Csakhogy Patrick Stewart nem John McClane, hanem Hans Gruber szerepét vette át, a Nakatomi-torony helyett pedig egy elit magániskolát foglal el a Lángelmékben, a végét pedig már sejthetjük.
Az 1997-es, Roger Christian rendezte Lángelmékről az embernek elsőre is egy sor klasszikus jut eszébe: természetesen a Drágán add az életed! (1988), majd rögtön jön A terror iskolája (1991), és persze ott van a feledhetetlen Reszkessetek, betörők! (1990) is, vagyis ezt a filmet nem feltétlenül az eredetisége okán ajánljuk, hanem negatív hőse, Patrick Stewart miatt. A később a Star Trek filmek Jean-Luc Picardja és az X-Men széria Charles Xavier professzora ugyanis pályafutása során nem nagyon játszott negatív figurákat. Na jó, az Összeesküvés-elméletben (1997) ő volt a gonosz pszichiáter, majd jóval később a Green Roomban (2015) öreg neonáci lett, de nem ilyennek ismerjük.
Vannak persze kivételek. Itt ugyanis ő Ralph Bentley, egy elit magániskola bekattant biztonsági főnöke, aki bosszút tervez egy korábbi főnöke ellen, aki annak idején sikkasztásért rúgta ki. Modern fegyverekkel, csúcstechnológiával és egy csapat kommandóssal felszerelkezve elfoglalja a Shady Glen magániskolát, és a milliós váltságdíjak reményében túszul ejti az ott tanuló diákokat. Azonban nem számol egy számítógépzsenivel, akit renitens viselkedése állandóan bajba sodor. Ozzie Paxton (Vincent Kartheiser) lázadó tizenéves, akit már ki is rúgtak az iskolából, most is csak véletlenül van itt, mert a húgát kellett a suliba kísérnie. Most viszont végre nem csak kiélheti akcióéhségét, hanem a jó ügy érdekében azt tehet az iskolában, amit akar, az igazgatónő (Brenda Fricker). Oz ördögi módon ért a számítógéphez, de hamar kiderül, hogy Ralph sem bízott semmit a véletlenre, ahogy a rendőrség rohamait is nehézfegyverekkel verte vissza...
Azt azért érdemes tudni, hogy Roger Christian neve onnan lehet ismerős, hogy ő készítette a filmtörténet egyik legpocsékabb alkotását, a szcientológus egyház két órás reklámfilmjét, a Háború a Földönt (2000), szóval ne számítsunk remekműre. A Lángelmék azonban meglepően szórakoztató darab lett, és ez nem a bájgúnár Kartheisernek – őt felnőttként aztán a Mad Men - Reklámőrültek Pete Campbelljeként ismerhettük meg -, hanem Patrick Stewartnak köszönhető, akiből süt a ravaszság és a gonoszság, meg ugye a karizma, és jól áll neki az összes rossz tulajdonsághoz dukáló pengebajusz meg a humor. Ez ugyanis egy akcióvígjáték. Az meg már külön vicces, amikor mai szemmel nézzük a már akkor is jó eséllyel elavult számítógépeket és a tini csávó hacker tudományát, de ez már egy másik történet.
