grizlee13 aug. 23. 08:55:57 Előzmény retrofan
(28826/29486)
Ja a Gabi, fú tényleg rettenet volt. Meg volt még a Szentmihályi Gyuri is, szerencsétlen ő is szörnyű volt.
a.dani0227@gmail.com aug. 23. 08:22:14
(28825/29486)

Kotondnál érthetetlen, hogy elég sok kockázatot bevállalt úgy, hogy nem is szerette a kiscsajt csak trófeának tekintette, hogy még a maffiózó lánya is megvolt neki. Emeletről ledobás után is, pedig hát ahogy láttuk már a buszon megtalálta az utódot szóval annyira nagy szerelem nem volt, pláne, hogy előtte visszakozott is, hogy nem viszi ki mégse. Miért nem mondta meg már akkor, hogy nem jöhetsz mikor először közölte, hogy kimegy vele.

Lindának meg jár a péklapát ahogy az apjával bánik azután is. Most az a baja, hogy kiderült, hogy a nagy ő csak hülyítette ahogy Vandált is?

Utálja az apját, de azért az apja által telerakott hűtőből zabál meg azért a támogatásra igényt tart. ÉS még van pofája az apjának beszólni, hogy te költözöl a lakásból vagy én? Barta helyében rögtön közölném, hogy ha menni akarsz akkor mars ruházzon, etessen és tömjön pénzzel az alkesz anyád. Befogadta egy szó nélkül mikor váratlanul megjelent úgy, hogy nem is tudott a létezéséről sem.


retrofan aug. 23. 01:30:32 Előzmény grizlee13
(28824/29486)
A sorozat elején voltak ennyire gyenge alakítások (Laci, Kata és Laci első nője kiemelkedett). Niki lányát sem a tehetsége miatt rakták be
grizlee13 aug. 22. 21:25:03
(28823/29486)
Claudia ugyanott fekszik ahol Miklós is anno? Micsoda véletlenek :D
a.dani0227@gmail.com aug. 22. 21:17:37 Előzmény grizlee13
(28822/29486)

Campona melletti buszvégállomásból csináltak távolsági pályaudvart


grizlee13 aug. 22. 20:47:40
(28821/29486)
Linda szerintem kiérdemli a legrettenetesebb színészlány díját :D azt a kamusírást te jóég...
a.dani0227@gmail.com aug. 22. 15:19:08
(28820/29486)

Kanga is péklapátot érdemel emiatt a hiszti miatt. Kapott pár krémet ajándékba és megy a hiszti, hogy biztos azért vette Gza, mert nem szereti és ha majd megnő a hasa akkor a bőre is ráncos lesz. Pedig tudhatná, hogy Gza nem ért ezekhez szóval vette azt, amit rátukmált az eladó


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 22. 13:30:11 3/10
(28819/29486)

Ezen a Dan-ügyön továbbra is eldobtam az agyam!😱 A pszichiáter házhoz megy, ohne terápia, nulla klinikai vizsgálatok,...csak mint egy torokfájásra felir valamit ,.mond valamit..😱


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 22. 13:21:20 3/10
(28818/29486)
Boti helyett ez a sótlan, jelentéktelen
kis pojáca,... Sz.!🤢
3/10
Kuttyánszkikutya aug. 22. 13:11:14 3/10 Előzmény a.dani0227@gmail.com
(28817/29486)
Az!!..

A világon nincs annyi péklapát, amennyi ezeknek járna! Zümi,Nikol és varangya ..bocs! a porontya 🙈


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 22. 13:05:31 3/10
(28816/29486)
"Varangy..." 🤣🤣🤣
a.dani0227@gmail.com aug. 22. 09:11:20
(28815/29486)

Zümi a hülye meg fut a kocsi után, ahelyett, hogy a rendszámot nézné és jegyezné meg.


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 19. 22:00:47 3/10
(28814/29486)
Ha zümi mégegyszer kimondja,hogy nyugi,!!...😡fejbevágom ( egy időutazással)
a.dani0227@gmail.com aug. 19. 16:07:52 Előzmény Kuttyánszkikutya
(28813/29486)

Igen kiirhatták volna úgy is, hogy elmennek Vili bával vidékre aztán később visszajönnek vagy csak az öreg jön vissza és csak mondja, hogy Manyus meghalt, esetleg emlegetik, hogy mennek a temetésre, de nem mutatják.

De tényleg Berényi lakban mennyi tojás fogyhat, ha nem tűnik fel, hogy ennyi hiányzik? Elég sok tojástartó kellett ahhoz ,hogy a teljes szoba ki legyen tapétázva. Meg hát igen a gyógyszer nem azonnal hat és tényleg kell pár nap vagy hét bentlakás, mire beállítják az adagot.


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 19. 11:03:20 3/10
(28812/29486)

Dani esete is egy vicc,...! Félóra vizit után beállított gyógyszer és "Isten veled!" 🙈
Aki ilyen helyzetbe kerül, annak hónapok, de min. hetek a pszichiátrián , (zártosztályon) vizsgálatok, terápia, .. Volt ilyen kollégám....A jókiállású ,okos, tehetséges srác ijesztően lefogyott,..Mire kiderült, hogy hang mondta neki, ne egyen.Skizofrénia....Bevarrták pszichiátriára, zárt osztályra,..Ha beszéltél vele, meg nem mondtad volna, h baj van...Sajnos ez nagyon összetett, gyógyíthatatlan, élet- végig gyógyszer, kezelés ...
Itt a Bköztben nem tudom mi lesz a Dannal, de képesek lesznek kigyógyítani😳na és azt sem tudom, miért sózták a nyakába ezt a nyavalyát?!
Amúgy a készitők nagyon imádták a sorozatban a morbid, irreálisan sok tragikum beleszövését!🙄😡


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 19. 09:18:25 3/10 Előzmény Bodellger
(28811/29486)

Nagyon béna volt az egész és az érzések, reakciók totál hiteltelenek. Manyussal ki akartak tolni ezzel a végleges kiírással, ő ( Fodor Zs.) nem így akarta,1 évet kért szabit, mert utazni akart.


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 19. 09:04:48 3/10
(28810/29486)

Kitalálhattak volna változatosabb karaktereket is, röhej, ahogy a két csaj, -Vandál es Lind- totál egyforma hülyén , idiótán viselkedik a "Boti-láv" hatására. 🙉


3/10
Kuttyánszkikutya aug. 19. 09:00:29 3/10
(28809/29486)
Az új Peti nyomokban sem hozza ezt a külsőt, nem értettem a választást akkor sem!😱🙈 🤢
grizlee13 aug. 18. 17:35:52 Előzmény Bodellger
(28808/29486)
És pont ugye előtte derült ki az Ernős történet. Tehát akkor már lehetett volna ahhoz kapcsolni tényleg.
grizlee13 aug. 18. 17:33:29 Előzmény a.dani0227@gmail.com
(28807/29486)
De tényleg így volt. Meg Botond volt még a másik hogy kb le se szarta az egészet, de tényleg mintha semmi nem történt volna, meghalt aztán kész, megyünk tovább, röhögve megy fel csajozni Lindához, tervezgetik mikor taliznak megint, meg egyéb hülyeségek.