Téma: Heti hetes

offtopic
filiszteus 2010 febr. 24. - 09:58:50
(10487/14087)
"Orbánéknak leáldozott és DJ ügyesen váltott."
A 2002 utáni idõszakra gondoltam természetesen.
Tényleg nem értem az elfogultságodat. Debreczeni és Dávid jobb belátásra tértek, megjavultak, Kéri pedig haszonlesésbõl váltott?
Állíthatnám az ellenkezõjét is, de legyünk tárgyilagosak, mindhárman köpönyegforgatók, akik oda húzódnak, ahol a hatalom.
Dávid Ibolyát egyszerûen megzsarolták a fia kábítószerügyével.
Nem is a Hitgyüli mibenléte a lényeg (azért nem kívánnám, hogy valamelyik családtagodat beszippantsák, olvasd el Bartus László "Fesz van" címû, a netrõl is letölthetõ írását ez ügyben, pedig Bartus egy meggyõzõdéses SZDSZ fan)hanem a tökélets elvtelenség, amit Dávid képviselt ez ügyben.
Biztosan állítom, hogy annnak idején õszintén beszélt és keményen fel is lépett a Gyüli ellen, majd most, amikor az érdekei úgy kívánták összeállt velük.
Az SZDSZ a tökéletes elvtelen hataloméhség pártja volt világéletében. Kezdték a legradikálisabb kommunistaellenességgel, aztán összeálltak az MSZMP utódpártjával és az egykori pufajkással, megalkudtak Medgyessy tartótiszt mûltjával is (talán elhitték, hogy tényleg az ororszok ellen dolgozott?) A koronát a liberalizmus megcsúfolására 2006-ban tették fel, amikor a "liberális" fõpolgármester kitüntette Gergényit ártatlan emberek összeveretéséért (ezen a tényen velem hiába vitatkoznátok, mert minden nap ott voltam és a saját szememmel gyõzõdtem meg az indokolatlan rendõri brutalitásról), a "liberális" pártelnök pedig visszataszító módon gúnyolódott az egyetlen gerinces fideszesen, a rendõrök által összevert képviselõtársán, Révész Máriuszon.
Az SZDSZ csak a devianciák (kábítószefüggõség, szexuális aberrációk)támogatásában liberális.
9/10
ondok 2010 febr. 24. - 01:34:39 9/10 Előzmény kgyuri0
(10486/14087)
Kb egy éve tünt fel nekem ,hogy valami találkozón a közgázon ott volt Kéri Orbánnal együtt,és meglepõen mentegette utána, korábbi hozzáállása olyan Havas félére módosult.Gondoltam talán a vendéglátó lojalitása miatt ,de nem már akkor megkezdte a pálfordulós seggnyalást.Mindezt annak tükrében ,hogy Kéri laci egykor kari Kisz titkár is volt.
10/10
offtopic
kgyuri0 2010 febr. 24. - 01:33:25 10/10
(10485/14087)
"Orbánéknak leáldozott és DJ ügyesen váltott."

Ezt tényleg nem értem.
Miért áldozott le nekik? Én úgy gondolom, most fognak tombolni, mint egy rákfene.
DJ(Debreczeni?) hogy váltott ügyesen? Honnan hová?
9/10
ondok 2010 febr. 24. - 01:24:07 9/10 Előzmény toshiba321
(10484/14087)
A nato és az EU nem nagyon szól bele a belpolitikájába egy országnak ,amíg ott nincs mondjuk tömeges likvidálás ,de egy kis diktatúra símán elmegy.
10/10
offtopic
kgyuri0 2010 febr. 24. - 01:11:50 10/10
(10483/14087)
JAV:

"¾" háromnegyed akart lenni.
10/10
offtopic
kgyuri0 2010 febr. 24. - 01:08:31 10/10
(10482/14087)
Kedves Filiszteus,

Én nem vagyok gyakorló hívõ sem kis, sem nagy egyházban.
Engem nem háborít föl egyetlen egyház(sem kis, sem nagy) hitéleti tevékenysége(legyen az bármennyire is sajátos).
Amíg , mondjuk, emberáldozatokat nem mutatnak be, akarata ellenére senkit nem vonnak be semmiféle hitéletbe, addig legföljebb megmosolygom õket.
A szabadságjogokat mindennél fontosabbnak tartom, a teljes vallásszabadság ebbe tartozik, így nem tudsz a hitesekkel nálam hangulatot kelteni.
LadyDI igazságügyminiszterként nem tartozott a kedvenceim közé(ezen, gondolom, nem lepõdsz meg). Azóta lefolyt némi víz a Dunán. Mostani tevékenységét rendkívülien fontos hézagpótlásnak tartom, valakinek meg kell mentenie a magyar jobboldal becsületét. Az a nemzet számára fontos, hogy OV alatt, s majd utána is tükörbe nézhessen.
Ebben nagyon nagy szerepe van LadyDI-nak.
Debreczenirõl (biztos meglepõdsz) még ennél is jobb véleményem van. Az õ régebbi ténykedéseivel sem értek egyet,de meg kell adni az embereknek a ,lehetõséget, hogy fejlõdhessenek, én is változom, nyilván te sem csak öregszel.

Ja, Igen. Én hajlamaimat tekintve SzaDeSzes voltam, vagyok. Arra a pártra viszont eléggé haragszom: Leginkább azért, mert a magyar liberalizmust elveszekedték. a „szociális” népszavazáson kb ¾ millióan szavaztak a vizitdíjra, a tandíjra és a napi díjra, nyilván nagyrészt ugyanazok. Ezt a ¾ millió embert kellett volna megszólítani a liberális pártnak, nem tette, magukra hagyta õket, LadyDI megtette , hogy Bokros személyével utánuk nyúlt. Mert gondold meg, micsoda orbitális ellenszél volt, a Ficesz tajtékzott, a MaSzoP különösebb meggyõzõdés nélkül bíztatásokat rebegett(a lehetetlen egészségügyi miniszternõ hülyeségeket beszélt meggyõzõdés nélkül), akik mégis a polgári(racionális) józan észre szavaztak, azok igen tudatosan viselkedtek, ott álltak, készen arra, hogy egy normális, nem kicsinyesen önmagával torzsalkodó liberális párt mögé beálljanak. Kókat s Fodor egyértelmû, nem megbocsátható hibája!

Ezek a szidalmak s rágalmak a picinyke tiszteséges hazai jobboldal szereplõivel szemben nem mások mint puszta, megalapozatlan s indulatos(tán irigy) vélekedések. Ugyanúgy csak lihegõ,hõzöngõ fröcskölés, mint Debreczeni OV-ra vonatkozzó állításainak figyelmen kívül hagyása.
offtopic
filiszteus 2010 febr. 23. - 23:20:27
(10481/14087)
Azt írta pisi-kaki
10/10
Rahel 2010 febr. 23. - 23:08:47 10/10
(10480/14087)
-Talán valami csúnyát írtál??:))
CsengoZoli 2010 febr. 23. - 22:37:44
(10479/14087)
:P
offtopic
filiszteus 2010 febr. 23. - 22:18:01
(10478/14087)
Nem, ez a színtiszta igazság. nem valakitõl hallottam, hanem ott voltam. Ez az MDF-es társaság a hazai politikai élet szégyenfoltja. Nagyon várom már Dávid és Herényi mentelmi jogának herényire zsugorodását. Kedvencetek, a nagy demokrata Debreczeni ezek közé tartozik.
4/10
offtopic
meszag 2010 febr. 23. - 21:56:53 4/10 Előzmény filiszteus
(10477/14087)
Ez is humor?
offtopic
filiszteus 2010 febr. 23. - 21:07:46
(10476/14087)
Dávisd Ibolyáról és az elveirõl elmesélném egy személyes emlékemet:

A 90-es években egy magánháznál elõadásokat szervezett egy ismerõsöm. Rendszeresen meghívott politikusokat és a környék lakói elbeszélgethettek velük. Egy ilyen alkalommal levetítették a Hitgyüli, Sportcsarnokban megrendezett nagy kongresszusáról készült videót. Gondolom nem kell ecsetelnem a látványt: Szentlélektõl megszállt emberek fetrengtek a földön, Hack Péter rángógörcsben, Németh Sándor kissé Dolfira hajazó stílusban beszédet mond stb.
Az aznapi vendég Dávid Ibolya volt. Elhangzott a jelenlévõktõl sok személyes vélemény a Gyüli ténykedésérõl, volt akinek pl. gyerekét szippantotta be a szekta.
Dávid Ibolya elmondta, hogy igazságügyminiszterként egyik fõ feladatának tekinti. hogy ellehetetlenítse ezt az igen veszedelmes és káros szektát.
Nem tudom láttátok e ki ült az elsõ sorban a Vidám Vasárnapon a Gyüli csarnokában, amikor Wiesel bácsi tört angolsággal osztotta az észt?
És melyik szekta támogatta Dávid Ibolyát az EU választáskor?
offtopic
filiszteus 2010 febr. 23. - 20:56:43
(10475/14087)
Ami egyben mint megelõzés az országunkban nagyban jelenlévõ drogfogyasztás vonatkozására való tekintettel....
Az egyik jelölt programjából.

Azért egy ilyen mondatot tudni kell értékelni, akárki is mondja. Ami jó, az jó.
offtopic
filiszteus 2010 febr. 23. - 20:18:03 Előzmény kgyuri0
(10474/14087)
Nagyon tragikus húrokat pengetsz. Goebbels, nácizmus, euthanázia (vagy ezt nem említetted?) Nem fogod fel, hogy itt egyszerûen arról van szó, hogy az MSZDFSZ már csak ilyen emberanyagból dolgozhat? Már csak ilyenek hajlandók a nevüket adni egy ilyen, mindent eláruló, minden elvét feladó képzõdményhez.
Kérivel kapcsolatban 100%ig igazad van és ugyanez a helyzet Debreczeni Zitával. Orbánéknak leáldozott és DJ ügyesen váltott. Csodálom, hogy rajta nem látsz át, ahogy Kérin. Kicsit egyoldalú beállítottság.
CsengoZoli 2010 febr. 23. - 18:06:14 Előzmény zampano
(10473/14087)
Ez egy egész korrekt hozzáállás szerintem.
Mármint a cikkben Kéri felfogása!
CsengoZoli 2010 febr. 23. - 17:50:31 Előzmény Moldávia bánata
(10472/14087)
Látod végülis nem a Kovácsot Indították... :)
10/10
offtopic
kgyuri0 2010 febr. 23. - 15:36:11 10/10
(10471/14087)
KériLászlóval ugyanaz a baj, mint annak idején TölgyessyPéterrel.

A szenvtelen, objekeív, nagy tudományú elemzõ pózából nem tekintik a morális, (Tölgyessy, kifejezetten nem, a pszichológiai) szempontokat.
10/10
offtopic
kgyuri0 2010 febr. 23. - 15:27:44 10/10
(10470/14087)
Hát, ha már belenéztem Kéri pálfordulásába, azért még két gyöngyszemet nem hagyhatok ki:

„Egyenrangú politikai ellenfelének tartja a radikális jobbot, ugyanúgy, mint a baloldalt, egyben veszélyesebbnek is. Inkább megpróbál középre húzni, s ez legutóbbi beszédében odáig terjedt, hogy megbocsátott azoknak, akik a szocialistákra szavaztak 2006-ban.”

Megbocsátott!
Hogy oda ne rohanjak!
Óh OV, Nagyvezírem! Atyuskám! Megbocsátottál! Mea culpa, mea maxima culpa!
Legjobb lesz, ha mindjárt térdre is borulok, hadd legyek én is erõs, mint te, Óh, Nagyvezír!

„Nekem nem stimmel ez az újkori baloldali hisztéria, amely szerint úgy érhetnének el csak jó választási eredményt, ha az Orbánnal kapcsolatos fóbiákat az egekbe tupírozzák. Mindeközben pedig vérforralóan elnézõek az elmúlt nyolcévnyi kormányzás és a szocialista párt szembetûnõ kudarcai iránt. Tudom, hogy amikor ilyesmit mondok, akkor a baloldalon nagyon sokan haragszanak rám, de majd ki fogom bírni.”

Kiváncsi lennék, hogy fog változni a véleménye, ha még sem sikerül visszadörgölõznie magát.
Nem látja be, hogy OV-ból nem a bal, legkevésbé Gyurcsány, csinált antikrisztust, hanem leginkább OV maga, a megnyilvánulásaival. Tehát OV negatív szerepe objektív valóság.
Bizonyára, az õ életének befejezõdéséig, már nem lesz nagyon nehéz kibírnia a sok haragost a baloldalról. Ezt el tudom képzelni.
Mivel nem akarom magam elragadtatni, ennyiz Kérirõl!
offtopic
Moldávia bánata 2010 febr. 23. - 15:25:02
(10469/14087)
A liberális, az SZDSZ-el és a Vállalkozók Pártjával választási szövetséget kötõ Orbán igen harcosan volt Antall-ellenes. Mert a politikai érdeke úgy kívánta. Aztán hirtelenjében õ lett a nagy konzervatív, s akkor persze már Anallról úgy beszélt, mint követendõ példáról. Mert a politikai érdeke úgy kívánta.
Érdekek mentén sodródik, amiért persze semmi sem drága.
10/10
offtopic
kgyuri0 2010 febr. 23. - 15:07:39 10/10
(10468/14087)
Kéri elsõ bekezdése("Miben javult OV" kérdésre válaszolva):

„Három dologban. Az egyik, hogy mindinkább felhagyott a fellengzõs és csak a spirituális szinteket érintõ politikailag megfoghatatlan gondolkodásmóddal. Jelenlegi megnyilvánulásainak, beszédeinek döntõ többsége szakpolitikai szinten jelenik meg. Nem állítom, hogy konkrétan állást is foglal, de legalább olyan dolgokkal foglalatoskodik, mint a lehetséges adórendszer, a munkahelyteremtés, az ipar- és, területfejlesztés, a hatékony kormányzati struktúra átalakítása, vagy a hazai vállalkozói garnitúra segítése, de említhetném az önkormányzatokkal kapcsolatos problémák fejtegetését is. Legutóbbi évértékelõ beszédében egyszer sem ejtette ki Bajnai Gordon nevét, s nem szidta a jelenlegi kormányt. Féléve még Bajnait Gyurcsánnyal együtt emlegette. Mára indirekten elfogadta, hogy a Fidesznek is a Bajnai-féle válságkezelõ kormányzást kell folytatni. Orbán gondolkodásmódja és mondanivalója a korábbi összmagyar, ködös, nemzeti ideológiából áttevõdött a szakpolitikai szintre.”

Hát ezt a szöveget mondatonként lehet megkérdõjelezni:
„felhagyott a fellengzõs(… )stb(...) gondolkodásmóddal”
Kéri úr nyilván arra gondol, hogy a közgazdaság rendbetételéhez nem elméletek kellenek, hanem „30 markos legény”

Az orbáni ostobasággal majdnem azonos szinten elképesztõ Kéri igyekezete(Nyilván abban bízik, hogy az õ vezírhûségét mérlegelõ fõsámánok lesznek annyira felszínesek és nyeglék, hogy azt a nem kis ellentmondást pl föl se fedezik, s beajánlják majd megtért tékozlóként szerelmetes viktorjának.