Elkezdődött Az Árnyak második évada, amiben még mélyebbre merülhetünk a bukaresti alvilág mocskába.
A román HBO Az árnyak című sorozata teljesen csendben, gyakorlatilag visszahangtalanul ment le nálunk, én is csak a sorozatokat tallózva, véletlenül találtam rá az HBO GO-n. Nagy meglepődésemre elég jó értékeléseket kapott (a Porton 8,4, az imdb-n kereken 9), így tettem vele egy kísérletet. És nem bántam meg. A románok egy bitang jó sorozatot hoztak össze, ami magasan veri az Aranyéletet.
De miért hasonlítom össze a kettőt? Mert nagyon hasonló az alapfelállás: mindkettőben egy családapa piszkos eszközökhöz nyúl, bűnözők közé keveredik, hogy tisztességesen eltarthassa a családját. Az árnyakban ez sokkal direktebb, a főszereplő Relu már jó ideje az egyik legnagyobb bukaresti maffiafőnök, a Kapitány pénzbehajtója. Családja egyszerű taxisnak hiszi - kamasz lánya egyenesen megveti ezért, született vesztesnek tartja -, de a gengszterek sem tudják, hogy a férfinak családja van, és ez így is van rendjén.
Relu magának való, csendes fickó, teszi, amit mondanak neki. Súlyozza a tetteit, és nem szívesen követ el nagyobb bűnöket, mint amit egy pénzbehajtónak munkaköri kötelességből szükséges (azaz szarrá ver embereket), sőt, ha arról van szó, akár meg is szegi a parancsokat, és inkább vállalja a fájdalmas következményeket. És tényleg csak azért csinálja, hogy a családjának könnyebb legyen, szemben az alapjáraton agresszív átlaggengszterekkel. Persze, törvényszerű, hogy ezt a kettős életet nem lehet örökké fenntartani, és ha valaki alvilági körökbe keveredik, a mocsok egy idő után olyan mélyre húzza, ahonnan már nincs nagyon kiút.
Şerban Pavlu tökéletes Relu szerepében. Gyűrött arcával, óriási táskáival és vastag borostájával nagyon erős kisugárzása van, és kitűnően alakítja a hallgatag, macsós-cowboyos fellépésű, valójában mélységesen szomorú verőembert.
Fene se tudja, milyen a mai, nagy román valóság, de a bukaresti alvilág ábrázolása azért is nagyon érdekes, mert olyan ismerős a környezet. Ezek a gengszterek is a markukban tartják a rendőrséget és politikusokat, kurvákat futtatnak, de a történet akár a szomszéd utcában is játszódhatna, a lepattant lakótelepen, a poros külvárosi telken vagy a sarki késdobálóban. És ez a földhözragadtság az, amit az Aranyéletben nem találtam meg.
Az egyik keresztapa egy szalmakalapos, kardigános öreg, olyasforma, mint amilyet bármelyik sarkon láthatunk, ahogy valami kis termetű, kövér, keverék kutyát sétáltat, zöldséget vesz a piacon, vagy egy kocsmában üldögél az olcsó fröccse vagy a pancsolt felese fölött. Egy kötényes asszonyság szalad ki a konyhából a fazék mellől, hogy helyre tegye a mindent összevérző, brutális verőlegényeket, és megszidja őket, mert a konyharuhából nem jön ki a vér. A tipikus újgazdag kinézetű, pocakos, vörös képű Kapitány (Doru Ana fenyegető a szerepben) büszkén mutogatja legújabb, a nyolcvanas évek óta valószínűleg változatlanul hagyott éttermének új dekorációját, egy csomó, gusztustalan műanyag flamingót. De ezek a figurák egy adott pillanatban képesek ugyanolyan állattá változni, mint Joe Pesci Scorsese filmjeiben.
Lassan csörgedező sorozat Az Árnyak, az első egy-két rész talán elbizonytalaníthatja a nézőt, de adni kell neki egy esélyt, mert megéri, és keményen beránt. Két év után, a hétvégén indult második évad pedig felvázolja azt, amit eddig is sejtettünk: még keményebb, még gyötrelmesebb lesz a bukaresti gengszterélet.
Az HBO GO most egy hónapig ingyenes - érdemes belekóstolni a sorozatba.
