Ha gusztus 20-at, kotmányunk ünnepét a tévé előtt töltenéd.
Manhattan kicsiben - Film+, augusztus 20. szombat, 8.45h
A tizenegy éves Gabe-et (Josh Hutcherson) egyre jobban érdeklik a lányok. Különösen Rosemary, akivel együtt járnak karate-órára. Komoly fejfájást okoz a srácnak, hogy hogyan kérjen randit a lánytól. Miközben a kis hatodikosok ismerkednek a szerelemmel, Gabe szülei épp válni készülnek. Gabe már-már arra készül, hogy szerelmet valljon Rosemarynek, amikor kiderül, hogy a lány egy táborban tölti majd az egész nyarat. A kétségbeesett srác végső elkeseredésében az apjához fordul tanácsért, aki elő is rukkol egy remek tervvel.
A nagy zsozsó - Film+, augusztus 20. szombat, 10.30h
Jack (Owen Wilson), a Hawaii-on éldegélő, önelégült selyemfiú békés életét egy lélegzetelállítóan gyönyörű nő, Nancy Hayes (Sara Foster) forgatja fel egy szép napon. A laza szörfös, aki naphosszat csak a hasát süttette eddig, és piti lopásokkal segítette át magát egyik napról a másikra, élete nagy bulijához érkezik. A titokzatos nő terve roppant egyszerű: egy zsák pénzt szerezhetnek, ha Jack most az egyszer szót fogad és megcsinálja, amire kéri.
Vegasi vakáció - Filmcafe, augusztus 20. szombat, 10.55h
Griswold ismét nyaralni viszi a családját, ezúttal Las Vegasba mennek. A sivatag közepén elterülő neonfényben úszó város azonban nemcsak a szerencsejátékok, hanem a bűnök és csábítások ördögi központja is. A család minden tagját rabul ejtik a bűnös városban kísértő szerencselovagok. A papa le is ragad egy játékasztalnál, ahol az egész családi vagyont el lehet verni. A veszteségek összehozzák Clarkot egy másik megkopasztott család tagjaival és együtt keresnek kiutat. Ha Las Vegas átverte őket, ők is átverik Las Vegast.
Egri csillagok - Mozi+, augusztus 20. szombat, 11h
A Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényét alapul vevő Egri csillagok az 1500-as években játszódik, amikor a hódító török csapatok feldúlják Magyarországot. Bornemissza Gergely és Cecey Éva gyermekként esik a félszemű Jumurdzsák fogságába, aki foglyait rabszolgának kívánja eladni. Ám a gyerekek megszöknek, és magukkal viszik a babonás férfi talizmánját, akit ezt követően elhagy a szerencséje. Harminc esztendő telik el. 1552-ben járunk, Eger várát teljesen körülzárta a török sereg, Gergely és Éva sorsa pedig ismét összefonódik egykori fogvatartójukéval...Várkonyi Zoltán valós történelmi alapokon nyugvó klasszikusában tanúi lehetünk az egri várvédők Dobó István vezetésével folytatott, kilátástalannak tűnő harcának. Az alkotás egy lebilincselő, kalandos történet keretén belül állít emléket azon bátor, a végsőkig kitartó nőknek és férfiaknak, akik vállt vállnak vetve küzdöttek a várat körülvevő, sokszoros túlerőben lévő török sereg katonái ellen.
Egy zseni, két haver, egy balek - AMC, augusztus 20. szombat, 11.05h
Joe szereti, ha történik valami, elvégre a vadnyugaton él. Jobb híján városról városra járva párbajmutatványokból kalapozza össze a pénzt, míg egy nap nagy fülest kap. A vörös szakállas Milton tábornok hatalmas pénzszállítmányért utazik Cabot tábornok erődjébe. Joe-nak nagyszerű ötlete támad, ráveszi barátait, Lucyt és Billt, hogy a közben megboldogult Milton tábornokot helyettesítve, maguk látogassanak el Cabot tábornok erődjébe. A pontos tervet azonban csak Joe ismeri, s hamarosan alaposan palira veszi az egész erődöt.
Ha igaz volna... - SuperTV2, augusztus 20. szombat, 11.20h
Amikor David kibérel egy varázslatos lakást San Franciscóban, amire a legkevésbé számít és vágyik: az egy lakótárs. Még alig kezdett bele, hogy totális kuplerájt csináljon új lakhelyén, amikor hirtelen felbukkan egy csinos, ámde kifejezetten dirigálós kedvű fiatal nő, akit Elizabeth-nek hívnak, és aki váltig állítja, hogy ez az ő lakása. David meg van győződve róla, hogy valami kapitális félreértés történt, mígnem a helyes szőkeség ugyanolyan titokzatosan eltűnik, mint ahogy feltűnt. A zárak kicserélése cseppet sem zavarja Elizabeth-et, aki akkor bukkan fel, amikor kedve szottyan, többnyire azért, hogy megdorgálja David-et a különféle szokásai miatt, melyeknek az ő lakása látja kárát. David úgy gondolja, hogy a lány egy kísértet, és megpróbálja átsegíteni Elizabeth-et a "másik oldalra". Ugyanakkor a lány _ noha tagadhatatlanul van néhány légies vonása, például keresztül tud menni a falakon _ teljesen bizonyos benne, hogy mégis él, és nem akar átmenni sehová. Ahogy Elizabeth és David megpróbálják kideríteni, hogy ki is a lány, és hogyan került jelenlegi állapotába, kapcsolatuk lassacskán szerelemmé alakul át. Sajnos azonban nagyon kevés idejük marad, mert a közös jövő reménye egyre gyorsabban kezd köddé válni...
Párizs még várhat - RTL Klub, augusztus 20. szombat, 11.25h
Anne (Diane Lane) Michael Lockwood (Alec Baldwin), a sikeres hollywoodi producer felesége, aki reménytelenül vergődik a házasság kötelékében. Úgy érzi, férjét jobban érdekli a munkája, és igazából sohasem szentelt neki kellő figyelmet. Anne élete váratlan keresztúthoz érkezik, amikor hosszú utazásra kell indulnia Cannes-ból Párizsba Jacques-kal (Arnaud Viard), férje egyik üzlettársával. Az autós utazásból kétnapos kaland lesz...
Műkedvelő műkincsrablók - Film+, augusztus 20. szombat, 12.15h
Charles (Morgan Freeman), Roger (Christopher Walken) és George (William H. Macy) hosszú évtizedek óta dolgozik biztonsági őrként a múzeumban. Ez idő alatt nemcsak életük részévé váltak a kiállítási tárgyak, de a szívükhöz is nőttek. A szeretett tárgyakat azonban veszély fenyegeti. Az új kurátor át akarja szervezni a gyűjteményt, és így a régi tárgyakat máshová szállítanák. A három öreg elhatározza, hogy megmentik az ereklyéket. Sajátos tervet dolgoznak ki, betörnek a múzeumba, és hamisítványokra cserélik ki az értékes tárgyakat. A műkedvelő műkincsrablók munkához látnak, ám az események nem a terv szerint alakulnak.
Az arany iránytű - AXN, augusztus 20. szombat, 12.50h
Lyra (Dakota Blue Richards), az árva kislány az oxfordi Jordan College neveltje, egyben egy párhuzamos világ lakója, amelyben a mindent átfogó Magisztérium sötét képviselői, az átkosok gyerekeket rabolnak. Az a hír járja, hogy az Északi-sarkon fekvő kísérleti állomásra viszik őket. Amikor Lyra legjobb barátja, Roger (Ben Walker) is eltűnik, a kislány megfogadja, hogy akár a világ végére is elmegy, hogy megmentse őt.
Egy kivételes barát - Viasat3, augusztus 20. szombat, 13.50h
Ne félj a tévéstől! Tom Junod (Matthew Rhys) cinikus újságíró, akinek semmi kedve nincs nagyinterjút készíteni Fred Rogersszel (Tom Hanks) az országszerte kedvelt tévés műsorvezetővel, aki legendássá vált kardigánjában több mint 30 éven keresztül készítette kisgyerekek számára bábos-mesés-zenés műsorát. Ám egy újságírónak nyitottnak kell lennie a meglepetésekre: az interjú nem úgy sikerül, ahogy Fred eredetileg tervezte, és a beszélgetés hatására mindkét résztvevő élete örökre megváltozik.
A Pogány Madonna - TV2, augusztus 20. szombat, 15.45h
A Tihanyi Apátság múzeumából ismeretlen tettesek elrabolják a görög eredetű aranyszobrot, a Pogány Madonnát. Kardos doktor az éppen lefokozás alatt álló Ötvös Csöpit veszi maga mellé, mert mégis csak Ötvös a legtehetségesebb nyomozója. A balatoni főidényben épp vitorlásverseny zajlik. Ide, a versenyhez vezetnek a nyomozás szálai. Kardos doktor melléfogásai ellenére, a vízen, a levegőben, és a szárazföldön végrehajtott üldözési jelenetei után Ötvös Csöpi végül _ Bencének, a fagylaltos unokájának közreműködésével _ persze felgöngyölíti a bűnügyet...
Csúcshatás - AMC, augusztus 20. szombat, 16.05h
Bradley Cooper és Robert De Niro a főszereplői a Csúcshatás című lebilincselő akcióthrillernek, amelyben egy sikertelen író életét fenekestül felforgatja egy szupertitkos "intelligens gyógyszer". Segítségével teljes agykapacitását kihasználja, és önmaga tökéletes verziójává válik. Rendkívüli képességeire azonban olyanok is felfigyelnek, akiket kétes szándékok vezérelnek, és hamarosan a túlélése a tét ebben az izgalmas és provokatív filmben.
Az arany bűvöletében - Film Mánia, augusztus 20. szombat, 16.20h
Pierre Augagneur (Jean-Paul Belmondo) a második világháború francia idegenlégiójának egyik legjobban kiképzett és legjobb katonája. Megbízhatóságáról azonban nem zengenek ódát. A német hadsereg előrenyomulása miatt Tunéziában az ott elrejtett francia aranykészletek egy részének biztonságba helyezését kell a légiónak elvégeznie. A feladat veszélyessége miatt, Pierre-re bízzák annak a csapatnak a vezetését, amelynek ezt véghez kell vinnie. Bár Pierre és társai teljesítik a feladatot, a németek csapdába ejtik őket. Csak néhányan élik túl az összecsapást. Az arany viszont ott marad náluk.
Igazából szerelem - SuperTV2, augusztus 20. szombat, 17h
Kacajra fakaszt, feldúl mindent, szíveket tör össze, elkötelez, döntésre kényszerít, felszabadítja a szellemet, túlkapásokat eredményez, kockázatra késztet _ mámorító, izgalmas, meghökkentő, váratlan, kellemetlen, felfoghatatlan, bárdolatlan, páratlan. A szerelem tényleg körülvesz minket…Az új, agglegény miniszterelnöktől kezdve, aki azonnal belezúg a személyzet egyik üdítően valóságos tagjába, amint belépett a Downing Street 10-be, az íróig, aki Dél-Franciaországba menekül újfent összetört szívét ápolgatni, és szerelemre lel egy tóban. A jómódú férjes asszonytól, aki arra gyanakszik, hogy a férje félrelép, az újdonsült menyasszonyig, aki férje legjobb barátjának távolságtartását érti félre. Az iskolásfiútól, aki a suli legmegközelíthetetlenebb lányának figyelmét szeretné felhívni magára, az özvegy nevelőapáig, aki megpróbál kapcsolatba kerülni a fiúval, akit hirtelen alig ismer. A szerelemtől epedő menedzsertől, aki szerencsét próbál vágyának régóta dédelgetett, ki nem mondott tárgyával az irodában, a korosodó, "már láttam mindent, de kevésre emlékszem" rock-sztárig, aki pályája alkonyán a saját meg nem alkuvó módján akar visszatérni a színre. A szerelem, ez az egyenlő esélyekkel kecsegtető bajkeverő mindenkinek zűrzavart hoz! Ezek a londoni életek és szerelmek találkoznak, keverednek össze és tetőznek be Szenteste _ újra és újra és újra _ romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen...
A nagy Gatsby - Viasat3, augusztus 20. szombat, 18.15h
Amerika a lázas húszas évek bűvöletében, a laza erkölcsök, az észbontó dzsessz és korlátlan lehetőségek világában él. Nick Carraway, a feltörekvő írópalánta New Yorkba utazik, hogy karriert csináljon. Miközben a saját amerikai álmát hajszolja, egyre közelebbi kapcsolatba kerül a szomszédjával, a titokzatos milliomossal, Jay Gatsbyvel és az elbűvölő unokatestvérével, Daisyvel. Rajtuk keresztül feltárul előtte a szupergazdagok magával ragadó, ám érzelmileg kiüresedett világa.