a.dani0227@gmail.com aug. 06. 09:10:51 Előzmény grizlee13
(28740/29580)

Igazából csak Vandál utálja, pedig nincs rá oka, Peti még semmi konkrétat nem vétett ellene mióta itt van, csak védekezik, sőt még azt is magára vállalta, amit nem követett el. Vandálnak csak az a baja, hogy nem ő van most a középpontban.


a.dani0227@gmail.com aug. 06. 09:09:44 Előzmény grizlee13
(28739/29580)

Ráadásul Nóra meg se érdemli, hogy így törjön utána miért is nem hagyja a fenébe már? Osztja az eszet magas lóról és elitél mindenkit, miközben az ő apja pénzhamisító volt és mellesleg akkor sehol sem voltak az erkölcsi aggályai mikor Barta elvitte a balhét helyette is. Esküvő után lelépett Párizsba majd egy fillér nélkül jött vissza mintha mi se történt volna. Már akkor el kellett volna hajtani a vérbe és nem még visszafogadni. Párizsba érkezés után rögtön ráugrott az első farokra, sőt később mikor már ismét megházasodtak Mikivel és felbukkant a párizsi lövőlegénye még eljárt vele randizni is miközben Mikinek kuss volt a neve neki szabad mert csak. Mikor Miki is más nőre mozdult rá meg rögtön kidobta a saját lakásából. Később elhúzott vidékre nevelt fiát is otthagyva úgy hogy hónapokig feléjük se nézett, egy telefont nem bírt megereszteni Tóninak. Most meg ellopta Miki összes pénzét és később sem fogja szétosztani ezt simán elcsórta tolvajtól lopni nem bűn jelzővel. Na meg az sem derült ki mert senki utána nem nézett, hogy tényleg a cégtől lett-e sikkasztva vagy sem, Nóra kijelentette, hogy így volt és kész, bizonyíték meg ugye minek. Mikit leitéli, mert maga az ördög, Clauval bezzeg nemhogy barátok ,de cinkostársak is Miki ellen, pedig Clau 1:1 Miki női kiadásban.


a.dani0227@gmail.com aug. 06. 09:03:22
(28738/29580)

Ahhoz képest, hogy mekkora rosszfiúként emlegették Vandálhoz képest akár glóriát is kaphatna. Később is talán a busz elkötése lesz a legnagyobb bűne, Vandál meg milliószor nagyobbakat csinál.


grizlee13 aug. 06. 09:03:00
(28737/29580)
Eléggé erőltetett és unalmas ez a Vanda-Peti háború. Miért utálják egymást? Az utóbbi években nem is találkoztak.
Miklós meg a tipikus elmebeteg ex aki nem tud leszakadni az exéről. Mi köze van még Nórához? Semmi a világon ezzel szemben úgy viselkedik mintha még együtt élnének.
3/10
Kuttyánszkikutya aug. 05. 20:27:42 3/10
(28736/29580)
Ostoba Kanga!!

Már 2008-ban sem mehetett be senki idegen az iskolákba! 🙈


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 05. 13:21:30 3/10 Előzmény Bodellger
(28735/29580)
a.dani0227@gmail.com aug. 05. 12:51:07
(28734/29580)

De kb. BK történetében először láttuk, hogy végre valaki közli a kavarógéppel, hogy hagyja békén és mi köze hozzá. Helga jól kiosztotta Kangát, aki nem bírta ki ,hogy ne kavarjon meg nyomozzon, elcsórt telefon kutakodás stb. merthát ha rúdtáncos arról tudnunk kell. Mi köze van hozzá? Merthát a Döme milyen példát lát? Miért talán előtte csinálja? Magát a szót is tőle hallotta először. Van mikor Gzának van több esze igaz a kívül-belül szőke Kanga mellett nincs a léc magasan.


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 03. 21:57:48 3/10
(28733/29580)
Itt ,a mk téren mindenki akkora gondolatolvasó, hogy
túltesz Columbo, Poirot , J.Bond,...Miss Marple,..és a világ összes nyomozója, léleklátója összesített képességein😎
Átlátnak minden szitán és belelátnak minden vesébe...
Kitalálnak minden titkot, ...
....minden indíttatást ( azt is, ami nincs is..🙈)
3/10
Kuttyánszkikutya aug. 03. 20:35:05 3/10 Előzmény a.dani0227@gmail.com
(28732/29580)
🫢🤭anno ezt valószínűleg nem láttam v. nem emléxem
a.dani0227@gmail.com aug. 03. 10:17:56 Előzmény Kuttyánszkikutya
(28731/29580)

tiltott gyümölcs effektus. Majd ugyanúgy dobja mint Vandált csak hülyíti őt is. Kimegy Kanadába eljatsza a könnyes búcsút de már a buszon fél perccel később felszed egy másik nőt


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 02. 21:10:45 3/10
(28730/29580)

Nincs bajom a Botival , egy színes, eleven karakter (nem úgy , mint az a dögunalom Zümi az idegesitő ,monoton hadarásával...)- de mégis mi a nyavalyát akar a Lindától ?! B.huszonéves, L. még csak 1 gyerek !


2/10
Bodellger aug. 02. 15:22:52 2/10
(28729/29580)
Sziasztok,
Akkor Emma ki is lepett mar a sorozatbol? Noemi is mostansag megy? Elore is koszi, nem nagyon tudtam kovetni utobbi napokban.
a.dani0227@gmail.com aug. 02. 12:10:13
(28728/29580)

Banyus érthetetlen, hogy miért nem húzott ki Brüsszelbe Maunikához ha már Vili báék maguk ajánlották fel ,hogy menjen egyedül? Nem is találkozott volna Ernővel és sosem derül ki semmi. De jó BK-s megoldással pont azon bukik majd le, hogy idegességében össze-vissza beszél. Akárcsak PszichOrsi, Vermes Tibivel, ha simán közli, hogy akkor ott találkoztam vele valamilyen Tibi, de azóta semmit se tudok róla akkor nem derült volna ki semmi, aztán kamu betörést rendezett meg hülyébbnél hülyébb sztorikat hozott fel. Banyusnak csak simán ki kéne húznia Brüsszelbe és ott maradni egy hétig ameddig Ernő ittvan és kész passz.


a.dani0227@gmail.com aug. 02. 07:50:20 Előzmény toria93
(28727/29580)

Igen, így van később derül ki. Mondjuk érdekes, hogy 10-11 évesen már tud valaki olvasni iskolai ellenőrzőben is ottvan az anyja neve, Kamilla sosem olvasta el? Vagy a nagymuter örökbefogadta hivatalosan, így ő a gondviselő? Ez sem lenne szokatlan elvégre 15-16 éves korában szülte Niki.


10/10
toria93 aug. 01. 21:29:59 10/10
(28726/29580)

amúgy Niki húga, az igazából a lánya, nem ? Nekem az rémlik...


10/10
toria93 aug. 01. 21:28:45 10/10
(28725/29580)
Fúj de primitív ez a Noémi, igazán eltakarodhatna
grizlee13 aug. 01. 20:37:19
(28724/29580)
Azért a Pite fiatalkora ellenére jól játszik, azt meg kell hagyni. Kb Tóni is ilyen volt azt a szintet hozza.
3/10
Kuttyánszkikutya aug. 01. 12:39:51 3/10 Előzmény a.dani0227@gmail.com
(28723/29580)
Hjahhhh! 😏 Ami késik, nem múlik!.🙄🤢
a.dani0227@gmail.com aug. 01. 07:55:47 Előzmény Kuttyánszkikutya
(28722/29580)

Mondjuk ha Clau nem intrikál, akkor simán összejön Julcsa és Attila és nem lett volna két évig padláskufirc[


3/10
Kuttyánszkikutya júl. 31. 20:48:45 3/10
(28721/29580)
Na itt kezdtem anno megutálni a júliát, amilyen gáz az allandó nyihogása, pofavágásai, amatőr tehetségtelen nő..
Csorgatja a nyálát Attisra, forgatja a szemeit,...🙄😏

már most. Szegény Bambát tényleg sajnálom,..a későbbiekért...