10/10
idõjós1010 2008 dec. 17. - 18:30:44 10/10 Előzmény mushi
(3623/29503)
Én nem hiszem hogy András a gyerek miatt inkább Alexre volna dühös. Azt pedig pláne nem hogy olyan túl nagy korkülönbség volna köztük. Emmácska ugyan úgy lánya lehetne az Alexnek is. Ne feledjük hogy Alex is egy 16 éves lány apukája.
Biztosan idegesíti persze Andrást hogy az õ gyerekét várja Juli, de talán még jobban az, hogy a lánya körül sündörög, nem akármilyen elõre látható hátsószándékkal.
Én azt hiszem hogy már önmagában a korkülönbség is erõsen aggasztó, és az már csak egy kisebb, nagyobb adalék hogy pont Alexrõl van szó.
No és valahol még ha nem is ez a valódi indok, de igaza van Andrásnak abban, hogy nem az Alex a legmegfelelõbb arra a posztra a cégnél. Nem éppen feddhetetlen jellem, és még csak szakértelem hiányában is van. Akadnak problémái az irodában idõnként, ezt lássuk be.
Továbbá azt se feledjük, hogy pontosan mért pont õt vette fel Miki eredetileg az irodába. Erõs hátsószándékkal került õ oda, nem a szakértelme, vagy épp a két szép szeme miatt. Pláne, hogy akkor épp még csak üresedés sem volt a cégénél a posztra, hisz akkoriban még pont a felesége töltötte be az állást.

Klaudia gyõzelmének egyébként örülök, már csak azt várom mikor Miklós, és Nóra, valamint úgy nagyjából az egész ház orra elé dugja a bizonyítékot az õ megmérgezésére való igazolásképp.
Közben pedig remélem hogy Miki a betegségétõl függetlenül fogja megkapni az érdemi "letolást".
Nagyon ráférne már. !!
3/10
mushi 2008 dec. 17. - 17:27:58 3/10
(3622/29503)
Uh.. most láttam csak az Emmás-Alexes reklámot.. Hát én a készítõk helyett nem olyan szöveget adtam volna az Emma szájába, hogy "de te is akarod, én is akarom, nagyon". Vagy legalább a nagyon szót kicsit halkabban, vágyakozóbban kellett volna mondania. Így elég gagyi lett. De örülök az elsõ csóknak.. ^^ Várjuk a folytatást
3/10
mushi 2008 dec. 16. - 21:22:16 3/10
(3621/29503)
András egy balf@sz.. Annyira túlzásba viszi a dolgokat, hogy az már õrület... Nem értem, miért kell ezt csinálni, ha valaki jobban néz ki, mint õ és fiatalabb is mint õ. Állítom, nem csinálná ezt, ha az Alex nem csinált volna gyereket a csajnak.. A Mikinek ebben az egyben most tényleg igaza volt.
10/10
idõjós1010 2008 dec. 16. - 16:11:50 10/10 Előzmény Eliza
(3620/29503)
Még egyenlõre csak a tájékozódásnál tartanak, a kezelés még messze nem kezdõdött el.
Eliza 2008 dec. 15. - 21:01:41
(3619/29503)
Én nagyon szeretem ezt a sorozatot... de amióta a Miki beteg lett,már nem nézem...(vagy ha róla van szó,inkább leveszem a hangot)...
azt mondják rólam,hogy Hipochonder vagyok... pedig nem... csak félek a betegségektõl...(és néha produkálom a tüneteket)...
Mi lesz a Mikivel?... mikor veszik már ki vagy gyógyul meg... nekem mindegy,hogy mi lesz vele... csak legyen már vége ennek a tüdõbetegséges korszaknak...
10/10
idõjós1010 2008 dec. 15. - 18:50:06 10/10
(3618/29503)
No igen, feldobni feldobja.
András majd lecsapja.
5/10
Semprini 2008 dec. 15. - 18:47:10 5/10
(3617/29503)
Bár sokkal fiatalabb vagyok, mint Alex, de nem jönnék össze egy 18 éves lánnyal, elhiheted. A sztorit viszont feldobja, és itt ez a lényeg.
10/10
idõjós1010 2008 dec. 15. - 18:46:59 10/10
(3616/29503)
Így is fel lehet fogni.
10/10
idõjós1010 2008 dec. 15. - 18:43:34 10/10
(3615/29503)
Az egy dolog hogy hivatalosan nagykorú......
Egy szülõ szemében viszont ez a felállás, legalábbis egy lányos apukánál, vagy épp anyukánál nem épp egészséges.
Továbbá akármennyire is elfogadottnak hiszik egyesek (talán te is) a szinte apa lánya korú, viszont aktív párkapcsolatban élõ felállást, az tény, hogy mindenki megnézné õket együtt az utcán, nem mindennapi dolog az efféle párkapcsolat.
5/10
Semprini 2008 dec. 15. - 18:18:50 5/10
(3614/29503)
Megrontja?!?! Két hónappal ezelõtt volt a 18. születésnapja, ergo: Emma nagykorúú!!!!!!!
10/10
Vicky95 2008 dec. 15. - 17:51:07 10/10
(3613/29503)
Azta nem is néztem a reklámot és most rákattintottam arra a linkre aztán meglepõdtem...hogy ráadásúl az Emma intézte el.....hát kivcsi leszek mit fog szólni az András ha ezt megtudja márpedig abban a házban megtudja tutira!
10/10
idõjós1010 2008 dec. 15. - 16:12:36 10/10 Előzmény Petrapetrus
(3612/29503)
Ha Alex megrontja Emmát, garantáltan a fejét veszi majd András. De ha még csak a felét sejti is meg a dolgoknak, már több lesz mint elég.

Nagyon meredek ez az egész.
7/10
Petrapetrus 2008 dec. 14. - 19:55:26 7/10
(3611/29503)
Nem néztem el semmit;

http://www.rtlklub.hu/sorozatok/ajanlo/videok/37246

:-)))))))))))))
10/10
idõjós1010 2008 dec. 14. - 19:45:01 10/10
(3610/29503)
Kizárt dolog, valamit elnéztél (remélem)
7/10
Petrapetrus 2008 dec. 14. - 19:06:38 7/10
(3609/29503)
LÁTTÁTOK AZ ÚJ BEMUTATÓT???!!!!

Emma és Alex!!!! És elcsattan az a bizonyos ELSÕ CSÓK!!!!!!!!!!!!! :-))))

Alex elsõ reakciója az esze miatt volt csak az, ami, de tuti a szívére fog hallgatni..! :-)))

Most meg lehet kövezni, de szerintem jól mutatnak együtt!!! :-)))
10/10
idõjós1010 2008 dec. 14. - 17:17:32 10/10
(3608/29503)
Igen színésznõnek valóban remek, csak ez a karakter sok egy kicsit.(ill nem kicsit)
Az hogy pletykál, egy dolog, de sajnos nála ez nem merül ki ennyiben. Mindig mindenrõl, és sokszor pofátlanul, egészen erõszakosan tudomást akar, és tudomást is szerez, amibe lehet, s amibe nem, õ beleszól, beleavatkozik, és semmibõl nem tanul. De ami a legidegesítõbb, hogy bármit is tegyen ami nyilvánvalóan, és meglehetõsen negatív dolog a részérõl, mindig õ van megsértõdve, sõt esetenként még felháborodva. Továbbá nagyon sok esetben, végül, még tõle kérnek bocsánatot. Viszont hogy õ valakitõl is elnézést kérjen 10 alkalomból csak egyszer-egyszer fordul elõ.
Mélyen vallásosnak tartja magát, de elõítéletei azok vannak másokkal szemben. Megbocsájtást szinte nem is ismer, vagy csak nagyon ritkán.
Azt hiszem ilyen ember egyikünk szomszédjában sincs.
Pletykás vénasszonyok vannak bõven persze, de egyik sem ilyen erõsen negatív természet.
Vannak persze pozitív tulajdonságai is, de én azt hiszem nem tévedek túl nagyot ha azt mondom,: picit többletsúlyban vannak a negatívumai.
10/10
idõjós1010 2008 dec. 14. - 11:02:54 10/10
(3607/29503)
Én nem értem ezt a spekulációt amit néhol írnak.:
Azzal hogy valakinek rákja van, nem lehet kivonni a sorozatból. Ahhoz hogy valakinek a halálát okozza végül a daganat, nem napokra, vagy hónapokra van szükség.
10/10
idõjós1010 2008 dec. 14. - 11:00:22 10/10
(3606/29503)
Én személy szerint nem bánnám ha Magdi anyus távozna a sorozatból. Engem többször idegesít, mint szórakoztat.
kocka46 2008 dec. 14. - 09:41:50
(3605/29503)
Nem hiszem, h. Mikit kírnák. Lehet, h. nem is rosszindulatú a daganat, meg is gyógyulhat. Lehet, h. idõlegesen magába száll, de megváltozni nem fog. Az elõzetesek szerint Tildát és Eriket írják ki.
Emlékeztek, mikor Zsuzsa kiszállt, már hónapokkal elõbb foglalkoztak a témával és lehetett találgatni, hogy hogyan lesz majd.
Még hogy Klaudia vesz Botondnak vagy akár az unokájának autót! Nagyon meg lennék lepve. Azt is nehezen tudom elképzelni, h. a sajátját kölcsönadja. Azt se bánnám, ha Botika megütné már a bokáját. Ki nem állom a pasit és még csak nem is jól kidolgozott figura, mint pl. a rosszfiúk közül Zsolt v. Miklós.
zoolan 2008 dec. 13. - 22:20:09
(3604/29503)
Anyus újra akcióba lendül.

zoolan.blog.hu