Téma: A légy

6/10
R9CK3R nov. 17. 19:36:06 6/10
(75/75)
Tipikusan az a film, hogy pár évig kihagyod a repertoárból, aztán esetleg elkezdd érdekelni, előveszed, és utána úgy döntesz megint hogy jó pár évig mellőzöd
Ez történt velem is, 2018-19 környékén láttam először, nem feküdte meg a gyomrom egyáltalán, de nem is tetszett annyira, úgy voltam vele hogy letudva ez is a listáról és ennyi
Most viszont valamiért mégis elővettem újra, gondoltam hátha most változik a véleményem, és nem, ugyanolyannak látom mint régen
Nem lenne rossz film, mert úgy a háromnegyede egész jó volt, de a vége valami elképesztő hulladékra sikeredett sajnos...
Szerintem most pár évig megint úgy leszek vele hogy látni sem akarom :D
7/10
The Cortez okt. 30. 19:57:26 7/10
(74/75)
Tragikus sci-fi biohorror. Az első fél óra ráérős bevezetés, kissé unalmas is, de aztán rendesen beindul a cselekmény. A játékidő elején Jeff Goldblum jól hozza a különc, megszállott tudóst, aztán a főkísérlet utáni személyiségváltozást követően, helyenként túltoltan teátrálissá válik az alakítása, az utolsó szakaszban pedig leginkább a groteszk, bizarr, nyomasztó, gyomorforgató testhorroré a főszerep, amelyben Goldblum hol röhejes, hol félelmetes, hol szánni való. A női főkarakter viszont végig hiteltelen, ráadásul Geena Davis előadásmódja sem valami letaglózó.
A légyember kafkai átváltozástörténete undorító jeleneteket, valamint egy meghökkentő csavart tartalmaz. A finálé nemcsak betegre, hanem pluszban meglepően érzelmesre is sikeredett. A film legfőképp a tudomány mohóságáról szól. A sminkesek, maszkmesterek, valamint a speciális effektesek hihetetlenül profi, a mai napig látványos munkát végeztek. A zene sejtelmes, illetve kellően fülbemászó.
Az 58-as, kevésbé ismert változathoz hasonlóan, Cronenberg értelmezése szintén George Langelaan novellájából készült.
idrimbe 2023 szept. 13. - 14:35:41 Előzmény Trap 416
(73/75)
Nem igazán vígjáték, valahol ez egy igen komoly dráma, Kafka kissé eltorzítva.
10/10
Gábor Szebellédi 2023 júl. 16. - 13:18:20 10/10
(72/75)
Akkoriban,és az akkori technikával zseniális film,a maszkok,sminkek,akkor tudtak igazi jó horror filmet csinálni. nálam 10/10. És végre BluRay-en tudom nézni eredeti VHS szinkronnal 5.1-be. Akit érdekel keressen bátran.

szebelledigabor36@gmail.com
9/10
méregfog 2022 márc. 28. - 12:10:11 9/10
(71/75)
Most néztem meg újra kb. két napja. Amikor moziban adták, akkor még tinédzser voltam. Miután a horror az egyik kedvenc műfajom a sci-fi mellett, így ezzel sem volt problémám. Nagyon átjött. Tetszett a nyomasztó, lakatlan környéken található helyszín, a lehangoló, már-már ocsmány tudósoknak való kéglivel. Akkoriban még nem tudtam kik ezek a színészek, de jól alakítottak. Goldblumnak a kicsit gülüszemei különösen jól jöttek a karakterhez. A téma is megfogott, szóval nálam okés volt. Tehát 2 napja újra ráesett a választás és szerencsére nekem még eredeti szinkronnal is van meg. A véleményem nem változott, tetszett. Nyilván ma már többet ki lehetne hozni belőle és ki tudja, talán valamikor lesz is egy "újragondolás". Ugyanakkor, ha lesz is, ez most is rendben van.
madeleine79 2019 szept. 01. - 17:38:30
(70/75)
Szuper film
madeleine79 2019 szept. 01. - 17:37:43 Előzmény Geri23
(69/75)
Igaz
madeleine79 2019 szept. 01. - 17:35:37 Előzmény matyi10
(68/75)
Igen, az
4/10
Trap 416 2019 márc. 21. - 15:20:17 4/10
(67/75)
Értem, hogy ez egy body horror, aminek vannak keretei meg követelményei. De ettől még nem lesz élvezhető, hogy kb a film felétől a szenvedő elmaszkirozott Goldbumot kell nézni, aki szenved, okád és sajnáltatja magát. Számomra gyötrelmes volt ezt végignézni, lehet, hogy a maga műfajában ez nem egy rossz movie, de én semmi értéket és szórakoztató faktort nem találtam benne. 4.5 pont maximum.
AdiRicka 2019 jan. 14. - 11:31:51
(66/75)
A legjobb Cronenberg film szerintem. Elég beteg és gusztustalan, de elég érthető, és nagyon drámai történet. Nyolcas alá.
8/10
Dolly17 2018 nov. 04. - 21:29:07 8/10
(65/75)
16 év körül voltam, amikor először láttam ezt a filmet. Akkor ijesztő és sokkoló hatása volt számomra. Mai szemmel persze már másképp látom, de még mindig egyedi darabnak tartom.
8/10
pikigeri 2018 szept. 13. - 00:11:22 8/10
(64/75)
Azzal együtt tetszett a film, hogy én ezt inkább a horror-dráma műfajba sorolnám, mint szimplán horror a műfajba. Ahhoz képest, hogy több, mint 30 éve készült a film szerintem a szörny kinézetét az akkori technikai szintet figyelembe véve nagyon jól megcsinálták. Jeff Goldblum jól játszik, viszont Geena Davis amellett, hogy gyönyörű még Goldblumnál is nagyobbat alakít. Jó horrorfilm, de azért akkoriban mind a történetet mind a hangulatot és mind a feszültségkeltést tekintve készültek ennél sokkal jobb horrorfilmek. Az 1982-es A dolog egyértelműen jobb. A horrorfilmek legjobbjának, az 1979-es Aliennek, pedig a nyomába sem ér. 10/8
Yoshi-Hashi 2017 dec. 04. - 12:44:57
(63/75)
Alapból nem szeretem a horror-zsánert, mert a filmek 90 %-a vagy agyatlan slasher vagy tini-horror vagy öncélú, izzadságszagú erõlködés, hogy minél jobban meghökkentsék a nézõt. A Légy is eléggé over-the-top a gusztustalankodás terén, de Cronenberg filmje felveti az egzisztencialista kérdést: KIK vagyunk mi, meddig ember az ember, mikortól válik szörnnyé? Mennyire határozza meg a testünk a tudatunkat?
10/10
nikato 2017 okt. 26. - 09:38:00 10/10
(62/75)
Ja, egy baki a szinkronban: zümmög a férfi, pedig a légynek ugye a szárnya adja ki a zümmögõ hangot.XD
10/10
nikato 2017 okt. 26. - 09:36:53 10/10
(61/75)
Nagyon jó film volt! Amúgy a 2 fõszereplõ össze is házasodott, (igaz, hogy csak 3 évet élt meg a kapcsolatuk). Nálam nem egyszer nézõs film, nagyon szeretem! A szereplõket is! A 2. részt viszont kár volt megcsinálni.
6/10
Sadenal 2015 okt. 08. - 00:33:09 6/10
(60/75)
De undorító film volt! Goldblum játékát néha erõltetettnek éreztem és itt ott a filmzene is furcsán szólalt meg a háttérbõl, pedig eredeti hanggal néztem. Hát nem ez lesz a kedvenc Cronenberg-filmem. :)


6.5/10
8/10
5i 2014 szept. 30. - 04:32:08 8/10
(59/75)
VHS-korszakos alapfilm ez is.:-)
Jó film, nem egy különösen jó, de jóféle...
A hangulata ami igazán olyan különleges.
8/10
breeder 2014 aug. 16. - 01:31:00 8/10 Előzmény DarkGirl
(58/75)
Engem ez a történet annak idején nagyon elgondolkodtatott. Igaz, akkor még csak tizenéves kis srác voltam, de ehhez fogható filmet anno nem nagyon lehetett látni a tv-ben. :) Sõt, örültem, hogy VHS-n betudtam szerezni és megtudtam nézni.

Azért köszi a belinkelt videót! Jómagam nagyon jót nevettem rajta! :DDD
Charlie Sheen 2014 aug. 16. - 00:24:11
(57/75)
Hát ez nekem nagyon nem jött be. Szeretem a horrorokat. pláne a klasszikusokat, de ez nem igen tartozik a nagyok közé. Az alapötlet nagyon jó, de a kivitelezés eléggé gyatra. Valahogy az egész hangulata, és összetetsége nem jó. A végérõl meg nem is beszélve.
Kár, hogy csalódás volt... :(

10/4
offtopic
cellasto 2014 jún. 28. - 18:46:57
(56/75)
horrortól mit vársz?
édes-aranyos-tündibündi legyen? :D