Az általa is rendezett Akihez beszél a föld (2015) című drámában a színész az I. világháború végén a gallipoli partraszállás során ütközetben eltűnt fiait felkutatni érkezik Törökországba, és sok mindenre rácsodálkozik.
Annak idején Russell Crowe-t nézték ki az Ausztrália (2008) című háborús-marhahajcsáros, bennszülöttekkel barátkozó eposz főszerepére, de végül nem tudtak megállapodni a gázsiban, így Hugh Jackmant „vették fel” a helyére, Crowe pedig azt gondolta, tud ő ennél jobbat is. Rendezett egy saját első világháborús hősi éneket Akihez beszél a föld (2015) címmel, ahol látnoki képességekkel megáldott ausztrál vízkereső-kútásóként három, ütközetben eltűnt felnőtt fiát keresi a gallipoli csatamezőn, közvetlenül a háború után. Négy évvel az ütközet után nem reméli, hogy élve hazahozhatja őket, csak a holttestüket akarja hazaszállítani, hogy eltemethesse őket felesége mellé, akit a gyász vitt el. Nem akarunk spoilerezni, de meglehet, hogy nem mindegyik fiú esett el a csatamezőn...
A terepet a csatát elveszítő, de a háborút megnyerő angolok uralják, akik azonosítják és újratemetik az elesetteket, a jövevényt pedig nem látják szívesen, és ezért hősünk a törökökhöz fordul segítségért, és egy oszmán őrnagyban (Yilmaz Erdogan) megértő lélekre talál. Tény, hogy ezen a fronton annak idején a vérontást nem kölcsönös gyűlölködés követte, hanem kölcsönös tisztelet, ami igen ritka a modern hadviselés korában, és Crowe filmje főleg erre épül – a török fél koprodukciós partner is volt -, de a török hősnőt, az özvegyasszonyt, aki Crowe szállásadója lesz, valamiért mégis az ukrán Olga Kurylenko játssza, és egy kis betekintést kapunk a világégést követő görög-török konfliktusba is, igaz, némiképp furcsa módon a török nézőpontból.
Az ausztrál-török kapcsolat egyébként furcsa módon nem csak azért fontos, mert ritka az ellenfelek ilyenfajta megbecsülése, hanem azért is, mert a gallipoli hadjárat mindkét ország nemzeti pszichéjébe beépült. Ausztráliában az ütközetek során elképesztő vérveszteséget szenvedő ausztrál és új-zélandi katonák hősiességére emlékeznek minden év április 25-én (ANZAC Day), a törököknél pedig a háború után megalakuló nemzetállam alapjának tekintik az itteni győzelmet, hiszen Musztafa Kemal, a későbbi Atatürk vezette az itt harcoló török egységeket. Ami pedig a filmet illeti, tisztességesen összerakott, izgalmas és helyenként érzelmes, akarom mondani, kissé érzelgős darab, amin meglátszik a személyes érintettség is. A társforgatókönyvíró Andrew Knight nagyapja Gallipolinál harcolt, Crowe apja pedig szintén vízkereső volt a farmjukon.
