a román Vatra Româneascã-val vagy az ukrán szélsõjobboldallal paktálni és a pánszlávizmus atyjaként ismert orosz hatalomtól pénzt elfogadni?

Veletek, akik nem tudják felsorolni az Árpád-házi királyokat, nem tudják ki volt II. Géza vagy III. István, mégis Árpád-sávos zászlóval mászkáltok mindenfele?

Veletek, akiknek a fejében olyan zavar van, történelemrõl, ideológiákról, hitekrõl és meggyõzõdésekrõl, hogy az felülmúlhatatlan?

Te oktatsz ki engem horvát történelembõl?

Ahhoz elõbb kellett volna felkelni, barátocskám!

És már most figyelmeztetlek: nagyon-nagyon rossz emberrel kezdtél...