1: menorcának és moldtunnak – az ítélkezésrõl ennyit: irkáljatok, amit csak akartok, mindegy. Benneteket ez boldoggá tesz, engem pedig gazdaggá. Felõlem már ítélt Isten, már tudom az ítéletét. Az Õ ítélete igazság, örökre szól, és senki nem bírálhatja felül. Minden egyes embert meg fog ítélni, titeket is. A helyetekben igyekeznék, hogy ne kerüljek a kecskék közé.

2. menorcának – „Ilyen alapon minden ember szeretetre van teremtve”
Nos, természetesen ez igaz, minden ember feladata a szeretet. De nem véletlenül mondta nekem valaki, hogy Jézus szeretete? Az meg micsoda? Nem tudja elképzelni. De Mária szeretete! Az sokkal jobban elképzelhetõ. Ezt egy fiú mondta, és pontosan érzékeltette vele azt a különbséget, amit a két nem között tapasztal. A férfiak tesztoszteronszintje tízszerese a nõkének, emiatt sokkal aktívabbak és kockázatvállalóbbak. Jellemzõbb rájuk az értelmi döntéshozatal, ami kiszorítja az érzelmi döntéshozást, ezzel alapvetõen megnehezítve az érzelmek megélését. Ha a földön csak nõk élnének, soha nem jutottunk volna túl a kõkorszakon, mert nem lennének nõk, akik hajlandóak lennének a föld mélyére tárnákat fúrni és érceket termelni, aztán még fel is dolgozni azokat. És nem szeltük volna át az óceánokat egy kis lélekvesztõn, hogy más földrészeken is aranyat keressünk. Ha csak nõk lennének, ez a világ nem fejlõdött volna sehová. De ha csak férfiak lennének, akkor ez a világ lenne a pokol. Rövid idõn belül teljesen kiirtották volna egymást. Ez nagy különbség a férfiak és a nõk között.
Az ösztrogén és a tesztoszteron viselkedésre gyakorolt hatásáról írt Helen Fisher antropológus is. Annak zanzásított változata itt: http://www.mindigno.hu/parkapcsolat/9-a-ni-lelek-titkai/100-miert-o-a-nagy-o-ii
A nõkre tehát jellemzõbb az érzelmek erõsebb megélése, az érzelmi döntéshozás, amit etikai döntéshozásnak is neveznek. Nagyon szép példája ennek a szocionika és az mbti rendszerének összehasonlítása, mindkettõ Jung típustanára alapoz; de amit az mbti érzelminek definiál ír, azt a szocionika etikainak. http://mbti.tarhely.biz/tipusok/sj/esfj/jellemzes (ez az a típus, ahová szerintem moldtun tartozik) – és összehasolításul a szocionika típusrendszere: http://www.socioniko.net/hu/1.1.types/index-type.html
És ez tényleg így is van. Például a Büszkeség és balítéletben Elizabeth Bennetnek nem csupán az érzelmeit sértette meg Darcy közeledési kísérlete, hanem az erkölcsi kódexét is. Vagy a Bûn és bûnhõdésben Szonja tanácsa nem csupán morális értelemben volt gyógyír Raszkolnyikov számára, hanem érzelmileg is. Az is nyilvánvaló dolog, hogy a nõk kevesebb törvénytelenséget követnek el, sokkal könnyebben képesek „civilizáltan” vagy etikusan viselkedni. Ez pedig összefüggésben áll az érzelmekkel. A nõknek tehát igenis több dolguk van a szeretet megélésével és közvetítésével, mint a férfiaknak.

„kérdés, ez mit is jelent?”
„Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy õ szeretett minket, és elküldte az õ Fiát engesztelõ áldozatul a mi bûneinkért.”

„Hol is hibázott, aki nem szeret?”
Már leírtam. Aki most nem szeret(i a gyerekét), az eddig már hazudott. Mire eljut oda, hogy a karjában tart egy gyereket, akit nem képes szeretni, már rengeteg döntést hozott, bejárt egy olyan pályát, ami tele volt hazugsággal, csalással, manipulációval. Senkire sem az égbõl szakad egy gyerek, senkire sem kényszerítik puskatussal. (Vagy ha igen, talán akkor is tudja szeretni). Hogy a szeretetlenség és a hazugság mennyire összefügg, arra itt egy klasszikus történet, amit remélem, már hallottál: „Abban az idõben jött a királyhoz két parázna asszony, és megálla õ elõtte. És monda az egyik asszony: Kérlek uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem õ nála abban a házban. És harmadnappal az én szülésem után, ez az asszony is szült, és együtt valánk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten valánk abban a házban. És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert ráfeküdt. És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellõlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az õ meghalt fiát én mellém fektette. Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel jól megnézegetvén, látám, hogy az nem az én fiam, a kit én szültem. Monda pedig a másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, a ki él, a te fiad pedig az, a ki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. És ekképen versengettek a király elõtt. Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, a ki él, és a te fiad az, a ki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképen nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda hozák a kardot a király elé, monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak. Ekkor monda az az asszony, a kié vala az élõ gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok néki az élõ gyermeket, és ne öljétek meg õt. A másik pedig azt mondja vala: Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté. Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élõ gyermeket, és meg ne öljétek azt, mert az az õ anyja. És mikor hallotta az egész Izráel ezt az ítéletet, a melyet tett vala a király, félék a királynak orczáját, mert látták, hogy Isten bölcsesége van az õ szívében az ítélettételre.”

„És hogyan lehet szeretni tanulni, tudatosan?”
Ha õszinte vagy magadhoz. Ezt írta Shakespeare: „Mindenek fölött/ Légy hû magadhoz: így, mint napra éj,/ Következik, hogy ál máshoz se léssz.” Ha magadhoz õszinte vagy, akkor megbízol önmagadban; ha megbízol önmagadban, akkor tiszteled önmagadat; ha tiszteled magadat, akkor szereted is. Ha önmagadat megtanultad szeretni, akkor másokat már könnyebben megy. A legnehezebb dió mindig az önmagunkba vetett bizalom; hiszen ki ismerné úgy a saját álnokságunkat, mint mi magunk?
Általában a legtöbb ember másokhoz rohan, másoktól remél védelmet saját bûntudata ellen. Ahhoz pedig, hogy elnyerhesse mások védelmét, pártfogását, segítségét, be kell csapnia a másikat, jobb színben kell feltûnnie, úgy kell elrendeznie a dolgot, hogy minél kedvezõbb színben tûnjön fel. És ez különösen vonatkozik a férfi-nõ kapcsolatokra. Szerintem te is nagyon jól tudod (mert minden nõ tudja), hogy a férfiakat elképesztõen könnyû becsapni. Szinte meghökkentõ, hogy milyen naivak és vakok. Mert csak bizonyos dolgokat akarnak meglátni, és mert rettenetesen nagy szükségük van a nõkre. És ezt az elemi igényt „Megvadulok én, ha nem kapok csajt” a legtöbb nõ ki is használja, én ezt látom. Egy kis hízelgés, csábítás és risza, és a férfi máris dugába dõlt. És ha megszereztük a pasit, akkor azt gondoljuk, hogy:
1. szeretjük
2. értékesek vagyunk, hiszen van valaki, aki sokra értékel minket
De sajnos ennek az egész folyamatnak az alapja egy olyan hazugság, amit magunknak sem vallunk be. Az alapja az önmagunktól való félelem és menekülés. Az a téveszme, amit száz éve így fogalmaztak meg az emlékkönyvekben: „A leány az nulla, a férfi az egy, a leány csak akkor számít, hogyha férjhez megy”. Tehát az önértékelésünk alapja az, hogy szerzünk valakit. Bármi áron. Ez az oka annak is, hogy a legtöbb kapcsolatot ma a lányok/nõk kezdeményezik. Mert a férfiak olyan bátortalanok, szegények! Hát persze…. Nem bátortalanok, csak nem tudják úgy eladni magukat, mint a nõk. Nekik nem elég egy kis hízelgés és risza, hogy a nõ a dugájukba dõljön. Õk jobban tudják, hogy tényekre kell alapozni az önértékelésüket, és tényeken alapul a vonzerejük is. A nõké meg a Max Factor mûszempillán. Akármilyen olcsó leegyszerûsítés is ez, akkor is nagyon sok valóságalapja van, nem kell hozzá pszichológusnak lenni, elég körülnézni magunk körül. A nõk kezdeményezik és szakítják meg a kapcsolatok 99%-át. Ugyan miért? Mert könnyebben manipulálnak, könnyebben kommunikálnak, és inkább gondolják azt, hogy az önmagukkal való szembenézésbõl, a saját lelki terheik elviselésébõl kimenekülhetnek egy kapcsolatba. Miért hiszik ezt? Mert alapvetõen kapcsolatra vannak tervezve. Vagyis alapvetõen szeretetre vannak teremtve, és ha nincs bennük szeretet, akkor is könnyebben képesek megjátszani, ámítani azt. Namost, ha egy nõ átveszi a kapcsolatban az irányítást (99%, hogy átveszi), akkor lelkileg õ kerül a férfi pozíciójába; és minél inkább átveszi az irányítást, annál kevésbé találja meg azt, amit keresett a kapcsolatban: a férfit. A nemi szerepek és identitás összekeveredik, így magát is egyre kevésbé érezheti nõnek, jön a csalódás és a kihasználtság érzése stb stb. A férfiak eleinte szívesen átengedik a kapcsolat irányítását (99%-ban), késõbb meg már hiába kapadoznak érte, csak a szakítás lehetne megoldás, de általában azt is elmélázzák, és megvárják, hogy a nõ kirúgja õket. Hogy az irányító lelki magatartás mennyire férfiassá tesz egy nõt, arra ki más lenne a legkifejezõbb példa, mint Madonna:
http://static.igossip.com/photos/stylist_Madonna_49559_madonna_muscles_veins_240tp072709.jpg
Korábbi képeken: http://1.bp.blogspot.com/_feKCUOgjz_M/TDaWPJ1ggMI/AAAAAAAAB98/sUh72JvOYMg/s1600/madonna3.jpg
http://3.bp.blogspot.com/-wFWPbZjIyZY/TknspyaLI5I/AAAAAAAAAUg/0TgPYKt9KGw/s1600/Madge+4.jpg
A szexuális magatartásában is megjelent a férfias elem: http://1.bp.blogspot.com/-IF7u4XiN_so/TiI-VO6QZcI/AAAAAAAAAr8/WBWPLXIvv-0/s400/Madonna%2BSEX.jpg
És lefogadom, hogy legfõbb rajongói a transzvesztiták: http://www.opera-17.com/world/world/wp-content/uploads/2009/09/azis-madonna3.jpg
Köztudott, hogy nem a szeretetérõl híres: http://quart.hu/cikk.php?id=6773
Általánosítva: http://mult-kor.hu/image/article/index/20.%20szazad/posztercsaj.jpg
De visszatérve a kifejtéshez: az egyre zavarosabbá váló, és egyre kevésbé kielégítõ kapcsolatban (mert egy idõ után már nem elég a Max Factor a nõiesség fenntartásához, egy idõ után ennél sokkal több kéne) hamar felmerül az ötlet, hogy majd egy gyerek! Az majd segít! És jön a gyerek, és vele érkezik a csalódás és kiábrándulás. Ezt a cikket is érdemes elolvasni: http://divany.hu/poronty/2012/01/06/ot_rossz_indok_a_gyerekvallalasra/
Ha az ember lánya tele van csalódással, kiábrándulással, ha tudja, hogy a nyakába vette egy másik ember (vagy már több másik ember) terheit is, miközben a sajátjaival sem tud mit kezdeni, mert azokkal „elfelejtett” megbirkózni, amikor még nem volt felelõs mások lelki jólétéért – akkor hogy is tudna szeretni? Képtelenség vizet húzni egy száraz kútból.
A következõ dalszöveg meglehetõsen keresetlenül adja elõ egy ámításra, csábításra, manipulációra épülõ kapcsolat érzelmi fázisait:
Régen azt hittem, hogy magányosan élem le az életem,
Mára minden más lett.
Kuruttyoltam, kellettem, míg egyszer fel nem vetettem,
Hogy herceg is lehetnék, csak egy koronát kell szereznem.
Nem gondoltam volna, dehát ez van, immár herceggé lettem,
Az egóm fent a magasban, a szerénységem romokban.
Soha nem öltél meg, csak úgy éreztem meghaltam,
Te adtál kaját, mégis elvetted, mielõtt felfaltam volna.
Száraz tónak nedves partján megdöglött a béka,
Szép a pofád, mit ne mondjak.
Te buzi, te retkes, te szemét, te görény, nem is vagy kétszínû…
Te patkány, te gennyes, te tetû, te féreg;
Kell nekem ez szerinted? Így felemészt a méreg.
Barátság, sör, mindig plusz még egy kör,
Bárcsak dögölnék meg végre,
De még egészség gyötör, ugye jó lenne mi?
Most a barátságom kéne, hányszor mondjam el,
Hogy gyûlöllek, mikor lesz már vége?
Azt akarom, hogy tudd, azt akarom, ne kedvelj,
Azt szeretném, hogy ne szeress,
Azt kívánom, ne felelj, ha nem kérdezlek.
Annyira nem méltattál, hogy leköpjél a szabadban,
Inkább felrúgtál és kérkedtél.
Hogy neked mekkora szavad van,
Megfordult a kocka, most már jönnél velem,
Ugyebár már nem vicces a Peti,
Már nem egy sapka után guberál a kukában.
Utáltam mindig a fajtád, te kullancs,
Annyi nem vagy, hogy leszophass egy marhát.
http://www.youtube.com/watch?v=8QKz8L_Bbmc
A lényeg: abban a kapcsolatban, ami az egó rendbetétele, tehát az önértékelés megjavítása érdekében jön létre, a résztvevõ felek energiái önmaguk felé irányulnak, hiszen a kapcsolat célja az önértékelés.
Ugyanez vonatkozik a gyerekvállalásra is. Ha a gyerekvállalás célja az egó rendbetétele, akkor a szülõ(anya) energiái önmagára irányulnak, hiszen a gyerek csak eszköz, az alapvetõ cél az önértékelés.
Minden kapcsolat csakis, kizárólag akkor lehet sikeres, ha NEM az önértékelés javítása érdekében jön létre, hanem azért, mert a másik fél annyira érdekes, hogy jólesik vele idõt tölteni. Ezért például gyerekvállalás elõtt kötelezõ teszt lehetne valaki más gyerekével huzamosabb idõt eltölteni. Például elvinni nyaralni stb. Mert mások gyereke is gyerek, és ha egy idegen gyerek társasága elég érdekes, feltöltõ, a fantáziát megmozgató, kreatív és mulatságos élmény, akkor egy saját gyerek társasága is az lesz. De ha egy idegen gyerek társasága csak leszívja az energiát, elfáraszt és feldühít, akkor nem lehet mást várni egy saját gyerektõl sem. Jézus Krisztus ezt mondta: „A ki hû a kevesen, a sokon is hû az; és a ki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi kincset? És ha a másén hívek nem voltatok, ki adja oda néktek, a mi a tiétek?”
Tehát jó elõször más gyerekével próbálkozni, mielõtt valaki saját „kincset” szerezne.
Ami pedig az egó, az önértékelés rendbetételét illeti – ezt legjobban, leghatékonyabban az hozza rendbe, ha valaki önzetlenül és nagylelkûen ad, annak, akitõl nem várhat viszonzást, és abból, amibõl neki is hiányérzete van. Mert a nagylelkû adakozás olyan cselekvõképességgel, potenciaérzettel, önbizalommal, jóérzéssel, elismeréssel ajándékoz meg, amit egyébként képtelenség volna kicsikarni másoktól. Írok erre is egy példát, épp a gyerekvállalással kapcsolatos: Angelina Jolie meglehetõsen rossz emlékekkel telítõdött gyerekkora során, súlyos személyiségzavart „szerzett be”, borderline-szindrómás lett. Ebbe akár bele is pusztulhatott volna, mint a szintén borderline-nak diagnosztizált Albert Györgyi; de õ inkább gyerekeket fogadott örökbe, olyan szeretetet adott, amit õ maga sem kapott meg gyerekkorában, és meggyógyult; ráadásul nem csupán õ maga könnyebbült meg lelkileg, hanem „bevonzotta” Brad Pittet, amiért most rettenetesen sokan irigylik. Brad pedig azt állítja, Anistonnal unta az életét, csak füvezett otthon, Angelina-nal viszont érdekes az élet. És vajon mi a különbség a két nõ között? Szerintem az, hogy Aniston önértékelése jórészt Brad Pittre épült (nem is tudott magával mit kezdeni a szakításuk után, rengeteg ideig a padlón volt); Angelina önértékelésének alapja viszont az, amit õ kezdett önmagával. Angelina tudja, hogy saját magát húzta ki a szarból, férfi segítsége nélkül. Ezért nincs akkora szüksége Brad Pittre, mint Anistonnak. Ha elhagyná, az nem törné össze – Brad Pitt pont ezért ragaszkodik hozzá. Mert nem terhel rá akkor pszichés súlyt, mint Aniston. Én legalábbis így látom.
A kulcsa tehát mindennek a magunk lelki jólétérõl való gondoskodás. Ha ezt megtanuljuk (keserves és hosszú folyamat, ebben semmi nem jön magától, mindenért meg kell küzdeni) – akkor már nem fogjuk másoktól elvárni, hogy tutujgasson. http://www.youtube.com/watch?v=etPGZEHoqmI

„Tudjuk, tudhatjuk-e létezésünk célját, vagy ez egy folyamatosan változó valami életünk során?”
Az élet célja Isten megismerése, és ez természetesen folyton változó, hiszen mindig valami újat ismerünk meg belõle. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.”

„Neked se megy mások véleményével kapcsolatban.”
Én nem értékelõ véleményt láttam a filmrõl, hanem megalázni igyekvõ személyeskedést. Jól írta Sovngarde, hogy a topic az én személyem értékelésébe fordult: „Ez a "Beszélnünk kell Kõmacsekról" totyik.. de ez szerintem nem baj. Érdekesebb mint az majomarc Kevin.” Olyan értékítéletet, amit te vagy moldtun LOGIKUSAN kifejtett és ÉRTELMESEN megindokolt volna, nem láttam.

„Tudod, aki nem tanult semmi ilyet, annak a véleménye sokszor izgalmasabb is, mert nem tanult sablonok és keretek között próbál értelmezni, hanem magából szed elõ dolgokat.”
Mit? Mit szed elõ? És milyen tanult sablonokat és kereteket kell elvetni?

„Nem akarlak elkeseríteni, de van úgy, hogy normális, egészséges ember is érezheti magát áldozatnak, vagy ahogy írod, tehetetlennek.”
Nem keserítesz el, tudom, hogy ez így van. A pszichológus feladata éppen az (volna), hogy ebbõl a lelkiállapotból kivezesse a magát tehetetlennek érzõ személyt, és megmutassa neki, hogy bármilyen helyzetbe is került, bármilyen sérelem is érte, akkor sem tehetetlen, akkor is megõrizte a szabad döntési és cselekvési képességét; amilyen helyzetbe került, azt felfoghatja egy olyan lehetõségnek is, amibõl még jó sülhet ki, amibõl olyasmit tanulhat, amit késõbb, egész élete során hasznosíthat, ami gazdagíthatja és új utakat nyithat meg elõtte. A figyelmedbe ajánlok egy pszichológus által írt könyvet, ha eddig nem olvastad: http://www.libri.hu/konyv/ha-faj-az-nem-szerelem.html
Ajánlok más, személyiségfejlesztéssel foglalkozó szerzõket is:
Pál Feri: http://www.palferi.hu/
Kerner Tibor: http://www.kernertraining.hu/
Braskó Csaba: http://www.thesecret.hu/brasko_csaba
Andrew Matthews: http://www.varazsladika.hu/konyveink.html
Eva-Maria Zurhorst: http://www.libri.hu/konyv/szeresd-onmagad-es-mindegy-kivel-elsz.html
Ha ezeknek a logikáját nem érted, akkor nem tudsz másokon segíteni. De még csak magadon sem.
Az egyáltalán nem segítség, ha valakinek azt mondod: „Ó, te szegény nyomorult, hát tényleg elbánt veled az élet, most már semmit sem tehetsz, fogadd el, hogy vesztes vagy és sírj, vagy átkozódj, a dühöngés jót tesz, attól megkönnyebbülsz. Vagy még inkább passzolj, mert neked ennyi volt.” Nem, ez nem igaz. Minden baj, probléma, nehézség vagy tragédia arra jó, hogy aki átéli, az új utakon tanuljon meg járni, és a személyisége gazdagabb és rugalmasabb, ellenállóbb, hatékonyabb és önállóbb legyen. A nehézség legyõzése nem könnyû és közben nem is jó érzés, de utólag visszanézve jótékony hatású. Mindent fel lehet fogni gyilkos vákuumnak és olyan gödörnek is, aminek bejárása egy addig ismeretlen tájék felfedezése, kalandtúra. A legkisebb nehézségbe is bele lehet dögleni, és a legnagyobb bajból is fel lehet épülni. Attól függ, minek AKARJUK LÁTNI. És újra hivatkozom a Sorstalanság c. regényre, olvasd el, hasznos lesz.

„Az is egy érettségi fok, amikor az ember belátja, nem tud mindennel küzdeni, mindent kontrollálni, hanem van hogy csak elfogadni/tudomásul venni lehet ami történik, sokszor azt is, amit nem lehet elfogadni.”
Nézd, ha valakinek csak fél teste van, akkor nyilvánvalóan hiába vár arra, hogy a másik fél teste kinõjön, mert nem fog. DE HA NEM TEKINTI MAGÁT ÁLDOZATNAK, akkor így is élhet egy teljes életet: http://lifenetwork.hu/lifenetwork/egeszseg/20110718-lifenetwork-musorok-a-feltestu-asszony.html
Még néhány példa:
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=39262
http://www.youtube.com/watch?v=amW5g2j30Wg&feature=related
http://www.indavideo.hu/video/Tony_Melendez_gitarozik
http://www.youtube.com/watch?v=Q4f_UNMNONA
http://www.nol.hu/archivum/archiv-384276
http://www.youtube.com/watch?v=LnLVRQCjh8c
Számtalan másikat említhettem volna. Nagyon gyakran megtörténik, hogy valaki úgy érzi, csapdába esett. Ilyenkor az a legnagyobb segítség számára, ha lebontjuk a tanult tehetetlensége gátjait, és felszabadítjuk arra, hogy kiszabadítsa SAJÁT MAGÁT. Mert mindenki csakis saját magát tudja kiszabadítani, a legtöbb problémát nem lehet, fõleg hatékonyan és tartósan nem lehet külsõ erõvel megoldani. A hatékony és tartós változás csakis belülrõl fakadhat. Segíteni csak abban lehet, hogy bátorítsuk azt, aki csapdába érzi magát, és foglyul ejti a tanult tehetetlenség.

„két kisgyereket halálra gázoló ír sofõr kapcsán is nyilván tucatszor végiggondolta a nagymama, mi lett volna ha pont nem arra sétálnak, pont akkor.”
A múlt nincs a kezünkben, azt már nem változtathatjuk meg. A jövõ sincs a kezünkben, azon sem változtathatunk. Csak a jelen a miénk. A nagyi is csak a jelen megélésén változtathat, máson nem. A gyerekek, az õ és az ír sofõr élete is Isten kezében van. És semmi nem történhet meg Isten tudta nélkül. Ne azt kérdezze, mi lett volna, ha õ másfelé megy (akkor lehet, hogy az unokái beleesnek egy tóba vagy rájuk dõl egy fa, vagy ételmérgezést kapnak…. a lényeg, hogy nem õ tartja életben a gyerekeket, hanem Isten), hanem kérdezze meg az Urat, hogy milyen terve van az életére vonatkozóan, és az unokái halála hogyan illeszkedik ebbe a tervbe. Lehet évekig meaculpázni, magunkat ostorozni, meg a földön ülve bõgni, de ha valaki így tesz, akkor csak túl gõgös ahhoz, hogy felismerje – az élete Isten kezében van. Ez nem érzéketlenség, hanem józanság.

„De sokkal kisebb szintû dologtól is lehet az ember tehetetlen, ha az megviseli, és nem tud hatni ellene.”
Igen, tudom, az elõbb már írtam róla – a pszichológus feladata ép az, hogy ebbõl a tehetetlenség-érzésbõl segítsen ki, és nem az, hogy még jobban belenyomja a „páciens” fejét a homokba vagy a szarba. Nem az a dolga, hogy agyonsajnálgassa, „együtt érezzen” vele, és megerõsítse abban a tudatban, hogy „Mert már mindegy, nincs mit tenni, így kell lenni, ez már ennyi, kávézunk!” http://www.youtube.com/watch?v=YtqPjZpUfZE

„Az agresszió az állatvilágban is alapvetõ, természetes reakció, ne démonizáljuk!”
Gondolkozz kicsit! Ha azt mondom: minden bogár rovar, abból nem következik, hogy minden rovar bogár. Ha azt mondom: minden áldozat agresszív, abból nem következik, hogy minden agresszor áldozat. Egy pöttyet gondolkozz, mielõtt pötyögtetsz. :)

„Nem minden áldozat agresszív, van köztük kiégett, fásult is”
Emlékezz a gyászreakció fokozataira. A gyász feldolgozásának 5 fokozata van. Sajnos nagyon sokan nem tudják végigjárni, megrekednek ebben vagy abban a stádiumban. http://fejveszto.blogspot.com/2008/12/gysz-szakaszai.html A szövegbõl az utolsó mondat a legtanulságosabb: „A depresszió a gyász kudarcát jelenti.” A passzív beletörõdés nem azt jelenti, hogy valaki legalább nem agresszív, hanem azt, hogy ugyanúgy képtelen túltenni magát a veszteségén, mint aki dühöng és bosszút forral. Sõt – azt jelenti, hogy ha alkalma adódik rá, akkor õ is bosszúállóvá fog válni. A gyászt csak az dolgozta fel, tehát az agresszión és bosszúvágyon csak az lépett túl, aki újra cselekvõképessé, potenssé vált. Aki kiégett és fásult, az nem cselekvõképes, az még nem dolgozott fel semmit.

„és van aki feldolgozza az õt ért dolgokat agresszió nélkül, vagy túljutva azon”
Nem lehet agresszió nélkül feldolgozni a gyászt (tehát a veszteségélményt) – csak az agresszió mennyiségében és minõségében lehet különbség. Ez egyrészt függ a veszteség nagyságától (csak a fülbevalóm veszett-e el vagy a gyerekem halt meg). Másrészt függ az adott személy agresszivitás-kultúrájától. „Ross Campbell, az agresszió témakörének jeles kutatója egy tizenöt pontból álló skálát készített, melynek alján a nagyon fejletlen és kezdetleges feszültséglevezetõ technikák állnak, magasabb szinteken pedig a fejlettebb feszültségoldó módszerek. A SKÁLA LEGALSÓ PONTJÁN A PASSZÍV AGRESSZIÓ SZEREPEL, AZAZ AMIKOR AZ EGYÉN NEM TESZ SEMMIT, CSAK ELNYELI A FESZÜLTSÉGET (kiemelés tõlem), visszafogja annak kiengedését. Ez a konfliktuskezelési stratégia rendszerint pszichoszomatikus betegségekhez vezet. Majdnem ilyen kezdetleges módszer a feszültség levezetésére, ha valaki verekszik vagy tárgyakat tör-zúz, illetve tárgyakat hajigál. Szintén gyenge problémamegoldó készségre utal, ha valaki összefüggés nélkül panaszkodik, vagy másokat szidalmaz és káromol. Fejlettebb fokon áll az egyén, ha beszélni akar a gondot okozó jelenségrõl, s a legelsõ útjába kerülõ személyre ráönti a frusztrációt okozó történetet. A LEGFEJLETTEBB és a legörvendetesebb jelenség, HA AZZAL A SZEMÉLLYEL BESZÉLÜNK, AKIT ÉRINT AZ ÜGY, ÉS ARRÓL A PROBLÉMÁRÓL, AMI A FESZÜLTSÉGET OKOZZA. (kiemelés tõlem. Még ez is agressziónak számít, de célirányos, maximálisan a megoldásra törekszik). A cél tehát a bátor, konstruktív kommunikáció. A szóban forgó skála is jól érzékelteti, hogy a káromkodás, a szitkozódás, mások "lebunkózása" érdemben nem segít, a zabolátlanul kifejezett agresszió nem kívánatos, mert érdemben nem csökkenti a feszültséget.” http://www.hetek.hu/hatter/200308/tetten_ert_szavak

„Amellett az emberben igenis felmerül, hogy egy emberpalánta, ha a látott kedvezõtlen háttérrel is rendelkezik, szükségszerûen ilyen gonosz, kegyetlen, érzéstelen kell-e legyen? Szerintem nem.”
Szerintem nem is lesz ilyen. Mivel ez a film nem egy szakszerû pszichológiai tanulmány, sem nem egy valóban megtörtént eset feldolgozása, hanem egy bibliaértelmezés parafrázisa. Ahol, mint más írtam, már eleve a kiinduló értelmezés helytelen. Az viszont mindenképpen jogos kérdés, hogy egy elvileg normális családból származó emberpalánta (Káin) miképp lett sötét, ördögi személységgé, gyilkossá. A Biblia erre sokkal egyszerûbb választ ad, minthogy Káin eleve „génhibás” ördögfajzat lett volna. A válasz csupán annyi, hogy Káin nem vette komolyan Istent, ezért aztán Isten sem vette komolyan õt, nem reagált az áldozatára. Káin ezen megsértõdött, keserûvé és iriggyé vált, dühös és bosszúvágyó lett. Isten figyelmeztette: „És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fõvel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bûn az ajtó elõtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.”
A megoldás Káin (és minden irigy ember) számára tehát az, hogy cselekedjen jót. De ez a megoldás minden olyan ember számára is, aki magát vesztesnek, áldozatnak, tehetetlennek érzi; a jó cselekvése ugyanis a KESERÛSÉG EGYETLEN ELLENSZERE. Az húz ki a passzivitásból, a tehetetlenségbõl; de ugyanúgy az húz ki a dühös bosszúvágyból is.
A filmben mind a passzív és tépelõdõ Éva, mind a dühöngõ Kevin alapvetõ baja a keserûség. Ezért mindkettejük számára az lett volna a megoldás, ha azt keresik, hogy miképpen tehetnek jót. Mindegy, kivel és hogyan, csak tegyék meg. Az ugyanis alapvetõen egy helyes lelki magatartást, egészséges nézõpontot alakít ki, amivel sikerül másokat helyes, egészséges szemmel látni. Emlékezz az Amelie csodálatos élete címû filmre: http://www.youtube.com/watch?v=jOXMR205VP4 0:33:15-tõl 0:34.15-ig is elég megnézni, hogy ez a tanulság érthetõ legyen. Mindenki képes a jó cselekvésére, amíg csak él. Ennek nem lehet gátja semmilyen fogyatékosság vagy csapdahelyzet. Egy halálos beteg vagy egy hajléktalan is tehet jót, vagyis lehet nagylelkû olyannal, aki azt nem tudja neki viszonozni.
Egyébként az emberek legnagyobb része ezt a nagylelkûséget éppen gyerekekkel kapcsolatban tudja leginkább megélni, mert velük kapcsolatban tudatosodik a leginkább, hogy nem azért teszi, amit tesz, hogy a gyerek viszonozza azt neki. Éppen emiatt a legtöbb ember a szeretetet is a gyerekek felé képes a legkönnyebben megélni. A szeretet ugyanis nem más, mint éppen ez a viszonzást nem váró, nagylelkû adakozás. Az a közmondást tehát, hogy „Jótett helyében jót várj” – módosítani kellene, hiszen ez olyan üzleti viszonyra tanít, ami egészen biztosan csakis keserûséget szül. Az új közmondásnak valami ilyesminek kellene lennie: „Ha jót teszel mással, azzal magadnak teszel jót; ha mást emelsz, azzal magadat erõsíted.” A Biblia egyébként ezt egészen konkrétan meg is fogalmazza a Példabeszédek könyvében: „A mással jóltevõ ember megerõsödik; és a ki mást felüdít, maga is üdül.” (ugyan Károli a „megkövéredik” szót használja, de nyilván ilyen értelemben, mint ahogy „átköltöttem”).

„szerintem nincs is egyértelmû válasz (neked van ilyened, tudom)”
Nézd, tudom, hogy milyen utat jártam végig, honnan indultam és hová jutottam vele. És azt is tudom, hogy bárki ezen az úton jár, hasonló eredményt ér el. Jelenleg ott tartok, hogy akitõl szeretném, hogy ezt gondolja rólam, az ilyennek lát: http://www.youtube.com/watch?v=YwKm9lFptvE Hogy késõbb mi lesz, nem tudom, de kezdetként az örökkévalóság pont elég :) (És ezt nem viccbõl írom). Mivel „megütöttem a fõnyereményt”, ezért már tudom, milyen út vezet ide. És mivel én is ingyen kaptam, hát ingyen adom tovább a jótanácsokat. Aki ezt az utat követi, biztosan nyer. Más út nincs. De ez elég biztonságos ahhoz, hogy ne is kelljen mást keresni.

Majd ha visszaevezel, leírhatod, hogy te magad mit gondolsz a filmrõl."
Eddig is arról írtam (kivéve az elõzõ hozzászólásomat, ahol jórészt rólad esett szó). Az alább tõled idézett dolgok is gondolom a film alapján fogalmazódtak meg, mint ahogy az én gondolataim is, bár egyik se konkrét filmmozzanatra utal.

"Az áldozat tehetetlen. A normális és egészséges lelkiállapotban levõ ember NEM TARTJA magát áldozatnak, tehát soha nem tartja magát tehetetlennek."
Nem akarlak elkeseríteni, de van úgy, hogy normális, egészséges ember is érezheti magát áldozatnak, vagy ahogy írod, tehetetlennek. Sokszor ilyen szembesülni pl. gyógyíthatatlan betegségekkel (sajáttal, vagy ha a gyerekedet érinti), mások által okozott balesetek következményeivel. Az is egy érettségi fok, amikor az ember belátja, nem tud mindennel küzdeni, mindent kontrollálni, hanem van hogy csak elfogadni/tudomásul venni lehet ami történik, sokszor azt is, amit nem lehet elfogadni. Igen, mindenki a saját sorsa kovácsa is, és lehet okokat keresni minden mögött, mit lehetett volna másképp, pl az évekkel ezelõtt két kisgyereket halálra gázoló ír sofõr kapcsán is nyilván tucatszor végiggondolta a nagymama, mi lett volna ha pont nem arra sétálnak, pont akkor.
De sokkal kisebb szintû dologtól is lehet az ember tehetetlen, ha az megviseli, és nem tud hatni ellene.

"Ugyanakkor az áldozat nem csupán tehetetlen, hanem bosszúálló is, vagyis agresszív. Ezért minden manipuláció, ami az agresszivitást igyekszik felkelteni vagy megindokolni, az áldozati státusra épít. Minden agresszor VISSZAÜT, mert meg kell BOSSZULNIA a rajta esett sérelmet. Tehát minden agresszor ÁLDOZAT."
Az agresszió az állatvilágban is alapvetõ, természetes reakció, ne démonizáljuk! Nem minden áldozat agresszív, van köztük kiégett, fásult is, és van aki feldolgozza az õt ért dolgokat agresszió nélkül, vagy túljutva azon. Az agresszió sokszor nem bosszú, hanem teljesen egészséges reakció egy méltánytalan/méltánytalannak hitt helyzetre. Most értelmezni kellene, mit értünk agresszoron, áldozaton, valószínû mást, mert nekem a legtöbbször nem esik egybe a kettõ.

A film ugye, mert arról van szó, szerintem nem ad olyan sugallatot, hogy az anyja ne tehetne arról, mivé lett Kevin. Pont azt látom az anya reakcióin végig, hogy kínlódik, gyötrõdik, és küzd azokkal az érzésekkel is, hogy felelõs érte. Felelõs is. Amellett az emberben igenis felmerül, hogy egy emberpalánta, ha a látott kedvezõtlen háttérrel is rendelkezik, szükségszerûen ilyen gonosz, kegyetlen, érzéstelen kell-e legyen? Szerintem nem. De a film szerintem pont attól jó, hogy nem ad választ ezekre, és szerintem nincs is egyértelmû válasz (neked van ilyened, tudom), ezért lehet róla jókat vitatkozni.

Off, off, off
Kõmacska, te nemcsak harcias vagy, de rugalmatlan és konok is. Ugye azért nem kötelezõ azonosulni a véleményeddel?..
Tarthatod magad okosnak, de intelligensnek lenni ennél több, az mások véleményének a tiszteletét is jelenti. Arcpirító módon sértegetsz itt másokat... Egyébként az ilyen kinyilatkoztató, csaknekemvanigazam és kurvaokosvagyok emberek szoktak jó nagyokat pofára esni, amikor nem az elméleteik szerint alakulnak a dolgaik.

Nagyon sok mindennel nem értek egyet, amit leírtál, és nehezen tudom hová tenni az ilyesféle leírt mondataidat is a filmmel kapcsolatban pl.
"A nõ szeretetre van teremtve, ha ezt nem teszi, az az õ hibája. Meg KELL tanulnia szeretni ahhoz, hogy nõ legyen, hogy önmaga legyen, hogy a helyén legyen, hogy azt tegye, ami a létezése célja."
- Ilyen alapon minden ember szeretetre van teremtve, kérdés, ez mit is jelent? Hol is hibázott, aki nem szeret? És hogyan lehet szeretni tanulni, tudatosan? Tudjuk, tudhatjuk-e létezésünk célját, vagy ez egy folyamatosan változó valami életünk során? Egy általános mondat, ami millió kérdést húz magával, olyan semmitmondó. A szeretet elvileg megnyilvánul elfogadni tudásban, feltételek nélküli elfogadásban (saját gyerekek felé a szülõk részérõl ez az általános), sajnos ezt nagyon nehéz tudatosan irányítani. Neked se megy mások véleményével kapcsolatban.

Mûértelmezést tanultál, tolod bele ide mindenki képébe, aztán ez kit érdekel, én meg filmesztétikára jártam félévig, de ez teljesen lényegtelen, mert mindenki mást lát ugyanabban a filmben (hisz beleviszi magát is a befogadó), és ezáltal tisztelem mindenki véleményét és meglátását. A tiedet is. Csak ne állítsd, hogy az az írónõé is, mert ez csak a te feltételezésed. Tudod, aki nem tanult semmi ilyet, annak a véleménye sokszor izgalmasabb is, mert nem tanult sablonok és keretek között próbál értelmezni, hanem magából szed elõ dolgokat.

Igen, arra alapozom, mert ez olyan irodalmi toposz, amit nem lehet eltéveszteni. A keresztény kultúrkörben ezt a történetet mindenkinek illik ismernie; tehát az írónõ feltételezheti, hogy az olvasói megértik az utalásait.
Freud például feltételezte, hogy mindenki érti azt, ha egy bizonyos lelki mechanizmust Oidipuszról nevez el. A magyar buszgyártó vállalat feltételezte, hogy a buszai elnevezését az emberek képesek dekódolni és tudják, mire utal. Az egyes bolygók nevei is mitológiai utalásokat tartalmaznak, melyeket illik érteni és felismerni. Tudod, ez hozzátartozik az általános mûveltséghez (a tiédhez nyilván nem).

"ezzel nálam mire mész. :)" - nálad nem szeretnék menni semmire. Már írtam párszor, hogy ha nem érted, amit írok, akkor ne fáraszd magad vele. Már kértelek, hogy kímélj meg attól, hogy egyáltalán elolvasod. Újra emlékeztetlek: soha nem szoktalak megszólítani. Mert nincs miért. Soha nem írsz semmi olyasmit, amire érdemes lenne reagálni. Nem is szoktam elolvasni, miket írsz, mert nem focizom. Mindig te írsz nekem, és mindig ugyanazt: amit írok, az hülyeség, butaság, rossz, nincs igazam, nem gondolkodom stb....
Érdekes, hogy ezt csak te írod, és te mindig ezt írod. Olyan magabiztosan, mint Besenyõ Pista bácsi. Ha nem lennél, ki kéne találni. Nyilván ez a küldetésed, valamiért ezt kell írnod, hát tedd, amit tenned kell. De már írtam neked: soha nem fogod megérteni azokat az embereket, akik gondolkodnak. Sajnálom. De biztosan jól focizol.

"Már csak azért, mert megint tévúton vagy, és nem szól senki. (Persze ne vedd bántásnak, csak felfigyeltem a dologra.)"
:)))) Te jó ég :))))))) Kihez képest tévút, ugye. :))))))))))))
Azért köszike, hogy igyekszel figyelmeztetni. :)))))

Elõször tanulj mûértelmezést, akkor majd látod, hogy nem *szerintem* gondolja így az írónõ, tehát ez nem van meg.

"Ez nyilván egy bibliai parafrázis akart lenni. " - Vagy igen, vagy nem."
Nem vagy igen vagy nem, hanem igen. Nyilván kimaradt a pszichológusképzésbõl a mûvészetértelmezés. Ha egy alkotásban az anyát Évának hívják, a fiú neve rímel Káinra és gyilkol, akkor az NEM VÉLETLEN, HANEM SZÁNDÉKOS UTALÁS.

"a film értelmezése is mindenkinek a saját dolga"
Én leírtam azt, amit eszembe jutott a filmrõl, a te értelmezésedet viszont nem olvastam. Nyilván annyira sokrétû, hogy ide se fért volna.

"ahol a férfi a sátán, a nõ meg tehetetlen áldozat" --- ????? Tényleg nem értem, mivel mentené fel a történtek alól a nõt a film/írónõ."
Ha valaki sátánfajzat, azt nyilvánvalóan nem lehet sem szeretni, sem megmenteni. Ha a film azt sugallja, a fiú eleve gonosz, démoni erõk munkálnak benne, akkor az anya ezzel kapcsolatban tehetetlen, a viszolygása jogos; és ezt még azzal is tetézi a film, hogy lámlám, a kislányával való kapcsolatában tökéletesen normális anya. Tehát a fiútól való irtózása nem az õ hibája, hanem azé az ördögi erõé, ami a fiú sajátja.
A feminista értelmezést pedig azzal erõsíti a film, hogy a kisebb gyermek lány, így még élesebb a gonosz férfi - áldozat nõ kettõssége. Ez az értelmezés pedig a nemi hovatartozása miatt nevezi eleve bûnösnek a férfit, és eleve tehetetlennek a nõt.

"Áldozatnak lenni önmagában nem felmentés."
Az áldozat tehetetlen. A normális és egészséges lelkiállapotban levõ ember NEM TARTJA magát áldozatnak, tehát soha nem tartja magát tehetetlennek. Ennek egy nagyon szép megvallása a Sorstalanság végén Köves Gyuri monológja, aki arról beszél, hogy mindenki mindig tehetett valamit, az események nemcsak úgy megtörténtek, hanem õk maguk annak aktív részesei voltak, döntési szabadságuk birtokában. És visszautasítja az áldozat címkét: "Az nem lehet, hogy csak ártatlan áldozat legyek." Ilyen az EGÉSZSÉGES reakció, tökéletesen példaértékû monológ.
Ugyanakkor az áldozat nem csupán tehetetlen, hanem bosszúálló is, vagyis agresszív. Ezért minden manipuláció, ami az agresszivitást igyekszik felkelteni vagy megindokolni, az áldozati státusra épít. Minden agresszor VISSZAÜT, mert meg kell BOSSZULNIA a rajta esett sérelmet. Tehát minden agresszor ÁLDOZAT.

"Az élet hasznosabb vizeire evezek, további jó filmnézést és értelmezést mindenkinek."
Majd ha visszaevezel, leírhatod, hogy te magad mit gondolsz a filmrõl.

"Mivel lelkész lánya, ezért leesett, hogy tulajdonképpen mirõl akart írni. Ez nyilván egy bibliai parafrázis akart lenni. " - Vagy igen, vagy nem. Az anyám egyházi iskolában tanít, több lelkész ismerõsöm van, de attól még önállóan látom a világot. Sokszor a (jó) lelkészekhez az élet közelebb áll, mint a Biblia. Amúgy meg persze hogy az én dolgom, minek tartom a Bibliát, de a film értelmezése is mindenkinek a saját dolga, mondhat és jelenthet mindenkinek mást, nem biztos, hogy Te mondod meg a frankót, mirõl szól, és pláne azt, mit is akart mondani a szerzõ.


"Ez valami rossz feminista beállítódás, ahol a férfi a sátán, a nõ meg tehetetlen áldozat" --- ????? Tényleg nem értem, mivel mentené fel a történtek alól a nõt a film/írónõ. Szerintem nem menti fel. Azzal mentené fel, hogy áldozattá teszi a nõt? Nagyon sok bûnös is a körülmények áldozata (legyen az Kevin anyja, vagy maga Kevin), de ezáltal ugyanúgy bûnös. Áldozatnak lenni önmagában nem felmentés.

Az élet hasznosabb vizeire evezek, további jó filmnézést és értelmezést mindenkinek.

Most írtam le, de úgy látszik, ismétlés a tudás anyja:
Ez valami rossz feminista beállítódás, ahol a férfi a sátán, a nõ meg tehetetlen áldozat (Wanda áldozattá válik, és valamiképpen Éva is áldozat, de legfõképpen tehetetlen).
Csakhogy a film pontosan ez alól a felelõsség alól menti fel és keni szét azt a dolgot; épp azt, amiért egészen biztosan felelõs, és amiben egészen biztosan hibás. A nõ szeretetre van teremtve, ha ezt nem teszi, az az õ hibája. Meg KELL tanulnia szeretni ahhoz, hogy nõ legyen, hogy önmaga legyen, hogy a helyén legyen, hogy azt tegye, ami a létezése célja.

És hogy TE minek tartod a Bibliát, az a film szempontjából tökéletesen érdektelen, nem baj? Az viszont fontos, hogy az ÍRÓNÕ minek tartja, mivel õ írta a sztorit és nem te.

"Indokolatlanul megfélemlít, ugyanakkor indokolatlanul felment."
Nem tudom, és semmilyen felmentést nem érzek a film alapján. Szerintem pont kimarad belõle a teljes ítélkezés, ezt meghagyja a nézõnek. Nem tudom, mibõl érzed, hogy felment?... A megfélemlítés pedig a történet jellegébõl adódik, bár szerintem inkább nyomasztó mint megfélemlítõ. A valóság is megfélemlítõ, csak rossz vele szembesülni, hál'istennek nem látjuk, hogy ebben a pillanatban is hány embert ölnek meg, és hány gyerek hal éhen.

Engem a bibliai párhuzam jóval kevésbé foglalkoztat, az egész bibliai tárházat a népszerû mesék-mondák közé sorolom.

Nézd, egyrészt minden cikket elolvastam a filmrõl (a legutóbb ajánlott kivételével), sõt a wikin az írónõ életrajzát is. Mivel lelkész lánya, ezért leesett, hogy tulajdonképpen mirõl akart írni. Ez nyilván egy bibliai parafrázis akart lenni. Az anya ugyebár Eva - Kevin pedig Káin. A Kabbala szerint Káin tulajdonképpen az ördög fia, mivel Éva bûne valójában nem a gyümölcsevés, hanem az ördöggel való paráználkodás volt. A férj ebben a helyzetben azért nem számít, mindegy, hogy milyen, mert az írónõ szerintem a történet ezen kabbalisztikus változatát írta meg (ami egyébként baromság természetesen, Káin NEM az ördög, hanem Ádám fia volt). A férj azért is annyira jóindulatú és joviális, hiszen hogy máshogy lehetne Ádámot elképzelni, mint rendes és jóságos emberként. Éva pedig küzd a maga démonaival és sötét, titkos tudásával, hiszen az iszonyatos bûnérõl csak õ maga tud (a Kabbalában talán Ádám is tudta, hogy mit csinált Éva). Tehát õ maga tudja, már a terhességtõl kezdve, hogy az ördögöt hordja ki. De a Biblia teljesen másról ír: amikor Káin megszületik, Éva azt mondja: Kaptam férfit az Úrtól. Az Úr pedig Istent jelenti, nem a sátánt. Viszont érdekes az a kifejezés, hogy férfit mond - Káinban tehát nem kisfiút lát Éva, hanem felnõtt férfit. Ami számomra éppenséggel inkább oidipuszi vonzódást feltételezne, de ezt hagyjuk is - a lényeg, hogy Éva és Káin viszonya valamiképpen Az Anya és A Felnõtt Férfi viszonya. Sõt általában A Nõ és A Férfi viszonya; abban az a vonatkozásban, hogy a férfi miben szorul rá a a nõre, mit kell tõle megkapnia, hogy a fejlõdése normális legyen. Nyilvánvaló, mit - szeretetet, elfogadást, bátorítást. Éva mindezeket megtagadja Káin-Kevintõl, és az írónõ szerint Káin-Kevin ebben a hiányállapotban vetemedik a gyilkosságra (vagy azért, mert eleve az ördög fia, akit lehetetlen megváltani szeretettel). A kislányt azért tudja szeretni Éva, mert az a sztoriban Ábelt akarja jelenteni, akire rátámad Káin-Kevin.

Csakhogy ez a bibliai történetnek egy rossz, hamis parafrázisa, tehát parafrázisként is rossz. És ha a bibliai vonatkozástól eltekintek, akkor pedig pszichésen is rosszul felépített, hiteltelen. Indokolatlanul megfélemlít, ugyanakkor indokolatlanul felment.
Ez valami rossz feminista beállítódás, ahol a férfi a sátán, a nõ meg tehetetlen áldozat (Wanda áldozattá válik, és valamiképpen Éva is áldozat, de legfõképpen tehetetlen).
Nekem meglehetõsen viszolyogtató az ilyen gondolatmenet, pláne, hogy démonikus forrásból táplálkozik (hálisten több szaharságot nem ismerek a Kabbalából, ez az egy is épp elég).

Az egészbõl az az egy igaz, hogy a férfiak a nõ szeretete nélkül nagyon besötétedhetnek. Csakhogy ahhoz, hogy ezt a tanulságot le lehessen vonni, a felelõsséget is ki kellene mondani: Éva felelõsségét abban, hogy nem szerette a fiát. Csakhogy a film pontosan ez alól a felelõsség alól menti fel és keni szét azt a dolgot; épp azt, amiért egészen biztosan felelõs, és amiben egészen biztosan hibás.
A nõ szeretetre van teremtve, ha ezt nem teszi, az az õ hibája. Meg KELL tanulnia szeretni ahhoz, hogy nõ legyen, hogy önmaga legyen, hogy a helyén legyen, hogy azt tegye, ami a létezése célja.

Eltér a fiúgyermek a lányétól, mint ahogy két fiúgyermeké egymástól, vagy két lánytestvéré akár. Sztem nincs gyereked még :-). És gyerekkorban még az is normális, hogy egy 3-4-5 éves kisgyerek az épp megszületett kistestvére halálát kívánja... amit leírtál, a seprûs dolog, számomra nem tragikus egyáltalán, de hát nem vagyunk egyformák.

Amúgy nem csak a férjek/apukák esnek össze és halnak meg, hanem ugyanolyan arányban az anyukák is. Nem értem továbbra sem, miért ne kellene bízni az apákban.

Igen, az istenítés is gond, bár vannak fokozatok, és az általános, hogy az emberek a saját gyereküket a többiek fölé helyezik (kérdés, mennyivel). Vannak jóval nehezebben kezelhetõ, problémás gyerekek, van mikor az egyik testvér elvetemült gazember lesz, a másik pedig nem, pedig ugyanazt hozták otthonról.

"Optimális, ha az ember szereti önmagát, csak éppen az életben kevés dolog optimális. Hát ez nagyszerû. Ilyen blabla szövegért kár pszichológushoz járni :)"
ja, nem is vagyok híve a pszichológushoz járkálásnak, de tényleg :) Csak arra akartam utalni, hogy nem olyan fekete-fehér a világ, hogy szereted önmagad, párod, gyereked, és onnantól minden oké. Sok minden nem elvek és elhatározás kérdése. Én a (korai) ítélkezést inkább elhárításnak tekintem, és ez sokszor kirekesztéshez vezet, jobb megoldások helyett.

Ja és mellesleg egy fiúgyermek viselkedése meglehetõsen eltér egy leánygyermekétõl. Például gyerekkoromban meglátogattuk egy orvosnõ rokonomat, a fia épp azon ügyködött, hogy az ajtó fölé úgy szerkessze a seprût, hogy ha az anyja belép rajta, akkor a fejére essen. Az anya szívesen kicserélte volna a fiacskáját velem. A tesóm kedvenc szórakozása az volt, hogy kölnivel lelocsolta az íróasztalát és felgyújtotta. Ezekbõl teljesen normális, rendes felnõtt emberek váltak, szerintem mindenki kismillió hajmeresztõ ökörséget tudna felsorolni a saját vagy a haverjai kamaszkorából. Kérdés, ezt ki hogyan interpretálja. Direkt ellene irányuló szemétkedéseknek veszi, amikkel a fiú szándékosan akarja bántani/sértegetni/alázni, vagy betudja normális kamasz viselkedésnek. Az apát nem zavarta a fia viselkedése, õ nem vett rajta észre semmi furcsát, aminek vagy az az oka, hogy az apa zakkant volt, és azért nem látta, hogy a fiúval baj van - vagy az anya volt zakkant, aki mindent másképp látott és értelmezett. Netán paranoid? http://hu.wikipedia.org/wiki/Paranoid_szem%C3%A9lyis%C3%A9gzavar

"Láttad a filmet egyáltalán?"
Nálunk szerintem sose fogják vetíteni.


"Amúgy meg nagyon sok pszichopata/ elvetemült bûnözõ/tömeggyilkos diktátor rendelkezik õket istenítõ, szeretõ anyával, szóval a probléma nemcsak az anyákkal lehet."
Tudom. Épp az volt a baj ezekkel az anyákkal, hogy istenítették a fiaikat. Ha ez szerinted nem probléma, az nagy probléma. Mert ez nagyon is baj.
Egyébként pont a fiacskát istenítõ anya-pszichopata gyerek párosból kiindulva is írtam, hogy ebben a felállásban a fiú nem pszichopata. Mert annak a létrejöttéhez más konstelláció kell. A fiú nem akkor válik pszichopatává, ha az anyja utálja, hanem ha isteníti. Abban az esetben a fiú gonoszságát az anyja észre sem veszi, hiszen mondjuk "Wolfi a mindenem!" - mondta Wolfgang Prikropil anyja. És nyolc évig takarította azt a házat, aminek a pincéjében a fia fogvatartotta Natasha Kampuscht.
(Ebben az esetben például teljesen nyilvánvaló, hogy Prikropil "leutánozta" az anyja viselkedését, és õ is olyan gyermeteg fogságba szorított valakit, mint amilyenbe õt szorította az anyja. És ahogy az anyja õt, a kisfiát választotta lelki társául, úgy választott õ egy kislányt lelki társul. Natascha hamar megérezte, hogy képes kijátszani és manipulálni, hiszen szerencsétlen ember ehhez volt hozzászokva.)


"Az apákat pedig csak ne mentsük fel, szemmel sem teheli õket kisebb felelõsség a gyerekükkel kapcsolatban, mint az anyákat."
De. A gyerekek mindig is sokkal kevesebb idõt töltöttek az apjukkal, mint az anyjukkal, és az apák akkor is hiányoztak, amikor háborúba mentek meg hadifogságba meg hajózni a tengerre, vagy amikor megette õket a mamut :)


"Én nem hiszem, hogy csak úgy szabadna gyereket vállalni, hogy "ha egyedül is fel tudom nevelni" (mert a férfiak ilyenek), ez eleve valami olyan bizalmatlanságot és kiégettséget hordoz, amely érzés önmagában alááshatja a kapcsolatot."
Pedig de igen, mert bármikor bárkivel bármi megtörténhet. Sajnos a legjobb ember is halandó, és nem egy esetrõl lehet hallani most is, amikor a nõ azért marad egyedül 3 kisgyerekkel, mert a férje hirtelen összeesett és meghalt. Most is vannak munkahelyi balesetek, meg vannak közlekedési balesetek is, amikben gyakran apák halnak meg. Aztán az is lehet, hogy "csak" lerokkan, a mostani fiatalok nagyon betegesek. Ismerek olyan 27 éves srácot, akinek pár éve kivették a fél tüdejét (tüdõrák miatt, pedig se õ, se a szülei nem dohányoznak). Egy 25 éves srácnak már kivették az epéjét és glaukómája van; a harmadiknak tizenéves kora óta magas a vérnyomása stb stb stb. Aki ilyen fiúknak gyereket szül és nem gondol arra, hogy esetleg egyedül kell majd felnevelnie, az hülye. Már elnézést. De ezt igenis át kell gondolni, muszáj.



"Optimális, ha az ember szereti önmagát, nincsenek kisebbrendûségi érzései, félelmei, szereti partnerét, csak éppen az életben kevés dolog optimális. És a nem tökéletes dolgokat elfogadni kell tudni elõször, nem elítélni."
Optimális, ha az ember szereti önmagát, csak éppen az életben kevés dolog optimális. Hát ez nagyszerû. Ilyen blabla szövegért kár pszichológushoz járni :)

". A probléma nem ott kezdõdik, hogy valaki nem tudja szeretni a gyerekét, hanem ott, hogy nem tudja szeretni a partnerét, sõt ott, hogy nem tudja szeretni a barátait (mert nincsenek is), sõt ott, hogy nem tudja szeretni saját magát sem. Elõször a saját lelki terheit kéne megoldani, aztán megtanulni barátkozni, aztán megtanulni szeretni egy férfit, és ha ez már mind megy, akkor a gyerek szeretése sem lesz olyan élmény, mintha a keresztet cipelné a Golgotára. "
A filmbeli nõ tud szeretni, ha megnézed, a lányát nagyon szereti, aki a fia után születik, ott minden rendben van. Láttad a filmet egyáltalán?.. Szerintem nagyon nem ilyen fekete-fehér, ahogy írod, és ítélkezel.
Amúgy meg nagyon sok pszichopata/ elvetemült bûnözõ/tömeggyilkos diktátor rendelkezik õket istenítõ, szeretõ anyával, szóval a probléma nemcsak az anyákkal lehet. Az apákat pedig csak ne mentsük fel, szemmel sem teheli õket kisebb felelõsség a gyerekükkel kapcsolatban, mint az anyákat. Én nem hiszem, hogy csak úgy szabadna gyereket vállalni, hogy "ha egyedül is fel tudom nevelni" (mert a férfiak ilyenek), ez eleve valami olyan bizalmatlanságot és kiégettséget hordoz, amely érzés önmagában alááshatja a kapcsolatot. Optimális, ha az ember szereti önmagát, nincsenek kisebbrendûségi érzései, félelmei, szereti partnerét, csak éppen az életben kevés dolog optimális. És a nem tökéletes dolgokat elfogadni kell tudni elõször, nem elítélni.

Hát ebben van valami...de tény, h engem is b...ott már át férfi.

:) Hát igen, persze; de szerintem a férfiakat könnyebb becsapni, mert idõnként olyan egyszerûek, mint a faék.

Szerintem elég lenne egyetlen mondatot beleverni minden lányba - annyi gyereket szüljön, amennyit egyedül is felnevelne. Szóval legyen tisztában azzal, hogy a gyerek nem eszköz arra, hogy vele bármit is megússzon vagy elérjen. Semmit nem fog vele megúszni, sem elérni, viszont borzasztó terheket vesz magára, ha lelkileg (és fizikailag) nem készül fel rá.
Amúgy a példáimban szereplõ egyik fiú igen okos volt, építésznek készült; a másik pedig szelíd ember, zenész.