Maga az író sem tudja, hogyan végződik a Trónok harca

A sorozat regényeredetijének szerzőjét, George R.R. Martint is érik majd meglepetések a záró évad végén…

Mondjuk ha jobban belegondolunk, ebben igazából nincs semmi meglepő – tekintve, hogy a fantasyszéria már egy jó ideje nem követi A tűz és jég dala könyveket. Nem is tudná, hiszen a 2011-es Sárkányok tánca, az ötödik regény volt az utolsó, ami megjelent Martintól a regényfolyamban, a kisképernyőn viszont áprilisban már a nyolcadik évad kezdődik.

Forrás: Home Box Office

 

Évekkel ezelőtt ugyan az író megosztotta a sorozat két showrunnerével, David Benioff-fal és D.B. Weiss-szal a további kötetek tartalmát (köztük a Hodorra vonatkozó részt és Havas Jon valódi identitását) és a tervezett befejezést (hiszen Martin már régóta dolgozik a The Winds of Winter című hatodik részen, ahogy a hetedik kötet, az A Dream of Spring is be van tervezve), de Benioff észrevétele alapján a regények szerzője nagyon sokat változtat a tervein munka közben, ahogy ők is sok helyen eltértek eddig is a könyvek cselekményétől.

A szerző elvileg jelenleg is dolgozik az említett folytatásokon, és épp emiatt nem látogatott ki az utolsó évad forgatására – pedig még egy cameo szerepre is hívták. „Nem olvastam a forgatókönyvet, és nem tudtam kilátogatni sem a helyszínre, mert a Winds…-en dolgoztam. Egy pár dolgot persze tudok, de van több karakter is, akinek az útjában saját verzióval álltak elő.

És persze már évekkel ezelőtt lehagytak. Szóval elég masszív eltérések lesznek”

– nyilatkozta George R.R. Martin.

Forrás: Rich Polk / Getty Images for IMDb

 

És ha a szerző ennyire lázasan dolgozik, akkor vajon miért nem halad? Martin erre is megadta a választ:

„A műsor elképesztően sikeres lett világszerte, és emiatt a könyvek is nagyon népszerűek és keresettek lettek, szóval ahányszor leülök írni, nagyon is tudatában vagyok annak, hogy most valami nagyszerűt kéne alkotnom. És ezt a súlyt bizony nem csekélység hordozni.”

De az író persze tudja a kötelességét. „Sokak számára ez (a széria vége – a szerk.) a vég, de számomra nem. Én még nyakig benne vagyok. Szóval jobban teszem, ha sokáig élek, mert nagyon sok munka vár még rám” – mondta a szerző.


(via Uproxx, Collider)