Talán az RTL-en még menő lehet.
Az Ázsia Expressz legutóbbi adásában komoly feladatot kaptak a versenyzők. A pároknak kazettákat osztottak ki, amelyekhez magnót kellet találniuk, hogy meghallgassák Ördög Nóra hangüzenetét. A küldetést szépen lassan mindenki teljesítette, és a műsorvezető egy másik helyszínen várta őket, ahol még bőven volt teendő. Közben a tévés Majka Mindenki táncol 90' című számát kezdte el énekelni, de gyorsan meggondolta magát.
Majkát énekelni már nem menő a TV2-n, úgyhogy mindegy is... Foglalkozzunk inkább a mi sztárjainkkal”
– mondta a kamerák előtt a tévés.
Év elején igazolt át Majka az RTL-hez
A zenész-műsorvezető 16 év után tért vissza az anyacsatornájához. Majka nevét a Való Világ miatt ismerte meg az ország, amikor 2002-ben ő is beköltözött a valóságshow villájába. Akkor második helyezést ért el, a győztes VV Szabolcs lett.
Majka jelenleg az X-Faktor mentora, és nyáron úgy nyilatkozott, hogy az egyik legeslegjobb döntése az utóbbi években az volt, hogy átigazolt az RTL-hez.
Azt kell mondjam, hogy a legeslegeslegjobb döntés volt az utóbbi években, amit tehettem. Szerintem minden kreatív embernek szüksége van változásra, változtatásokra ahhoz, hogy kreatív tudjon maradni. Szerintem a kreativitás legnagyobb ellensége a monoton életmód...”
– nyilatkozta a zenész a Blikknek.