10/10
bezsuzska 2017 máj. 13. - 09:09:20 10/10
(975/1535)
A nõ aki segített, Kerim munkatársának a felesége és a Kristin által adott vacsorán ismerték meg egymást. A mozi meg azért volt szerintem, mert Fatmagül kifogásokat keresett a hazamenetelnél, mert tudta, hogy kettesben lennének. Kerimnek meg nem volt jobb ötlete.
5/10
napraforgó 2017 máj. 13. - 04:50:00 5/10
(974/1535)
Ebben az esetben meg az ugrások, meg az elhallgatások zavaróak. Néha leállnak egy-egy témánál toporogni, máskor meg olyan nagyvonalúan ugranak.
Fatmagül nem is olyan régen még azt vallotta az ügyészségen, hogy nem ismer senkit Isztambulban, tulajdonképp Ászu volt az egyetlen nõismerõse, - de vele is megszakította a kapcsolatot, amikor rájött, mivel foglalkozik.
Most meg itt ez a két nõ, akik beültek a vendéglõjébe és jó ismerõsként üdvözölte õket, annyira jóban voltak, hogy mindkét nõ besegített neki a konyhán. Az egyiket ismerte korábbról, a nevét is tudta, de a másikat ez az ismerõs mutatta be neki. Nekem ez fura. Mert ha elmegyek egy barátnõmmel ebédelni egy újonnan nyílt étterembe, akkor biztos nem készülök arra, hogy egy-két-három órát robotolok a konyhájában...
Ezért gondoltam azt, hogy talán voltak vágások is. De igazából ezeknek nincs is annyira jelentõsége, én inkább azon csodálkozom, hogy a Rózsa Étterem aznap egyáltalán kinyitott.
Korábban 3 nõ és 2 férfi volt a személyzet, a nõk fõztek, vitték a konyhát, a két férfi felszolgált, ez így rendben is volt. De Mukaddes lelépett, maradtak 2+2-en. Na, még így is ment a verkli, de hogy - akár csak ideiglenesen is, de ebbõl a 4 fõbõl is kiesett 3, hát számomra érthetetlen, hogy miért erõlködtek. Jó, tudom, ennek a filmben nyilván az volt az oka, hogy megjelenhessen Musztafa és megfélemlíthesse az egyedül lévõ Fatmagült. De azért maga az ötlet a nyitvatartásra ilyen módon egy nagy marhaság.
Azon is elcsodálkoztam, hogy Kerim hazatérvén még elcipeli a holtfáradt Fatmát egy moziba, miután az a szegény nõ egész nap 4-5 ember helyett robotolt! Hát van ennek a pasinak esze?! Nem is csoda, ha a nõ elaludt - még egy akciófilmen is.
9/10
Elhaym 2017 máj. 12. - 22:58:03 9/10
(973/1535)
eddig nem tûnt fel, hogy ilyesmit vágtak volna.
9/10
Elhaym 2017 máj. 12. - 22:54:17 9/10
(972/1535)
Az Intikamban jól játszik, illik hozzá ez a rideg szerep, a történet meg nagyon izgalmas, semmi idõhúzás, lassúság nincsen benne, mindig történik benne valami.
5/10
napraforgó 2017 máj. 12. - 15:46:18 5/10
(971/1535)
Erre én is fölkaptam a fejem. Szelimnek nem volt sógora, mivel sem neki, sem Meltemnek nincs testvére. Münír az apósára célzott.
Itt korábban azt írták, hogy nem törökbõl, hanem angolból fordítanak, ott mag annyira tiszták a rokonsági, sógorsági fokok, össze se lehet keverni. És még abban az esetben, ha több személy fordít, valakinek össze kellene fésülnie a szöveget. Így nem lenne kavarodás a tegezõdés, magázódás, megszólítások, stb. során. Én tudom, hogy általában rövid idõ van csak a fordításra, de azért ennyire nem kéne sietni. Mi nézõk biztos tudnánk várni még pár napot, vagy akár hetet is, csak jó munkát kapjunk.
10/10
bezsuzska 2017 máj. 12. - 15:16:28 10/10
(970/1535)
Hadd kukacoskodjak kicsit. Tegnapi részben Münir Szelimnek a börtönben:-Ex sógorod leállította a projektet. Megint a szinkron, könyörgöm!! Turaner Szelim ex apósa! És mivel nem beszélek törökül én is csak az ilyen hibákat veszem észre. Ilyenekre azért odafigyelhetnének. Ki tudja, hogy a többi szövegben mit kapunk az eredetihez képest. Engem ez az apróság is zavar, mert nem úgy szoktam figyelemmel kísérni a sorozatot, hogy bámulom a képernyõt. Általában teszek-veszek mellette, és a szövegben követem az eseményeket. Más kérdés, hogy már láttam törökül, tehát az események folyásával tisztában vagyok. De már itt a fórumon is beszéltünk arról, hogy ki kit miért úgy hív ahogy. A baj csak az, hogy egyszer így, egyszer úgy. És ez nem a szinkronszínész hibája, õ kész szöveget kap. Nem kell neki arra emlékezni, hogy öt résszel korábban kije volt az a valaki. A fordítókat sem bántom, mert szerintem nem egy ember fordítja, így adott szövegben ott is lehetnek külömbségek, bár az ilyen kapcsolati viszonyokkal illene tisztában lenniük. Erre van a szinkronrendezõ, hogy ilyen és hasonló bakik ne fordulhassanak elõ.
5/10
napraforgó 2017 máj. 12. - 12:03:10 5/10
(969/1535)
Elég meglepõ volt a tegnapi részben, hogy - bár Nine mamának és Rahminak el kellett mennie Izmírbe vallomást tenni és Kerimnek is dolgozni valami építkezésre, Fatmagül egyedül vitte az éttermet. Szerintem ilyen esetben ki se szabadna nyitni. Mukaddes ugye felszívódott és senki segítsége nem volt. Igaz, az a két nõ késõbb beállt segíteni, de halvány fogalmam sincs honnan is ismerték Fatmagüllel egymást. Ilyenkor gondolok olyasmiket, hogy tán mégis kivagdalnak dolgokat a sorozatból. Mert két vadidegen nem áll be segíteni, ha meg olyan jóban vannak, hogy igen, akkor honnan a barátság? Kíváncsi vagyok, hogy Fatma este bevallja-e Kerimnek, hogy Musztafa ott volt és zaklatta õt, vagy elhallgatja, csak hogy ne csináljon botrányt. Most mindenesetre lesz egy éjszaka, amikor csak maguk lesznek, a többieknek Izmírben kellett maradniuk.
9/10
kaboca12 2017 máj. 11. - 11:25:30 9/10
(968/1535)
Igen, igazad van, kèt külön sorozatról van szó. Talán nem is bánom, mert èn Berent nem szeretem. Ezt az Intikamot (jól írtam?) is miatta nem kezdtem el. Nekem nem tud újat nyújtani.
9/10
kaboca12 2017 máj. 11. - 10:49:38 9/10
(967/1535)
Nem tudom olvastátok-e ti is, èn pont most, h Beren ès Engin egy új sorozatot kezd ha jól láttam, akkor õsszel kezdik forgatni. Annyit lehet tudni, h a fõhõsnõ fèrje elvesztèse után egyedül neveli 2 gyermekèt. Elèggè karcsú információ de bízva abban, h Engin eddig eddig mindig èrdekesnek tûnõ, nem szokványos karakterekhez adta a nevèt, remèlem nem lesz unalmas ez sem!
5/10
napraforgó 2017 máj. 10. - 12:43:34 5/10
(966/1535)
Igaz, igaz... Szelim és Erdogán nyilván a tulajdonosok fiaiként kerültek vezetõ pozicióba, ez még érthetõ is. Na de Musztafa, a halász (gondolom szintén általános iskolai végzettséggel) vajon hogyan érdemelte ki a szállítmányozási részlegvezetõi posztot? Persze, tudjuk hogyan és miért, ez is csak egy költõi kérdés volt.
Amúgy valóban nincs sok jelentõsége, hogy Fatmagül épp melyik iskolát hagyta félbe, az általánost, vagy a középiskolát, az egész csak úgy jött elõ, hogy kisbalaton feltételezte, hogy valami vendéglátós sulit végzett, azért is nyitott éttermet. Na, az az iskola az, amit egyáltalán nem végzett. Az összes vendéglátós gyakorlata Szelim eljegyzésére, az ottani konyhai kisegítõi munkára, késõbb meg az Erol bácsi vendéglõjében való munkára korlátozódik. Rahmival is azért gyakorolta a terítékek elrendezését, mert kezdetben az asztalok megterítése, leszedése, felszolgálás volt a feladata. Csak késõbb került be a konyhába az elõkészítéshez (zöldégtisztítás), késõbb már a salátakészítést is rábízták. És lám, most már fõz is. Biztos jól csinálja, a családjának mindíg ízlett a föztje.
9/10
kaboca12 2017 máj. 10. - 10:10:20 9/10
(965/1535)
Nekem is úgy rèmlik, h Fatma az ált. iskolàt sem fejezte be. Volt egy olyan jelenet, mikor õ maga mondta, h 7 osztálya van. Jogos a hiányèrzet viszont felesleges ennèl több szót fecsèrelni rà. Ilyen alapon azt sem tudjuk, h Erdogán ès Szelim milyen iskolát vègeztek, h egy olyan pozíciót tölthessenek be a cègnèl, mint ahol jelenleg vannak. Vagy azèrt mert gazdagok ez így egyèrtelmû? Meg aztán Meryem boltban àrulja a kencèit ès mindig csak azt hallottuk, h az anyukájától tanulta, iskolát nem említ sehol. A lènyeg, h gondolom ott sem annyira felelõtlenek, kell oda mindenfèlèrõl igazolàs csak ezek olyan rèszletkèrdèsek, h nem fecsèrelnek a nèzõktõl figyelmet.
susan55 2017 máj. 10. - 08:52:04
(964/1535)
Teljesen feleleges itt azon gondolkodni, hogy Fatmagülnek van-e valamilyen vendéglátós tanulmánya vagy nincs, beszerezték-e az engedélyeket az étteremhez.
Ez sorozat, aminek semmi köze a valósághoz, talán csak annyi, hogy az életben is megerõszakolhat 3-4 gazdag kábítószer és alkohol hatása alatt álló fiú egy szegény fiatal lányt.
Engem inkább az idegesít, hogy a sorozatot pár hét vagy 1-2 hónap alatt forgatták eddig.
Volt benne újév, amikor nyoma se volt a télnek, holott más sorozatokban láthattuk már, hogy Isztambulban is esik a hó, ott is van hideg.
Most május van, ha jól tudom és még mindig kabátban járnak. Igaz a mai itthoni hõmérsékletet nézve itt se árt felvenni egy tavaszi kabátot.
Egyébként érdekes, hogy Fatmagül a kis buta falusi lány mennyit "okosodott" pár hónap alatt. Már nem az a naív kislány, aki volt, a beszéde is sokat változott.
Tegnap azt mondta, hogy a "törvény erejénél fogva"....nos ezt nemigen használja egy 8 osztályt végzett ember, max. a törvény szót ismeri, esetleg ráragad a kifejezés, ha többször hallja.
Mindenesetre lassan diplomás nõként láthatjuk Fatmagült, mert a török sorozatokban pillanatok alatt kikupálódik bárki, míg a valóságban ez több év alatt sikerül csak általában.
Olyan ez, mint a mese....
5/10
napraforgó 2017 máj. 10. - 04:38:09 5/10
(963/1535)
Ez lehetséges, fõleg, ha ott más az iskolák tagolódása, tehát nem 8+4 az általános oktatási rendszer.
Rákerestem a török oktatási rendszerre, és persze más a magyar nyelvû és más az angol nyelvû szócikk, amit találtam. Az angol nyelvû szerint az oktatási rendszerük nagyon hasonló a magyarhoz, az általános iskola 8 osztálya kötelezõ és azt általában el is végzk. A középiskola elsõ két osztályában azonos tárgyakat tanulnak, utána a diákok specializálódnak. Minden év végén vizsgát tesznek meghatározott tárgyakból, az utolsó év vizsgái (érettségi) alapján lehet a felsõfokú oktatásba jelentkezni.
https://en.wikipedia.org/wiki/Education_in_Turkey
Eszerint 2012-ben kezdték a 4+4+4 osztályos képzést propagálni és itt lehet olvasni a szakmai képzésrõl is.
Bevallom, én nem olvastam végg, de akit érdekel megnézheti.

Fatmagül iskolai végzettsége nekem a magyar szinkron alapján egyértelmûnek tûnt, fõleg, hogy a lányt 12 évesnek mondták, amikor Rahmival elvesztették a szüleiket.
Késõbb meg a történet folyamán nagyon úgy nézett ki, hogy akkoriban inkább 14 éves lehetett az a kislány, és akkor jobban ki is jöttek volna a dolgok. (pl. akkor rendben is lenne a mostani 21 éves életkora). Ebben az esetben Fatmagül már akár középiskolás is lehetett, amikor Mukaddes abbahagyatta azt vele a gyerek miatt. (ezt egy 12-13 éves kislánnyal biztos nem tehette volna meg, mert azért az általános iskolát csak el kellett végezni, még falun is).
5/10
napraforgó 2017 máj. 10. - 04:11:17 5/10
(962/1535)
A magyarban csak arról volt szó, hogy is Kerim is esti iskolában tette le az érettségit. A szakmája elsajátításáról nem volt szó, illetõleg azt nyilván a mestere mellett tanulta ki a mûhelyben. lehet, hogy Törökországban nincs is ilyen jellegû iskolai képzés. Nemrég olvastam róla, hogy Nyugat-Európában sincs iskolai jellegû szakmai képzés, azt mindenki a gyakorlatban egy-egy gyakorlott mester mellett tanulja meg. (ezért lehet, hogy nincs is róla oklevelük, mesterlevelük...) Lehet, hogy Törökországban is hasonló a helyzet, errõl nincsenek információim.
Nem tudom, mit értesz "török felírat" alatt, lehet, hogy magyar nyelvû, vagy angol nyelvû felíratot a török eredetin? Mert lehet, hogy az egyszerûség kedvéért diplomának fordítottak minden iskolai oklevelet, bizonyítványt is.
Amúgy meg lehet, hogy a felíratos nem mindig egyezik meg a magyar szinkronnal... De mondjuk akkora jelentõsége valóban nincs a dolognak.
10/10
bezsuzska 2017 máj. 09. - 21:54:37 10/10
(961/1535)
Még a sorozat elején (TV2 6.-8.rész) körül beszélnek arról, hogy Fatmagül abbahagyta az iskolát. De nem az általánost, hanem a középiskolát. Mukaddes nem engedte tanulni. Amikor Meryemmel szóba kerül elõször, hogy újra tanulna, akkor még arról beszélnek, hogy akár egy év alatt is befejezheti az iskolát. Miután Meryem utánanéz a lehetõségeknek, akkor mondja Fatmagülnek, hogy legalább két év, de lehet, hogy három év is kell, attól függõen, hogy milyen ütemben tud otthon tanulni. Ez olyan rendszer lehet, mint nálunk a magántanulóké. Az elsõ vizsgái pedig május 5-6.-án voltak, onnan vitte el Kerim megmutatni az éttermet.
10/10
baba24 2017 máj. 09. - 20:21:01 10/10
(960/1535)
De arról volt már szó hogy hol tanulta ki Kerim a mesterséget és ha jól emlékszem már a Magyarban is volt!
Kicsit azért szõrszálhasogatás mert ez egy sorozat nem a való életben van!
Nem õ szolgálja fel neked a sarki cukrászdában a süteményt,így azt feltételezem,hogy a történethez nem add hozzá hogy ez e a szakmája vagy nem!
És igen a török feliratban többször is diplomát említenek és nem általános iskolát,de azt feltételezem ez a középsuli náluk!
5/10
napraforgó 2017 máj. 09. - 20:07:15 5/10
(959/1535)
Szerintem az, hogy Fatmagül egyszer beszélt arról, hogy majd egyszer szeretne saját éttermet nyitni egyáltalán nem jelenti azt, hogy ilyen irányú végzettsége van.
De az, hogy tudja, mit szeretne, megkönnyíti a pályaválasztást. Fogalmam nincs, hogy milyen a török oktatási rendszer, van-e ott is szakmunkás képzés, szakközép iskola, hasonló, mint nálunk, vagy csak egyfélét lehet végezni. Arról sem volt szó, hogy pl. Kerim hol tanulta ki a kovácsmesterséget.
Azt sem tudom, hogy az étteremnyitás, meg a per mellett lesz-e majd Fatmagülnek elég ideje és fõleg ereje tanulni.

Amúgy meg miért szõrszálhasogatás az, ha ragaszkodom a megfelelõ végzettséghez? Gondolom te is azt szeretnéd, ha doktori diplomával rendelkezõ orvos mûtene, ha szüségessé válna és nem a sarki fûszeres, aki világéletében szeretett volna orvos lenni. Igaz, hogy nem végezte el az orvosi egyetemet, de sok kórházsorozatot látott....
kisbalaton 2017 máj. 09. - 19:54:35
(958/1535)
Kedves Napraforgó! Bocs,de ez már szõrszálhasogatás!
5/10
napraforgó 2017 máj. 09. - 16:56:19 5/10
(957/1535)
Fatmagül nem végzett el semmilyen iskolát az általánoson kívül. Korábban szó volt róla, hogy Mukaddes nem engedte továbbtanulni, mert a gyerekére kellett vigyázni. Pesztonkának használta a kamszlányt. Most Fatma azért tanulgatott, hogy beíratkozhasson esti gimnáziumba. Fel kellett frissítenie a korábbiakat, hogy majd lépést tudjon tartani a középiskolában. Szóval vendéglátó szakiskolát nem végzett eddig.
kisbalaton 2017 máj. 09. - 16:25:55
(956/1535)
De hiszen Fatmagül valami ehhez szükséges sulit végzett el,nem?Mintha lett volna szó arról,hogy a diploma(törököknél másképp értik)megszerzése után szeretne egy éttermet nyítni,legalábbis Fatmagül errõl beszélt egyszer.Ebbõl gondolom,hogy étterem nyításhoz szükséges iskolát végzett.Még gyakorolt is egyszer Rahmival kint az asztalnál,hogy mit,hogyan kell megfogni stb.