Az új év második napján ezek a filmek fognak szórakoztatni bennünket!
Halálos iramban 6 - TV2, január 2. csütörtök, 20.40h
Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utakon fel tudják venni velük a versenyt, ezért Hobbs megkéri Dom-ot, hogy hozza össze "elit alakulatát" Londonban. A fizetség? Teljes kegyelem mindannyiuknak, hogy visszatérhessenek az otthonukba, és egyesíthessék családjaikat...
Káosz - Film Mánia, január 2. csütörtök, 21h
Conners nyomozót egy rosszul sikerült túszmentési akció után felfüggesztik állásából. Amikor azonban egy bankrablásnál a túszejtők vezetője Lorenz csak vele hajlandó tárgyalni, visszahívják, és egy új partnert adnak mellé. Az akció kétes sikerrel zárul, a túszok megmenekülnek, de a bankrablók is kereket oldanak. Hamarosan kiderül, hogy a bankból nem tűnt el semmi, viszont az akció közben egy speciális vírus 1 milliárd dollárt utalt el különböző bankszámlákról. A nyomozók munkába lendülnek, és elkezdik felgöngyölíteni a pillanatról pillanatra kaotikusabbá váló ügyet.
Mátrix - RTL HÁROM, január 2. csütörtök, 21h
Neót, (Keanu Reeves) a komputer hackert nem érdekli a kérdés. 1999 van, és ő a komputeres adatrablók egyszerű életét éli. Mindaddig, míg Morpheus, a rejtélyes idegen (Laurence Fishburne) rá nem ébreszti, az élete függ tőle, hogy rájöjjön a Mátrix titkára: arra, hogy semmi sem igaz. A világ rég elpusztult, ők a XXIII. században élnek, és a maradék túlélő számára csupán komputerek szimulálnak egy már rég nem létező világot. Neo szembe akar nézni a valósággal. Rajta kívül is vannak néhányan, akik a programon kívül, a komputerek uralta világon túl bujkálnak. Az emberek között viszont a gépek emberformát öltött ügynökei rejtőznek. Mindannyian azt a prófétát keresik, aki a legenda szerint eljön majd, és visszaadja az embereknek a Földet _ és most mindannyian Neóra vadásznak...
Igaz történet - Viasat Film, január 2. csütörtök, 21h
A New York Times kegyvesztett riportere, Michael Finkel találkozik a gyilkossággal vádolt Christian Longgal, aki elrabolta az ő személyazonosságát. Miközben Finkel nyomozni kezd a férfi után, megpróbál minél több információt összegyűjteni róla, rájön, hogy nem ez az első eset, hogy Longo felveszi más identitását. Kettejük különös macska-egér párviadala, sajátos összecsapása számos veszélyt hordoz magában: gyilkosságot, szerelmet, hazugságot és a megváltást. Megtörtént eset alapján.
Tremors - Ahová lépek, szörny terem - AMC, január 2. csütörtök, 21h
Val McKee és barátja, Earl Bassett éppen elhatározzák, hogy elhagyják Nevada-t, amikor furcsa rengések akadályozzák meg elindulásukat. Egy csinos földrengésszakértő diáklány segítségével rájönnek, hogy a városkát a föld alatt élő, gigantikus, emberevő szörnyek fenyegetik. Megindul a hajsza, hogy legyőzzék a csúszó-mászó földalatti lényeket. Ez a feladat elsőre nem is tűnik túl nehéznek a két barát számára, ám ahogy a harcot megkezdik a szörnyekkel, fokozatosan rájönnek, hogy ellenfeleik nem akármilyen képességekkel megáldott lények. Különleges tulajdonságaik közül az egyik legérdekesebb, hogy a legapróbb rezgéseket is megérzik a föld felszínéről. Így nem csoda, hogy a menekülés előlük szinte lehetetlen.
A kém, aki dobott engem - Mozi+, január 2. csütörtök, 21h
Audrey (Mila Kunis) és Morgan (Kate McKinnon) a legjobb barátnők, élnek, mint hal a vízben a nyüzsgő Los Angelesben. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy Audrey expasija (Justin Theroux) kém, és elszánt bérgyilkosok üldözik, akik történetesen épp a csajok lakásán kötnek ki. A duó akcióba lendül, és beszáll a nemzetközi kémjátszmába, csak egy a gond: halvány lila gőzük sincs, hogy mit csinálnak. A szálak Európába vezetnek, és miközben az önjelölt Mata Harik a nyomukban lihegő gyilkosokkal próbálják felvenni a harcot, még egy jóképű, ám kissé gyanús brit ügynök (Sam Heughan) is a horgukra akad...
Invázió - Filmcafe, január 2. csütörtök, 21h
Baleset éri a Patriot űrsiklót, maradványai szétszóródnak az Egyesült Államok területén. A hatóságok uralják a helyzetet, de hírek kapnak szárnyra arról, hogy a roncsok között idegen anyagot találtak. Carol Bennet pszichiáter környezetében különös események történnek. Az orvosnő csak később kapcsolja össze mindezeket az űrsikló balesetével. Rájön, hogy éppen azok az emberek terjesztik a ragályt, akiknek az állítólagos infulenzajárvány elleni oltásokat kell beadniuk. Az ismeretlen eredetű spóra megtámadja az ember DNS-ét, és a fertőzött fokozatosan akaratlan, lélektelen robottá alakul.
Serenity - Viasat3, január 2. csütörtök, 21h
Malcolm Reynolds kapitány kétes üzleteket és gyanús fuvarokat bonyolít űrhajóján, a Serenityn. Egyik alkalommal két utast vesz a fedélzetre, az ifjú doktort, és annak labilis, telepatikus képességekkel megáldott húgát. Kiderül, veszélyes ügybe keveredett, a testvérpár ugyanis az univerzumot uraló hatalom elől menekül. A Serenity legénysége így hamarosan a Világszövetség hadereje és az űr peremén portyázó Fosztogatók kannibál hordái között találja magát. A két fenyegető ellenség közt lavírozva ráébrednek, hogy a legnagyobb veszély a Serenity fedélzetén les rájuk.
A csempész - Moziverzum, január 2. csütörtök, 22.45h
Earl, az egykor sikeres virágárus, nincs jó passzban. Elmúlt 80, nincs pénze, magányos, és csődeljárás folyik ellene. Így teljesen érthető, hogy amikor valaki munkát ajánl neki, elvállalja. A feladat egyszerű: csak vezetnie kell, de eleinte nem is sejti, hogy egy mexikói kartell használja őt drogfutárnak. A férfi azonban sorra teljesíti a megbízásokat, gyorsasága és pontossága pedig újabb munkákat hoz számára. Csakhogy a kábítószer-ellenes osztály nyomozója, Colin Bates, észreveszi, hogy egy új szállító került a rendszerbe, és hamar a rejtélyes futár nyomába ered. A két férfi útjai pedig rövidesen oly módon keresztezik egymást, ahogyan egyikük sem számítana.
Drakula 2000 - AMC, január 2. csütörtök, 22.45h
Éjnek évadján egy profi banda hatol be egy dúsgazdag londoni régiségkereskedő, Van Helsing föld alatti páncéltermébe. Amikor a fiatal kincsvadászok megkísérlik felnyitni az ott talált ezüstkoporsót, a csapat két tagja iszonyú kínok között azonnal meghal. A többiek azonban magukkal viszik a koporsót Amerikába, nem is sejtve, hogy ezzel a legősibb és legveszedelmesebb gonoszt, Drakulát keltik fel évszázados álmából. Van Helsing a legjobb vámpírvadász kíséretében követi a szörnyeteget. A nyomok Van Helsing lányához, Maryhez vezetnek.
Ocean's 8 - Az évszázad átverése - TV2, január 2. csütörtök, 23h
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott… de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala – amelyen történetesen egy hűtlen expasija (Richard Armitage) is részt vesz. De egy ilyen nagy buli végrehajtásához szüksége van a tökéletes csapatra, így aztán nekiáll, hogy összeszedje a legjobbakat. Jön a bűn legvonzóbb válogatottja: Lou, Rose, Daphne, Kluger, Nine Ball, Tammy, Amita és Constance. Vagyis Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Anne Hathaway, Rihanna, Mindy Kaling, Sarah Paulson és Awkwafina.
Robotzsaru - Viasat Film, január 2. csütörtök, 23.05h
Detroitban szolgálata teljesítése közben egy bűnöző banda meggyilkol egy rendőrt, Alex Murphy-t. A rendőr holttestét azonban a legújabb technológiák segítségével sikerül újraéleszteni. Az Alexen végzett kísérlet azonban itt még nem ér véget. A rendőrség és az azt irányító szervezet ugyanis Murphy elroncsolódott végtagjai és szervei helyett mesterséges karokat és szerveket ültet a férfiba. Így változik át Alex Murphy a világ legkorszerűbb "rendőrévé" a félig robot félig ember Robotzsaruvá. A programozás szerint a Robotzsarunak gondolkodás nélkül végre kellene hajtani a parancsokat, bármi legyen is az. Él azonban a robotban az ember is, s ennek egészen más céljai vannak: leszámolni azokkal akik megölték és megölették. Célja eléréséhez pedig meg kell szegnie a felettesei által adott parancsok legnagyobb részét. S ezzel a cselekedetéve a Robotzsaru körül elszabadul a pokol.
Non-stop - Mozi+, január 2. csütörtök, 23.20h
Bill Marks (Liam Neeson) szövetségi légi marsallként ingázik a New York-London non-stop járaton. Átlagos útnak indult ez a napja is, amikor a telefonjára egy fenyegető sms-t kap. Húsz percenként megölnek egy utast a fedélzeten, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy bankszámlára. Egyedül Marks, aki aggódik az utasok életéért, a pilóta és a személyzet meg van róla győződve, hogy az Atlanti-óceán felett nem érheti őket baj. Az első gyilkosság után pánik tör ki a fedélzeten. A marsall próbálja kézben tartani a helyzetet, de egy nem várt fordulat felforgatja az eseményeket. A rendőrség és a Fehér Ház azzal vádolja Marksot, hogy ő az, aki eltérítette a légi járatot. Senki nem hisz a marsallnak, pedig az idő egyre fogy, és már senki nincs biztonságban.
A legsötétebb óra - SuperTV2, január 2. csütörtök, 23.20h
Moszkva gyönyörű, izgalmas város. Néhány amerikai és angol fiatal élvezettel veti bele magát a városnézés izgalmába, amikor egy, az egész világra kiterjedő, ismeretlen eredetű katasztrófa minden elektronikus eszközt működésképtelenné tesz, majd pusztítani kezdi az embereket. Az eluralkodó káosz elöl a turisták a metróalagútba menekülnek, és csak öt nappal később merészkednek elő. A nemrég még életteli metropolisz kísértetvárossá vált. Nincsenek túlélők, csak egy automatizált katonai adó sugározza az utolsó vészjeleket. A csapat tagjai menekülni akarnak _ de még nem tudják, merre induljanak, vagy hova bújjanak az újabb csapások elől. Nem is sejtik, hogy közel a segítség: csak fel kell ismerni...
A kötelék - RTL HÁROM, január 2. csütörtök, 23.50h
Eli Solinski (Myles Truitt) fiatal kora ellenére igazi hőssé válik, amikor egy hatalmas, túlvilági fegyverrel megmenti bajba jutott bátyját, az örökbefogadott Jimmyt (Jack Reynor). A helyben hagyott banda felbőszülve ered a testvérek és a birtokukban lévő fegyver nyomába. Ráadásul hamarosan szövetségi ügynökök és titokzatos zsoldosok is üldözőbe veszik őket, akiknek célja, hogy megszerezzék az eszközt.