A JazzFest Budapest új helyszínt keres

  • PORT

Az Erkel Színház új vezetősége színpadfelújítási munkák miatt április 18. után az összes oda tervezett előadást kiteszi a házból. Ez a határozat a Jazzfest Budapest koncertjeit is érinti.

A Jazzfest Budapest az elmúlt években rendszeresen szervezett koncerteket a kiemelkedően nagy nézőtérrel rendelkező Erkel Színházba, és ez idén sem volt másképp. Avishai Cohen, Dhafer Youssef és az e.s.t. zenekar fellépését erre a helyszínre hirdette meg, ami az Erkelt érintő változás után sem módosult – egészen mostanáig. (Az Erkel üzemeltetése 2025. január 1-jén átkerül a Magyar Állami Operaháztól az újonnan létrejött Erkel Nonprofit Kft-hez, Cseke Péter és Szente Vajk vezetésével új zenés színházként működik tovább.)

Forrás: Jazzfest Budapest

A szervezők közleménye szerint az Erkel Színház új vezetése – az előzetes kommunikációtól eltérően – kiteszi a házból az április második felétől meghirdetett eseményeket a színpad felújítási munkálatai miatt. A Jazzfest Budapest igyekszik menteni a menthetőt, új helyszínt keres az érintett koncerteknek.

Az új üzemeltető azonban nem foglalkozik a szerződéses sérelmekkel, azzal sem, hogy a nemzetközi produkciókat évekkel előre kell megszervezni, és ez a jelenlegi változtatás tetemes költségekkel jár.

Noha március elején még műsoron lesz a Kacsóh Pongrác-féle János vitéz, az Operaház a február 15-i Gurre-dalokkal, Arnold Schönberg drámai kantátájával búcsúzik az Erkeltől, amely 1951 óta tartozott a dalszínházhoz.

A közlemény teljes szövege itt érhető el.