Következzék néhány emlékezetes filmes karakter, aki óhatatlanul kiskapuként - vagy sehogy sem - értelmezte volna Zacher Gábor toxikológus szavait!
A száraz novembert mi magunk is preferáljuk és próbáljuk gyakorolni is. (A sikerráta kérdésének feszegetésével most ne húzzuk az időt!) Zacher Gábor ugyanakkor a középhaladó alkoholistákat óva intette attól, hogy egyik napról a másikra a teljes absztinencia útjára lépjenek, lévén az elvonási tünetek olykor bestiális munkát végeznek a szervezettel. Következzék néhány emlékezetes filmes karakter, aki óhatatlanul kiskapuként - vagy sehogy sem - értelmezte volna a toxikológus szavait!
Janka néni (Szomszédok)
Janka néni egy tökéletesen unortodox figura volt a Szomszédok nonstop moralizálásra és siránkozásra kárhoztatott szereplői között. Leginkább azért, mert rendelkezett úgynevezett karakterrel, és egymagában reprezentálta közel egymillió honfitársunkat. Ugyanakkor hálásak lehetünk, hogy ezt a jelenetet nem kísérik szaghatások, ugyanis egy hétig szellőztethetnénk azt a masszív dohfelhőt, amit a patinás vendéglátóipari egység jó eséllyel áraszt magából.
Ellenben tagadhatatlan, hogy a potyasörre és -vodkára utazó nyugdíjas maligánhiénának sokkal inkább ez a természetes közege, mintsem a szavannai miliő.
Konc bácsi (Indul a bakterház)
Egy népszerű anekdota szerint Bánhidi László egyszer az alábbi kérdést szegezte másnapos nejéhez, aki – vele ellentétben – nem volt hozzászokva mája szőnyegbombázásához: „Na, látod mit élek én át minden egyes nap?” Márpedig az ehhez hasonló legendák hitelességét eszünkbe nem jutna megkérdőjelezni, a nyugdíjas színész már csak ezért is tökéletesen autentikusnak bizonyult a Bakterház Konc bácsijának szerepére. Az ominózus karakter akár Matula bácsi ifjúsági regénybeli béklyóktól megszabadított doppelgangere is lehetne, ugyanakkor jóval ellentmondásosabb figura, mint Fekete István hőse: miközben ezoterikus tanácsokkal látja el Bendegúzt, kulacsában a legkevésbé sem lúgosító búzafűtea lötyög, hanem feltehetőleg valami olyan szolid aperitif, amitől Ray Charles triplán vakult volna meg.
Csoki (Üvegtigris)
Az addiktológusok szerint gyakran hamis az a sztereotípia, miszerint az alkoholisták aluljáróban vagy árokparton fetrengő, lecsúszott csövesek, akik összetarhált aprópénzzel fizetnek a flakonos cefréért. A függők sok esetben nagyon is jól szituált vállalati felsővezetők vagy sikeres közéleti szereplők, akik a minőségi italoknak köszönhetően jól tudják titkolni szenvedélybetegségüket.
Nos, Csoki hangsúlyozottan nem ez a kategória:
bár ipari mennyiségben vedeli a sört, szervezete képtelen értelmezni a kukoricagríztől megszabadított termékeket. Sorstársaival ellentétben azonban a moslékfogyasztás mentálisan építő hatást gyakorol rá, legalábbis önmaga előtt semmiképpen nem válik nyilvánvalóvá égbekiáltó lúzersége.
Rátót Bélái (A legényanya)
Az egy emberként alkoholizáló falu rémképe legalább olyan „gonosz általánosítás”, mint az, hogy ugyanezen település fagyizójában 1982 óta csokoládé-vanília a kínálat – szigorúan csavaros formában. Ez a morbid vízió köszön vissza A legényanyában is, amikor Rátót kreatív igazgatósága egy-egy megoldandó probléma előtt kötelező kocsmai brainstormingra vonul. A fiók legélesebb Béláját mellesleg a legendás Kibédi Ervin alakítja, akinek vonásait bárki felfedezheti a tükörben, aki valaha negyven felett végigbulizott egyhuzamban három éjszakát.
Huszár Géza (Csapd le csacsi!)
Bár papíron már kikiáltották a köztársaságot, a kertvárosi férj vajmi keveset érzékel a változás szeléből: Trabanttal jár munkába, csütörtökönként a Szomszédok, más estéken néhány üveg Kőbányai tartja abban a tudatban, hogy Kádár János halála csupán színjáték volt. Géza a klasszikus problémaivó:
családi konfliktusok (vacsoradeficit, letört csempe) hatására elkapja a gépszíj, majd hazaérve képtelen szabályosan végigmenni a neje által felállított előszobai akadálypályán.
A hasonló incidenseknek pedig a porcelán étkészlet látja kárát.
