Téma: Ámok

6/10
The Cortez 2020 júl. 18. - 01:40:55 6/10
(29/29)
Az egyik legütősebb kurvás, egyben fiatal (de)generáció kritikus film. A sztori helyszíne Los Angeles, de szinte bármelyik nyugati ország városában, vagy községében játszódhatna. A történet az elkényeztetett, unatkozó, újgazdag fehér ficsúrokat és kurvákat mutatja be, akik a négerrapperek szubkultúráját majmolják. Sok fiatal életében van 1 ilyen röhejes időszak, de az értelmesebbje hamar kinövi, majd elhagyja ezt a faszságot, bár akadnak olyan nyomorultak, akiknek még 40 felett sem sikerül ezt megtenniük (pl: Dopeman).
A cselekmény hatalmas fordulóponthoz érkezik, amikor a gyökerek benyomulnak a gettóba, hogy tegyék az agyukat. Rá is basznak, de onnantól kezdve a ribancok számára már nem az agyhalott palijaik, hanem a latin gengszterek lesznek az izgalmas alfahímek. Tanulságos megfigyelni Allison (Anne Hathaway) hipergámiáját: szinte azonnal ahhoz a suttyó bűnözőhöz kezd el vonzódni, aki megfélemlítette és megszégyenítette az emberét.
Anne Hathaway végig 1 szűzkurvát játszik (ez főleg a végén válik egyértelművé), filmbéli barátnője (Bijou Phillips) viszont már sokkal nagyobb ribanc, de az ő "drámája" is egészen tipikusnak nevezhető. Az alkotás nem csak a nagypofájú, műmájer ringyók viselkedését mutatja be remekül, de hitelesen ábrázolja a hamis nemi erőszak-vád problémáját is. A fináléban nagyjából pont úgy történik minden, mint ahogy a Valóságban: mire odáig jut valaki, hogy tegyen valamit a rágalmazás ellen, addigra már lehet, hogy túl késő lesz.
A mozit 1 leginkább dokumentumfilmeket készítő rendezőnő készítette, ráadásul több, akkor még a karrierje elején járó, ma már befutott fiatal színész tűnik fel benne. Pl: a már említett Anne Hathaway, Joseph Gordon-Levitt és Channing Tatum.
8/10
InteriorLulu 2020 máj. 27. - 12:19:29 8/10 Előzmény stupek2
(28/29)
Totál sületlenségeket írsz. Az a magyar tévéfilm nem erről szól, még azzal együtt sem, hogy a "nem tudják, mit csináljanak jódolgukban" és a "megerőszakolás" közös vonások. Továbbá ebben a filmben nincsenek utcagyerekek, és semminek nem a remake-je, főleg nem a magyar tévéfilmnek, melyben pedig nem Görbe Nóra a női főszereplő.
("Reameke"...)
3/10
stupek2 2019 jún. 05. - 13:48:32 3/10
(27/29)
Ez 2005-ös film, de ugyanerről szól egy magyar film is, Szemet-szemért címmel.(1984) Ott zenészek nem tudják mit csináljanak az idejükben, itt utcagyerekek. De a női "megerőszakolás" dettó ugyanez! A téma is. Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás? Mivel magyar reameke, ezért csak 3 pont. Ja a magyar filmnek Görbe Nóra a főszereplője.
Koncsita 2019 ápr. 13. - 10:35:18
(26/29)
Befejezetlennek éreztem, ha már eddig eljutott a néző, miért nem láthat többet és ki a fene az a nő akinek az emlékére készült f ilm? :@ A barátnő miért kezdett el hazudozni a történtekről, mégis jobb volt az unalmas élete?
6/10
Cute-Cat 2017 márc. 08. - 20:56:16 6/10
(25/29)
Spoilert tartalmaz.

Nos a napokban néztem meg ezt a filmet . Igy utolag olvasgattam a hozzászólásokat..páran befejezetlennek találják. A vége pont igy volt jó.. Mivel már az elején meg mondja a Anne H. a cameraba..hogy unatkoznak és nem törödnek semmivel.. A végén megismétlik ezt a felvételt. És pontosan ezt történik.. Hisz letartoztattak valakit ártatlanul.. És a barátaik is bosszut akarnak állni... Mindenröl tudnak de semmit se tesznek ..csak csacsognak az már szinte mindegy is miröl.
Mahurian 2011 máj. 11. - 19:32:37
(24/29)
Annyira szerettem volna, hogy ez a film jó legyen... :/ A téma, még ha fel is dolgozták már más filmekben, szerintem simán szolgáltathatott volna jó alapot, Anne jó színésznõ és itt is jól alakít, de összességében még is valami szörnyûre sikeredett. A vágás, mint korábban már mondták, rémes, a párbeszédek helyenként kimondottan bárgyúk, némely jelenetek szintén. Én ehhez a témához, ehhez a környezethez, ezekhez a karakterekhez erõszakot és katarzist várok. Ehhez képest a keménycsávók úgy bánnak a két kis ártatlan lánykával, mint a hímes tojással. Jobban ki lehetett volna bontani a két lány ismerkedését a mexikói bandával, akkor valahogy megalapozottabb lett volna, hogy csatlakozni akarnak...
Tudom, tudom, ha jobbat csinálnék, csináljam, de csak azért vagyok ilyen szõrszálhasogató, mert szeretem az ilyen témájú filmeket és ettõl ha nem is vártam sokat, de vártam legalább valamit, de baromira nem kaptam meg...
e.x.i.m.ó 2010 ápr. 07. - 19:50:28 Előzmény Fannusi
(23/29)
egész jóó volt:)
Fannusi 2009 dec. 27. - 02:29:27
(22/29)
Anne Hathaway minden filmét, amit eddig láttam imádok!
Kedvenceim között szerepel Az ördög pradát visel, Neveletlen hercegnõ elsõ része (2. nem jött be), és most már ez is. Tényleg igazi színésznõként játszik benne. Tetszett a történet, minden ahogy volt, jó volt.
10/10
Chowchilla Charlie 2009 nov. 27. - 21:36:58 10/10
(21/29)
Lehet, hogy az én korosztályom értékelheti/értheti legjobban ezt a filmet.
A túl tinédzserek gondolom még nem tudják értékelni teljes valójában, a késõ fiatalok (:D) és középkorúaktól fölfelé pedig nem is értik talán. (Ahogy mindannyian nézzük a közvetlenül mögöttünk járó generációt (mondjuk 5 években gondolkodva) és nem értjük igazán. Miért olyan (furcsa)?) Pont a fiatalság - bolondság apropóján.
Meddig terjed ez a bolondság?? És hol a felelõsség saját magunk (és cselekedeteink) iránt? Mikor köszön be? Tinédzser kor. Ha kinövünk belõle, már nem értjük igazán, vagy semennyire sem. Benne sem túlzottan :)

Így nem lesz nagy szavatossága sem eme filmnek. Mondjuk 40-50 év múlva más tartalommal kellene rendelkeznie.
De hátha cáfolni tud valaki, például valami 60-as 70-es évekbeli tinédzserekrõl szóló, ma is legalább egyszer nézhetõ filmmel.

Manapság viszont remek.
A végén azt a jelenetet valóban ki kellett volna fejteni képileg.Ámbár arra sem lennék biztos, hogy a barátnõ nem tette meg, amire készült.
10/10

***SPOILER***
Nálam onnantól lett tuti siker, mikor elõször mentek Downtownba és befordulva az utcába elindult a Luniz - I got 5 five on it (egyik nagy sikerû hiphop dal a 90' elejérõl).
***SPOILER VÉGE***
Azonnal és annyira belém hasított a hangulat, szinte mintha az autóban ültem volna és ugyanazt az érzést éreztem volna, mint õk. Illetve, amit a film készítõi akartak. Még ha nem is ezt akarták, csak egy jó dallal alá festeni a jelenetet.
Egyszerûen annyira jó és kellemes érzés fogott el. Ritka egy film élmény volt az a jelenet. Kicsit furcsa is így belegondolva, hogy egy ilyen semmiség váltotta ezt ki.

Anne Hathaway csak, mint neveletlen hercegnõ volt számomra ismerõs. Az pedig nem sok minden.Más szerepeiben nem is láttam eleddig.
Pedig ezen szerep szerint IGAZI színésznõ!
Még be is vállalta, amit be kellett és az is remek jelenet volt. Meg is néztem, hogy mennyi volt akkoriban években mérve, aztán megnyugodtam :D
Remélem lesz még alaklma színészkedni.
zetorka 2009 nov. 05. - 18:49:19 Előzmény twillight
(20/29)
hûha!
10/10
Lili02 2009 nov. 04. - 21:56:30 10/10
(19/29)
A vége nekem sem tetszett..onnantól hogy a barna hajú csaj beszélt a szõke szüleivel...de azért sztem nem volt olyan rossz film!!!!a két pont rá kicsit túlzás...a téma lehet hogy kicsit elcsépelt de inkább errõl forgassanak filmet mint megint egy 123. ben stilleres ökörség...
2/10
feeco 2009 nov. 04. - 19:43:14 2/10 Előzmény twillight
(18/29)
..és amióta elraboltak a kis zöld emberkék, egy életre szóló földöntúli élménnyel lettél gazdagabb, ugye? ;) talán a földönkívüliekkel is az RTL-t néztétek?? :)))
twillight 2009 nov. 03. - 23:25:31 Előzmény zetorka
(17/29)
Nem, nem aludtam el, nálam így volt vége. Ekkor rögtön kép elsötéted, reklám, köv. mûsor.
Bár nem ez lenne az egyetlen fura eset a TV-mel. Még anno a BlairWitch Projectet is megnéztem rajta az RTL-klubbon pedig még akkor adták a mozikban, szóval lehetetlen, és nem találtam mást aki látta volna azt az adást.
tomgreek 2009 nov. 03. - 20:57:44
(16/29)
Én többet vártam tõle , sikerült is rajt elaludnom !
Bár ha nem lettem volna ilyen fáradt , Anne Hathaway miatt véginéztem volna !
Csalódás !!
zetorka 2009 nov. 03. - 15:46:56
(15/29)
Nem aludtál el véletlenül? Csak mert nem így volt vége, hanem ahogy már lentebb írták elmentek egymás mellett az autóval aztán elsötétült a kép és lövéseket lehetett hallani, de nem derült ki mi történt pontosan. Aztán még a fõszereplõ csaj mondott egy mondatot.
twillight 2009 nov. 03. - 13:56:09 Előzmény kenee
(14/29)
Volt vége?
Most a retekklubbon az volt a vége hogy a fehér csávók berombolnak a latincsávókhoz de minek mert már elköltöztek, a barnahajú csaj meg elmond mindent a szõke szüleinek.
Ez nem befejezés.
2/10
feeco 2009 nov. 03. - 11:34:14 2/10
(13/29)
Régen láttam ilyen gyenge filmet. A téma százezerszer lerágott csont, ráadásul a hasonszõrû 'B'-kategóriás filmek szinvonalát sem éri el. A 'majdnem-leszbi' és a 'majdnem-öngyilkos' jelenetek pedig nélkülöznek minden valósághûséget. Nem beszélve a sekélyes dialógusokról, a csapnivaló vágásokról és a félbehagyott forgatókönyvrõl. Nagy jóindulattal 2 pont..
8/10
NANU..! NANU..! 2009 nov. 03. - 01:38:24 8/10
(12/29)
A Film alapjául szolgáló eredeti forgatókönyvet 1995-ben, 16 éves korában írta +Jessica Kaplan+... A késõbb Hollywoodban dolgozó hölgy 24 évesen, egy repülõgép balesetben hunyt el, nem sokkal az ’Ámok’ forgatásának kezdete elõtt. A filmet az õ emlékének ajánlották.

R.I.P...
8/10
NANU..! NANU..! 2009 nov. 03. - 01:35:45 8/10
(11/29)
Nálatok is elsötétült a kép a végén, amikor a lövések hallatszódtak ?
Miért ?
Ez a Filmben volt, vagy az RTL kivágot valamit... ?
hesszi 2009 nov. 03. - 01:24:35
(10/29)
hát nemtudom... rohadt jónak tünt, de a végén vártam volna még valamit.