csak egy baj van édes dzsanna!én aznap már voltam fent!ezért nem kellenne beleszólni mindenbe tudod

mit kérek?

kihagytam hogy kérek mi?

milyen köszönünk megsköszününk !szia dzsana hol vagy köszi vagy mi?minek oda a köszi?túlságosan és spanyolosan gondolkozol
ez nem sértés de akkor sem értem minek a végére a köszi mikor csak azt kérdeztem melyik országba vagy

Doña Bárbara tartalom 143. rész
2009. március 13. 20:00 – 21:00
2009. március 14. 1:00 – 2:00
----------------------------------------

Santos gyõzködi Marisela-t, aki azt mondja már nincs mód arra, hogy õk boldogok legyenek. A férfi viszont azt mondja hogy nincs vége, a szerelem nem szûnt meg, hogy csak azt szeretné, ha mellette lenne, reggelente látni a szemeit, a karjában tartani, a hangját hallani, szeretni egész életében. Ez az egyetlen, amit szeretne. Boldog lenni. A lány viszont azt mondja, hogy nincs már mód arra, hogy õk boldogok legyenek, mert már nem tud bízni benne. A férfi kérdezi: „És miért nem?” A lány elmondja, hogy ha már csak arra gondol, hogy õ lesz a testvére apja. Majd kéri: „Menj, menj, kérlek.” Santos távozik. Cecilia lép be, de nem szól semmit.

Bárbara mosolyogva kérdezi, hogy mi a baj, miért néznek úgy rá? Majd kis idõ után kéri õket, készítsék elõ a szükséges papírokat az adás-vételhez.

Gonzalo egy állást ajánl fel Antonio-nak maga mellett, aki nem igen akarja otthagyni a munkát a sok tennivaló miatt. Gonzalo elmondja neki, hogy a munkakör nem követeli meg tõle azt, hogy politikával foglalkozzon. Kihangsúlyozza, hogy szüksége van egy olyan emberre, mint õ, ráadásul a barátjának tartja. Antonio mintha meggyõzve lenne, a felesége nagyon örülne láthatóan annak, ha a férje elvállalná ezt a munkát.

Genoveva és Pajarote az együttlétrõl beszélgetnek, a lány mit szeretne még, mit hiányol…:-)

Antonio végül is még mindig vonakodik elfogadni az ajánlatot, Lucia viszont arra kéri, hogy mondjon igent. Gonzalo is gyõzködi azzal, hogy szüksége van a férfi tapasztalatára. Antonio azt mondja, hogy ilyen dolgokra nem készült még fel. Gonzalo azt javasolja vitassák meg ezt a feleségével, s végül hozzáteszi, ad egy hetet arra, hogy döntsön.

A bárban Santos egy üveg bor társaságában tölti az idõt, issza, maga alatt van. Odamegy hozzá Arias doktor, de Santos nem kér a társaságából.

Lucia elégedetlen, megkérdezi Antonio-tól, hogy miért nem fogadta el Gonzalo ajánlatát. A férfi azt mondja, hogy neki a birtokon lévõ munka való, az állatok, a politikát másra bízza. A felesége viszont a szemére veti, hogy Gonzalo külön mondta, hogy nem kell, hogy tapasztalata legyen benne. A felesége azt is felhozza, hogy ott jobb orvosok is vannak. Antonio azzal is érvel, hogy a fia is itt van. De a nõ azt mondja, hogy San Fernando nincs a világ végén. Majd hirtelen a férjéhez szegezi a kérdést: „Mondd el az igazat, mindez Cecilia miatt van?” Úgy gondolja, hogy a férfi nem akar távol kerülni Cecilia-tól. A férfi nem hajlandó errõl beszélni, távozik, hiába kéri a nõ, hogy ne menjen így el.

Bárbara is megjelenik a kocsmában Mujiquita társaságában. Természetesen meglátja Santos-t. S azt mondja: „Szegény szerelmem!”

Cecilia eközben a szép napsütéses idõvel vigasztalná Marisela-t, aki viszont azt mondja: „Meg akarok halni.” Persze a nagynénje kedvesen azt feleli neki, hogy ne mondjon ilyet. „Senki nem hal bele a szerelembe.” Majd folytatja, hogy az élet megy tovább. Marisela azt mondja, majd holnap folytatja az életét, de most a szobájában akar lenni, az ágyában. Kopogás hallatszik, a Casilda kinyitja az ajtót, és besiet rajta Bárbara. Egyenesen Marisela szobájába meg, ahol nagy felháborodással fogadja Cecilia és Marisela is. De a nõ kijelenti, hogy beszélni akar Marisela-val. Muszáj beszélnie vele. Cecilia mint anya a lányát védõen osztja a nõt, végül a fiatal lány megnyugtatja a nagynénjét, mondván a nõ már nem árthat neki. Bárbara átadja a papírt a lányának, mondván meg akarja vásárolni az El miedo-t.

Cecilia egybõl azt vágja rá, hogy ez egy csapda. Bárbara viszont a lánya szemébe nézve mondja, hogy komolyan gondolja. Cecilia kéri a lányt, ne menjen bele. De a lány biztosítja arról, minden rendben lesz, hagyja csak magukra nyugodtan õket. Bárbara mindjárt azzal kezdi, hogy látja Cecilia mennyire szereti õt. Marisela nem akar errõl beszélni, kéri térjen rá az üzletre.

Jervacia egy fazékkal rohan ki, morogva, hogy hagyhatta fent a tûzön Genoveva, tûnõdik, hova mehetett. Ekkor az említett lány megjelenik. A testvére rögtön kérdezi is tõle, hogy hol volt, hogy hagyhatta fent az ételt. Genoveva gyorsan kitalál valami történetet, de a testvére értetlenül rákérdez, hogy-hogy a ruhája vizes.:-)

Természetesen Pajarote-t is elõveszi két társa, hol volt, már két órája keresik. Persze õ sem mondja el.:-) Elmesélik neki mi a helyzet Bárbara-val és Santos-szal, de igazán nem is reagál rá, távozik. A másik kettõ értetlenül néz egymásra.

Bárbara és Marisela tovább beszélgetnek, s a nõ végül újra a lánya felé nyújtja az ajánlatát. Biztosítja a lányát a felõl, hogy ez nem csapda. Azt mondja, hogy ezzel mindent megszerezhet, amirõl csak álmodott, amit csak akar. Majd kéri, vegye el tõle az iratot. A lány végül átveszi, és olvasni kezdi.

A kocsmában Gonzalo meglátja Santos-t, de szinte pillanatok alatt megjelennek a férfi barátai is, akik üdvözlik õt. Gonzalo kéri menjenek vele az eszméletlen Santos asztalához, majd arra is megkéri õket, segítsenek elvinni Santos-t a szobájába.

Bárbara nyugodtan beszél, felhozza a kettõjük között kialakult nem túl jó kapcsolatot, azt, hogy egy férfibe szerelmesek, de történt, ami történt, most ezt az ajánlatot szeretné tenni. Marisela konkrétan rákérdez, hogy a fiának akarja megvenni a birtokot? Persze szépen adagolva sorolja Bárbara vétkeit, miszerint számûzte õt a birtokáról, megfosztotta a szeretetétõl, s a gyermekre is majd ez vár, mert az õ szeretete öl. Bárbara azt feleli, nem szeretne a múltról beszélni, csak ezt az ajánlatot kívánja neki tenni. Marisela okosan rákérdez az olaj dologra is. Bárbara meglepõdik ezen, elmosolyodik, azt mondván valóban, s ha tényleg van olaj, részesedést ad belõle, természetesen. Bárbara elégedett mosollyal nyugtázza, hogy magára ismer a lányában. Gondolkozzon el az ajánlaton. Nem sokkal késõbb távozik, a lánya pedig az ajánlatot kezdi olvasni.

Gonzalo szobájában a két srác a tusolóban józanítják ki a részeg Santos-t, aki végig Marisela-ról hadovál.:D Az ágyban: „Marisela, kérlek, ne hagyj el, napsugaram.” A srácok magára hagyják a szobában, Gonzalo sokat mondóan néz rá, mikor becsukja az ajtót.

A bárban Cosme és Andres már a Gonzalo-val való közös munkát várják, örülnek, koccintanak rá, viszont Gonzalo kicsit lehûti õket. Megérkezik Bárbara, megkérdezi Gonzalo-tól, hogy látta-e Santos-t. A férfi elmondja, hogy Santos a szobájában alszik, berúgott. A férfi két társa furcsán néz össze.

Bárbara belép a szobába, Santos még mindig alszik. Bárbara szerelmemnek nevezi, kéri figyeljen rá. De Santos csak Marisela-t hívogatja: „Marisela, Marisela kérlek, ne menj el, napsugaram, ne menj el.” Bárbara arcán elõször döbbenet, majd azt mondja: „Én nem vagyok Marisela. Én Bárbara vagyok.” Majd megpuszilja a férfi száját. De Santos hátat fordít neki és azt mondja: „Ne, ne Bárbara, hagyj békén.” De Bárbara nem zavartatja magát, suttog neki, símogatja, elmondja mennyire tetszik neki a férfi. A közös gyermekükrõl beszél, s hogy majd biztos visszatér hozzá. Nem lesznek félelmek, hazugságok.

Marisela egy fõvárosi barátjának ír levelet. Leírja benne, hogy ez a nap olyan szomorú számára, mint amikor az édesapja meghalt. Közli a levélben, hogy ezen a mai napon szakított Santos-szal.

Cecilia és Casilda Bárbara Marisela-nak tett ajánlatáról beszélgetnek. Cecilia kifejezi, hogy mennyire nem tetszik neki a dolog, és az sem, hogy ha a nõ Marisela közelébe megy. Ekkor Marisela jelenik meg, aki kéri, hogy Casilda küldjön egy üzenetet Bárbara-nak, hogy kész aláírni a dokumentumokat. Cecilia továbbra is azt állítja, hogy ez biztosan valami csapda, de Marisela határozottan közli, nem tudja lebeszélni arról, hogy elfogadja az ajánlatot. Majd a lány visszamegy a szobájába. Casilda, bár teljesítené a kérést, de Cecilia azt mondja neki, hogy szó sem lehet róla, majd beszél még a fejével. Majd közli, elmegy beszélni Santos-szal, hogy tudjon a dologról, addig õ vigyázzon Toñito-ra.

Cecilia meg is érkezik a bárba, egyenesen Gonzalo-ékhoz megy, mondván szüksége lenne egy autóra, mert Santos-szal kell beszélnie. Gonzalo rögtön rávágja, hogy most biztos nem fog tudni beszélni vele, mert hogy Santos igen csak berúgott és az õ szobájában van a doña-val. Bárbara épp kávét adna Santos-nak, amikor belép Cecilia, aki közli vele, hogy beszélniük kell. Bárbara kész erre. Elmondja Cecilia, hogy harcolni fog ellene, közli azt is a nõvel, hogy ne ringassa magát illúziókba, mert nem fogja engedni, hogy ezt tegye Marisela-val. Bárbara csak mosolyog rajta. Miközben Bárbara távozik, Gonzalo is megjelenik az ajtóban és figyeli, amint Cecilia magához próbálja téríteni Santos-t, miközben kiabálja neki, hogy térjen magához, mert segítenie kell. Nemsokára már a bárban jelenik meg, még mindig ittasan, Cecilia osztja neki az észt, de nem igazán hallgat rá. Antonio is megjelenik.

Már otthon ecseteli Antonio-nak, hogy Marisela nem írhatja alá a papírokat, de megzavarja maga Marisela, aki immár felöltözve kész intézkedni. S mondja is, hogy alá fogja írni. Cecilia persze újra gyõzködi, mondván biztos, hogy csapda. Kéri beszéljék meg, várjon. De a lány azt mondja, nincs mit megbeszélni. Távozik. Cecilia sírni kezd, Antonio vigasztalja. A nõ kétségbe van esve, úgy gondolja, hogy a lány tönkreteszi ezzel a saját életét. Sír, mert ugyanaz történik Marisela-val mint vele, hogy nem harcolt a szerelmükért. Az õszinte vallomás csókban ér véget.

Mujiquita kész a papírokkal, Bárbara ellenõrzi, és azt mondja: „Nagyszerû munka.” Pernalete megkérdezi a nõtõl biztos abban, hogy ezt akarja-e tenni. Bárbara kijelenti, hogy igen.

Hirtelen megjelenik Santos, aki azt kiabálja neki, hogy: „Bárbara, nem fogom megengedni, hogy hasznot húzz Marisela-ból!” Bárbara viszont határozottan közli, hogy több pénzt ajánl a birtok valódi értékénél. Mujiquita megerõsíti ezt. Santos Marisela és a saját nevében is kijelenti, hogy nem fog üzletelni vele, és hogy Marisela nem fog eljönni. Viszont Marisela ekkor megjelenik, és kijelenti: „Itt vagyok, Bárbara.” Santos megdöbben, Bárbara pedig elégedetten nyugtázza a helyzetet. Odaadja Marisela-nak a papírokat, de a lány kezébõl gyorsan kikapja Santos, és arra próbálja rávenni, hogy ne írja alá. Bárbara pedig rászól, hogy ne manipulálja a lányt. Santos mit sem törõdve kéri a lányt, ne írja alá. Marisela visszakéri tõle a papírt. Majd miután megszerezte, hozzáteszi, hogy senki ne mondja meg neki, hogy mit tegyen. Tisztelje õt.

Cecilia és Antonio egymásnak esnek, az ágyra zuhannak, csókolják egymást. Cecila azt mondja neki, hogy nem akar nélküle élni, Antonio pedig azt, hogy szereti. Csókok követik egymást.

Santos Bárbara képébe vágja, hogy ez is csak egy újabb terv, a terhességét is arra akarta felhasználni, hogy sajnálatot keltsen. Hozzáteszi, hogy ismeri jól az összes trükkjét.

Pajarote sétál a lovával, nagyon magyaráz neki, a távolban meglátja Celeste-t, magyarázza a lónak, hogy tetszik neki a lány. Viszont azt is elkezdi ecsetelni, hogy nem érti õ a nõket, hogy rögtön elkezdik a jövõt tervezgetni. (Megjegyzés: Genoveva is ezt tette az együttlétük után.) Celeste sír.

Antonio és Cecilia tovább csókolják egymást, a férfi már félig meztelen, de a nõ hirtelen felugrik. Majd látván Antonio milyen csalódott azt mondja: „Bocsáss meg szerelmem, bocsáss meg.” A férfi megérti õt, egyikük érzelme sem változott az évek során. Váratlanul azonban Antonio közli, hogy San Fernando-ban fog élni. Cecila arcán döbbenet.

Marisela kijelenti Santos-nak, hogy õ szabad, semmi közük egymáshoz. Santos kéri, ne mondjon ilyet, s elmondja, hogy az egyetlen személy, akibe szerelmes, az õ. Bárbara újra rászól, hogy ne manipulálja a lányt, de Santos most sem figyel rá, kéri a lányt ne írja alá és a szerelmének nevezi. A lány tollat kér, majd azt mondja Santos-nak, hogy többé ne nevezze õt a szerelmének. Majd hajol, hogy aláírja a papírt. Bárbara közbeszól: „Nagyon jó döntés, lányom.” Marisela hátrafordul és azt mondja neki: „Maga ne nevezzen a lányának.”

Megérkezik Gonzalo, aki meglepett képet vágva rákérdez az éppen zajló eseményre. Bárbara válaszol miszerint milliomossá teszi Marisela-t. (Majdnem lányomat mond, de gyorsan Marisela-ra vált a lánya kérése miatt.) Marisela megfordul és kijelenti, hogy még egy döntést hozott, majd közli Gonzalo-val, hogy elmegy vele San Fernando-ba. Santos arcára nézve nem nehéz kitalálni, mit érez.

A 144. rész elõzetese:
http://www.youtube.com/watch?v=we3jZORJGTw

Doña Bárbara tartalom 142. rész
2009. március 11. 20:00 – 21:00
2009. március 12. 1:00 – 2:00
----------------------------------------

Marisela feltette tehát a kérdés Santos-nak, aki habozik a válasszal. A lány megkérdezi: ”Miért nem válaszolsz? A gyermek, akit Bárbara vár, a tiéd vagy sem?” Santos maga sem tudja, mit válaszoljon erre. Marisela követeli tõle az igazat, hogy mondja azt, hogy ez hazugság. Santos továbbra sem tud igazán mit mondani, nem tudja, hogy övé-e a gyermek. Marisela felháborodása egy pofonban teljesedik ki..

Gonzalo szájából amolyan költõi kérdésnek is felfoghatóan halljuk, hogy „Akkor, ezek szerint Santos Luzardo gyermekét várod.” Bárbara nagy elégedetten feleli erre: „Ahogy mondod.” Majd folytatja: „…egy fiú, Santosé és az enyém.” Persze kifejezi, hogy ez egy csoda, amitõl most nagyon boldog. Gonzalo viszont azt mondja: „Santos gyermekét várod, aki viszont most Marisela-val van együtt.” Bárbara magabiztosan azt mondja: „Már nem sokáig.” Gonzalo nem olyan biztos ebben, viszont a nõ arra is utal, hogy ismeri a lányát.

Marisela Santos szemére veti, hogy ezek szerint együtt volt az anyjával, Santos elmondja, hogy csak régebben. Õt várta (Marisela-t) kétségbeesetten. A lány viszont felháborodottan a képébe vágja, hogy közben viszont azért volt vele. Teljesen magánkívül van, hogy a gyermek Santosé. Santos nyugtatatná, s azt mondja: „Én szeretlek.” Marisela viszont rávágja: „Nem szeretsz, soha nem érezted ugyanazt, amit én. Mondd el az igazat.”

Eközben Genoveva és Antonio beszélget, mindkettõjük azon tûnõdik, vajon ezek után mi fog történni. A lány persze bizakodó, biztos abban, hogy minden jóra fordul, és Marisela végül Santos karjaiban köt ki.

Santos újra magyarázkodni kezd, miszerint Marisela elment Gonzalo-val új életet kezdeni, és õ nagyon maga alatt volt, és nem érdekelte semmi. Marisela fölényesen mondja neki, hogy: „Ezért..s persze senki nem vette észre, hogy Bárbara a te gyermekedet várja.” Majd rövidre zárva a beszélgetést, elindulna, Santos kéri, ne menjen el, de a lány hajthatatlan.

Genoveva azon tûnödik, hogy Marisela az apjának öntötte ki a szívét, s Antonio-t mégis megmosolyogtatja az a kijelentése miszerint „Minden ember egyenlõ.” Ekkor jelenik meg Marisela - akitõl látva, milyen rosszul van -, a barátnõje rögtön megkérdezi tõle: „Mi történt?” Antonio pedig azt, hogy látta-e Santos-t, mert a lány édesapja sírjához ment. Mindketten vígasztalnák, de õ látni sem akarja már a szerelmét. Megjelenik Santos, aki kéri, hallgassa meg, de a lány határozottan kijelenti, hogy nem akarja meghallgatni, nem akarja látni. Elvonul. Antonio is mondja a férfinak, hogy hagyja most, a lány nagyon maga alatt van, majd holnap próbáljon beszélni vele. Santos eltûnõdik, nem szól semmit.

Bárbara és Gonzalo elõször a férfi kinevezésérõl beszélnek, nagy vidáman, majd újra feljön a gyermek téma a férfi kijelentésével, miszerint Bárbara mindig is ezt akarta, egy gyermeket Santostól. Bárbara hozzáteszi, hogy azt is, hogy Santos mellette legyen, de „Ezt tudod” mint mondja. A férfi rá is tér arra, hogy ez a fõ oka a látogatásának. Mint kiderül, segít neki ebben – nem titkolja azt sem, Marisela miatt teszi. Szövetségre lépnek, majd Bárbara egy szívességet kér tõle.

Marisela immár Cecilia házában, sír, úgy érzi, megszakad a szíve, a lelkében megváltozott valami, az élete oda, úgy érzi, ostoba volt. Úgy érzi, Santos elárulta õt. Úgy érzi, nem fog soha megbocsátani ezért. Cecila kéri, ne mondjon ilyet, a megbocsátás könnyít a fájdalmon. A lány nem hisz ebben, arról is beszél, hogy úgy érzi, a szerelem nem létezik. Egyedül szeretne maradni, nem akarja, hogy sajnálkozzon. Kedvesen kérte nagynénjét erre. A nõ azt mondja nem így van, csak osztozik a fájdalmán. Végül mégis magára hagyja. De mielõtt a nõ kimenne a szobából Marisela azt mondja neki: „Nénikém! Köszönöm, hogy mindig mellettem vagy.” A nõ jólesõ érzéssel hallgatja szavait, majd elmondja neki, anyaként törõdik vele, a szívébe lopta magát, s hogy szereti, nagyon szereti. Majd kimegy a szobából. Marisela sír és Santos nevét suttogja.

Cecilia átmegy a fiához, Toñito-hoz és Antonio-hoz, aki a kicsi mellett ül. Amikor a nõ belép az ajtón, a férfi megkérdezi, hogy hogy van Marisela. Cecilia elmondja, hogy a lány nagyon össze van törve, nagyon rosszul van, aggódik érte. Antonio azzal vígasztalja, hogy erõs lány õ. Majd gyengéd szavakkal hozza fel az õ szerelmüket is, újra pillangómnak nevezi a nõt. Cecilia kizökkenti Antonio-t azzal, hogy a felesége várja. A férfi annyit mond, hogy igaza van, majd elköszön tõle, s ez kézcsók után távozik. Cecilia halkan azt mondja: „Minden jót, Antoniom.”

Santos eközben a szobájában áll, az ágyat nézi, a Marisela-val eltöltött szép pillanatokra gondol. Majd leül az ágya elõtt és azt suttogja: „Marisela, szerelmem.” Marisela is a szobájában sír.

Bárbara és Gonzalo eközben Juan Primito jelentését hallgatja, miszerint Marisela csak sír, és sír. Az is megtudják tõle, hogy a lány már nem az Altamira-n van. Bárbara: „Jaj, Marisela nagyon szomorú és nagyon egyedül van.” Eustaquia: „Szegény lány!” Majd Bárbara folytatja azzal, hogy a lánynak most egy barátra van szüksége, célozva ezzel arra, hogy eljött Gonzalo ideje. A férfi élni is akar ezzel, meg is tudakolja, hol van Marisela, Bárbara készségesen tájékoztatja arról is, hol van Cecilia háza.

Antonio hazaérkezik, feleségét ébren találja, meg is kérdezi tõle, miért van még mindig fent. Lucia azt mondja rá várt. Kedvesen beszélgetnek egymással, látszik, a férfi törõdik felesége állapotával. Antonio még azt is mondja neki, hogy szereti (persze nem úgy, hogy szerelmesen, hehe), aztán mondván ideje lefeküdni, felkapja a feleségét, és elvonulnak.

Bárbara álmosan ébred, de még mindig attól boldog, hogy Santos gyermekét várja. Eustaquia miközben egy pohár narancslevet ad neki azt mondja: „Miközben ezzel tönkreteszed a lányod életét.” Bárbara persze elõjön megint a „Santos az én emberem” szöveggel, de az idõs hölgy reálisan megmondja neki: „Santos már nem szeret téged.” Persze ez a nõnek egyáltalán nem tetszik.

Carmelito, Maria Nieves és Pajarote érkezik, Santos utasításaira várnának a birtokkal kapcsolatban. Santos nem felel, Carmelito rá is kérdez, van-e valami baj, Santos azt mondja semmi, egy-két durcás megjegyzés, miszerint nem érdekli semmi, csináljanak, amit akarnak, elvonul. A három férfi azon tûnõdik, mi történhetett.

Eustaquia tovább beszél Bárbara fejével, hol szemrehányóan, hol kedvesen Marisela-val való kapcsolatáról, ahogy kiûzte õt az otthonából, a szívébõl. Azt mondja neki, hogy nem volt jó anyja Marisela-nak, s Santos gyermekének sem lesz, csak arra kell neki, hogy megtartsa Santos-t. Jól ismeri õt. S azt is, milyen fájdalmat okozott a lányának. Bárbara persze védekezik a saját fájdalmával, hogy Santos az õ párja, és a lánya elveszi tõle. Az idõs hölgy továbbra is azt mondja, hogy Santos a lányába szerelmes, s aki nem tehet semmirõl.

Gonzalo megérkezik Mariselához, aki még mindig szomorúan ül maga elé meredve. A férfi mintha mit sem tudna semmirõl, megkérdezi tõle, hogy: „Hogy-hogy itt vagy és nem az Altamira-n Santos-szal?” A lány csak odasiet hozzá és átöleli. Gonzalo persze trükkösen adja elõ magát, mert úgy beszél, hogy Santos szereti õt, s hát a doña pedig olyan amilyen. Fel is hozza Luisana-t, Santos volt menyasszonyát, hogy akkor mi volt, s hogy akkor is hogy elvette a doña Santos-t a nõtõl.

Pajarote elmegy Genoveva-hoz, picit incselkedik vele, majd aztán csak megkérdezi, hogy tudja-e, hogy mi a baja Santos-nak. A lány egyelõre azt mondja csak, hogy nagyon szomorú..

Gonzalo folytatja azzal, hogy: „Biztos vagyok benne, hogy Santos is nagyon rosszul érzi magát ebben a pillanatban.” Marisela azt mondja nem hiszi..Gonzalo magához igyekszik téríteni a lányt.

Genoveva zavarba jön Pajarote ölelésétõl, simogatásától, s azt mondja, hogy jól vagyok. A férfi azt mondja, hogy: „Csak meg akarlak vigasztalni. A barátoknak együtt kell lenniük a nehéz pillanatokban.” A lány azt mondja, hogy õk nem barátok, s mikor a srác belemerülne jobban kettejük kapcsolatába, a lány hirtelen erõt vesz magán és gyorsan felel a srác korábbi kérdésére, miszerint Bárbara Santos gyermekét várja. Pajarote visszakérdez, a lány bólint. A férfi eltûnõdik.

Gonzalo egy ötlettel áll elõ, miszerint elmehetne vele San Fernando-ba, így elfeledkezhetne ott Santos-ról és a történtekrõl. Persze, miután a lény furcsán nézi, a férfi biztosítja õt afelõl, hogy nem fog visszaélni a helyzettel. Úgy beszél vele, mintha a barátja lenne csak. Cecilia jelenik meg a folyosón, és nem tetszõen figyeli õket.

Santos elmegy Bárbara-hoz õt okolja mindenért, ami most történt, határozottan, kétszer egymás után is megismétli, hogy nem szereti. Majd azt is hozzáteszi, hogy soha nem fog visszatérni hozzá. Bárbara viszont azt mondja neki, hogy ez a gyermek mindig hozzá fogja kötni. Majd kéri a férfit, ne nézzen úgy rá, nem kér a sajnálatából. Viszont a férfi kijelenti, hogy sajnálja õt. Aztán végül azt mondja, hogy rendben elfogadja, hogy az õ gyermeke, de soha nem fog visszatérni hozzá. S hozzáteszi még: „Értetted? Soha!” Majd anélkül, hogy a nõ válaszolhatna, távozik.

Marisela Gonzalo ajánlatára azt mondja, hogy most nem tud gondolkodni. Gonzalo azt mondja, megérti a helyzetét, de kéri gondolkodjon majd el rajta. Aztán persze elkezdi hangsúlyozni, hogy az anyja Santos gyermekét várja.. Cecilia pedig, hogy megzavarja a beszélgetést, gyorsan besiet a szobába, mondván a férfinak, hogy milyen jó, hogy visszatért. Persze elmondja a férfinak, aki dicséri a nõt, hogy Marisela mondta már neki, hogy újra itt van. Majd furcsa hangsúllyal mondja a férfinak, milyen jó, hogy barátok, milyen jóképû, a politikust, akit nem lehet elfelejteni, felemlegeti a kinevezését, stb. Gonzalo nem is érti, kérdezi, hogy miért mondja ezeket, de Cecilia gyorsan rövidre zárja, mondván semmiért, s kávéval kínálja.

Genoveva és Pajarote egy kis ideig Santos és Marisela miatt sajnálkoznak, majd a férfi nézi a lányt, mondván milyen szép, megcsókolná, stb. A lány azt feleli neki, hogy csak akkor mondjon neki ilyeneket, ha komolyan gondolja. A srác biztosítja róla, hogy így van. A lány oldalba böki, úgy csinálva, mintha véletlen lenne, majd csak megcsókolja a férfit.

Marisela felidézi a Bárbara-val folytatott beszélgetést, amikor a nõ arról próbálta meggyõzni õt, hogy Santos megcsalta vele..A lány szenved, közben Cecilia lép be, aki nemsokára meg is kérdezi tõle, hogy mit beszélt Gonzalo-val..A fiatal lány elmondja, hogy a férfi egy ajánlatot tett neki arra, hogy vele mehetne San Fernando-ba. Cecilia azt mondja, milyen érdekes, s tovább kérdezi arról, hogy mondott-e neki valami mást is, pl. hogy szereti..A lány azt mondja, hogy igen, mondta neki. Cecilia figyelmezteti Marisela-t, elmondja neki, hogy nem tetszik neki Gonzalo, úgy gondolja, hogy a férfi szándékai megváltoztak. Kopogás hallatszik, Cecilia indul fogadni az illetõt. Santos az, beszélni szeretne Marisela-val. Cecilia nem akarna neki megengedni, mondván nagyon rosszul van a lány, nem lenne jó, ha most beszélnének. Santos gyõzködi, mert nem akarja, hogy a lány beleélje magát a hamis elképzelésekbe. Végül a nõ megengedi neki, hogy bemenjen a lányhoz, de hozzáteszi: „Nem lesz olyan könnyû, mint ahogy hiszed.”

Santos a szobában biztosítja Marisela-t arról, hogy nem árulta el. Elmondja, hogy Bárbara csak azt akarja, hogy õ ketten ne legyenek együtt. Santos folytatja azzal, hogy az a dolog, ami közte és Bárbara között volt, már meghalt. Marisela persze a fejéhez vágja, hogy és a gyerek, akit vár? Santos azt mondja, hogy még ha az övé is a gyermek, már nem Bárbara az õ asszonya, hanem Marisela. A lány azt mondja neki, hogy a dolgok nem lesznek olyan könnyûek, mint ahogy a férfi azt elképzeli. A gyermek övé és Bárbara-é. A további életük része lesz.

Bárbara ezalatt Eustaquia szavaira gondol vissza, miszerint nem volt jó anyja Marisela-nak és annak a gyermeknek sem lesz az, akit vár. Majd visszaemlékezik, hogyan bánt a lányával, aki a szemére is vetette ezt. Bárbara elismeri magában, hogy kegyetlen volt a saját lányával.

Antonio az apósával beszélget, aki a lánya miatt aggódik, hiszen beteg, de Antonio kitart amellett, hogy õ vigyáz rá. A beszélgetést maga Lucia zavarja meg, aki bejelenti, hogy Antonio egy barátja jött. Megjelenik Gonzalo. San Fernando-i utazásra invitálja õket a megválasztása kapcsán.

Carmelito és Andrés épp a két jómadárról Genoveva-ról és Pajarote-ról beszélget, akik eközben kiválasztanak egy helyet, ahol együtt lehetnek, s egymásnak esnek.:D Persze a srác azért biztos, ami biztos elõtte megkérdezte a lányt, biztos akarja-e.;-)

Mujiquita és Pernalete Gonzalo-ról beszélgetnek, feljön a szó Santosról is, viszont megérkezik Bárbara, így a téma abbamarad. A doña meg akarja venni Marisela-tól egy bizonyos összegért a birtokot. A két férfi meglepõdik.

Marisela eközben ecseteli Santos-nak részben miért is nem lehetnek együtt, hogy a gyermek, amit Bárbara vár, az õ testvére lesz. S hangsúlyozza, hogy ez a gyermek nem az övé és Santosé lesz, hanem az õ testvére. A gondolattól is rosszul van, hogy a testvére apja az õ võlegénye. S hogy õ ezt biztos nem támogatja. S azt mondja, hogy ha nekik gyermekeik lennének, azok gyakorlatilag testvérei lennének az õ testvérének.

143. rész elõzetes:
http://www.youtube.com/watch?v=_pUooNiKljo&feature=related