10/10
Csicsi25 2008 dec. 23. - 10:07:51 10/10
(3683/29483)
Egy másik BK-s oldalon olvastam Miki (Szõke Zoltán) nyilatkozatát, hogy "senki sem pótolhatatlan", vagyis ha Miklóst kiírnák a sorozatból, az ugyanúgy folytatódna tovább. Ebbõl következtetek arra, hogy meg fog halni Miklós. De azért jobban örülnék, ha nem így lenne, attól függetlenül, hogy nagyon utálom a karakterét. Ha már menni akar, miért nem egy másik
módon?

Alex - meg kell mondanom õszintén - amikor elõször feltûnt a sorozatban, nagyon ellenszenves volt. Alig vártam, hogy eltûnjön és utáltam, amikor visszatért. Most viszont nagyon rokonszenves lett és nagyon bírom a pasit. Nagyon emberi módon viselkedik. Látszik, hogy vonzódik az Emmához (figyeltétek, hogy meg akarta simogatni az arcát, de visszafogta magát?) Kedveli a kiscsajt, de tudja, hogy nem lehet köztük semmi és ezt próbálja az Emmának is elmagyarázni. Nagyon okosan érvelt, hogy miért nem jöhetnek össze és a legszimpibb az, hogy az Emma érdekeit is figyelembe vette (Emma még csak most kezdi - házasság, gyerekek, stb. Alex viszont már túl van ezeken). Amikor András a legutolsó részben megfenyegette, hogy ha hozzányúl Emmához, megöli - ezt is maximálisan megértette és azt mondta, õ is így viselkedne hasonló helyzetben. Ha Alex viselkedését és hozzáállását pontozni kellene, 10 pontból 10 pontot kapna - tõlem legalábbis. Ahhoz képest, hogy eleinte utáltam, nagyot nõtt a szememben. Remélem, András nem fogja elüldözni és még sokáig marad a sorozatban.
Ja! Egyébként tudtátok, hogy az Alexet játszó színész (Kocsis Pál) a Laci volt feleségét (Éva) alakító Csapó Virág férje?
kocka46 2008 dec. 23. - 09:02:53
(3682/29483)
Azért én mégiscsak szurkolok, hogy lebukjon Miki. Igaz, h. Klaudia a 2. számú gonosz, de szükség van arra, h. ezek a disznóságok kiderüljenek. Ha M. megszerzi a kártyát, már minek a mikro? Akkor vagy "megtalálta", vagy hallgat róla. Végülis sok fontos dolgot lehet ott tárolni. Szerintem inkább a saját telefonját mikrózza le. (Mit számít neki az a pár tízezer ft!).
Elképzelhetetlennek tartom, h. Klaudia kocsit vegyen Botondnak. Ráadásul magazinból nézi ki a szuper járgányokat. Botika csak a kocsi miatt akar a bálba menni. Itt lenne az ideje, hogy õ is ráfázzon a disznóságaira.
Gézéák honnan vesznek pénzt? Mert maradniuk kell, nincs szó arról, h. kiírnák õket.
Emmácska pedig egyszerûen az agyamra megy. Ezt a sok szerelmi süketelést és szenvedést, amit a Kristóffal, most meg Alexxal mûvel!
Pille10 2008 dec. 23. - 07:36:55
(3681/29483)
Remélem nem hal meg, olyan aranyos. XD Amúgy nem hallottam róla, hogy kiírják. Szerintem valahogy megszerzi a kártyát, beleteszi a mikróba, azután visszacsempészi. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni Klaudia...
10/10
offtopic
idõjós1010 2008 dec. 22. - 21:21:43 10/10
(3680/29483)
Ja igen, a kérdõjel lemaradt.
Pótlom: "?"
10/10
idõjós1010 2008 dec. 22. - 21:21:01 10/10
(3679/29483)
Engem csak az érdekelne, hogy Miklóst mért érdekelte :-) az a bizonyos mikrohullámos, mobiltelós, sim kártyás dolog.
khekkkkkk 2008 dec. 22. - 21:15:07
(3678/29483)
pont a témához: Emmácska azt mondta, hogy mégsem költözik, mert így meghívhatja az osztálytársait! hihi, mert sem egyetemen sem fõiskolán nincsen már osztálytárs, mert az csak a középsuliig van, ugyebár. Na, BK ez egy kis baki volt, bukta.
10/10
idõjós1010 2008 dec. 22. - 21:00:00 10/10
(3677/29483)
Nem tudom, de ezeket tanulni se nagyon látni amúgy.
Biztos zsenik.
10/10
idõjós1010 2008 dec. 22. - 20:58:26 10/10 Előzmény kocka46
(3676/29483)
Tomival és Noémivel együtt járt iskolába Emmácska is, vagy én emlékszem rosszul?
A többivel Mikit illetõen egyetértek.: Nóri tutira elnézi majd a dolgokat.
Egyébként az elõzetes igencsak ígéretes ezen a szálon. :
.....S:P:O:I:L:E:R......
Klaudia feltárja a bizonyítékot Nóra elõtt, amit Miki is végignéz. Fény derül mindenre.
10/10
offtopic
idõjós1010 2008 dec. 22. - 20:54:37 10/10 Előzmény zora
(3675/29483)
Érd be annyival, hogy nem nyilvánítunk rögtön elmebetegnek :-) (tényleg mindenféle rosszindulat nélkül) :-D

(nehogy megsértõdj, nem az volt a cél)
khekkkkkk 2008 dec. 22. - 19:25:38 Előzmény kocka46
(3674/29483)
van elég pénze, beiratkozott egy költségtérítésesre, aztán a diploma meg van véve, ez már nem beszédtéma az ifjú gazdagok között, mi az , egy felvételi? de hogy mi van a kristályban, az fontos.
kocka46 2008 dec. 22. - 18:51:13 Előzmény zora
(3673/29483)
Ez szép lenne, de ki lesz akkor a fõgonosz?
Más: Szerintem Nórát nem fogja érdekelni, hogy mit tett Miki, mert, ha mindez nem történik, nem esik le a tetõrõl, nem megy dokihoz, nem röntgenezik meg, nem derül ki, hogy tüdõrákja van. Így még van esélye meggyógyulni, és az mindent megér Nórinak, mert bármit tesz Miki, szerelmes bele. Egyelõre nem jelent rá és a gyerekre veszélyt senki, ezért Mikinek is mindent megbocsát.
Egyébként mióta egyetemista Emma és hova jár? Lemaradtam az érettségirõl és a felvételirõl? Tóni és Noémi esetében ez téma volt.
10/10
idõjós1010 2008 dec. 21. - 19:36:15 10/10
(3672/29483)
Én nem vennék rá mérget.
Mármint hogy még volt alább is a kezdeteknél :-D
7/10
Petrapetrus 2008 dec. 21. - 19:22:12 7/10 Előzmény idõjós1010
(3671/29483)
De Õ is hülyébb lett, mint volt. :-P
10/10
idõjós1010 2008 dec. 21. - 11:58:57 10/10
(3670/29483)
Vandácska helyett meg ott van akkor példának a Tóni gyerek. Õ hülye volt akkor is mikor jött, és hülye volt halála napján is.
10/10
idõjós1010 2008 dec. 21. - 10:30:16 10/10
(3669/29483)
Rosszabbak lettek-e vagy sem, nem tudom, viszont a kategória maradt, csak ennyi volt a lényeg.
7/10
Petrapetrus 2008 dec. 21. - 10:27:27 7/10
(3668/29483)
Vanda meg még egy elég zsenge karakter, sosem tudhatod, hová fordítják át. Annyit még nem szerepelt a sorozatban.
7/10
Petrapetrus 2008 dec. 21. - 10:26:40 7/10
(3667/29483)
Azért Õk is rosszabbak lettek, mint voltak...
(Miklóst meg az elõbb írtam)
10/10
idõjós1010 2008 dec. 21. - 10:19:40 10/10
(3666/29483)
Azért vannak egy páran akik maradtak azok, amilyenek a kezdet kezdetén.
Miki maradt, András maradt, Magdi néni maradt, Vanda maradt, Zsolt szintén, Hoffer papa is mindig hozta a karaktert.....................és még volna kit idesorolnom.
7/10
Petrapetrus 2008 dec. 21. - 10:14:44 7/10
(3665/29483)
A BK karakterei közül senki nem marad az, ami volt, vagy pont, hogy az marad. Utóbbira leginkább Miklós a tökéletes példa...
Szerintem a való életben Emma nem "hülyült" volna meg egy olyan elõzménnyel, ami volt neki. Nekem valószerûtlen. :-(
Emmát én nagyon sokáig szerettem. Aztán jött az a baromi unalmas huzavonája Ricsikével, amitõl azt hittem, hogy megõrülök. :-P
10/10
idõjós1010 2008 dec. 21. - 10:11:26 10/10
(3664/29483)
Jól indult, az lehet, de ettõl õ még nem maradt az.