Egy rendkívül ritka könyv a tét vagy egy értékes festmény, esetleg törlesztés egy régi sérelem miatt, vagy még az is lehet, hogy teljesen másra megy rá a Kurt Russell és Matt Dillon vezette tolvajbanda.
Amire a film kapcsán minden magyar néző felkapja a fejét, az az, hogy Budapest „alakítja” benne Varsót, de azt is tegyük hozzá gyorsan, hogy Amszterdamot pedig Bukarest játssza el, ami azért vicces, mert alapvetően egy kanadai filmről beszélünk, amelynek a címe A lopás művészete (2013) – bár igazából az átverés kifinomult művészetéből kapunk benne leckét.
És mit keres főhősünk, a levitézlett motoros kaszkadőr, Crunch Calhoun (Kurt Russell) a Varsónak álcázott Budapesten? Hát itt ült börtönben, miután öccse, a simlis Nicky (Matt Dillon) átverte és faképnél hagyta. Szabadulása után Crunch megpróbál jó útra térni, de nem nagyon megy neki, és a motoros mutatványok sem fizetnek túl jól, meg már öreg is a dologhoz. Egy régi haver jól fizető melót kínál:
el kell lopnia egy felbecsülhetetlen értékű történelmi ereklyét,
egy ritka könyvet, hősünk pedig összegyűjti a régi csapatot, és megcsinálja a tuti tervet. Csakhogy be kell vennie a buliba újra előkerült, megbízhatatlan testvérét is, akinek kapásból lenne arra ötlete, hogyan sokszorozhatnák meg a bevételt. A nagy kérdés az, merre megy Crunch, a több pénz vagy az eredeti tuti terv felé, és mit szólnak ehhez a többiek.
A lopás művészete elsősorban ún. heist film – az ilyen alkotásokban rendszerint bonyolult, több lépcsőből álló terv során lovasítanak meg sok pénz, rendkívül értékes műkincset, kötvényeket vagy bármi mást -, ugyanakkor szélhámosfilm is. Ennél fogva hőseink vagy a kiszemelt célpont őrzőit vezetik félre, vagy egymást vágják át, hol a két szál keresztezi egymást, sokszor meglepően eredeti módon. Persze az ilyen filmekhez kell a csapat is, az öreg róka (Chris Diamantopoulos) meg a tehetséges zöldfülű (Jay Baruchel), és persze kell egy jó csaj is (Katheryn Winnick a Vikingekből), de a show-t Russell és Dillon párosa viszi el. Utóbbiról könnyen felejtik el az emberek, milyen remek vígjátéki színész is egyben – pedig milyen remek volt a Keresd a nőt!-ben (1998) vagy az Érzéki csalódásban (2001) -, elsősorban azért, mert fapofával és nagyszerű időzítéssel dolgozik. Kurt Russell pedig rutinos régi motoros – most szó szerint is, és itt is remek, jó őket nézni. Pláne egymás ellen.
