A South Park: Nagyobb, hosszabb és vágatlan hozza az animációs filmekben valaha elhangzott legtöbb káromkodás rekordját, ha ezen bárki is csodálkozna, de nem ezért, hanem a humora és a szereplői miatt szeretjük még ma is.
Olyan érzés kicsit, mintha a South Park mindig is velünk lett volna a maga mindig friss, mindig meghökkentő idiotizmusával, szókimondásával és egyedülálló humorával – pedig Trey Parker és Matt Stone sorozata „csak” 23 éve indult útjára. 1999-ban azonban még meglehetősen újnak számított a széria, a készítők teli voltak energiával – vagy egyes források szerint azt gondolták, meglépik ezt, amíg tart a siker -, és nekiálltak egy egész estét játékfilm elkészítésének. Ez lett a South Park: Nagyobb, hosszabb és vágatlan , és nem fogták magukat vissza. Például ez volt az első alkalom, hogy Kennyt kapucni nélkül láthatta a világ, és megdöntötték az animációs filmben elhangzó legtöbb káromkodás Guinness rekordját!
Egész pontosan 399 káromkodás hangzik el, ebből a "fuck" szó különböző formáiban 146 alkalommal – és azért nem 400 vagy több, mert az megváltoztatta volna a korhatár besorolást -, és ehhez adjunk hozzá további 199 sértő gesztust és 221 erőszakos tettet! Bizony, valaki megszámolta, és a rajzfilmerőszak is erőszaknak számít. Merthogy a békés amerikai kisvárosban elszabadul a pokol, amikor a helyi moziban bemutatják a legújabb Terrence & Phillip filmet. A kölykök szinte megőrülnek érte, a szülők pedig nem győzik kapkodni a fejüket, annyira csúnyán beszélnek azóta. Az általános tiltakozás hatására letartóztatják Terrencéket és a felháborodott szülők, Kyle mamájával az élen hadat üzennek a szélhámosok szülőföldje, Kanada ellen. És amerre South Park tart, arra tart egész Amerika! Cartmanen és barátain a sor, hogy megmentsék a világot a háborútól, alászálljanak a pokolba és jó útra térítsék a Sátánt, aki mellesleg pont Szaddam Husszeinnel szórakozik, valamint megakadályozzák két kedvencük kivégzését.
És igen, mindez pont annyira őrült, mint bármely random South Park epizód, de ahogy a cím is ígéri, nagyobb és hosszabb. Merthogy Trey Parker , aki itt színész, rendező, forgatókönyvíró, producer és zeneszerző volt, azon túl, hogy tényleg nem fogta magát vissza, képes volt a nagyjátékfilmes formátumot rendesen felhasználni – A Simpson család mozifilmje például nem volt erre képes -, és jó kis sztorit kaptunk, amibe jutott még egy kis ellenálló vonal, Cartman anyukájának a szennyese, és még nagyon sok más. Például remek zenék! Ami azt illeti, így került a film az Oscar-díj átadóünnepségére is, ahol Parker és Stone női ruhában jelent meg. A Blame Canada című dalt ugyanis Oscarra jelölték mindenki meglepetésére, bár a díjat végül Phil Collins vitte haza a You'll Be In My Heartért a Tarzanból – meg is kapta a magáét a srácoktól a negyedik évadban! Mi személy szerint sokkal jobban szerettük a What Would Brian Boitano Do? című számot, de ez csak egy vélemény a sok közül.
Egyébként sosem fogjuk megtudni, hányan nézték meg a filmet moziban, a korhatár miatt a fiatal nézők ugyanis úgy lógtak be a vetítésekre, hogy Will Smith westernjére, a Wild Wild West - Vadiúj vadnyugatra vettek jegyet, majd átsétáltak a másik terembe.